A rossz, és a szenvedés az emberiség egyik legmegoldhatatlanabb kérdése. A testi szenvedés ellen küzdenek az orvosok, a pszichiáterek, a pszichológusok. Ez is óriási segítség az emberiség számára. De ők csak egy határig jutnak el, valamiképpen a testben megfogható, szomatikus szenvedés gyógyításáig (ezek közé tartoznak bizonyos értelemben a pszichés betegségek is). Ők maguk pedig megállapítják, hogy sok-sok kérdésre nem tudnak választ adni, valamint hogy azok az emberek gyógyulnak igazán, akiknek mély hite van. A szenvedés leghatékonyabb gyógyítója a hit – még a testi szenvedésé is, s mennyivel inkább a lelki gyötrelmeké.[1]
A keresztény ember nemcsak halvány választ talál a szenvedés megoldhatatlannak tűnő kérdésére, hanem Krisztus által azt is felfedezi, hogy a szenvedés út a feltámadáshoz és az ujjongó örömhöz. Hogyan válhat örömmé a szenvedés? – e kérdésre fogunk választ kapni a következő fejezetekben.
Szenvedés az Ószövetségben
Előbb az Ószövetségről szóljunk, amely még keveset tud a szenvedés értelméről. Úgy látja, hogy minden szenvedés, a korábban elkövetett bűnök büntetése (bár más értelemben, de mégis hasonlóan ahhoz, ami a buddhisták is tanítanak).
Az Ószövetség sok-sok helyen szól a szenvedésről: a prófétáknál és különösen sokat a zsoltárokban.
Jób története megrázó jelképes leírása a szenvedésnek, valamint annak, mit válaszolt az Ószövetség a szenvedés kérdésére. Jób jó ember, aki mindenkivel jót tett életében. Egyszerre súlyos csapások kezdik sújtani. Előbb elveszti vagyonát (állatait, istállóit, házait), majd összes gyermekét, végül súlyosan fájdalmas betegségbe esik: teste rothadni kezd és oly büdös, hogy a lakásban sem lakhat, csak a szemétdombon. Felesége háborogva szidja és biztatja, hogy most már ne jámborkodjon, hanem átkozza meg Istent, aki így tesz egy igaz emberrel. De Jób továbbra is hisz, és Istenre bízza magát. Akkor eljönnek legjobb barátai, hogy vigasztalják. De valójában az ószövetségben elterjedt véleménnyel szembesítik őt, mely szerint minden szenvedés, a bűn büntetése. Arra hívják tehát Jóbot, vizsgálja meg magát, milyen bűnöket követett el, amelyekért Isten ily súlyosan bünteti – és bánja meg bűneit. Jób vergődve vizsgálódik éjszakákon át, de nem talál megoldást. Eszébe jut, hogy mindig próbált jót tenni, és közben élnek körülötte emberek, akik mindig is nyilvánvalóan csalók, álnokok voltak – és akik most boldogan élnek. Testi szenvedései és lelki reménytelen vergődései közepette Jób megátkozza a napot, amelyen megszületett, és azt kívánja, bárcsak nem élne.
Ekkor szól hozzá Isten: „Világraszóló tervemet ki homályosítja el oly szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás? Nosza, övezd föl, mint a hős, a derekadat! Kérdezni szeretnélek, világosíts fel! Mikor a földet alkottam, hol voltál? Mondd csak meg, ha egyszer oly nagy a bölcsességed! Ki határozta meg méretét? Ki zárta el kettős kapuval a tengert, amikor felszökellt az anyaölből, s ruhául megalkottam neki a felhőket, és bepólyáztam a felhők homályába, amikor meghúztam a határvonalat számára, és gátat építettem, meg kettős kapukat? Adtál életedben parancsot reggelnek? Jelölted már ki hajnalpírnak helyét, hogy zárja le szegélyként a földnek szélét? Mutatták már neked a halál kapuit, s láttad-e már az alvilág kapusát? Fel tudod fogni a föld egész terjedelmét, valld csak meg őszintén, érted-e teljesen? Melyik út visz oda, ahol a fény lakik, és a sötétségnek hol a lakóhelye, hogy elkísérhetnéd őket otthonukba, s hazavezethetnéd őket a házukba? … Nosza, övezd fel a derekadat, mint a hős! Kérdezni szeretnélek! Semmivé akarod tenni igazamat, el akarsz ítélni engem, hogy neked igazad legyen?”
„Jób akkor így válaszolt az Úrnak: Most már tudom, hogy akármit megtehetsz, nincs gondolat, amely neked lehetetlen. Én borítottam tervedet homályba, olyan szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás. Ezért visszavonok mindent és megbánok, porban és hamuban!” (Jób 38,2-33; 40,2-4,7-8; 42,1-6)
Jób története azzal zárul, hogy Isten mindent sokszorosan visszaad neki, amit elveszített, és sokszoros boldogsággal jutalmazza.
Mit mond Jób könyvének tanítása a kereszténynek?
Mit lát be Jób, és mit kell első lépésként nekünk is belátnunk a minket sötétbe borító szenvedés idején? Hogy Isten a Mindenség teremtője, a Végtelen Hatalom, Bölcsesség, Erő és Szeretet. És hogy a korlátolt, picinyke emberi agy képtelen megítélni a Végtelen titkait. Az ember akkor bölcs, ha belátja: hogy a véges sosem képes teljességgel megérteni és megítélni a Végtelent. – És ha korábban már belátta (majd újra átgondolta), hogy a Végtelen Isten egyben a Végtelen Szeretet is, akkor az egyetlen bölcs és egyetlen örömteli magatartás, ha rá bízza magát, és imádságban egyre erősíti magában a bizonyosságot, hogy ez a szenvedés is jelen van Isten terveiben, és bizonyosan a javára szolgál.
Próbálnunk kell átgondolni a világmindenség nagyságát – amelynek figyelembevételére Isten Jóbot is hívta -, és azt, hogy Isten nagyobb, mint a világmindenség, és Ő mégis szeret engem, aki semmi vagyok a mindenséghez képest. Az Ő a Végtelen távlatában sejteni kezdem, hogy az én szenvedésem nem a világmindenség közepe (ahogyan valamiképp saját szenvedésemet átélem), hanem egy porszem, amely ma van, holnap elmúlik, holnapután pedig én magam is elmúlok. „Mert ezer év előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt. … Reggel kihajt, kizöldül, estére lekaszálják és elszárad. … Éveinknek száma legföljebb hetven, s ha erősek vagyunk, eljutunk nyolcvanig. Ebből is a legtöbb betegség, hiú fáradozás; gyorsan elszállnak, hamar végük szakad. Taníts meg számba venni napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére!” (Zsolt 90. 4, 5-6, 10-12)
Az Újszövetség ígérete az, ami igazában felülemel a fájdalmon, és újra visszaadja az örömöt, mely szerint „ez a világ elmúlik, és elmúlik a kívánsága is, de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” (1Jn 2,17) Azaz nem szabad aggódnom egy jelentkező betegség miatt vagy a holnap kilátástalansága, sötétsége miatt, de Jézus hitében megtehetem, hogy a mai napon, a következő órában keresem Isten Országát, örömmel (Mt 6,25-34), amint erről szólni fogunk…
Befejezésül:
Már az Ószövetség is megfogalmazza, hogy ma örömteli életet élhetek – még akkor is, ha közben testemet-pszichémet szorítja a fájdalom. Mert a test sötétségét túlragyogja a bizonyosság: hogy Isten végtelenül jobban tudja, mi tesz nekem jót! Bár teljességgel az Evangélium által értem majd meg, hogy Jézus által mindenkor értelmes, sikeres életet élhetek!
[1] Vö. V. E. Frankl: A tudattalan Isten. EuroAdvice, 2002