Egy ifjúsági hittanos fiatalunk mesélte, aki együtt jár egy kislánnyal: Tegnap egy barátja csendben megkérdezte tőle. És lefeküdtetek már? Mikor költöztök össze? –Első pillanatban zavarba jött, hogyan is válaszoljon, majd azt érezte ez a pillanat, hogy megvallja hitét. Mosolyogva felelt: tudod, mi a házasság után szeretnénk csak összeköltözni. – Barátja szélesre húzta arcát, jelezve csodálkozását, majd tovább kérdezte. És te ezt ilyen derűsen meséled. Más ugyancsak savanyúan számolna be, ha párja ezt akarja elérni vele. Így válaszolt: Mi együtt döntöttünk így, mindketten hiszünk. És tudományos szempontok alapján is beszéltünk arról a hittanon, hogy éppen ez az út a legbiztosabb, amely a jó házassághoz vezet. Barátja elcsendesülten elballagott. Néhány nap múlva újra megszólította őt, kíváncsi tekintettel: Elmehetnék veled arra a beszélgetésre, amelyre barátnőddel jártok, és ilyen témákról is beszélgettek? – Barátja egy ideje jár az ifi hittanra, s úgy látszik elindult a hit útján. Már templomba is eljött kettejükkel.
Az öröm és a belőle fakadó derűs biztonság a mutatója önmagunk számára is, és embertársaink előtt is annak, hogy valóban élő a hitünk, Isten-kapcsolatunk. És ez az öröm és biztonság hitünk legnagyobb tanúja, mások előtt (10).[1] (A keresztény öröm természetesen nem hangulati feldobottságot jelent, hanem – akár szenvedések közepette is – Jézussal egyesült biztonságot. Vö. Kol 1,24.)
- Az öröm és az evangelizáció
„Az evangélium öröme betölti azok szívét és egész életét, akik találkoznak Jézussal. (EG 3). Ezzel szemben „a mai világ nagy veszedelme az egyénközpontú szomorúság, mely a felszínes élvezetek kereséséből, az elszigetelt lelkiismeretből fakad.., többé nem hallja Isten hangját, nem örül.” (2) Sőt „vannak keresztények is, akiknek látszólag nagyböjti stílusuk van, húsvét nélkül. Ez nem Isten ránk vonatkozó vágya.” (6)
Pedig az örömhírt „nem adhatja tovább más, csak akinek élete a Krisztusban gyökerező örömöt sugározza.” (10)
2) Az evangelizáció öröme a Jézussal való élő kapcsolatból fakad.
„Az evangelizálás első motivációja Jézus szeretete. A tapasztalat, hogy ő üdvözített minket, arra késztet, hogy egyre jobban szeressük Őt. De miféle szeretet az, amely nem érzi szükségét annak, hogy beszéljen a szeretett személyről, hogy bemutassa, megismertesse Őt másokkal?
Akkor válunk teljesen emberré, amikor megengedjük Istennek, hogy önmagunkon túlra vezessen bennünket, hogy ezáltal elérjük legigazibb valónkat.”(8)
„Meghívok minden keresztényt – éljen bárhol és bármilyen helyzetben –, hogy még ma újítsa meg személyes találkozását Jézus Krisztussal, vagy legalább döntsön, hogy mindennap szünet nélkül keresi Őt.”- „Ha valaki csak egy apró lépést tesz is Jézus felé, ő már tárt karokkal várja érkezését. S Ő képes mindig visszaadni az örömöt, hogy felemeljük a fejünket és újrakezdjünk.” (3)
3) Az evangelizáció öröme Isten Igéjéből táplálkozik
„Az egész evangelizáció Isten igéjére épül, ha meghallottunk, átelmélkedtünk és megéltünk azt. Isten szava teszi képessé a keresztényeket a hiteles evangéliumi tanúságtételre a mindennapi életben.” (174)
4) Az evangelizáció a hívő öröméből fakad, és a személy kiteljesedését jelenti
Sokszor terhelő feladatként képzeljük el a Krisztusról és az Ő öröméről való tanúságtételt. Valójában „amikor az Egyház az evangelizálásra hív, megmutatja a keresztényeknek a személyes kiteljesedés igazi dinamizmusát. Itt fedezzük fel: hogy az élet olyan mértékben növekszik és érlelődik, amilyen mértékben odaajándékozzuk.” (10)
„Mert ha valaki befogadta azt a szeretetet, amely Jézus megajándékozta őt az élet értelmével, hogyan zárhatná magába a vágyat, hogy ezt másokkal is közölje? (8) „Az igazság és a szépség megtapasztalása ki akar áradni. Sőt a jó a továbbadás által ver gyökeret és fejlődik. Ezért aki teljességgel akar élni, nincs más útja, mint a másik javának keresése. Találó Szent Pál kijelentése: „Krisztus szeretete sürget minket” (2Kor 5,14); „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot” (1Kor 9,16).” (9)
5) Gyakorlati teendők – minden keresztény számára
Kérdezzük meg magunktól: Imáink naponta megújítják-e bennünk az örömöt, és az ebből fakadó küldetéstudatot? Az ima csak akkor élő, ha eljut a jelenlevő Istenig, Jézusig, és az Ő öröméig, s ha feléled bennünk a vágy, hogy továbbadjuk Fényét.
„Ha nem érezzük a heves vágyat, hogy továbbadjuk örömhírét, meg kell állnunk az imádságban, és kérni Őt, térjen vissza és ragadjon magával minket. Szükségünk van arra, hogy minden áldott nap könyörögjünk, kérjük kegyelmét, hogy megnyissa hideg szívünket, és felkavarja langyos és felületes életünket.
Milyen édes ott állni egy feszület előtt, vagy térdelni az Oltáriszentség előtt, és egyszerűen csak az ő szeme előtt lenni! Milyen jó engedni, hogy megérintse létünket, és adjon lendületet, hogy hirdetni tudjuk az Ő új életét! Így végső soron az történik, hogy „azt hirdetjük, amit láttunk és hallottunk” (1Jn 1,3).” (264). És így betölti szívünket az Ő öröme.
[1] Ebben az elmélkedésünkben Ferenc pápának az Evangelii Gaudium apostoli buzdításából vesszük minden idézetünket. A zárójelbe tett számok mind erre utalnak. Vö. Evangelii Gaudium (Az Evangélium öröme). Budapest, Szent István Társulat, 2014.