14. A szenvedés öröme az Újszövetségben

Mélyen elgondolkoztató az esemény-sorozat, amelyben Jézus szenvedéséről kezd beszélni tanítványainak. Azután kezdődik, miután Ő Pétert Sziklának nevezte (amelyre Egyházát építi) és átadta a főhatalmat neki: a „menyek Országának kulcsait”

Péter nem érti, mit mond Jézus a szenvedéséről

„Jézus jelezni kezdte tanítványainak, hogy majd Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, – megölik, de harmadnap feltámad. Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki ezekkel a szavakkal: „Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled.” De Jézus megfordult és rászólt: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak.” – Ezután így szólt tanítványaihoz: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja azt.” Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? Eljön ugyanis az Emberfia Atyja dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek a tettei szerint.” (Mt 16,21-27)

Vajon ha én Péter helyében lettem volna, nem ugyanúgy tiltakoztam volna a szenvedés kilátása ellen, mint ő? Hisz Péter úgy gondolta, hogy most kezdődik a békének, a messiási világhatalomnak és örömnek a sok próféta által megjövendölt országa, s imént hallotta, hogy ő lesz annak első vezetője. Hogyne kellene neki, az első miniszternek tiltakoznia egy ilyen tanítással szemben, amely teljesen ellentétesnek látszik azzal is, amit Jézus előbb kijelentett: hogy „az alvilág kapui sem vesznek erőt” ezen az Országon?

Péter és a tanítványok csak a Szentlélek eljövetele után értették meg Jézus szenvedésének és feltámadásának titkát (és azt a sok-sok, az ószövetségi jövendölést, amelyek erről szóltak). Vajon nem a Jézusról szerzett egyoldalú ismeretünk kísért-e bennünket is, amikor tiltakozunk Jézusnál vagy a mennyei Atyánál, ha váratlan és súlyos csapás ér minket? Bizonyára nekünk is kérnünk kell a Szentlelket, hogy tanítson meg minket Jézusnak és a pünkösd utáni apostoloknak szemén-lelkén át tekinteni a szenvedésre?!

Mit tanított Jézus a szenvedésről, mely által az örömünk oka lehet?

Krisztus azáltal jött legközelebb az ember szenvedéséhez, hogy maga is ember lett, és Isten örök tervének megfelelően, és isteni tudatossággal végigjárta az emberi élet és szenvedés minden lépcsőjét. Ezzel mutatta meg leginkább, mennyire közel van Isten minden emberhez, minden szenvedőhöz. A betlehemi istállóval és jászollal jelezte, mily közel van a kitaszítottakhoz és hajléktalanokhoz. 30 éves munkás életével magához ölelte a névtelen mindennapok munkásait. Nem volt hová lehajtania fejét, így is osztozott a szegények, hajléktalanok sorsában. Az őt ért sokszoros rágalmak által magára vette a megrágalmazottak fájdalmait. Szenvedésének sokféle kínjával végigjárta testi és lelki a szenvedés minden lépcsőjét, és egyesült minden szenvedővel.

Jézus 3 éves tanító tevékenysége és útjai során kiemelten a szegények és szenvedők felé fordult. Nem ment el részvét nélkül semmiféle szenvedés mellett. Meggyógyította a betegeket, feltámasztotta a halottakat, szólt a lélekben szenvedőkhöz, a megfáradtakhoz, az igazságért üldözöttekhez, s azt ígérte nekik, hogy minden szenvedésből boldogság, öröm fog fakadni (vö. nyolc boldogság). – Jézus minden emberi tette jelzése Isten cselekvésének, szeretetének. Jézus gyógyításai azt is jelezték, hogy amikor Ő akarja, gyógyít; de ha nem gyógyít, akkor szeretetének ez a megnyilvánulása, mi pedig biztosak lehetünk, hogy Ő mindent a javunkra fordít.

Hogyan készült Jézus saját szenvedésére?

Csodálattal kell olvasnunk az evangéliumokban, hogy Jézus mindig úgy beszél szenvedéséről, mint egész életének és a megváltás művének „beteljesedéséről”: az „Ő órájáról”, amelyre várva-várt.

Elfogatása közeledtével így szól apostolaihoz: „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. 2Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. .” –  Jézus ezután rögtön hozzánk is szól: „Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya.” (Jn 12,23-26)

Jézus mindeközben olyannyira ember is maradt, hogy szenvedett: Az Olajfák Hegyén, majd a kereszten feljajdult a fájdalom súlya alatt, de a fájdalomból azonnal átlépett az önátadásba: „Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan Te.”- Amikor az Ő órájáról előbb örömmel beszélt, most mégis megrendült, majd belső párbeszédbe kezdett az Atyával: „Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre szózat hallatszott az égből: „Megdicsőítettem és ezután is megdicsőítem.” (Jn 12,27-28)

Jézus aztán fogalmazta meg a megváltás győzelmének titkát. „Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” (Jn 12,32) Ezek a szavai, majd későbbi jövendölése ismét hozzánk is szólnak: „Nem nagyobb a szolga uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják.” (Jn 15,20)

Az apostolok is csak pünkösd után értették meg

Az apostolok értelme, majd igehirdetése a pünkösdi Lélek-áradás után változott meg. Most már tudták, mi a véleménye a világnak a szenvedésről, a keresztről, és mi Jézus tanítása. Annál inkább biztatták a keresztényeket, hogy fedezzék fel abban Isten végtelen erejét. Pál írja: „A keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje.” (1Kor 1,18)

Péter hasonlóan: „Szeretteim, ne lepődjetek meg azokon az égő fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek. Ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsősége megnyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek.” (1Pt 4,12-13)

Pál és Péter apostolok sokszor fogalmazzák meg annak örömét, hogy részt vehetnek Krisztus szenvedésében – és ezzel együtt az egész világot mozgató megváltás művében: „Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak.” (Gal 6,14) – „Ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk.” (Rom 8,18)

Befejezésként: Miként válik tehát örömmé a szenvedés?

Az emberi fájdalmat, kedvetlenséget leginkább az okozza, hogy valaminek nincs értelme. Az teszi igazán sötétté a szenvedést, hogy nem látjuk értelmét. A szenvedés akkor válik örömmé, ha a keresztény felfedezi, hogy ennek is értelme van, ez is gyümölcsöt terem.

A hívő keresztény számára tehát külön öröm forrása, amikor megérti: hogy még a legsúlyosabb szenvedést is örömmel vállalhatja, mert nem hiába szenved: Hiszen Jézussal egyesülten szenvedhet, és szenvedésével részt vehet Jézus megváltó művében, a világ megváltásában! – Ahogyan Pál írta a börtönből: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.” (Kol 1,24). Vele találkozhatok tehát minden szenvedésben. Ő kísér engem ott is. És Neki köszönhetem meg, hogy Általa szenvedésem is értelmesség válik – ha hittel átadom Neki, egyesítem Vele. Így ízlelgessem szent Pál szavait: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.”