Viták Ferenc pápa körül – és az Amoris Laetitia evangéliumi szemlélete

(Tomka Ferenc)

Bevezetés:

Napjainkban hívők részéről is többször elhangzik a kérdés: Igaz-e, hogy Ferenc pápa súlyos tévedéseket tanít, netán Jézus tanításával is szembefordul? A kérdésre többen válaszoltak már kiváló magyar tanulmányokban is.1 Mivel azonban a bizonytalankodással gyakran találkozunk, és nincs(enek) megfelelő honlap(ok), melyen a teológiában kevéssé járatos olvasó is választ találna kérdésére, fontosnak éreztük összefoglalni, mi a gyökere és magyarázata a kérdéseknek.

Ferenc pápa megválasztásának 5. évfordulóján, 2018. márc. 13-án az is ismét láthatóvá vált, mennyi szeretet, hála és csodálat veszi őt körül. Többen jelezték, milyen indításokat kaptak magatartásának szeretetéből, mély lelkiségéből, írásaiból, szavaiból. Sokan megvallották, hogy számukra Ferenc pápa tette újra hitelessé az egyházat, ő hozta vissza őket a katolikus egyházba.

Amikor Parolin bíboros államtitkárt, a pápa legközelebbi munkatársát kérdezték, mit szólnak a pápát érő kritikákhoz, azt válaszolta. Ez bizonyos szempontból természetes annál, aki újat is mond; hiszen a korábbi pápákat is illettek kritikákkal.

A vádak – és egyházias érzület hiánya

A katolikus egyház egyik alapvető titka az egység Péter utódjával. Jézusnak mintegy végrendelete volt az, hogy „legyenek mindnyájan egy!” (Jn 17,20) Minden keresztényhez is szól, amit Jézus az egység megalapozásának biztosítására Péternek ígért: „Te Péter vagy, s én erre a sziklára építem egyházamat, s a pokol hatalma nem vesz erőt rajta!” (Mt 16,18-20). A történelem mutatja, hogy bár voltak bűnös és tévedő pápák, a Szentlélek mindig e Jézus kijelölte úton vezette egyházát. A történelem folyamán sok szent reformátor élt, akik azonban mindig egységben maradtak a pápákkal. Így Assisi Szent Ferenc, Loyolai Szent Ignác, és számos nagy teológus, akiket az egyház előbb tilalom alá helyezett, majd később rehabilitált.

A reformáció egyházszakadása is a párbeszéd vágyával kezdődött, de később támadni kezdték a pápaságnak, illetve az egyháznak több, többségében valós hibáját. Így egyházszakadás jött létre, majd a „jogos kritika” elve alapján nagyobb és kisebb egyházak ezrei születtek, s „mellékesen” vallásháborúk. Az Lutheránus Világszövetség vezetősége és a Katolikus Egyház megbízottjai a reformáció 500-ik évfordulójára közösen írt nyilatkozatukban megvallották, hogy őszintén bánják a szakadást. Mindkét egyház megvallotta felelősségét ebben, és közösen határozták el, hogy mostantól összefogva akarják keresni a megújulás, a párbeszéd és a Jézusról való tanúságtétel útját.2

Vajon a Ferenc pápát kritizálók melyik utat járják? Luther reform-kezdeményezésének első éveiben közelítőleg sem támadta úgy a pápát vagy Vatikánt, mint ma egyes hazai (és külföldi) blogok és honlapok. Közben ezeknek ilyen félrevezető címeket adnak: Péter sziklája; Hagyományhű magyar katolikusok; Jézus az emberiséghez; Józan katolikus; vagy a magát katolikusnak nevező „KatolikusVálasz”. – Ha katolikus ember ezeket olvassa, majd kérdéseket tesz fel, csak azt ajánlhatjuk neki, amit a kommunista egyházüldözés idején mondtunk azoknak, akik a rendszer sajtójának hamisításaival találkoztak, s mit ma is mondanunk kell az egyházellenes sajtó híreivel kapcsolatban: Tudnod kell, hogy ezek hivatalból hamisítanak és támadnak, ilyet tehát ne olvass. Átlagember nem tud úgy felkészülni, hogy a mindig új oldalról érkező hamisítás meg ne zavarhatná. – Olvasd inkább Ferenc pápa csodálatos írásait. Ezek nem olyan könnyűek, mint a szenzációt kereső oldalak írásai, de igazak, mélységesek, és evangéliumiak. Saját írásainak olvasása nélkül nem ismerheted meg sem egyházad legfőbb pásztorának lelkét, sem mély mondanivalóit.

Amikor sokan hallanak a pápával szemben elhangzó kérdésekről, az ellene való támadásokról, különösen szinódusi családlevelével, az Amoris Laetitiával kapcsolatban (=AL „A családban megélt szeretet”3 öröméről), fontos tudni, hogy bíborosok, püspökök és teológusok jóval nagyobb része örömmel fogadta a pápa levelét, illetve elutasította a kapcsolatos vádakat.4

Idézzük néhány nyilatkozatot, melyek azután hangzottak el, hogy a világsajtó szárnyra kapta a pápa tanítását kifogásoló négy bíboros nyilatkozatát.

  • Mark Coleridge érsek: 2016. december 9. – Ferenc pápa “valódi világosságot akar”, miközben a kritizáló négy bíboros “hamis világosságot” keres.
  • Claudio Hummes bíboros: 2016. november 25. – “Mi kétszázan vagyunk, ők négyen.”

  • Blase Cupich bíboros: 2016. november 19. – “Azoknak, akiknek kétségeik és kérdéseik vannak, a megtérést kellene gyakorolniuk életükben.”
  • Christoph Schönborn bécsi bíboros: 2016. november 18. – Ez egy “támadás a pápa ellen.” A bíborosoknak “engedelmeskedniük kell a pápának.”
  • Fernando Sebastian Aguilar bíboros: 2016. december 11. – “Néhány tiszteletreméltó ember szenved, mert nem értik meg, mit akart mondani Ferenc pápa az AL-ban.”
  • Donald Wuerl bíboros: 2017. január 30. – “Egy nagyon kisszámú embercsoport, akik hangját a katolikus média egy része felerősítette, kihívást intézett Ferenc pápa szinódus utáni apostoli buzdításának, az AL-nak integritásával szemben… Úgy tűnik, hogy az aggodalmak, amelyek csak ‘viharként’ jellemezhetők ‘egy teáscsészében’, valójában azért vannak, mert Ferenc pápa mindannyiunk felé kihívás, hogy egy sokkal evangélium-szerűbb és egyházbeli élet felé mozduljunk el, mint amiben eddig kényelmesen megvoltunk.”
  • Frangiskos Papamanolis püspök: 2016. november 20. – Az “aposztázia” és a “botránykeltés” “két nagyon súlyos bűnét” követték el.

Egyidejűleg világszerte számos püspöki kar hívta meg egyházmegyéit, hogy kezdjenek hozzá az szinódusi levél mélyreható lelkipásztori irányelveinek megvalósításához.5 Jó példa erre, az Olasz Püspöki Kar (=CEI) mintegy 220 püspök tagjával, mely így nyilatkozott: „Az AL szembenéz a világ valóságával, s nem a látszat szerint ítél.”6 – És a CEI tagjai 2017 elején tervbe vették, hogy elkezdik megvalósítani a lelkipásztori meghívásokat, amelyeket az AL megfogalmaz (különösen 6. 7. és 8. fejezetben). Azóta minden egyházmegyében programok indultak ennek megfelelően. Tartottak továbbképzéseket az AL lelkipásztori elveiről papoknak, teológusoknak; valamint családoknak a nevelésről szóló fejezet alapján.7 Célul tűzték felkutatni a hit útján járni kívánó elvált újraházasodottakat, és segítséget nyújtani nekik. Több egyházmegyénként közös központokat hozott létre olyan elvált újraházasodottak számára, akik vágytak szentségekhez járulni. Sokakat felfedeztek, akik még nem kísérelték meg egyházi bíróság elé vinni előző házasságukat. Az eddigi tapasztalatok alapján ezek házasságáról legnagyobb részében a kimondható volt az érvénytelenség, míg többek vizsgálata folyamatban van még. Volt egyházmegye ahol sikerült annyi bírót és ügyvédeket munkába állítani, hogy egy per néhány hónap alatt lezajlott; másutt biztosítani tudták a perek ingyenességét. Az egyházmegyei családközpontok célul tűzték – az AL iránymutatásának megfelelően – hogy helyi csoportjaik segítségével tovább fogják kísérni e párokat kapcsolatuk megerősödéséig.8

De a mondottak után is felmerül bennünk a kérdés: Hogyan lehet, hogy néhány főpap és teológus is szembeszáll az AL egyes állításaival, és több lelkipásztoron is a bizonytalanság látszik? És mi az igazság az elváltak áldozáshoz engedésével kapcsolatban?

A kérdések hátterében különösen a II. Vatikáni Zsinat szemléletváltása áll

Vajon mit tud a legtöbb hívő, és sok lelkipásztor is, a II. Vatikáni zsinatról? Közismertek a liturgia megújítása és az ökumenikus szemlélet, mint a zsinat tettei, vagy a hívők és a papság kapcsolatának új látásmódja. – De mindenezek mellett és ezeken túl, a zsinat legalapvetőbb újítása más: amit utolsó dokumentumának címe fogalmaz meg: „Az egyház a mai világban”él, és lelkipásztori magatartásában a kornak megfelelően változnia kell.9 A Ferenc pápa körüli feszültségek legfőbb oka is ez a szemléletváltás, illetve sok esetben a pápa által taglalt kérdések nem elegendő ismerete és végiggondolása.

Sok hívőben és papban is rejtve a tridenti zsinat óta eltelt 400 év szemlélete él. Eszerint az Egyház és annak tanításai, formái lényegileg változhatatlanok. Az egyháznak e megmerevedéséhez több tényező járult hozzá: Elsősorban a reformációval szembeni védekező magatartás, valamint a későskolasztika filozófiája, mely ugyancsak egy merev szemléletet közvetített. A tridenti zsinat szigorú előírásainak megvolt a jogos oka abban a korban, melyben az egyháznak óvakodnia kellett a tévtanok beszivárgásától. De az idők során ez káros következményekkel járt. – Példája ennek e korszak egyik jellemző története az un. „rítus vita”, mely az 1600-as évektől zajlott. Ekkoriban főleg jezsuita hittérítők a liturgia bizonyos másodlagos formáit a kínai vagy az indiai szokásokhoz alakították. Hosszabb egyeztetések után azonban a pápai döntések betiltottak minden alkalmazkodást, s a világ minden részén a római, latin liturgiát jelentették ki kötelezően használandónak. Ennek következményei között volt pl. a nagyon előrehaladott kínai misszió összeomlása. – E századok fájó jellemzője volt mindazon irányok és teológusok elítélése is, akik az egyház korhoz kötött megjelenési formáinak változtatását javasolták. Így indexre tették és hallgatásra ítélték, pl. A. Rosminit (akit azóta boldoggá avatott az egyház) vagy V. Giobertit és számos teológus kortársukat a 18. században; hasonlóan, mint a zsinat előtt annak a kornak több legnagyobb teológusát. Életük ragyogó tanúsága, hogy (hasonlóképp a történelem sok nagy szentjéhez) bár az egyház később teljességgel rehabilitálta őket,10 elítélésüknek vagy kivizsgálásaiknak idején ők nem illették éles kritikákkal a pápát és nem hirdették világszerte a kor egyházának hibáit, hanem engedelmességükkel és alázatukkal örök példái lettek az egyház egységébe vetett hitnek.

Az egyház változatlanságáról való szemléletet támogatták – más vonatkozásokban kiváló – pápák is, mint XVI. Gergely, Boldog IX. Piusz vagy Szent X. Piusz, és ezt erősítette a köztudat számára a I. vatikáni zsinatnak a pápai tévedhetetlenségről való (gyakran teljesen félre is értett) tanítása.11

Ilyen történelmi háttérben érthető, milyen megrázó fordulatot hozott a II. vatikáni zsinat: mely szerint az Egyháznak másodlagos formáiban és tanaiban változnia kell: „Kötelessége szüntelenül vizsgálni és az evangélium fényénél értelmezni az idők jeleit, hogy korszerű választ tudjon adni az örök emberi kérdésekre” (Egyház a mai világban 4. pont); minden korban és kultúrában meg kell találnia, miként tudja lefordítani az evangélium örök igazságait a kor és a kultúra nyelvére.12 – Jézus is erre adott példát: Ő is alkalmazkodott a korabeli zsidóság kultúrájához, nyelvéhez, és ezeknek megfelelően hirdette Isten örök igazságait.

A változás titkát fogalmazta meg a II. vatikáni zsinat egy másik megállapítása is, az isteni kinyilatkoztatásról szóló dogmatikai konstitúcióban.13 Eszerint bár igaz, hogy a kinyilatkoztatás lezárult Jézusnak, illetve az apostoloknak halálával, mégis van fejlődés e téren is. Mivel az Egyház élete be van ágyazva az emberiség történetébe, egy új történelmi helyzet új fénnyel világíthatja meg Jézusnak (vagy egyházának) egy korábban megfogalmazott tanítását. Vagyis az Egyház „a századok folyamán az isteni igazság teljessége felé tart”: „az apostoloktól származó hagyomány a Szentlélek segítségével kibontakozik az Egyházban, és egyre teljesebb lesz az áthagyományozott tények és szavak értelmi megragadása.” (8).

Ez a gyökere annak a lelkipásztori látásmódnak, amelynek az alapelve nem az, hogy „ez mindig így volt”, hanem amely jelenre figyelve annak új kérdéseire törekszik választ adni. Ferenc pápa magatartását ez a zsinati szemlélet határozza meg.

Vádak és kérdések

Mivel a tridenti zsinat óta az egyház a változhatatlanság szemléletét követte, többeket sokkolt a II. vatikáni zsinat fordulata. – E zsinat újításait elutasítók vezetője Marcel Lefebvre érsek volt, aki meglapította a X. szent Pius Papi Testvériséget, majd elszakadtak a katolikus egyháztól. Szerinte a zsinati újítások nem egyeztethető össze a jézusi tanítással. Lefebvre követőinek egy része XVI. Benedek közvetítésével újra egységre lépett az Egyházzal (mikor engedélyt kaptak, hogy a szentmisét továbbra is latinul mutassák be, a tridenti kor formáinak megfelelően), de sokan közülük változatlanul vádakkal illetik a zsinatot és annak szellemi utódait. Elsősorban ez a mozgalom és szellemi rokonaik hirdetik Ferenc pápa tanításának hamisságát, és igyekszenek félremagyarázni minden tettét és szavát számos honlapon és blogon.

A Lefebre csoport a szentmise liturgiájának megújulását sem tudta elfogadni. – Pedig aki ismeri az egyház történelmét, tudja, hogy ennek során a liturgia sokat változott. Az eukarisztia titkát rendkívül változó formákban ünnepelték a keresztények, a népek, illetve kultúrák függvényében. Különösen sokféle liturgia alakult ki „keleten”, de a nyugati liturgia is számos változáson ment át. A latin nyelv is csak akkor vált általánossá, amikor az a nyugati értelmiség nyelvévé lett. Korábban létezett arám és görög nyelvű liturgia is. 14 – A nép saját nyelvének használatát példázza a 9. században Szent Cirill és Metód is. Ők érzékelték, hogy ha az evangéliumot szeretnénk hirdetni, a liturgiának érthetőnek kell lennie. A szlávok között a szláv nyelvet használták. S bár ekkoriban is voltak, akik a latin, vagy a görög vagy az arám nyelv használatát akarták rájuk erőltetni, Róma rövidesen jóváhagyta a szláv liturgiát.

Akik a Ferenc pápa elleni támadásokról hallanak, azt is tudniuk kell, hogy ezek az irányzatok a zsinat óta minden pápát támadtak. Súlyos vádakkal illeték Szent XXIII. János pápát a zsinat összehívása majd az első dokumentumok megszületése után; majd Boldog VI. Pált, Szent II. János-Pál és XVI. Benedek pápákat is.15 Mindnyájukról elmondták, hogy „megtagadja a hitet” vagy, hogy ő az ”antikrisztus”. Ha visszatekintünk az egyház történelmében, látjuk, hasonló támadásokban részesült számos nagy szent és megújulást hozó gondolkozó.

A Ferenc pápa elleni vádak egy része félremagyarázza a szavait, más részük egyenesen hazugságokat állít. Jellemző példai a hamisító kijelentéseknek: Ferenc pápa tanítása a homoszexualitásról eltér az egyházétól;16 a pápa azt állítja, hogy nem létezik pokol; „Benedek az igazi pápa, de őt összeesküvéssel lemondatták, Bergoglio ellenpápa; Benedek pápa nem ért egyet Ferenc pápa tanításaival.” – Az utóbbi állításokkal kapcsolatban Benedek pápának a vatikáni kommunikációs titkárság vezetőjéhez intézett levele kijelenti: Helyeslem olyan írások megjelenését, melyek „megfelelően bemutatják, hogy Ferenc pápa filozófiailag és teológiailag alaposan képzett ember, és ezáltal segítenek meglátni a két pápaság közötti belső folytonosságot, minden stílus- és temperamentumbeli különbség ellenére.”17

Miről szól az AL – mit mond az újraházasodottak áldozásáról?

A legtöbb kérdés és vád – néhány főpap és teológus részéről is – Ferenc pápának a házassággal és családdal foglalkozó szinódust követő apostoli buzdításával kapcsolatban hangzott el. Egyesek féltek, mások vádoltak, hogy ez már eltér a jézusi tanítástól. – A sajtó pedig mindig szélesebb körben ismerteti a szenzációkat, mint azokat a tényeket és nyilatkozatokat, amelyek a pápa szavait és lelkipásztori magatartását örömmel üdvözlik, bár az utóbbiak vannak nagy többségben.18

A vádak a két szinódus egész anyagát összefoglaló hatalmas témakört átölelő pápai buzdítás egyetlen lábjegyzetére koncentrálnak, és sok ember, a média hatására csak e lábjegyzettel kapcsolatos kérdésekről tud. De miről is szól az Amoris Laetitia szinódusi buzdítás?

P. Jorge Horta E. OFM, a római Antonianum Egyetem Jogi Karának dékánja így nyilatkozott az AL-ról: A pápai levelet csak az értheti meg, aki nemcsak végigolvassa, hanem imádkozva, térden állva olvassa, ahogyan érezhető, hogy a pápa is imádkozva írta azt.19

Az AL a családdal foglalkozó 2014-as rendkívüli és 2015-ös rendes püspöki szinódus anyagát foglalja össze, folyamatosan idézve a szinódus záróokmányát, melyet a püspökök állítottak össze, s minden pontját a jelenlevőknek legalább kétharmada megszavazott.20 Emellett sokat idézi Szent II. János Pál és Benedek pápák írásait, s a világegyház egyes püspöki karainak nyilatkozatait is. Mindezeket Ferenc pápa mélyen evangéliumi, „jó-pásztori” szavai, magyarázatai teszik teljessé.

A dokumentumot sok püspöki kar és sok teológus csodálatos és időszerű áttekintésnek értékeli a család helyzetéről és annak keresztény látásmódjáról, mely egyidejűleg meleg hangon tud elirányításokat adni a házaspároknak, családoknak, és irányelveket a lelkipásztorkodásnak. A 3. fejezet új mélységeket feltárva beszél a házasság szentségének titkáról. A 4. és az 5. fejezetben kiemelten a gyakorló házasok számára sokatmondó gondolatokat olvashatunk a családban megélt szeretetről. A 6. fejezet konkrét irányelveket ad a lelkipásztorkodás számára, a házasságok és családok korhoz illő segítésére. A 7. fejezet, a Ferenc pápára jellemző gyakorlatiasság és egyben tudományos szakértelem nyelvén szól a keresztény nevelésről, majd a 9. fejezet a házasok lelki életéről.

A 8. fejezet címe „A törékenység kísérése, megkülönböztetése és integrálása”. Ez tartalmazza a vitákat kiváltó lábjegyzetet. – E fejezet az irgalomról szól, s végigtekint a sebzett házasságok és párkapcsolatok mai világán. Megállapítja, hogy a lelkipásztorkodásnak minden körülmények közt törekednie kell a kereső lelkek megközelítésére. Lássunk a fejezet néhány központi tanítását, s figyeljünk fel arra, hogy több kritikával fogadott kijelentést nem is Ferenc pápa írt, hanem idézi azokat Szent II. János Pál pápától, Benedek pápától vagy Aquinoi szent Tamástól. (Az idézett forrásokat az alábbi szöveg is jelzi.)

A fejezet szellemét jelzi a következő két mondat: A szinódusi atyák megállapították: annak ellenére, hogy az Egyház a házassági kötelék megszakadását Isten akaratával ellenkezőnek tartja, tudatában van sok gyermeke törékenységének. Krisztus tekintetétől megvilágosítva az Egyház szeretettel fordul azok felé is, akik nem teljes módon részesednek életében, s elismeri, hogy Isten kegyelme az ő életükben is működik. (291)”21

Lássunk még néhány központi gondolatot: „A lelkipásztorok feladata nemcsak a keresztény házasok támogatása, hanem azoké is, akik” különböző világi kapcsolatokban élnek. Feladatuk, hogy az „ilyenekkel is párbeszédet kezdjenek avégett, hogy ráébresszék őket életük azon elemeire, amelyek elvezethetik őket, hogy megsejtsék a házasság teljességének Örömhírét.” (291)22

Az új kapcsolatban élő elváltak nagyon különböző helyzetekben lehetnek, amelyeket nem szabad” merev kategóriákba zárni. „Az Egyház elismer olyan helyzeteket, amelyekben a férfi és a nő, komoly okok miatt – például a gyermekek nevelése – nem tud eleget tenni” a jog kívánta kötelezettségnek, hogy szüntesse meg a jelen kapcsolatot23 (FC 84). Van eset, amikor az egyik fél mindent megtett az első házassága megmentéséért, és galádul elhagyták. Vannak, akik a gyermekek nevelése érdekében kötöttek második házasságot, és lelkiismeretükben meg vannak győződve, hogy az első, helyrehozhatatlanul megromlott házasságuk soha nem volt érvényes (FC 84).” Ismét máshogy kell megítélni „egy nemrég bekövetkezett válást követő új kapcsolatot, annak minden zavaros következményével; valamint azok helyzetét, akik nem tettek eleget családi kötelezettségeiknek.” – „A szinódusi atyák hangoztatták, hogy a megkülönböztetésnek mindig jelen kell lennie, hogy lelkipásztorok helyesen meg tudják ítélni a különböző állapotokat.” (298) 24

Az enyhítő körülmények miatt lehetséges, hogy az objektív bűn helyzetében – amely szubjektív szempontból nem vétkes vagy nem teljesen az – valaki élhet Isten kegyelmében, szerethet és növekedhet is a kegyelmi életben, és megkaphatja ehhez az Egyház segítségét.”25E mondathoz kapcsolódik a nagy visszhangot kiváltó 351. lábjegyzet: „Ez bizonyos esetekben a szentségek jelentette segítséget is magába foglalhatja.” – Majd a szöveg folytatja: „A megkülönböztetésnek segítséget kell nyújtania, hogy az adott élethelyzetben megtaláljuk a lehetséges utakat az Istennek adandó válaszhoz és a növekedéshez.”

A fejezet zárógondolatának tanítása az egész dokumentum eszmei mondanivalója is: „A rendkívüli helyzetek megértése soha nem jelenti az eszmény elrejtését. A bukások pasztorációjánál fontosabb a házasságok megszilárdítására, és ezáltal a szakítások megelőzésére irányuló lelkipásztori erőfeszítés.” (307)

A hatalmas anyagból a kritika tehát egyetlen lábjegyzet felé terelte a figyelmet, melyet félremagyarázott, és ezzel kapcsolatban kezdtek érkezni a kérdések és támadások.26 Az AL megjelenése után fél évig a kérdések e lábjegyzet körül forogtak. A vihar 2016 szeptemberében robbant ki teljesen, amikor argentin püspökök levelet írtak a pápának, s megküldték szempontjaikat – a kérdéses lábjegyzetet magyarázva -, amelyek alapján kivételes esetekben megengedhetőnek ítélik egy újraházasodottnak Eukarisztiához engedését. A pápa ezt a javaslatot jóváhagyta.27 A támadók részéről pedig felhangzott a kiáltás: „Ferenc pápa szembeszállt Jézus tanításával, felbonthatónak nevezte a házasságot! Ferenc pápa eretnek.”28

Az egész Amoris Laetitia a házasság felbonthatatlanságának jézusi tanítását hirdeti.29 Arról sincs szó, hogy az újraházasodottak megkülönböztetés nélkül áldozáshoz járulhatnak. A pápa egyedi esetekről beszél, és felelős lelkipásztori mérlegelésre, megkülönböztetésre hív.30

Összefoglalva: az AL-nak nem fő témája az újraházasodottak lelki gondozása, de a szinódus majd a pápai döntés mégis jelentős újdonságot hozott e téren.

Epikia” –megkülönböztetés

Az epikia ismert jogi fogalom (rokonságban áll a „joghézaggal”): a törvénynek adott helyzetekre való alkalmazása, és a méltányosságnak, a megkülönböztetésnek, illetve a kivételek lehetőségének szabálya ez. Mindig jelen volt ez a jogban, és az egyház tanításának történetében, megjelent II. János Pál pápa családlevelében vagy Benedek pápának az elvált újraházasodottakról szóló megnyilatkozásaiban. Ez jelenik meg a szinódusnak és Ferenc pápának tanításában is. Jelentős szerepe van az imént áttekintett 8. fejezetben, illetve a kérdéseket, vádakat kiváltó lábjegyzetekhez kapcsolódóan is megtalálható a figyelmeztetés, a helyzetek helyes megítélésére.

Arisztotelesz fogalmazta meg először mit jelent ez az elv, majd Aquinoi szent Tamás fejtette ki. De a Tridenti zsinat utáni korban ez kiszorult az egyház és a pápák tudatából,31 és éppen e kornak merev látásmódja határozza meg a mai napig korunk sok keresztényének szemléletét.

Aquinoi szent Tamás gondolatait a megkülönböztetésről az AL is idézi: „Jóllehet az általános dolgokban van egyfajta bizonyosság, minél inkább közeledünk a részleges helyzetekhez, azok annál inkább meghatározatlanok. A gyakorlat szintjén nem mindenki számára azonos az igazság vagy a gyakorlati szabály a konkrét esetre vonatozóan; még azoknál is, akik konkrét esetekben elfogadják ugyanazt a gyakorlati szabályt, a szabályt nem mindegyikük egyformán ismeri (…) A meghatározatlanság annál jobban növekszik, minél inkább haladunk lefelé a részlegesben.” „Igaz, hogy az általános normák egy olyan értéket képviselnek, amelyet sosem szabad figyelmen kívül hagyni, de megfogalmazásuk nem képes maradéktalanul átölelni az összes egyedi helyzetet.”32

A megkülönböztetésről és a különböző helyzetek figyelembevételéről beszél az 1980-as szinódus és Szent II. János Pál pápa, 1981-ben kiadott szinódusi levelében, a Familiaris Consortioban. Kijelenti, hogy az új kapcsolatban élő elváltak nagyon különböző helyzetekben lehetnek, amelyeket nem lehet az általános szabályok közé beskatulyázni, és megkülönböztetés nélkül megítélni.33

XVI. Benedek pápa is szól a megkülönböztetés fontosságáról, és pápasága alatt 2009-ben a Nemzetközi Teológiai Bizottság is ad ki egy dokumentumot, amely azt fejti ki, mennyire szükséges a megkülönböztetés (discernimento), és nem csupán olyan esetekben, melyekre valamely törvény vagy norma nem kifejezetten vonatkozik, hanem minden esetben, amikor a normának a konkrét helyzetre való alkalmazására van szükség.34 XVI. Benedeknek a Családok 2012-es VII. Világtalálkozóján mondott beszédében azt javasolja a lelkipásztoroknak, hogy a házassággal kapcsolatos kérdések megítélésekor „alaposan különböztessék meg a helyzeteket” (vö. AL 298).

Ferenc pápa szinódusi levelében elődeit folyton idézve hívja megkülönböztetésére a lelkipásztorokat. Rámutat, hogy II. János Pál pápa családlevele, illetve az 1980-as szinódus óta eltelt harminchat év sok változást hozott a házasságok helyzetében, s ez a korábbi válaszok újragondolására kényszerít. A pápa szavainak irányát a 2014-es és 2015-ö családszinódusok határozták meg, melyek adtak új válaszokat az új kihívásokra. A szinódusi döntések irányelve is a helyes distinkció volt.

Az AL 39. így fogalmaz: „A két szinódust megelőző konzultációk megmutatták az ideiglenesség kultúrájának tüneteit. Utalok arra a gyorsaságra, amellyel a személyek átlépnek az egyik érzelmi kapcsolatból a másikba. Azt hiszik, hogy a szeretetet meg lehet kötni és föl lehet bontani a fogyasztó tetszése szerint… A kötelékek elszakítása gyakran olyan felnőttek között történik, akik autonómiát keresnek, és elutasítják az egymás támogatásában való megöregedés eszményét.” – Mindez jelzi a megváltozott világlátást, amelyben a mai fiatalok felnőnek. Az egyház és a lelkipásztorkodás nem ítélheti meg e kor gyermekeit úgy, hogy figyelembe ne venné az ő magatartásukat meghatározó környezetet.

Mit mond az egyház hagyománya?

Egy katolikus számára lényegi kérdés, miként ítéli meg az elvált újraházasodottak helyzetét a „szenthagyomány”.35 Ferenc pápa elleni egyik vád: szembeszáll az egyház hagyományával. – Ha áttekintjük a történelmet, felfedezzük, hogy ennek folyamán a pápánál kifogásolt tanítás folyamatosan jelen volt.

Egy katolikus megtanulta a hittanórán a házasság felbonthatatlanságáról szóló tanítást, de ott a téma részleteivel természetesen nem tudtak foglalkozni. Nem hallott arról, miként volt jelen e kérdés az egyház történelmében. Az első családszinódus után teológiát végzetteknek ugyan már tanulhattak volna erről, de úgy tűnik, kevesen sajátították el ezt az ismeretet (bár az a lelkipásztorkodás-tannak a legtöbb teológián használt jegyzetében, mint tananyag 1985 óta jelen volt).36

A szinódus többször hivatkozott Jézusra, aki nem ítélte el a házasságtörő asszonyt vagy Mária Magdolnát, sőt a szamariai asszonyt sem, aki pedig az ötödik férfivel élt együtt, hanem irgalmas megértéssel közeledett élethelyzetükhöz, s emelte fel őket.37

A páli kiváltság – Az ősegyház ismert eshetőséget, amely lehetővé tette a válást és újraházasodást, amennyiben két megkereszteletlen házasfél közül az egyik megkeresztelkedett, és nem keresztény társa így nem akarta őt elfogadni. Ezt „páli kiváltságnak” hívták, mert Szent Pál írja: „ha valamelyik hívő asszonynak hitetlen férje van, s az szívesen marad vele, ne hagyja el férjét… De ha a hitetlen férj elválik, a testvér vagy nővér nincs lekötve” (1 Kor 7,12 k.). Az áttértek hitének érdekében tehát feloldották a pogánnyal kötött egyházi házasságot!!38

Több egyházatya írása tanúsítja, hogy egyes részegyházakban, megfelelő vezeklés után visszafogadták azokat, akik válás után újraházasodtak. Erről írnak, s ezt helyeslik Nagy Szent Vazul, Nazianci Szt. Gergely, Aranyszájú Szent János, Epiphanius, Theodoretosz, a Decretum Gratianum. Origenész beszámol, hogy számos püspök engedélyt ad ilyen második házasságra, „kellő ok esetén”, a „nagyobb rossz elkerülése végett”.39

Joseph Ratzingernek a későbbi pápának okfejtése különösen figyelemre méltó – személye miatt is – a témában. Ezt írta 1972-ben: Már a korai Egyház megtapasztalta, hogy a keresztények között még a hitehagyás is előfordul. Az Egyház az elbukottaknak (lapsi) fejlesztette ki a bűnbánati gyakorlatot, mint ’második keresztséget’, immáron nem vízzel, hanem a bűnbánat könnyeivel. Mi van azokkal, akiknek esetében a házasságot egy ahhoz hasonló második kapcsolat követett? Az egyházatyák válasza e tekintetben nem volt egységes. Bizonyos, hogy egyes helyi egyházakban létezett a szokásjog, melynek alapján azoknak, akiknek a házastársuk még élt és mégis más párkapcsolatban éltek, bizonyos bűnbánati idő után a szentáldozásban való részesedés volt a ’mentődeszkájuk’ az üdvösségre. Ezek az atyák – így pl. Origenész, Nagy Szt. Vazul, Nazianzoszi Szt. Gergely, sőt egy helyen még Szt. Ágoston is – lelkipásztori okokból hivatkoznak az oldásnak és kötésnek, illetve a bűnök megbocsátásának a feltámadott Úrtól kapott hatalmára. Ratzinger az előzők alapján így fogalmaz: „Szeretném a legnagyobb óvatossággal megkísérelni, hogy ahol a házasság mindkét fél számára gyógyíthatatlanul tönkrement, s az utána kötött, második házasság hosszabb időn keresztül erkölcsi realitásként beigazolódott, valamint a hit lelkületével – különösen a gyerekek nevelésében is – annyira beteljesültnek mutatkozott, hogy ennek a második házasságnak feladása erkölcsi érték szétrombolását jelentené: ott a pap tanúsága által engedélyezni kellene, hogy az ilyen második házasságban élők szentáldozáshoz járulhassanak”.40

Giuseppe Antonio Scotti prelátus, a Ratzinger Alapítvány elnöke a lemondott pápa születésnapja kapcsán így fogalmazott: „Az AL buzdításban Ferenc pápa átveszi, amit XVI. Benedek tanított: vagyis hogy Isten nem tökéletlenségeink ellenére szeret minket, hanem ugyanúgy szereti korlátainkat, sebezhetőségünket is.”41

Ferenc pápa a hagyomány ilyen hátterében hozta meg a korunkban új, és vitákat kiváltó döntését. – Ebben segítségére lehetett, hogy tudta, az áldozáshoz engedést (a püspökkel való egyetértés és komoly lelkipásztori mérlegelés feltételével) a szinódusi résztvevők többsége helyeselte (104 igen, 74 nem), még ha számuk nem is érte el a közös szinódusi döntéshez megállapított kétharmadot.

A fordulat Szent II. János Pál pápával majd XVI. Benedekkel kezdődött

A Ferenc pápának (illetve a 2015-ös szinódusnak) tulajdonított és támadott tanítások fontos részét már előtte megfogalmazta az 1980-as család-szinódus, illetve Szent II. János Pál pápa szinódusi levele a Familiaris Consortio (=FC), majd Benedek pápa. – Melyek ezek?

Az egyháznak az utóbbi évszázadokban nagyon kemény jogszabályai voltak az elvált újraházasodottakról. Úgy tekintettek rájuk, mint akik a) bigámiában-, paráznaságban-, halálos bűnben élnek, b) és ezzel magukat zárták ki az egyházi közösségből. 42 (Hiszen megszegték Jézus parancsát: „Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza!”) Ezzel szemben az 1980-as szinódus, illetve Szent II. János Pál pápa, majd Benedek pápa így biztatott: a) „A szinódussal együtt buzdítjuk a pásztorokat és az egész hívő közösséget, hogy támogassák az elváltakat, hiszen megkeresztelt emberek lévén részesei lehetnek az Egyház életének, és részt is kell benne venniük.” b) Mert „az Egyház szilárd bizalommal hiszi, hogy mindazok, akik elhagyták az Úr parancsát és most is ilyen állapotban élnek, elnyerhetik Istentől a megtérés és üdvösség kegyelmét, ha kitartanak az imádságban, a bűnbánatban és a szeretetben.”43 – De egy területen mégis fenntartották a korábbi gyakorlatot, hogy az elvált és második házasságban élők csak akkor áldozhatnak, ha felhagynak a testi kapcsolattal?44

– Miért nem járulhatnak az Eukarisztiához az elvált újraházasodottak? Hogyan okolja ezt meg János Pál és Benedek pápa?

Mindkét pápa így válaszol: mert az újraházasodottak „életállapota objektíve ellentmond a Krisztus és Egyháza közötti szeretet-egységnek, melyet az eukarisztia szentsége jelez, és mely abban megvalósul.”45 – Több teológus megjegyzi, hogy eszerint azonban azok sem áldozhatnának, akik új kapcsolatban élnek, még ha testvérként élnek is. Hiszen életállapotuk alapvetően ugyanaz!

A FC megokolásában ez is szerepel: Az Egyház azért nem engedi áldozni őket, hogy így „a szentírásra támaszkodó hagyományát” kövesse, s elkerülje, hogy „tévedés és zavar támadjon a hívőkben” (FC 84).

– Több teológus ezzel kapcsolatban arra mutat rá, hogy eszerint az Eukarisztiához járulás tilalma nem dogmatikai, hanem egyházjogi kérdés; vagyis az egyház döntésétől függ.46 Az egyház nem engedi áldozni őket, mert ez eddig így volt (és szentírási hagyományra hivatkozik), illetve hogy áldozásuk ne keltsen zavart a többi hívőkben: hogy a válást megengedettnek véljék.

A szexuális kapcsolat megszüntetése – mint feltétel

Láttuk, az áldozástól való eltiltás egyik döntő okának tartotta az egyház, hogy aki érvénytelen második házasságban él, az paráznaságban él. A nyugati (római katolikus) egyház ilyen megokolása ellen több keleti teológus felemelte hangját a II. vatikáni zsinaton, mint Elias Zoghby az egyiptomi patriarkátus képviselője, majd az 1980-as családszinóduson Alessio van der Mensbrugghe orosz ortodox érsek. Filoteosz Fárosz ortodox teológus így fogalmazza meg az ortodoxia tiltakozásának okát: Krisztusnak és az ősegyháznak nem volt dualisztikus a felfogása, sem a héber gondolkodásnak. „A hellenista antropológia viszont két részre osztja az embert: a halandó és rosszindulatú testre, valamint a jó és halhatatlan lélekre. A kereszténység nyugati, latin ága átvette ezt a dualizmust (legnyilvánvalóbban Szent Ágostonnál és Pszeudo-Dionüsziosz Areopagitánál), s vele a test és a nemiség leértékelését.” „Ágoston úgy tartotta, hogy az erosz merő testi funkció, és a bűnhöz társította.” Ez a kisiklott gondolkodás tudat alatt ma is hat a latin egyház házasság szemléletében. – A férfi és a nő közötti, házasságon belüli egyesülés e szemléletben csak a „bűnös vágy elleni menedék” képében jelent meg az egyházi jogban is, amelyet leginkább a gyermekáldás tett morálisan elfogadhatóvá.47 A Szent József-házasság intézménye egyik látványos megjelenése e felfogásnak; hasonlóan a házasságnak, mint szexuális kapcsolatnak leértékelése a szüzességgel szemben.48

A II. vatikáni zsinatnak, majd II. János Pálnak a házasságról való tanításai óta egyházunk vallja, hogy a szemlélet, mely a szexualitást a házasságon belül negatívan ítéli meg, téves. XVI. Benedek pápa is kifejtette Deus caritas est kezdetű enciklikájában, hogy ha Krisztus magára vette emberi természetünket, akkor az eroszt is megszentelte, amennyiben az a házasságban megvalósuló önátadó szeretet része.49

De igaznak tűnik, hogy ezek után is hatnak gondolat-modellek és rendelkezések, amelyek a korábbi látásmódra építenek. Bizonyára ilyen az is, mely szerint az elvált újraházasodottak csak olyan második házasságban járulhatnak az Eukarisztiához, amelyben nem kerül sor szexuális egyesülésre.50 – II. János Pál és XVI. Benedek pápa is kijelentette ugyan, hogy aki nem képes a testi megtartóztatásra, bár nem veheti az Eukarisztiát, de lelki áldozáshoz járulhat.51 Benedek pápa így fogalmazott az elvált újraházasodottakhoz fordulva: „Az eukarisztia testi vétele nélkül is egyesülhetünk Jézussal, lelkileg.”52

Sok teológus felteszi ezzel kapcsolatban is a kérdést: Nem következetlen-e az a felfogás, hogy egy második házasságban bizonyos feltételek esetén létrejöhet a helyes házastársi közösség az érzelmi-, gyermeknevelési- és anyagi téren, de ha házastársi testi kapcsolatban élnek, az Eukarisztiához nem járulhatnak. – Eszerint a házastársi kapcsolat egyéb területeken létezhet, de a nemi kapcsolat vétkes? Továbbá aki lelki áldozáshoz „járulhat”, az kegyelmi állapotban van! Vajon akik testi kapcsolatban élnek azért nem járulhatnak Eukarisztiához, mert a testi kapcsolatot változatlanul tisztátalannak tekintjük?

Ortodox teológia – szeretetkapcsolat haláláról

Témánkkal kapcsolatban jelentős, miként tekintünk a házasságra. A római egyház a II. vatikáni zsinatig elsősorban jogi kötelékként határozta meg azt. A keleti egyház és sok teológus a történelem folyamán, valamint a II. vatikáni zsinat óta nyugati egyházunk is szeretet-kapcsolatként, „élet- és szeretet-szövetségként” definiálja a házasságot, melynek természetes részei az érzelmi és a szexuális dimenziók is.53

A keleti egyházakban az első századok óta létezik, bizonyos feltételek esetén az újraházasodás. Új házasságot köthetnek, akiket önhibájukon kívül elhagytak.54 Továbbá szemléletükben, noha a házasság felbonthatatlan, fel tud bomlani – ha megszűnt a lényegét alkotó szeretet-kapcsolat. És ha így meghalt a szeretet-kapcsolat, meghalt a házasság! Ilyen esetekben tehát, megfelelő feltételek mellett és idő után, köthető új házasság.55

Fontos megjegyezni, hogy a keleti gyakorlatot a római katolikus egyház soha nem ítélte el. Hittankönyveink úgy tanítják, hogy ami minket tőlük elválaszt, az lényegileg csak a pápa főségének el nem fogadása.

Bellarmin Sz. Róbert az ortodox egyházhoz hasonló okfejtést használt. Ha a szentségi jelek megszűnnek, pl. megpenészedett a szentostya a tabernákulumban, akkor az eukarisztia szentsége nincs többé. Analóg módon, ha a házastársak között nincs meg a minimális szeretet sem, akkor megszűnt az, ami a házasság szentségének lényegét alkotja.

Bernard Häring, a zsinati kor egyik legnevesebb erkölcsteológusa ugyancsak a házasság erkölcsi, illetve pszichikai haláláról beszélt: Ha a pár életében nem létezik már a házastársi szeretet és nem lehet azt visszaállítani, nem lehet beszélni házassági kötelékről sem. Hasonló álláspontot képviselt a kor számos neves teológusa.56 Ugyanezt a logikát alkalmazva kérelmezték az osztrák püspökök 1980-ban, és a németországi, felső-rajnai püspökök 1994-ben az elvált, újraházasodottak szentségekhez járulását,57 és hasonlóan az Amoris Laetitia megjelenése után számos más püspöki kar.58

– Többen felvetik: az újraházasodottak áldozáshoz engedése botrány okoz, mert ezzel megsértjük a házasság felbonthatatlanságának tudatát. – Ennek elkerülése érdekében az AL hangsúlyozottan arra hív, hogy az újraházasodott szentséghez engedése esetén, illetve általában a témáról szólva, bölcsen és megfelelő megkülönböztetéssel kell beszélni, hogy miközben kiderül Isten irgalmassága, semmiképp ne sérüljön a házasság felbonthatatlanságának jézusi meghívása. (Vö. 308)

Gyakorlati megjegyzés: Korunk új jelensége, hogy a legtöbb fiatal pár néhány hónap ismeretsége után szexuális kapcsolatban kezd, sőt összeköltözik. Ez esetben ui. a szerelem „rózsaszín ködének” kábító hatására nincsenek abban az állapotban, hogy igazán meg tudják ismerni egymást, és felelős életreszóló döntésre képesek legyenek. Ez a kábulat éveken át is fenn tud maradni, a folyamatos testi kapcsolat következtében, s elegendő arra, hogy az életreszóló döntés képességét megakadályozza. (Ezért sok pár éveken át tartó együttélés után sem tud dönteni a házasságról, gyermekről.) Ahogyan a korábbi egyházjog szerint is érvénytelenné tette a házasságot, ha alkoholos, kábult állapotban kötötte azt legalább egyik fél, hasonlóan érvénytelenné teheti azt a szexualitás kábulata. Ily módon ma a legtöbb házasság érvénytelensége kimondható. Ezért is hívja fel az AL nyomatékkal a figyelmet, hogy a lelkipásztorok a jegyes oktatásokon különösen figyeljenek az olyan felekre, akikben még hat „a kezdeti káprázat”, illetve akikben az egymás igazi megismerésének jelei hiányoznak. (A pápai irányelvek között az AL figyelmeztet elsőként erre ilyen nyomatékkal. 209-211.)

A válásokért felelős – a lelkipásztori mulasztás is

Amikor a szinódus és Ferenc pápa, az előző pápákat követve egy új, és irgalmasabb hozzáállásra hív a sérült kapcsolatok és elváltak iránt, ennek hátterében megjelenik a tapasztalat is (annak számára, aki figyelmesen tanulmányozza az AL-t, felfedezi ezt), hogy egyházunk, lelkipásztorkodásunk sok mindent mulasztott el, amivel védhette volna a házasokat a válástól.

Alázatosan és reálisan be kell ismernünk” – mondja az AL -, hogy a házasságot gyakran inkább úgy mutattuk be, mint „viselendő terhet”; azt hittük elegendő „hittani, bioetikai és erkölcsi kérdéseket hangsúlyozni”, miközben nem nyújtottunk „elégséges támaszt a családoknak”, nem kísértük őket nehézségeikben… (AL 35-37). Eszünkbe juthat, amit Jézus a farizeusok szemére vetett: „elviselhetetlen terhet raknak az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta.” (Mt 23,4)

Mit tehetett volna, és mit tehet a jövőben az egyház és a lelkipásztorkodás a válások megakadályozása érdekében? Erről már a FC is részletesen írt 1981-ben, majd Benedek pápa is szólt, és még világosabb irányelveket fogalmaz meg az AL. Vannak plébániák, lelkiségi mozgalmak, amelyek megkezdték a megújulást a pápai iránymutatások szellemében, de sokkal több plébánia létezik, melyek alig tettek lépéseket ez irányba. Ha a fiatalok nem részesülnek elegendő hitbeli, erkölcsi stb. felkészítésben, majd mély jegyesoktatásban, mennyiben lehet csak őket tenni felelőssé pl. a válás esetén?

  1. Minden egyházi dokumentum ír arról, hogy a jó házasságok létrejöttének egyik alapfeltétele, hogy már a gyermek- s főleg a serdülő számára biztosítsuk a megfelelő felkészítést. (GS 49; FC 66; SC 29; AL 203). Ezért helyek kell kapnia a hitoktatásban, a katolikus iskolák anyagában, olyan alapos kifejtéssel, mely képes helyesen alakítani a fiatalságnak a mai kortól és filmektől súlyosan befolyásolt tudatát. Fontos hogy legyen olyan ifjúsági és felnőtt közösség, amely a keresztény elveket éli, s így támaszt, modellt nyújthat tagjainak és a fiataloknak.59 Hogy milyen erkölcsi környezet veszi ma körül a fiatalt, nem kell bemutatni. Elvárható-e, hogy erős lelkipásztori vagy szülői támogatás nélkül ne sodorja magával őket a társadalom erkölcse? Persze felmerül a kérdés: nehéz elérni az ifjúságot stb. De vajon papságunk, felső vezetésünk megtesz-e mindent ennek érdekében? Felkérjük-e a létező csoportokat, mozgalmakat, amelyeknek van karizmájuk a fiatalok megszólítására vagy a nemi nevelésre, hogy legyenek segítségünkre? – amint erre már több pápai útmutatás meghívott?60

2. Az alaposabb jegyesi felkészítést is „kötelezően” be kell vezetni írta már a FC. Ennek nemcsak a házasságról való legfőbb tudnivalókat kell átadnia, hanem katekumenátus-szerű folyamatként be kell vezetnie az evangéliumi életbe, és bekapcsolni a keresztény közösségbe, hiszen ezek feltételei a szentségi házasságra való jó felkészülésnek. „A püspöki karok törekedjenek kiadni a Családi pasztoráció direktóriumát, benne a tudnivalókat az előkészítő kurzusról.” (FC 66; AL 57; 206) Külön képzésben kell foglalkozni a hitben kevéssé járatosokkal, hogy legalább a hit alapjait magukévá tegyék, ami a szentség gyümölcsözővé válásához szükséges, továbbá külön figyelmet kell szentelni az együttélők felkészítésére, hogy ne csak belesodródjanak a házasságba (FC 68; AL 209-211).61 A leggyógyítóbb lehet számukra, ha meghívjuk őket a testi kapcsolat beszüntetésére, hogy ezáltal jobb „rálátást” nyerjenek egymásra.

Amikor az egyházi dokumentumok ismételten hangsúlyozzák, hogy „a házasság szentsége új szívet ad, hogy a házastársak le tudják győzni a szív keménységét…” vagy, hogy „Krisztus Lelke által ajándékozza meg a házasságot azzal a képességgel, hogy meg tudják élni” házasságukat,62 ez is kiemeli a megfelelő felkészítés pótolhatatlan fontosságát, hisz lehetséges, hogy enélkül a szentség nem tud gyümölcsözővé válni.

  1. A házasság megkötése utáni pasztorációra (FC 69), különösen a házasságkötés utáni első években van szükség. Ferenc pápa, illetve a 2015-ös szinódus a „kisérés” szót használja mind az ilyen esetekben, mint a krízisbe jutott párok esetében is (217).
  2. Az AL a szinódusi irányelvek értelmében előírja a megyéspüspököknek, hogy hozzanak létre a családok védelmében élő egyházmegyei család-referatúrát. Ebben működjön 1) főállású család-referens (242), 2) házassági tanácsadó vagy mediátor a sérült párok-családok támogatására, a feszültségek vagy szakadás megoldására; kiemeli, hogy a válás előtt állók jelentős része gyógyítható lenne tanácsadók segítségével, ezért az ő alkalmazásuk „különösen sürgető” (236-237! 242), 3) jogász, a jogi kérdésekben való tanácsadásra, 4) az érvénytelenítési kérelmek gyorsabb elbírálása érdekében alkalmazzanak több jogász munkatársat. 5) Feladatként előírja még: hogy az érvénytelenné nyilvánítás folyamatát mindenképp tegyék gyorsabbá, és a kérvényező számára (különösen, ha rászoruló) váljék ingyenessé (244).63
  3. Széleskörű feladat: a teológiai oktatásban és a papnevelésben megfelelő képzést nyújtani a házasságra távolabbi és közelebbi felkészítésről, valamint a házaspári-családi lelkipásztorkodás feladatairól. Nem kevésbé fontos a működő papságnak és a munkatársaknak továbbképzése a területen.64 Képzéseket kellene biztosítani a szülők számára is, a vallási és házaspári életről, valamint a keresztény- és a szexuális nevelés alapelveiről (FC 70; AL 290, 279-280). Ezek természetesen mind szakember-hátteret igényelnek.
  4. Fontos lelkipásztori feladat: hogy segítsék a házaspárokat (a helyi családok, családcsoportok közreműködésével), törődjenek a krízisbe jutottakkal és elváltakkal, tapintattal kérdezzenek utána a rendszeresen templomba járó hívek között is, tudnak-e olyanról, akinek segítséget kellene nyújtani házassága rendezésére. Fel kell emelni azokat is (a hívők ismerősei, rokonai közt is lehetnek ilyenek), akik korábban az elutasítást érezték a hívők részéről, s ezért eltávolodtak az egyháztól. A lelkipásztorok és a keresztény családok feladata törődni a válásban levőkkel lelki fájdalmaik közepette. Erre II. János Pál pápa is, majd az AL is többször meghív (FC 70-71; AL 241-244; 279-280; 323). Az egyházi bíróság legtöbbjük esetében kinyilváníthatja első házasságuk érvénytelenségét.

– Az újraházasodott hívők helyzetének összetettségével elsősorban az a lelkipásztor találkozik, akinek „bárány szaga” van, aki közel engedi magához a szenvedőket, próbálja átérezni fájdalmaikat, kéréseiket, s törekszik segíteni nekik. A gyógyítással is foglalkozó lelkipásztor gyakran szembetalálja magát régóta üszkösödő sebekkel, amelyeket a lelkipásztorkodás vagy netán az egyházmegyei bíróság hiányos hozzáállása okozott. Ilyenkor kiemelten érezheti, hogy egy helyzetben, amikor valaki egyébként alkalmas volna a szentségek vételére, sokkal gyógyítóbb lenne a szentségekkel való megerősítés, mint csupán a hosszas érvénytelenítési folyamat beindítása (főleg ha tudja, hogy minden gyorsítási előírás ellenére a bíróság munkatársainak száma nem nőtt, azaz az „ítélet” csak évek múlva remélhető).

  • A szerző néhány személyes tapasztalata: Egy új plébániára kerülve látok egy hölgyet, aki naponta részt vesz szentmisén, kijön az áldozók után és kis keresztet kér. Gyakran kíséri párja is, aki hasonlóan cselekszik. Megtudom, hogy több mint két éve beadták érvénytelenítési keresletüket, de azt saját egyházmegyei bíróságuk elutasította, s fellebezésük kb. egy éve a feljebbviteli bírósánál van. Megítélésem szerint egyértelmű, hogy az új férj első házassága – mely áldozásuk akadálya – érvénytelen. – Másik esetben a felnőtt korban megtérő, keresztségre vágyó és arra katekumenátussal, imával és rendszeres szentmisére járással készülő feleség, akinek ugyancsak a párja volt keresztelésének akadálya, jó fél éven át azt a választ kapta érvénytelenítési kérelmére az egyházmegyei bíróságtól, hogy sajnos minden ügyvéd foglalt, s nélküle nem folytatható eljárás. Így a keresztség idejének elérkezésekor nem járulhatott a szentséghez katekumen társaival egyidőben. – A katekumenek közös keresztségéről való lemaradásnak máskor is voltam tanúja, ugyancsak az érvénytelenítési ítélet késése (vagy annak kissé késett beadása) miatt, s tapasztaltam az érdekeltek fájdalmát és sérülését. Az első Országos Katekumen Konferenciák főszervezőivel több hasonló eset kapcsán elemeztük, mennyire fontos volna a szentséghez engedés lehetősége olyan keresztelendők esetében, akiknek nincs még feloldva előző házasságának „köteléke”, de a személy érett a keresztség vételére. – Egy alkalommal idegen helyen gyóntatok, és megismerek egy férfi, aki vasárnaponta szentmisére jár, és időnként gyónik a helyi plébánián. Az illető épp lelki erősítésre szorul körülményei miatt, s kiderül, hogy 10 év óta nem került elő gyónásában, hogy házasságát rendeznie kellene. Mit tegyek? Meghívom, hogy forduljon minél hamarabb plébánosához kérve a rendezést, de ilyen fájdalmas háttér és körülmények miatt – és Ferenc pápa ide vágó nyilatkozata után – feloldozom. – Mennyi sebtől menthetett volna meg ilyen és hasonló helyzetekben korábban is, a Ferenc pápa által bevezetett engedmény, amely súlyos és jogosnak ítélt esetekben lehetővé teszi a lelkipásztor vagy a püspök számára, hogy engedélyezze a szentséghez járulást (majd tegye meg, ami feladata, pl. indítsa el a házasság érvénytelenségének vizsgálatát).

Befejezésül

Az Egyház jogi döntéseit a történelmi körülménye gyakran és természetszerűen befolyásolták.

A korai Egyház gyakorlatában pl. a legsúlyosabb bűnöket elkövetőket – hittagadók, gyilkosok, házasságtörők – eleinte eltiltották az áldozástól, majd idővel megfelelő penitenciát követően részesülhettek bűnbocsánatban. Híres volt Szent Ciprián vitája egyes papjaival, akik nem akarták többé áldozáshoz engedni a hittagadókat. A végső döntés az lett, hogy nem hagyhatjuk őket az eukarisztia erősítése nélkül, nehogy egy következő üldözés idején újra elbukjanak.

Az öngyilkosok sem részesülhettek sokáig egyházi temetésben, sőt egyházi temetőben sem nyugodhattak (csak a temető árkában), mert a megokolás szerint tettükkel megtagadták hitüket és halálos bűnt követtek el. Ez akkoriban sokakat vissza is tartott az öngyilkosságtól, s a katolikus vidékeken kevesebben követték el azt. Később e tilalmat megszüntették, nyilván a depresszió súlyának felismerése miatt is.

A hivatásukat elhagyó papoknak, akik „papok mindörökké”, hasonlóképp az örök fogadalmas szerzeteseknek, elkötelezettségük súlya miatt az egyház sokáig nem adott felmentést.65 Ez a papi és szerzetesi ígéret védelmét is szolgálta. De különösen Boldog VI. Pál pápa, megfelelő bűnbánat esetén megnyitotta e bezárt kaput is.

Az elváltakat sújtó törvények olyan korokban születtek, amikor az egész társadalomra hatással volt a vallás, és válás alig létezett. Az egyházi büntetések így komolyan erősítették a házasság felbonthatatlanságának tudatát. Korunk társadalmában kevesekre van hatással, hogy az egyház bünteti-e az elváltakat, s a válások aránya egyidejűleg óriásira növekedett. Ma az egyházi büntetés végül azt a kisszámú csoportot sújtja, akinek jó része felnőtt korban tér meg (egy nem hívő életkorban, rosszul megkötött házasság után), s jut el érett Isten-kapcsolatra, majd jelentkezik hittanra. Sokakkal így találkozunk.66 Legtöbbjük első házasságáról könnyen kimondja az egyházi bíróság, hogy érvénytelen, mert nem volt mögötte az érett és életreszóló döntésre való képesség, illetve a korán kezdett szexuális élet kábító hatása tette azt érvénytelenné. Súlyos sebet okoz ilyenkor, ha a bírósági ítélet késik, s emiatt az érintett nem járulhat időben a szentségekhez, vagy ha esetleg nem nyilvánítják érvénytelennek az első házasságot.

Ferenc pápa tehát ilyen elvált és újraházasodottak számára is nyitotta meg a szentségektől elzáró kaput (a családszinódus résztvevői többségének támogatásával).

– A témánkkal kapcsolatban bennünk felmerülő kérdések -, hasonlóan, mint a házasságok helyzete és kérdései -, különbözőek a világ országaiban. Ezért a szinódus és az AL a püspöki karok feladatává teszi, hogy adjanak ki társadalmuk- és házasságaik helyzetének megfelelő irányelveket pl. az említett lelkipásztori megkülönböztetés alapelveiről, a bűnbánati vagy jóvátételi időszakról, továbbá a gyermek- és fiatalkorúak házassági felkészítéséről, illetve a jegyesoktatás katekumenális kereteiről, és időtartamáról.67

– Összefoglalja a szinódusnak és Ferenc pápának szemléletét a pápának a szinódus végén tartott beszéde. Idézzünk néhány mondatát: „Mit jelent a családról szóló szinódusnak a lezárása?” Miután „meghallgattuk a családoknak, valamint az egyház Rómába jött pásztorainak hangját, terheit és reményeit”, megpróbáltuk „megvilágítani ezeket az evangéliumnak, s az egyház kétezer éves hagyományának fényével, és a remény örömét öntve beléjük.”

Láttuk, hogy vannak dolgok, amelyek megszokottnak tűnnek az egyik földrész püspökének, egy másik földrészen viszont furcsának, sőt botrányosnak bizonyulnak.” Ezzel is kapcsolatban megértettük, „hogy a tan igazi védelmezői nem azok, akik a tanítás betűjét védelmezik, hanem akik a szellemét, az embert, Isten szeretetének és megbocsátásának ingyenességét.”

Az egyház számára a szinódust lezárni azt jelenti, hogy vigyük el a világ minden részébe az egyház ölelését és Isten irgalmasságának vigasztalását!”68

 

1 Török Cs.: A szeretet öröme, in: Vigília 2016/9, 642-649; Gruber L.: Amoris Laetitia – paradigmaváltás az újraházasodott elváltak szentségi pasztorációjában? in: Erkölcsteológiai tanulmányok 2017, 22-53. E két tanulmány több gondolatát átvettük. Vö. Tomka F.: Lelkipásztori teológia és új evangelizáció Ferenc pápa szellemében, az elváltakról szóló 18. fejezet. Bp. SZIT, 2015; Tomka F.: Gondolatok a házasság felbonthatatlanságáról, Teológia 1971/2, 125-129; Patsch F.: Nincsenek egyszerű receptek – Ferenc pápa hagyományos és új tanítása a családról és a házasságról – A Szív 2017. május-június; Szabó F.: Házasság és család Krisztus fényében, Jezsuita Könyvek, Budapest, 2015.

2 A szembenállástól a közösségig. Evangélikus–római kat. közös megemlékezés a reformációról 2017-ben. Luther Kiadó, 2016.

3 Amoris laetitia = AL, A családban megélt szeretetről, Budapest, SZIT, 216. – A zárójelbe tett egyéb jelzés nélküli számok az AL megfelelő pontjának számát jelölik!

4 Vö. Card. Antonelli: Per vivere AL, ed. Ares 2016. Card. Schönborn: AL, superata la divisione tra „regolare” e „irregolare”. Toscana Oggi 2016.04.08; Ch. Giaccardi e M. Magatti: Papa Francesco, AL. Ed. San Paolo 2016; M. Gronchi: AL Una lettura dell’Esortazione apostolica post-sinodale sull’amore nella famiglia! Ed San Paulo. 2016; Heiner Koch: AL , Eine Erläuterung. Stimmen der Zeit; Eberhard Schockenhoff: Traditionsbruch oder notwendige Weiterbildung? Zwei Lesarten des Nachsynodalen Schreibens AL, Stimmen der Zeit 2017/3; vö. 7. lábjegyzetünk

5 AL, Stimmen aus der Weltkirche. Sankt Georgen Philosofische-theologische Hochschule honlapján; Für eine Erneuerung der Ehe-und Familienpastoral im Lichte von AL: eine gute Nachricht für alle, Botschaft der Schweizer Bischofskonferenz; Österreichische Bischöfe: Papst-Schreiben „große Ermutigung“ http://religion.orf.at/stories/2767466/; Délafrikai Püspöki Kar: Pope Francis still affirms the Catholic Church’s teaching on Family Life and Marriage, Püspöki kar honlapján stb.

6 Pl. Card. Bassetti (CEI elnöke) Con l’AL la Chiesa guarda al reale e non giudica l’apparenza, Famiglia Christiana, 2017,09,26.

7 Corso webinair su AL per sacerdoti e seminaristi; www.famiglia.chiesacattolica.it; vö. Patriarcato di Venezia, 2017.09.13; La sfida di educare secondo AL, Vatican Insider 2017.09.26

8 AL, un anno dopo: la Chiesa alla scuola della famiglia, Famiglia Christiana 2017,04,28; AL, un anno dopo, L’Avvenire di Calabria 2018,04.24

9 Gaudium et Spes (GS), Az Egyház és a mai világ viszonyáról

10 Az 1849-ben indexre tett Rosminit az egyház 2007-ben boldoggá avatta. Vö. M. Dossi: Il santo proibito. La vita e il pensiero di Antonio Rosmini, Il Margine, Trento, 2007; Vö. Nyíri T.: A filozófiai gondolkodás fejlődése. Budapest, SZIT, 1973, 522-525

11 Vö. Szabó F.: Öt év után – új korszak a pápaság történetében? Katolikus Ma honlap, 2018-03-15

12 Ezt a szemléletet követte már XII. Piusz Divino afflante Spiritu c. enciklikája is 1943-ban, de e látásmód kevéssé ment át a köztudatba, s még kevésbé vált egyetemessé.

13 Vö. Rózsa H.: A Dei verbum kezdetű konstitúció jelentősége. In: Távlatok 2002/ 58. 525 – 530

14 A liturgia alakulásáról hatalmas magyar irodalom is létezik. Pl. J.A. Jungmann: A szentmise. Prugg, Eisenstadt, 1976; Radó P.: A megújuló istentisztelet. Ecclesia, 1973; M.Kunzler: Az egyház liturgiája. Agapé, 2005 stb.

15 Vö. Szabó F.: Ratzinger pápa és a II. vatikáni zsinat. XVI. Benedek az ellentmondások kereszttüzében. in: Távlatok. Vö.: www.tavlatok.hu/net/cikk002.htm;

16 A „hír” egy újságírónak adott válasz félremagyarázásából született, miközben a választ pontosan megfogalmazta pl. az AL 250-251.

17 Vö. MK 2018. 03.19. A „Katolikus Válasz” blog Benedek pápa levelének ürügyén is abszurd módon és több cikkben támadta Ferenc pápát és a Vatikánt.

18 R. Buttiglione: La gioia dell’amore e lo sconcerto dei teologi, L’Osservatore Romano, 2016.07.20. 7.old; Berufung und Sendung der Familie. Die zentralen Texte der Bischofssynode. Mit einem Kommentar von P. M. Sievernich SJ. Freiburg, 2015.

19 P. Jorge Horta E. Papa Francesco AL, teologia in ginocchio, ALETEA olasz katolikus honlap 2017.09.29

20 A Püspöki Szinódus Zárójelentése Ferenc pápának, SZIT, 2015.

21 Az AL e sorokat, mint nagyon sok másikat is, a Rendkívüli szinódus jelentéséből idézi 2014. 24-25

22 Uo. 41. Vö. CIC 528: a plébánosra minden plébániáján élő ember rá van bízva

23 Vagyis nem tud jelen kapcsolatából elválni, és visszatérni előző társához, bár a jog szerint akkor szűnne meg „bűnössége”.

24 Uo.186, 45; Vö. XVI. Benedek. Beszéd a Családok VII. Világtalálkozójához 5. válasz. Insegnamenti VIII,1 (2012) 691; A témát részletezi Török Cs.: i.m.

25 Ezt tanította már a FC 84; ezt írja a Szinódusi jelentés, 2014, 25; majd az AL 305

26 Vö. a 336. lábjegyzet, illetve ehhez hasonló a 351. is.

27 Ferenc pápa tanítóhivatali megnyilatkozása az AL 8. fejezetéről. MK 2017. december 10

28 Az áldozáshoz engedést, a püspökkel való egyetértés és komoly megkülönböztetés után a szinódusi résztvevők többsége elfogadta (104 igen, 74 nem), számuk mégsem érte el a közös döntéshez megállapított kétharmadot. Ezen háttér alapján jöhetett létre Ferenc pápa e megjegyzése, majd később döntése.

29 Vö. kiemelten az AL. 1-2-3., 6, 8 fejezete

30 AL 297-302,304-305,307-308

31 Vö. Nemes Gy. i.m. 15-17; Gájer L.:A család fogalmának formálódása az egyház tanításában…In: Teológia 2014/3-4, 105-122

32 STh I-II. q. 94. art. 4; Sententia libri Ethicorum, VI. 6. XLVII. kötet 354. Id. AL 304. A magyar fordítást a szerző pontosította az eredeti latin alapján.

33 FC 84

34 Alla ricerca di un’etica universale: nuovo sguardo sulla legge naturale nr. 59; AL 305

35 A témát összefoglalja Gruber L.: i.m. – A történeti áttekintés több részét innen vettük.

36 A legtöbb magyar teológián 1980 óta tankönyvként használnak egy könyvet: korábbi címe Tomka F.: Gyakorlati teológia, a jelen kiadásé: Lelkipásztori teológia és új evangelizáció Ferenc pápa szellemében, i.m. Ebben az 1985-ös javított kiadása óta olvasható a fejezet „Az elváltak lelkipásztori gondozása” címmel, mely röviden tartalmazza az itt leírtakat.

37 Rendkívüli Szinódus jelentésére (2014) 13, 55

38 Hasonló elvre alapul a „péteri kiváltság” is!

39 Iung N. könyvében bemutat 16 dokumentumot az első nyolc századból, melyek a házasság felbonthatatlansága mellett foglalnak állást, valamint 12-t melyek megengedő álláspontot képviseltek. Vö.: Iung, N.: Evolution de l’indissolubilité. Remariage religieux des divorcés. P. Lethielleux, Párizs, 1975. 43. 146; Vö. Botero, J. S.: Etica coniugale. Per un rinnovamento della morale matrimoniale Milano, 1994. 68–71. 1999. Idézve: Gruber L. i.m. 48

40 Ratzinger, J: Zur Frage nach der Unauflöslichkeit der Ehe. Bemerkungen zum dogmengeschichtlichen Befund und zu seiner gegenwärtigen Bedeutung. In: Henrich, F., Eid, V.: Ehe und Ehescheidung. Diskussion unter Christen, Münchener Akademie-Schriften 59. München, 1972. 54

41 „Benedetto XVI: „Lectio divina” http://w2.vatican.va/content/benedict-xvi/it/speeches/2012/june/ documents/hf_ben-xvi_spe_20120611_convegno-ecclesiale.html (2016.06.14.)

42 1917-es Egyházi Törvénykönyv 2356. kánonja; az 1983-as Kódex nem használ ilyen megfogalmazást. Vö. Nemes György: A család az Egyházi Tanítóhivatal megnyilatkozásaiban. Történeti áttekintés a problémák fényében. In: Katolikus Pedagógia 2016/3-4,13-25

43 vö. FC 84; XVI. Benedek Sacramentum Caritatis (=SC) 39

44 Vö. FC 84; SC 39; A zsinat utáni 1983-as egyházi törvénykönyv 915. kánon; KEK 1415

45 FC 84; SC 29

46 amint ezt a következőkben is kifejtjük

47 Az 1917-es Codex Iuris Canonici ilyen szellemben határozta meg a házasságot a 1013. kánonban.

48 Filoteo Faros: La natura dell’eros. (Coll. Ecumene, Collana di vita e teologia ortodossa 1.) Servitium – Interlogos, Sotto il Monte – Schio, 1993, 1999, 169. 9 Uo. 171; Vö. Több gondolatot Török Cs. tanulmányából idéztem: i.m.647-648. – A házasság leértékelését a szüzességgel szemben ma már elutasítja az egyház. Vö. AL 158-160

49 GS 48–49; II. János Pál: A test teológiája, Kairosz, 2008; DCE 5-6; vö. AL 157

50 Amint ezt a FC is megfogalmazza 84

51 FC 84. XVI. Benedek Sacramentum Caritatis 29, majd a Hittani Kongregáció prefektusa, G.L. Müller az Osservatore Romanoban. 2013. okt 14. Nb. a lelki áldozás szerepel már a középkorban, pl. Aquinoi Szent Tamásnál (S.Th III q. 80 a. 1.2.), majd a tridenti zsinat rendelkezései közé is bekerült (DH 1648, 1747).

52 A családok VII. világtalálkozóján Milánóban 2012.06.1-3.

53 GS 48–49; Vö. AL 67. Részletezését vö. Gruber L.: i.m; Vö.: Marc Quellet: Isteni hasonlóság – A család szentháromságos antropológiája felé. SZIT 2016; A. Spadaro: AL, Struttura e significato dell’Esortazione apostolica post-sinodale di Papa Francesco, In: La Civiltà Cattolica, 2016/2, 105–128; Lukács L.:A család az egyház szíve, in: Vigília, 2014/5, 352-361

54 Hivatkozva a Mt 5,32; 19,9-re, mely úgy is fordítható: „nem válhatnak el, kivéve házasságtörés esetén.”

55 Basilio P.: Divorziati risposati e seconde nozze nella chiesa. Una nuova soluzione. Assisi 2012; Ugyanő: Divorzio e seconde nozze nella tradizione greca. Un’altra via. Assisi 2014. Várnai J., Kocsis F. stb: A keleti teológia a házasságról, családról. Budapest, Sapientia Füzetek, Vigília, 2012

56 Vö.: Häring, B.: Pastorale dei divorziati. Una strada senza uscita? Edizioni Dehoniane, Bologna, 1990. 47–53. A témához vö. Gruber L. i.m. 45.

57 Az ő kérésük akkor elutasításra talált

58 pl. Agostino Vallini bíboros, Róma pápai helynökének a vezetésével a római főegyházmegye, valamint a fülöp-szigeteki, máltai, argentin, német püspökök is olyan lelkipásztori irányelveket dolgoztak ki, amelyek – meghatározott feltételek mellett – lehetővé teszik újraházasodott elvált személyek számára, hogy szentáldozásban részesüljenek.

59 Vö.: Tomka F.: Biztos Út (Szerelemről, szexualitásról értelmesen), Bp. SZIT, 2013.

60 vö. EG 223,229; Iuvenescit Ecclesia (Az egyház megfiatalodik), a Hittani Kongregáció, a karizmák és az intézmény kapcsolatáról 2016.06.14

61 A témához vö.: A Család Pápai Tanácsa: Előkészület a házasság szentségére. Vatikán 1996. Az Olasz Püspöki Kar Családpasztorációs Irodája: Jövőnk a család (A jegyesség). Budapest, Új Ember 2005; Vö. Marc Quellet: Isteni hasonlóság – A család szentháromságos antropológiája felé. SZIT 2016, 256-272

62 FC 20; AL 67; Veritatis Splendor 24.

63 Vö. Mitis iudex dominus Iesus (Jézus Irgalmas Bíró) és Mitis et misericors Iesus (Szelíd és irgalmas Jézus) kezdetű motu propriok

64 Vö. GS 52, 47-51; FC 65-66, 70; SC 39; vö. AL 205-211.

65 Vö.: II. János Pál: Pastores Dabo Vobis 29.

66 Róluk szól: Sólyom B.: Az irgalmasság kapuja. Poszttraumás növekedés és megtérés – elvált újraházasodottak és az egyház életében. Szakdolgozat. Bemutatja: Talina internetes magazin 1917.07.13, és jelzi elérhetőségét; Vö. Kasper W.: Amoris laetitia – szakítás vagy újrakezdés? Embertárs 2016/4

67 Püspökkari direktórium kiadására már az 1980-as szinódus és II. János Pál pápa is felszólított FC 66; vö. AL 3

68 Ferenc pápa szinódusi záróbeszédéből, idézve MK. 2015. október 25