10. A jelen pillanat megéléséről

Meghatározó tapasztalatom

– volt a jelen pillanatnak első, hosszabb ideig tartó intenzív átélése, mely tanulságos lehet minden olvasó számára. Mint aki a fokoláre lelkiségben élek, meghívást kaptam, hogy vegyek részt egy iskolán, amelyben gyakorlatra tehetek szert az Istennel egyesülő életben, a felebaráti- illetve a kölcsönös szeretet megélésében, és ezek feltételeként a jelen pillanat élésében.

Egy nagyobb közösségben éltünk, melyben a feladatokat megosztották. Két társammal az volt a napi feladatunk, hogy a házban levő mintegy 80 személy számára terítsünk az étkezésekhez, majd szedjük le az asztalt. Én a magam szokásos verseny-sebességével kezdtem letenni vagy inkább leszórni a tányérok mellé a kanalakat, villákat, késeket, gondolva, hogy így csakhamar megleszünk. Egyik tapasztaltabb társam kedvesen rám szólt. Elmondta, hogy valaha ő is így kezdte, de meghívták, hogy próbáljon minden evőeszközt úgy letenni az asztalra, hogy közben mondja ki Jézusnak: „Neked!” Így a terítés egy nagy elmélkedéssé vált. Elkezdtem én is gyakorolni ezt: Ahogy sokadszor kimondtam, hogy „Neked Jézus” lelkem egyre teljesebben Őfelé, a menny felé fordult. Közben láttam, hogy eközben is lehetséges rendes sebességgel is dolgozni; de a munka, a rohanás helyett így imádsággá, benső találkozássá és örömmé változott. – Azóta a nagyon megszokott sietéseim közben gyakran hallom a Hangot: Ne siess, nézz Rám, cselekedj Velem. A mai napig sem lettem tökéletes ebben. De sokszor, szinte naponta sikerül ilyen indításokra Jézus jelenlétében élnem. Ha rohanni kezdek, hogy a rám várakozó testvérekhez hamarabb odaérjek, hallom hangját: Ne siess! Emeld hozzám a lelked! Többet tudsz adni testvéreidnek, még ha két másodperccel később érsz is oda, ha Velem érkezel.

A jelen pillanat megéléséről szóltunk már előző fejezetünkben, de ennek begyakorlása egy egész élet folyamata. Elmélkedjünk még erről. „Ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra szegezzétek tekinteteket” hív a Szentírás (2 Kor 4,6). Isten mindig jelen van, de a rohanás közben nem tudok Rá, a Láthatatlanra figyelni. Naponta sokszor hallom a lelkemben szóló Hangot, figyelj a jelenlevő láthatatlanra, „ne siess!”, vagy élj jobban a mában. De bár sikerült javítanom e téren, még van mit tennem, s bizonyára a kedves olvasó-elmélkedőnek is.

Sok szent is írt a jelenben élésről

Sok szent is írt a mában, és a jelen pillanatban élés fontosságáról, illetve a halálra való készenlét jelentőségéről, mint Szalézi Szent Ferenc vagy Kis Szent Teréz. Az ő írásaikból is olvashatunk arról, milyen segítség volt életükben a jelen pillanat, illetve a „csak ma” megélése, és milyen segítség lehet ez számunkra.

A „Jézus ima” is Lényegileg erre hív, a keleti szellemiségbe: hogy ne vesztegessük el életünket, hanem minden pillanatot Jézus dicséretében és szeretetében éljünk meg.

C. S. Lewis világ bestseller „Csűrcsavar levelei” c. könyvében a főördög azt a tanácsot adja fiatalabb ördög-rokonának, hogy elsősorban a jelenben élés megélésében zavarja meg az embereket. 1

Tiszteletreméltó Chiara Lubich volt, akinek gondolatai számomra utat mutattak. Megrázóan egyszerű, új és isteni lehetőségeket tárnak fel.

Chiara Lubich megfogalmazása

Tiszteletreméltó Chiara Lubich így fogalmaz: Az egyetlen idő, amely a miénk, a jelen pillanat. A múlt már elmúlt, a jövő még nincs. Istennel csak a jelenben találkozhatunk. Ő csak a jelen pillanatban tud megszólítani. Csak a jelenre figyelve hallhatom meg a Lélek hangját, amely tudatja Isten akaratát. Felebarátomat is csak a jelen pillanatban tudom szeretni: csak akkor tudok igazán figyelni rá, akkor tudok jelen lenni számára, ha félreteszem aggodalmaimat, terveimet, feszültségemet.2

Bossis Gabriella is ír Isten hívásáról a pillanat élésére

Bossis Gabriella hallotta lelkében Jézus szavát: „Osszad kisebb részekre napodat, hogy biztosabban Nekem adjad az egészet. Nékem ajánld fel ezt a látogatást, ezt a levélírást, ezt meg ezt az elfoglaltságot. Emelkedj az apró földi gondok fölé, hogy csak Rám gondolj!”3

G. Bossis könyvét elmélkedve, ezt a meghívást olvasva egy erős lökést adott az napra. Gondolkoztam, mit is tudok ma felosztani. Előbb nagyobb egységekre gondoltam: Délelőtt kis rendcsinálás szobámban, majd a következő munkám. Aztán eszembe jutott, hogy vannak kisebb „egységek” is: Amíg felmegyek az emeletre a szobámba… A lépcsőn lépve is mind egy gondolás Jézusra. Aztán a rendcsinálás közben is észrevettem, hogy tetőtéri szobámban van néhány hely, pl. az ágyam végének elrendezése, melyhez kényelmetlenebb odaférni: tegyem ezt is szeretetből. Majd egy telefonhívás, egy telefon-válasz, majd a belekezdés a munkába. – Így indultam. Kegyelmileg teljesebben lettek ezek a percek. Szeretném így folytatni is.

Mi lesz 1 nap, 1 hét, 1 év, 100 év múlva

Több szent tanácsa (én Loyolai Szent Ignácra hivatkozva hallottam erről), hogy aggodalom esetén gondoljunk arra, hogy rövidesen mindez elmúlik. Sok aggodalom lecsendesítéséhez elég, ha arra gondolok, hogy egy óra múlva ezen túl leszek – máskor egy nap múlva vagy egy hét múlva. 100 év múlva pedig minden bizonnyal és remélhetőleg odaát leszünk. Fordítva is megközelíthetjük a témát: ha arra gondolok, hogy hol vannak most azok, akik 10-50-100 évvel ezelőtt éltek, és már odaát vannak. Ők is átmentek életükben sok-sok ilyen aggodalmon, de odaát mindezek már porszemnek vagy inkább semminek tűnnek számukra. Nézzem az ő szemükön át az én jelen aggodalmamat. Milyen semmivé válik, a mennyország távlatában.

Gondolatok a buddhizmusban és iszlámban

Mély gondolatokat találtam ugyane témáról a buddhizmust és az iszlámot bemutató írásokban is (és nem egy pszichológusnál).

Amikor megkérdezték Buddhát, miért van az, hogy tanítványai oly sugárzóak, miközben sokan nagyon szegény körülmények között élnek, naponta csak egyszer esznek, Buddha így válaszolt: Nem aggódnak a múlt- sem a jövő miatt, hanem a jelenben élnek. Ezért olyan ragyogóak. Ha az ember a jövőért aggódik, vagy rágódik múltja felett, ez fásulttá teszi a lelket, amint egy zöld növény elszárad, ha elzárják a naptól.4

Az iszlám hagyományban is, amely ismeri az Isten akaratának való alávetettségünket, nagy jelentősége van a jelen megélésének Isten akarata szerint. Az iszlámnak van több misztikus iránya, köztük legismertebb a szufizmus. (Mi napjainkban elsősorban az Iszlám szélsőségeseiről hallunk, az iszlámistákról, de tudnunk kell, hogy e vallásban is van igazi lélek is.) Az iszlám szufista irány szerint is a jelen pillanat élése segít, hogy teljességgel Isten jelenlétében éljünk, Vele szemben szegénységünk és semmiségünk tudatában. Amikor este van, ne várd a reggelt, amikor reggel van, ne az estét várd – tanítják. Ezért is nevezik a szufi követőit “a jelen pillanat gyermekeinek” is. És ez a felfogásuk boldoggá és kiegyensúlyozottá teszi őket.5

Befejezésül

Kedves testvéreim, akik velem együtt hajlamosak vagytok a sietésre és megfeszülésre, folytassuk együtt! Tapasztaljuk majd, hogy a jelen pillanat megélése, a feladatoknak Istennel való végzése, nem lassítja életünket, hanem megszabadít a folytonos feszültséget okozó stressz élménytől, és isteni fénnyel és örömmel tölti el azt.

1 C. S. Lewis közismert „Csűrcsavar levelei. Bp. Harmat, 2015

2 Lubich Chiara: Személyes igen Istennek. 39. old. Bp, Új Város 2011; Vö. Ugyanő: Pillanatról pillanatra. Bp, Új Város, 2009.

3 Bossis Gabriella: Ő és én. Ecclesia, 1992, I/64.old

4 Rahula W.: L’insegnamento di Buddha. Roma, 1996, 86-87.o.

5 Idézve: Enzo Maria Fondi: Előszó, a Pillanatról pillanatra c. kötethez. I.m. 5-6