66. Folyton összeveszek családommal…

Gyakran találkozok az önváddal, az őszinte, megújulásra való vágy kíséretében, mert valakinek folyton megjelenik életében, családjában a veszekedés. Tovább kérdezve az illető megvallja, hogy ő maga a veszekedés elsődleges kiváltója.

A könnyen felcsattanó ember visszatérő gondja ez, bárhol, ha emberek között van, de különösen este, a munkából hazaérve, illetve a családi környezetben, ahol úgy érzi, elengedheti magát.

Mit lehet tenni e magunkat és környezetünket sebző magatartás javítása érdekében?

Egyik első lépés – mely magunkat is, kapcsolatainkat is gyógyítja:

– a másik jó végighallgatása. – E magatartással sajnos ritkán találkozunk a hétköznapokban, a családban, a munkahelyen stb.. Pedig olyan fontosságú, hogy minden pszichológia- vagy mentálhigiéné szaknak egyik alapanyaga a másik empatikus végighallgatásának képessége.[1]

Korunk új, használatos fogalmai e témában: az „erőszakmentes kommunikáció” és a meghallgató „segítő beszélgetés”. – Ha beírod az „erőszakmentes kommunikáció” szavakat a keresőbe, megjelenik sok könyv és számos előadás a kérdéskörben. [2] A témát megfogalmazó egyik kutató alapkönyvének címe: Marshall Rosenberg: A szavak – ablakok vagy falak.[3] Valóban ez a kérdés, hogy szavainkkal falakat építünk-e egymás felé, avagy ablakot nyitunk, melyen át a másik a lelkünkbe láthat.

Lássunk néhány alapelvet, illetve magatartást,

– melyeket gyakorolnod kell a párkapcsolatban és a gyermeknevelésben, illetve amelyek segíthetnek minden párbeszédben.

Az elsőt láttuk: hogy hallgasd végig. Tanulságos, hogy Ferenc pápa is minden igazi emberi kapcsolat (és esetlegesen embertársunk Istenhez térése, illetve az evangelizáció) alapjának és feltételének tartja ezt (vö. Evangelii Gaudium 171).

Amit soha ne tégy: Ne vágj bele a másik szavába, mielőtt végighallgattad és megértetted volna. Ezután se mondj tagadó vagy elítélő kifejezéseket, pl. hogy „nem így van”, „érthetetlen, amit mondasz”.

Egy alapszó viszont, melyet legtöbbször használj, ha élő párbeszédet szeretnél: „megértelek”. Ezt akkor mondhatod őszintén, ha próbálod meg is érteni azt, amit társad vagy gyermeked mond, avagy mondani szeretne, de nehezen (esetleg félreérthetően is) fejezi ki magát. Minden (normális) emberi, sőt gyermeki megszólalásnak van valami oka. Ha ezt megsejtem, már nem csattogok magamban sem, hanem kezdem megérteni őt. – Ha megsejtettem, mit szeretne mondani, feloldódik bennem a feszültség, majd így tudom kifejezni elfogadásomat. Az elfogadás által pedig oldódik őbenne is az esetleg feszülő érzés, mely hosszabb távon is kialakulhat, ha valaki gyakran találkozott egy őt meg nem értő magatartással.

A gyermekekkel támadó összecsattanások kiemelt ideje a serdülőkor.

E korban kezd kialakulni az önálló személyiség. Ha a gyermek eddig minden felszólítást könnyebben fogadott el, ennek most vége. A serdülő arra vágyik, hogy felnőttnek tekintsék őt. Ezt pedig a szülők elsősorban beszélgetési modoruk által fejezhetik ki: hogy tiszteletben tartják gyermekük szavát, véleményét.

Ez nem jelenti azt, hogy minden véleményét jóvá kellene hagyniuk. Azt jelenti, amire a modern pedagógia (és az egyház) is irányítani szeretné a nevelőket, hogy a párbeszédes-rávezető beszélgetés által találják meg ennek módját.

A módszer lényege, amit minden szülő hamar megérthet, hogy bármilyen véleményt mond vagy magatartást tanúsít gyermekünk, nem ítéljük el azt, vagy mondunk a fiatalt lebecsülő véleményt arról, hanem közösen beszéljük meg a teendőt az ilyen helyzetben.

Ismerjük meg a közös megbeszélésnek és döntésnek egy egyszerű sémáját:

Előszöris megdicsérjük, felértékeljük a gyermeket: “Te már nagyfiú/lány vagy. Ezért mit szólnál, ha mostantól egy új módszert használnánk döntések esetén: Nem én (mi a házastársammal) válaszolnánk egy kérdésre, vagy fogalmaznánk meg életednek egy javításra szoruló helyzetét (pl. hogy mostanában későn jössz haza, vagy ismét sokat számítógépezel). Ehelyett most menjünk szét 15-20 percre és írjuk le mindketten, mi lenne a kérdésedre a lehetséges válasz, vagy hogyan lehetne jól megoldanod egy hibát. Írd le a választ (hiba esetén azt is, mivel lehetne megbüntetned magad, ha mégis elköveted a hibát), aztán visszajössz, és együtt megbeszéljük, amit te leírtál, összevetve azzal, amit én írtam. Lehet, hogy teljesen egyre gondolunk majd, vagy együtt közösen egy kicsit csiszolnunk kell még a válaszon. Ha a fiatal, avagy a gyermek maga írta meg a tervet, akkor már nem mi parancsoltunk neki, hanem segítünk betartani, amit ő határozott el (közös megbeszélésünk alkalmával). Ez a párbeszédes nevelés erősíti a fiatal, a gyermek erkölcsi döntőképességét – és a serdülő korban lecsökkenti a szülővel szembeni ellenállást. (Erről Ferenc pápa is ír, „A családban megélt szeretetről” kezdetű szinódusi apostoli levelében, a nevelésről szóló 7. fejezetben).[4]

Vajon mi a konfliktusok, feszültségek megoldásának legegyszerűbb formája,

– mely képes feloldani a feszültségeket és elmélyíteni kapcsolatotokat? Egyik legfontosabb útja a közös (esetleg egyéni) ima.

A napi közös elcsendesülés, majd az ezt követő beszélgetés lehetőséget ad a feszültségek feloldására. Az ima alkalom arra, hogy Te is belásd, hol hibáztál, majd lehetőséget ad, hogy az ima végeztével, esetleg napi tapasztalataitok megosztásakor elnézést kérj feleségedtől, gyermekedtől.

A két másik csoda-gyógyszer a szentgyónás és áldozás. – Az egyéni, még inkább az együtt végzett szentgyónás majd áldozás a léleknek és a lelki kapcsolatnak nagy megújítói.

Jézus ezek után azt mondja nektek: Menjetek, „az én örömöm legyen bennetek, és teljes legyen örömötök!” (Vö. Jn 15,9-11)

Befejezésként – csatoljuk egy ismeretlen szerző gondolatsorát:[5]

,Ma, mielőtt kimondasz egy bántó szót,

gondolj azokra, akik nem tudnak beszélni.

Mielőtt panaszkodsz az ételed íze miatt,

gondolj azokra, akiknek nincs mit enni.

Mielőtt panaszkodsz a férjedre vagy a feleségedre,

gondolj azokra, akik Istenhez fohászkodnak, hogy legyen társuk.

Ma, mielőtt panaszkodsz az életre, gondolj azokra,

akik túl hamar mentek el a másvilágra.

Mielőtt siránkoznál amiatt, hogy túl nagy távolságon

kell vezessél, gondolj azokra, akik ugyanezt

a távolságot gyalog kell megtegyék.

És amikor fáradt vagy és panaszkodsz a munkádra,

gondolj azokra a munkanélküliekre,

akik szívesen végeznék a Te munkádat.

És amikor gyötrő gondolatok rossz kedvűvé tesznek,

mosolyogj egyet és gondolj arra, hogy élsz

és csodálatos, ami körülvesz”.


[1] A téma jó és gyakorlati összefoglalása található: Jálics Ferenc S.J.: Testvéreink hite. Kecskemét, Korda 2014. sok kiadást megért könyvében; kiemelten a 36-87 oldalon.

[2] Marshall B. Rosenberg: A szavak ablakok vagy falak. Erőszakmentes kommunikáció. 2. bőv. kiad; Bp.Agykontroll, , 2004; M. B. Rosenberg: Így is lehet nevelni és tanítani. Erőszakmentes kommunikáció az iskolában és otthon. Bp., Agykontroll, 2005

[3] Marshall Rosenberg im.

[4] Vö. Ferenc pápa: Amoris Laetitia. Budapest, SZIT, 216. 262-265; A párbeszédes nevelést gyermekekre vonatkozó példákon jól bemutatja: Elaine Mazlish, Adele Faber: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje – Gyakorlati tanácsok a sikeres szülő-gyerek kapcsolathoz, Reneszánsz Könyvkiadó, 2013

[5] https://www.facebook.com/246967495472834/posts/1529235303912707/