A jelenben, a jelen pillanatban élés, az okos és a boldog élet feltétele – láttuk az utóbbi fejezetekben. A jelen pillanatról sokan elmélkedtek a lelki élet nagyjai közül vagy gondolkoztak a pszichológia, a mentálhigiéné tudományában, de kevesek által terjedt el ez az elv annyira, mint Chiara Lubich által. Van egy könyve ilyen címmel: Pillanatról pillanatra.[1] Egy elmélkedés ebben kb. csak 1 oldal. De mélyre viszik az embert.
A következőkben idézünk három elmélkedést e könyvből. Először azt terveztem, hogy kiválasztok 3 különösen csattanósat, majd elkezdtem átolvasni a könyvet, és íme, az első három oly jó volt, hogy most e hármat ismerjük majd meg könyvünkben. A jelen könyvben idézett művek közül a legtöbb ma nem kapható, de ez éppen igen. Ajánlom megvételre, elmélkedésül. Most lássuk az első hármat:
Egy tapasztalat, húsvét előtt a jelen pillanatról
Kedd reggel óta az utolsó vacsora hangulatában élek. A napi evangélium[2] egy barátságos, szeretet-légkörű családi vacsorába enged bepillantást. Jézus sejti, hogy kevés van hátra az életéből. Kevesebb, mint 24 óra, és ezen már nem lehet változtatni. Mindenkivel barátságos. Nem utasít vissza semmit. A kényes kérdéseket sem. Van, akinek a szívéhez szól, van, akinek egy finom falatot nyújt.
Falat. Pár napja a kisunokámmal és édesanyámmal vacsoráztam. Vajaskifli, májkrémmel és majonézzel. Kenem és rakom a tányérjukba a „katonákat”. A formásabbakat ők, a kevésbé sikerülteket én eszem meg. Erről jut eszembe – Jézus csak szeretettel nyújthatta azt a falatot, mindenkinek. Júdásnak is. – Akinek kevesebb, mint 24 órája van, az megengedheti magának, hogy mindenkit szeressen. Az se számít, hogy ki viszonozza, ki nem. Már senkinek se lesz rá ideje. – Ha kevesebb, mint 24 órám van, megengedhetem magamnak, hogy elmenjek a Dévai Szt. Ferenc Alapítványhoz befejezni a konyhapad kárpitozását. – Ha kevesebb, mint 24 órám van, megengedhetem magamnak, hogy olyan a barátsággal javítsam ki a kollégámat, mint Jézus Péterrel tette. – Ha kevesebb, mint 24 órám van, megengedhetem magamnak, hogy abbahagyjam az udvaron a szivacsok vágását, hisz fiam és menyem meghozta a kisunokámat. Bemegyek és hempergek vele a szőnyegen. – Ha kevesebb, mint 24 órám van, megengedhetem magamnak, hogy segítsek Zoli barátomnak kivágni a száraz diófát. – Ahogy feladtam a mai csomagot, az OBI előtt ballagok el. Megbámulom az üzlet elé kipakolt sok-sok növényt. Az autónál jut eszembe, ha tudnám, hogy kevesebb, mint 24 órám van, biztos, hogy nem mennék haza virág nélkül.
Ha a jelent éljük[3]
Egyedül a jelent élve tudjuk jól teljesíteni minden kötelességünket.
A jelent élve válnak elviselhetővé a keresztek.
A jelent élve tudjuk befogadni az Istentől jövő inspirációkat,
kegyelmének impulzusait, melyek a jelenben érnek el hozzánk.
A jelent élve tudunk eredményesen munkálkodni szentté válásunkon.
Szalézi Szent Ferenc ezt mondta: „Minden pillanat egy feladatot hordoz, amikor megérkezik. Majd belemerül az örökkévalóságba, és amit megvalósítottunk belőle, az ott örökre megmarad.”
Éljük hát a jelent! Éljük tökéletesen!
Éljük minden este, és így majd életünk estelén is rá fogunk jönni,
hogy amit magunkkal visszük, azok a végbevitt jócselekedetek és a felajánlott szeretet-tettek.
[1] Chiara Lubich: Pillanatról pillanatra. Új Város Kiadó, Budapest, 2009.
[2] https://www.katolikusradio.hu/igenaptar/2021.03.30
[3] Chiara Lubich I.m. 13