Nagyon zavar öregedésem – panaszkodik egy ismerős. – Sokszor olyan vagyok, mint aki szédül… A kocsi vezetésekor is eltévedek néha.
Elbizonytalanodtam önértékelésemben: Úgy látom fiatalabb családtagjaim is kissé úgy néznek rám, mint aki egy különös figurává váltam. Még a jó Istennel való kapcsolatom is homályossá lett. – Mit tegyek?
Isten úgy szeret, ahogyan vagy
Isten úgy szeret, ahogy most vagy… Neki most ez az életkorod és állapotod a teljes… – Ezt vedd ajándéknak.
Fedezd fel azt a lehetőséget is, hogy nem panaszkodsz, s ezzel családtagjaidnak és más időseknek segíthetsz.
Közelebb kerülni a mennyországhoz
Sok keresztény testvér – akik már átmentek az öregedéstől való első ijedelmen – abból merít erőt, hogy vallja: ilyenkor minden nap egy lépés, amellyel az ember közelebb kerül a mennyországhoz.
Nazianzi Szent Gergely egyházatya írja: „Bárha közeledik is az öregkor, a keresztény lélekben mégsem öregszik. Ahhoz kerül csak közelebb, ami a földi élet után következik. Ott senki sem túl fiatal és senki sem túl öreg.”
Szenvedésed kincs, melyet felajánlhatsz
Kalkuttai Teréz anya is erről beszél, hogy felajánlhatod szenvedésedet másokért.: „A fájdalom nem büntetés, nem a bűn gyümölcse, hanem Isten adománya. Adja Isten, hogy osztozhassunk általa az Ő fájdalmában, és mi is engesztelő áldozatot hozhassuk a világ bűneiért.” – Egy beteg ismerősének ezt írja: ”Kedves betegem, mennyire drága vagy nekem; hiszen Krisztus képmása vagy. Megtiszteltetés számomra, hogy foglalkozhatok veled.”[1]
Vianney Szent János mondta: „Mekkora biztatás rejlik a feszületben. Kinek tűnne nehéznek ilyenkor a kitartás, ha arra az Istenre tekint, aki soha nem parancsol nekünk olyat, amit ő előbb meg ne tett volna.” Máskor: „Sok keresztet kaptam, szinte mindig többet, mint amennyit hordozni bírtam. Kérni kezdtem, hogy meg tudjam szeretni a kereszteket. És boldog lettem.” [2]
Egy súlyosan idősödő és már a demencia állapotába kerülő kedves beteg ismerősömmel történt egyszer a szent és vidám eset: Ő régóta Jézussal viselte szenvedését, és ebben látta élete értelmét. Egy alkalommal kis unokái, akik épp a mennyország szépségéről tanultak hittanukon, megkérdezték őt: Nagymama nem szeretnél meghalni? – Ő rájuk mosolyogva válaszolt. Tudjátok, minden nap egy ajándék, amelyet felajánlhatok Jézusnak. Ha Ő majd úgy látja, akkor nagy örömmel szeretnék Hozzá menni.
Az ószövetség és a zsoltárok tanítása
Az Ószövetség idejében élő embernek sokkal nehezebb volt, mint nekünk, amíg (egészen a Kr. e.- i II. századig) az a vélemény uralkodott, hogy a halállal vége van az életnek. (Ez a vélemény visszhangzik sok zsoltárban.)
Mindennek ellenére vagy ebben a helyzetben megjelenik az ószövetségi bölcsesség és a mély hit: „Taníts meg számot vetni napjaink sorával, hogy bölcsességre neveljük szívünket.” (Zsolt 89, 12)
„Az ember napjait a fűhöz hasonlók – virul, mint a mező virága, de egy kis szellő, és már vége van, s a hely is elfeledte, ahol addig állt. Ám az Úr kegyelme mindörökre az igazakkal van.” (103,15-17)
Sőt a zsoltárok telve vannak Isten magasztalásával is. Jó példa erre, és a keresztény idős számára nagy biztatást adhat pl. a 146. zsoltár: „(Alleluja!) Dicsérd, lelkem, az Urat! Áldom az Urat, ameddig élek, dicsőítem Istent, ameddig vagyok. Ne építsetek a nagyokra, az emberre, aki nem tud segíteni! Az élet elhagyja, visszatér a porba, s odavan minden terve. Jó annak, akinek Jákob Istene a gyámola, aki az Úrba, Istenébe veti reményét, aki mindent alkotott: az eget és a földet, a tengert és minden élőlényét. Hűséges marad mindörökké…” (146,1-6)
Hasonlóan ír sok ószövetségi könyv: „Bölcs ítélet illik az ősz fejhez, és az öregekhez jó tanács osztása. Az aggok koszorúja a gazdag tapasztalat, dicsőségük pedig az Úr félelme.” (Sir 25,5-6)
Az Újszövetség az idős korról
Vajon idős korod rossz hangulatának oka sok elkövetett vétek is, amelyeket most már jóvátehetetlennek érzel? – Jézus egyedülálló választ ad erre, amikor azt mondja, hogy bánd meg bűneidet, mert akkor „bűneid bocsánatot nyertek” (Mk 2, 5). Akkor „szomorúságotok örömre változik… és örömötöket nem veheti el tőletek senki” (Jn 15,20-20).
Az idős kor, illetve a szenvedés értelmét az Újszövetség sok szempontból megvilágítja: Az ércből a kohóban lesz az arany (vö. 1 Pt 1,7), valamint szenvedésünkkel részt vehetünk Krisztus világmegváltó áldozatában (Kol 1,24). – A halál után pedig a menny fényessége vár, ahogyan Szent Pál fogalmaz: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik” (1Kor 2,9).
Ez az a távlat, amelyet a hívő idősnek érlelni kell magában.
Így jut el a belátásra, amelyet sok költő között Gárdonyi Géza is megfogalmaz:
„A halál nékem nem fekete börtön,
nem fázlaló, nem is rút semmiképpen:
egy ajtó bezárul itt-lenn a földön,
s egy ajtó kinyílik ott-fenn az égen,
ez a halál.”
(Útra-készülés)
[1] Id. Hermann Schafer (Szerk.): És múlnak az évek. Új Város Kiadó, 1999, 23-24.
[2] Ménesi K./christinae.wordpress.com