68. Tisztátalanság és pornográfia támadásai

Szent Goretti Máriát a tisztaság vértanújaként tiszteljük. Jézust követve állt ellen a fiú támadásainak, aki végülis megölte őt. – Most folyik egy magyar leány boldoggá avatása is, Bódi Magdié. Istennek szentelt szüzességre készült, a mindenki iránt sugárzó szeretet jellemezte. 1945-ben ölte meg egy orosz katona, mert tisztaságát védte. Tisztaságukat védő lányokak akkor avattak szentté, ha Jézus iránti szeretetük volt életük és tettük mozgatója, és Övé akartak maradni halálukban is.

Goretti Mária története így fejeződik be. 1950-ben, a szentté avatási ünnepen nemcsak édesanyja lehetett jelen, hanem gyilkosa is, aki végigsírta az ünnepet. A gyilkos letöltötte már a 30 év börtönt, majd kiszabadulása után szerzetesrendbe lépett, Mária tisztaságának és istenszeretetének indítására. (Pap nem lehetett belőle, de segítő testvér igen.) A szentté avatás ünnepén egyébként a Szent Péter téren másfél millió ember vett részt.

Mi a paráznaság?

Parázna az, aki magában vagy másban szándékosan nemi izgalmat kelt, a házastársi kapcsolaton kívül. Ezzel önmagát és embertársát is embertelenné teszi. Ezt tiltja a VI. és IX. parancs: Ne paráználkodj! Felebarátod házastársát ne kívánd!

– A Biblia több módon is megokolja, miért kell a paráznaságot elutasítanunk. „Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testén kívül van. A parázna azonban tulajdon teste ellen vét. Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma?” (1Kor 6,13–20) – A mi hivatásunk nem csupán annyi, hogy elkerüljük a tisztátalant, hanem hogy a Tiszta Isten templomai: Istent-hordozók legyünk!

Mit tegyek, ha váratlanul megtámadnak szex gondolatok, képek?

Egy cselekedet csak akkor válik bűnné, ha tudva és akarva tesszük. Az ilyen feltámadó szexuális gondolatok a nemi érés korában különösen, de később is váratlanul meg tudják támadni az embert. Előszöris ne ijedjünk meg ezektől, és fogadjuk el ezt, mint (rosszra hajló) emberi természetünk egy adottságát. De annál inkább nézzünk fel ilyenkor a Megváltó Jézusra, aki érettünk magára vállalta a kísértéseknek és a bűnnek szenvedését is! Az Ő erejével le tudjuk győzni a rosszra hajló ösztönöket.

Néha feszül valami a testemben, és kívánom az önkielégítést. Mit tegyek ilyenkor?

Ne felejtsétek, hogy más feszültségek is megjelennek: van, aki ezért gyilkol, vagy lop. Jézussal, és józan emberséggel meg lehet tanulni legyőzni az ösztönök indításait. Jegyezzetek meg néhány fontos tanácsot:

– Sok testi feszültségnek nemcsak a hormonális feszültség az oka, hanem a fáradtság, a mozgáshiány is. Fontos ellenszer: menj el mozogni, fuss, kerékpározz vagy tornázz!

– Sokszor támadnak kísértéseink lustálkodó helyzetben, fekve, vagy elalvás közben. Fiatal koromban nekem azt tanácsolták, hogy azonnal álljak fel, vagy ha fekszem, térdeljek fel: így lépjek ki a lustaságból, és emeljem szívemet Jézushoz. Nekem egész életemben segített. És sokaktól hallottam, hogy nekik is.

– Az önkielégítés – amint a neve is mutatja – erős önmagunk felé fordulás. A legjobb ellenszere: a mások felé forduló szeretet. – Menj, és segíts lemosogatni, vagy segíts testvérednek, gyermekednek a tanulásban stb. Akik megpróbálták, tanúsítják, hogy a szeretettel le lehet győzni a kísértést. „Aki szeret, annak kinyilatkoztatom magam”, ígéri Jézus (Jn 14,21).

Mit tegyek, ha rátévedek pornóképekre vagy ilyen jelzésekre a neten?

Sátáni tény, hogy az interneten több millió pornó weboldalról beszélnek. Óriási felelőtlensége a társadalomnak, hogy nem tesz többet ez ellen. Bár egyes országok tudták zárolni fiatalok előtt ezeket az oldalakat.

Hogyan lehet elkerülni az interneten támadó kísértés veszélyét?

V: Először is tudatosítsuk, hogy ez a kísértés létezik. Vizsgáljuk meg, mikor jelenik meg, mikor válik a net bűnre vezető alkalommá. Sokan olyankor keresnek rá ilyen oldalakra, amikor már sokat dolgoztak a gép előtt és elfáradnak. – Több fiú ezért magától, vagy gyóntatója segítségével rájött egy általános szabályra: Úgy üljek az internet elé, hogy tudjam mi a feladatom, mi a célom, és ne maradjak ott ennél tovább.

Ha az ember sáros úton jár, alig tudja elkerülni, hogy ne legyen sáros. A Szentírás viszont nemcsak azt mondja, hogy „ocsmány, léha vagy kétértelmű szót ne ejtsetek ki” (Ef 5,3), hanem többet: „Úgy beszéljetek, hogy szavatok kegyelmet közvetítsen hallgatóitok számára” (Ef 4,29). – Miként tudjuk elérni ezt, amikor a környezetünk, a filmek szennyet fröcskölnek ránk? – A sodró patakban, egy orkánban nem lehet megállni: szembe kell fordulni az sodtó erővel. A Jézushoz méltatlan környezet szennyező hatásától úgy tudom megvédeni magam, ha lélekben szembefordulok azzal, ami rossz. – Ha rosszat hallasz, látsz, tudatosítsd magadban, hogy ez „sebet ejt” a tisztaságon, sebet ejt Jézuson; beszennyezi „Isten templomát”. Fájjon ez neked, és mondd ki Jézus iránti szeretetedet: „Jézusom szeretlek!” Imádkozz azért az emberért is, aki a szennyet szórja! Talán maga sem tudja, mit cselekszik. – Jézus lejött egy ilyen világba, hogy tisztává tegye. Te is érezd, hogy Jézus küldötte vagy! Ilyen körülmények között is Jézus tisztaságát akarod hordozni.

A mi erőnk nem saját magunkban van, hanem Jézusban. Szent Pál mondja: „fogjátok a hit pajzsát, amellyel elháríthatjátok a gonosz minden nyilát” (Ef 6,17). Ha hiszünk Jézus erejében, és a kicsiben hűek vagyunk parancsaihoz, Ő velünk marad, és segít, hogy ily módon a rossz szokásoktól is megszabaduljunk!