Élvezettel az unalmas munkát
Az a munka, amit valaki unalmasnak érez, esetleg jó kenyérkereseti lehetőség valaki más számára. Dolgoztam acélgyárban, öntödében, fűrésztelepen, élelmiszercsomagoló üzemben, ahol az ott dolgozók évről évre ugyanazt a munkát végezték. Az évek során valamiféle bajtársiasságra találtak, ami lehetővé tette számukra, hogy élvezzék a megélhetésükért való együtt-dolgozást. Az én fejemben mégis csak ez járt: „El innen!”
Amit az egyik ember unalommal végez, a másik számára lehet, hogy épp az egyetlen, amit szeret. A feladat ugyanaz, de különbség van a hozzáállásban.
Még azt is meg tudjuk tanulni, hogyan juttassunk ilyesfajta változást a munkánkhoz való hozzáállásunkba. Hogyan tudjuk ezt megtenni? Hinnünk kell, hogy Isten arra használja a foglalkozásunkat, hogy ráneveljen a szükséges fegyelemre és tökéletesítsen bennünket általa. Isten mindenre érzékenyen reagál, amit teszünk, s komolyan érdekli minden, ami bennünk pozitív változást eredményez. Az Úr könnyen tudna gondoskodni arról, hogy más feladatot kapjunk, azonban miért tenné, ha egyszer éppen ezt a munkakört tartja számunkra az egyedül szükségesnek?
A munkánk miatti lázadozás valójában az Isten elleni lázadozás. Az elégedetlenkedés nincs Isten tetszésére, de ha a mindennapi munkánkban, a házimunkában a templomi vagy a közösségi tennivalónkban öröme találunk, azzal megörvendeztetjük Őt. És ekkor látni fogjuk, hogy határtalan a körülményeinkben található öröm lehetősége.
Akik mindenben, amit tesznek meg tudják találni az örömet, a szívük mélyén boldog emberek. Keress hát alkalmat arra, hogy te mindenben megtaláld az örömöt – akármit is teszel – míg mások mindenben a boldogtalanságra való okot fogják kutatni.
Otthon felvállaltam, hogy elvégzek egy bizonyos munkát, aminek mindennap meg kell lennie. Nem az a fajta tennivaló volt, amit élvezettel tettem meg, és úgy hiszem, a legtöbb férfi így gondolná. Próbáltam nem panaszkodni, de magamban úgy gondoltam: „Bárcsak ne kellene ezt csinálnom!”
Egy nap úgy éreztem, azt kérdezi tőlem a Szentlélek: „Nem gondolod, hogy Isten kér meg ennek a feladatnak az elvégzésére?” Mit mondhattam volna? Természetesen Ő kell, hogy kérjen erre. „Akkor hát, miért nem örülsz annak az alkalomnak, hogy megteheted, amit Isten kér tőled?” Elhallgattam, és fontolóra vettem ezt a kérdést.
Úgy gondoljuk, túl nagy kérés számunkra, hogy élvezettel tegyük azt, amit nem szeretünk csinálni. Most rádöbbentem nem a feladattal magával volt a gondom. Bennem volt a probléma. Anélkül, hogy észrevettem volna, elhatároztam, hogy nem szeretem azt a munkát, és következetesen kitartottam emellett. De vajon tudnám-e más hozzáállással elvégezni a munkám? Tudnám, és meg is tettem. Kezdtem kinyilvánítani örömömet a fölött, hogy Isten:
Akaraterőt adott, hogy meg tudjam tenni.
Adott olyan anyagokat, amivel dolgozhatok.
Adott egy otthont, amiben dolgozhatok, és a szeretteimet, akikért dolgozhatok.
Lelket adott nekem, akit az Ő lelke vezethet.
Egyre több okot találtam az örömre. Pár napon belül valami csodálatos dolog ment végbe bennem. Képes voltam örömöt találni a „nemszeretem” feladatban. Új sikerem áldást hozott, és biztos tudatában voltam annak, hogy Isten is elégedett volt.
Most arra bíztatlak, gondolkodj el azokról a feladatokról, amelyeket Isten az életedbe hozott. Szeretnéd ezeket örömmel végezni? Megteheted! Egy ilyen cél először talán elérhetetlennek tűnik, de ne add fel! Az Úr néha azért ad unalmas munkát, hogy lehetőségünk legyen a lelkierőnk növelésére. Örülj a kihívásnak!