09. Hogy menthetjük ki gyermekeinket a rossz sodrásából?

(A nevelés alapjai)

Utolsó írásunkban felidéztük az életveszélyes támadásokat, melyek a szabad-szex világában érik gyermekeinket, s melyekkel a pápai levél is foglalkozik. A szülő, aki felismerte e helyzetet, rémülten kérdezi: hogyan menthetem meg gyermekemet mindettől? Hiszen a közismert, hogy a kortárs-csoport 10 vagy 14 éves kora táján magával ragadja őt.

Néhány éve jelent meg egy nagyszerű könyv, „A család ereje”, két neves szakember, Gordon Neufeld és Máté Gábor szerzőktől (Libri, 2014). Ők is megfogalmazzák a veszélyt, amit ma a kortárs csoport jelent, ha átveszi a kormányzást a gyermekek felett. Ez „agresszivitáshoz, a korai szexualitáshoz, a kamaszbandák, kamasz öngyilkosságok számának emelkedéséhez vezet.” De a szerzők rámutatnak, hogy a családnak van ereje megmenteni a gyermeket! Az elszakadás csak akkor következik be, ha a fiatal nem tapasztalja eléggé szüleinek feléje forduló szeretetét.

A könyv elemzi fogyasztói korunk átkát, a szülők túlterheltségét, melynek következménye, hogy este többször szidják és fegyelmezik serdülő gyermeküket, mint ahányszor megdicsérik vagy megölelik. S ha kiderül, hogy gyermekük sebzett, szakkönyveket olvasnak, pszichológusokhoz futnak, ahelyett hogy elkezdenének több időt fordítani rá, ami pedig az egyetlen gyógyszer volna, mondják a szerzők.

Bevezetőként ide kívánkoztak e sorok, hogy lássuk: a pápai levél a legújabb neveléstudomány elveit is felhasználja, mikor arról szól, hogyan segíthetjük gyermekeinket a mai kor sötétségeit legyőző, s a kort megújító emberekké válni.

A dokumentumot bemutatók örömmel szóltak a keresztény nevelésről szóló 7. fejezetről is. Új Ferenc pápa írásaiban az, hogy iránymutatásokat ad a mindennapi kérdésekben, amint e fejezetben is, sőt meg is okolja, mit, miért és hogyan kell tenni.

Ilyen elveket fogalmaz meg: A mai korban a szülőknek meg kell találniuk a kornak és körülményeknek megfelelő nevelési módszereket. „Fel kell fedezniük mi az, ami gyermeküket érdekli, milyen világgal találkozik a képernyőkön, kik a barátai, akik hatással vannak rá.” „A káros hatásokat azzal kerülhetjük el, ha vannak pillanatok, amelyeket velük töltünk, ha szeretettel beszélgetünk velük fontos dolgokról, és ha megfelelő alkalmakat teremtünk, amellyel lefoglalják idejüket.” (260)

Minden mozdulatukat nem szabad kontrollálni. Aki erre törekszik, döntésképtelenné tesz. A felelős szabadságra, a jóra képes egyéni döntésre kell nevelni, saját kreativitásának, autonómiájának erősítésével. „Ez teszi képessé, hogy tudja védeni magát a nehéz körülmények között, és tudjon intelligensen cselekedni.” (261)

„A szülőknek szükségük van az iskolára, a gyermek oktatása érdekében, de sosem adhatják ki kezükből erkölcsi nevelésüket.” Ezt fontos tudniuk azoknak is, akik úgy vélik, hogy az egyházi vagy szerzetesi iskolában a gyermek nevelése biztosítva van. Erre figyelmeztet a pápai levél is (280,284)! Mert a diák ott is a társak vonzásában él, akik – különösen a serdülő korban – távolról sem biztosítják a helyes úton haladást.

Mi védheti meg a serdülőt? Ha e korban nem tapasztalja, hogy ő hatalmas kincs szülei számára, hogy odaadó gondoskodással törődnek vele”, ha úgy érzi, őt csak szidják, neki csak parancsolnak, ilyenkor a kortárs-csoportnál keres menedéket (263). De ha a megszokta, hogy párbeszédben áll szüleivel, ha időt biztosítanak rá, hogy meghallgassák, akkor számára a szülei maradnak a menedék.

A gyermeknevelésben ma is van helye a korlátozásnak, a fegyelmezésnek, ha egyidejűleg „értékelik és elismerik erőfeszítéseit is” (269). Ugyanakkor a liberális világban felnövő gyermek, legalábbis serdülő korától kezdve, szembefordul a parancsokkal. Viszont arra már 4-6 éves korától képes, hogy szülei segítségével maga fogalmazza meg, miként tud korlátokat állítani, saját hibáival vagy a hamis vonzásokkal szemben. Ez a dialógikus nevelés, mely „induktív módon valósul meg. Ahelyett, hogy parancsokban fogalmazna, és vitathatatlan igazságot adna át, úgy vezeti a gyermeket, hogy maga fedezze fel a megfelelő értékek, normák fontosságát” (264). Mivel ilyen esetben a szülők a továbbiakban csak segítik gyermeküknek, hogy a saját elhatározását betartsa, a serdülő sem parancsolgatást tapasztal, hanem ebben is szülei gondoskodó szeretetét érzi (269). (A levél itt korunk legújabb pedagógiai irányelveit használja fel, melyek C. Rogers és T. Gordon nevéhez kötődnek.)