07. Mit tegyek, ha nem érzem Istent?

Egy 16 éves serdülő fiú kérte, hogy szeretne beszélgetni problémájáról. Szomorúság, homály ült az arcán. „Már egy hosszú ideje nem érzem Istent. Talán, mióta kinőttem serdülő lettem. Így nem tudok hinni, imádkozni. Van-e így értelme templomba járni, imádkozni? Ez talán nem is nekem való.”

Bizonyára legtöbben átéltük ezt az élményt: Az elbizonytalanodást, hogy egyszercsak köd borítja érzésvilágunkat, és ha imádkozni kezdünk olyan, mintha a levegőbe beszélnénk. Hívők gyakori kérdése, mit lehet ilyenkor tenni. Egyesek úgy nyilatkoznak: én imádkozom, de csak akkor, ha érzem Isten jelenlétét.

A lelki homály egyik első fokozata az, amikor a hívő először éli meg, hogy „nem érzi” Isten közelségét. Sok felnőtt megtérővel történik ilyen. – A jó Isten egy-egy csodája a megtérők, katekumenek útja: az elindulásuk Isten keresésére, majd az öröm, amellyel a hit megismerése a katekumenátus során elárasztja szívüket. A megtérők újra és újra egy eddig nem ismert békéről, szabadságról, örömről számolnak be, s ezt az esetek többségében környezetük is észreveszi. De a hittel való mély megismerkedés után 1-2 évvel sokan szembesülnek az ijesztő tapasztalattal, hogy elmúlni látszik az őket eddig átjáró öröm érzése.

Hasonló tapasztalatra tesz szert a legtöbb serdülő. Ők a gyermekkor sok esetben boldog, és érzelemmel átjárt hite után tapasztalnak hasonlót. Ha nincs, aki segítségükre tud lenni, illetve ők maguk nem használják ki a számukra felkínált alkalmakat – pl. ifjúsági hittant, vagy a szentgyónásokra és a lelki tanácskérésre való lehetőséget – sok fiatal e korban elveszti hitét (és szám szerint kb. ugyanannyian térnek meg, húsz egynéhány évesen, mint ahányan fiatal korban elhagyták hitüket).

A hit nem érzelem

Ebben az első sötétségben mindenekelőtt arra a felismerésre kell eljutni, hogy a hit nem érzelem. A hitnek kell annyira értelmileg megalapozottnak lennie, hogy amikor eltűnni látszik az érzelem, Isten érezhető megtapasztalása, akkor el kell jutni az „értelmi imáig”! Ez azt is jelenti, hogy meg kell tanulnunk (ha ez eddig nem történt volna meg) lélekben imádságosan Isten elé állni, és értelmünk segítségével megbeszélni vele kérdéseinket, kételyeinket.

Elsőként fel kell tennünk a kérdést: vajon, ha én rosszul érzem magam, ha nem érzem Istent, akkor Ő kevésbé létezik, mint máskor? Kicsi gondolkodás után nyilvánvalónak tűnik a válasz: nem lehet így. Isten nem függhet az én érzelmeimtől! Ő akkor is ugyanúgy van, mint egyébként, és akkor is ugyanúgy „körülölel” engem is, mint máskor. A Végtelen, világot Teremtő Isten nem függhet egy picinyke lény érzéseitől…

A szenvedés, a homály szükségszerű következménye testünknek, teremtett létüknek. A zsoltáros is felkiált, amikor lelke besötétedett, és úgy érzi Isten is elhagyta: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Miért maradsz távol megmentésemtől, panaszos szavamtól? – Istenem, kiáltok naphosszat, és te nem hallgatsz reám, kiáltok éjjel, és nincs nyugodalmam.” (22.1-2) De ő ebben a sötétségében még inkább folytatja Isten keresését,

Maga Jézus, az Isten Fia is annyira emberré vált, annyira magába vette az emberiség fájdalmát, hogy még ő is így kiáltott a kereszten: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”

Mit tegyek hát, ha nem érzem Istent? Hogyan lehet ilyenkor imádkozni? Az imának egyik formája az „érzelmi” ima, amikor az ember úgy átéli Isten jelenlétét, mint a gyermek anyja ölelését. – De felnőtt embernek el kell jutnia az „értelmi imához”. Meg kell tanulnia imádkozni akkor is, amikor nem érzi Istent (pl. mert fáradt, mert kimerült állapotban van, ma azt mondanánk, hogy lecsökkentek szervezetében a boldogságot okozó, vagy a lelki egyensúlyt biztosító hormonok).

Nem érzem Istent – és az értelmi ima

Ilyenkor értelmünknek kell segítenie abban (valamint a megtanult hitismereteinknek), hogy mindazt, amit Istennek vagy Jézusnak létéről, természetéről, azok igazolásáról tanultunk, most ebben az elhomályosodott dimenzióban képesek legyünk újra átgondolni. – Szükséges elővennünk egy felnőtt hittankönyvet, amelyet pl. a katekumenátus (vagy a hitünkkel való felnőtt ismerkedés) során használtunk, s abban remélhetően megtaláljuk kérdésünkre a választ. (Ilyen hittankönyv pl. Tomka Ferenc: Találkozás a kereszténységgel c. könyve, amely éppen a felnőttek kérdéseire válaszol.) S ha magunktól nem jutunk a megoldásig, ilyenkor kell gyakorlott hívő testvérhez vagy lelkipásztorhoz fordulnunk…

Lássuk, hogyan jöhet létre az érzelem nélküli, értelmi ima. – Hívő és pap létemre én is sokszor átéltem, hogy nem érzem Istent. Amikor először következett be ez az erős homály, egy komoly ijedtséget is hozott magával. – El kellett kezdenem gondolkozni: Istenem, hol vagy? Vagy Te egyáltalán? – Mire is alapozott eddigi hitem, a bizonyosság, hogy Te vagy? – És elő kellett szednem mindazokat az értelmes érveket, amelyek igazolták számomra Isten létezését.

– Elkezdtem gondolkozni a világmindenség rendezettségén, csodáin, amelyeket látva a legtöbb tudós eljut a következtetésre: mindezt csak egy végtelenül értelmes, Létező Valaki rendezhette így el, illetve teremthette.

– A másik érv, amely általában közelebb állt hozzánk: hogy én magam is, és minden ember vágyik a Végtelen Szeretetre, Igazságra, Örök életre… S ezt a vágyat az anyag nem hozhatta létre, mert ezek a vágyak „nagyobbak” mint az anyag: az anyag sosem tudná beteljesíteni ezeket. Az anyag nem hozhat létre nagyobb vágyakat, mint önmaga. Tehát vágyainkat csak olyan valaki hozhatta létre, aki maga a Végtelen Szeretet, Igazság és az Örök élet.

Korábban sokáig ízlelnem kellett ezeket a gondolatokat, míg egészen megbizonyosodtam ennek igazságában, most csak fel kellett idéznem ezeket a felfedezéseimet, és azok logikáját.

– A vizsgálódó logikai, gondolkodás közben eszembe jutott sok költő következtetése is ugyanerről: Szinte minden költőnél megtalálható a gondolat1 – amely többeknél csak egy-egy szenvedésben, vagy az életük végén jelent meg: hogy ők is keresnek valamit vagy Valakit, és keresésük csak a Végtelenben, a Végtelen Szeretetben és az Örök Életben találhatja meg megoldását.

Befejezésül imádkozzuk át,

– mit mondanak számunkra József Attilának, vagy Juhász Gyulának alább idézett versei, és vonjunk le belőle következtetést!

József AttilaKeresek valakit

Tele vágyakkal zokog a lelkem,

szerető szívre sohase leltem,

zokog a lelkem.

Keresek Valakit, s nem tudom, ki az?

A percek robognak, tűnik a Tavasz,

s nem tudom, ki az.

Csüggedő szívvel loholok egyre,

keresek valakit a Végtelenben,

loholok egyre.

Könnyeim csorognak, – majd kiapadnak,

vágyak magukkal messzebb ragadnak –

majd kiapadnak!

Búsan magamnak akkor megállok,

szemem csukódik, semmit se látok —

akkor megállok.

Lelkem elröppen a Végtelenbe,

tovább nem vágyom arra az Egyre,

a Végtelenbe.

Juhász Gyula: Szimpozion

Valahol lenni kell egy lakomának,
Hová hivatalos, kit idelenn
Halálba űzött az éhség, a bánat,
A reménytelen szerelem.

Valahol lenni kell egy palotának,
Hová bejáratos, kit idelenn
Minden örömből és fényből kizártak
S elhullt a rögös útfelen.

Valahol lenni kell egy orgonának,
Melyen majd egyszer befejezhetem
A dallamot, mely itt halálba bágyadt,
S amely az életem nekem!

Az értelmi imádság a gondolkodás, az értelem segítségével jut el odáig, hogy felfedezze a világot létrehozó, illetve a saját lelke mélyén is kitapintható isteni jelenlétet…

Ahogyan elkezdjük megtapasztalni, hogy Istent így egy új módon meg tudjuk „közelíteni” – újra betölti a bizonyosság és az öröm – melyről a költészet is folyton beszél: hogy Valaki van mellettem, Valaki fogja a kezem, valaki vezet, a Végtelenbe. – Ilyenkor el kell mélyítenem magamban a megtapasztalást, a megértést, és a belőle fakadó örömöt: amiatt, hogy a Végtelen Szeretet velem van és szeret. Vele indulhatok neki napomnak.

(A következő fejezetekben még szólunk arról, milyen utakon juthatunk el Isten jelenlétének megtapasztalásáig.)

1 Vö. Tomka Ferenc: Istenkeresés a magyar irodalomban. Bp. Szent István Társulat, 2015.