Milyen kérdést hagyott nyitva II. János-Pál pápa?

16. Milyen kérdést hagyott nyitva II. János-Pál pápa?

A testi kapcsolat bűnös – a házasságban?

Előző fejezetünkben láttuk, hogy Szent II. János Pál pápa volt az, aki új látásmódra vezette el az egyházat az elvált és újraházasodott hívők helyzetének megítélése terén, és hogy tanítását követte XVI. Benedek pápa is. – Mennyivel mondott többet náluk Ferenc pápa, illetve a püspöki szinódus résztvevőinek nagyobb része?

Ferenc pápa családlevele előszöris összefoglalja, amit II. János Pál és XVI. Benedek pápák mondtak: „A feltételek, vagyis az enyhítő körülmények miatt lehetséges, hogy az objektív bűn helyzetében – amely szubjektív szempontból nem vétkes, vagy legalábbis nem teljesen az – valaki Isten kegyelmében élhet, szerethet, és növekedhet is a kegyelem és a szeretet életében, megkapva ehhez az Egyház segítségét.” (AL 305) – Ami újdonság a szinódusnak, illetve Ferenc pápának az elvált-újraházasodottakkal kapcsolatos tanításában, azt a viták központjába került 351-es lábjegyzet fogalmazta meg: Ha Isten kegyelmében élhetnek, és életük fejlődéséhez megkaphatják az Egyház segítségét, ez „bizonyos esetekben ez a szentségek jelentette segítséget is magába foglalhatja.”

A kialakult vitában a világ püspökeinek és a teológusainak egy része azt vallja, hogy Ferenc pápának ez a további lépése (amely az Argentin püspökök javaslata után konkretizálódott) csak egy továbblépés az előző pápák tanításához képest. De ez egyúttal olyan lépés, amely választ ad azokra a kérdésekre, amelyeket II. János Pál pápának első forradalmi lépése nyitva hagyott.

Milyen kérdéseket hagyott nyitva II. János Pál, majd Benedek pápák szemlélete?

A szexuális kapcsolat a házasságban – bűnös?

– II. János Pál új tanítása után sokan feltették a kérdést: Ha az elvált és újraházasodott hívek bizonyos lelki feltételek teljesülése esetén a kegyelem állapotába juthatnak, és lelki áldozáshoz járulhatnak,

– miért nem járulhatnak az Eukarisztiához is ezek az elvált újraházasodottak?

– A kérdésre mindkét pápa így válaszolt: mert az újraházasodottak „életállapota objektíve ellentmond a Krisztus és Egyháza közötti szeretet-egységnek, melyet az Eukarisztia szentsége jelez, és mely abban megvalósul.”¹ – Több teológus megjegyezte: de eszerint azok sem áldozhatnának, akik új kapcsolatban élnek, még ha testvérként élnek is. Hiszen életállapotuk alapvetően ugyanaz!

– A FC megokolásában – hogy miért nem áldozhatnak az elvált újraházasodottak – ez is szerepel: Az Egyház azért nem engedi áldozni őket, hogy így „a szentírásra támaszkodó hagyományát” kövesse, s elkerülje, hogy „tévedés és zavar támadjon a hívőkben” (FC 84). – E megokolással kapcsolatban több teológus arra mutatott rá, hogy ha az egyház azért nem engedi áldozni őket, mert ez eddig is így volt, illetve hogy áldozásuk ne keltsen zavart a többi hívőkben, ezzel azt fejezi ki, hogy az Eukarisztiához járulás tilalma nem dogmatikai, hanem gyakorlati és egyházjogi kérdés; amelynek meghatározása tehát az egyház döntésétől függ.²

– Többen kérdezték még: Következetes-e az a tanítás, mely szerint a második házasságban élők járulhatnak az Eukarisztiához – amennyiben nem élnek testi kapcsolatban? Azaz a házastársi közösség létrejöhet, az érzelmi-, gyermeknevelési- és anyagi téren, – de ha ez a pár házastársi testi kapcsolatban él, akkor nem járulhatnak Eukarisztiához?³ – Eszerint a házastársi kapcsolat létezhet, de a szexuális kapcsolat a vétkes?

– További kérdést vet fel, hogy aki lelki áldozáshoz „járulhat”, az kegyelmi állapotban van! Aki tehát (megfelelő feltételek esetén) a második házasság testi kapcsolatában él, lehet a kegyelem állapotában. Akkor csak azért nem járulhat Eukarisztiához, mert a testi kapcsolattól való tartózkodás egyfajta vezeklésre ítélést jelent, a válás következményeként?

Az áldozástól való eltiltás egyik döntő okának az egyház – II. János Pál előtt – azt tartotta, hogy aki elvált, és második házasságban él, az paráznaságban él. – Sokan, akik nem gondolták végig II. János Pál és Benedek pápák imént bemutatott szemléletét, ma is ezen alapon ellenzik Ferenc pápa döntését: mert ezek paráznaságban élnek.

Ha valaki azt kérdi tőlük: hogy az egyház minden bűnt megbocsát, a gyilkosságot vagy hitehagyást is, miért ne bocsáthatna meg a (beérett kapcsolatban évek óta keresztény életet élő) újraházasodottaknak, ők ezt válaszolják: A gyilkosnak is csak akkor bocsát meg az Egyház, ha abbahagyja a gyilkolást. A második házasságban élő – ha testi kapcsolatban él -, nem hagyja abba a bűnözést (a paráznaságot, az előző házastársához való hűtlenséget), hanem folyamatosan bűnben él, ezért nem kaphat feloldozást. De éppen ez az állítás az, amelynek jogosságát már II. János Pál pápa eltörölte, és vele egyetértésben tanított XVI. Benedek pápa is. Mármint nem élnek bűnben és paráznaságban – ha eljuthatnak a kegyelem állapotába és lelki áldozáshoz járulhatnak, amint ezt a tanítást előző fejezetünkben láttuk.

Míg világviszonylatban a püspökök és teológusok többsége állást foglalt Ferenc pápa irányelvei mellett, vannak, akik még a II. János Pál pápa előtti álláspontos képviselik. Ők megmaradtak a „paráznaság” vádjánál, amelynek esetében nem lehet szentáldozáshoz járulni. Pedig az AL 8. fejezetének megfelelő részében Ferenc pápa – II. János Pál pápát, majd a szinódust idézve – nyilvánvalóan tisztázza a kérdést. Vagy, hogy a partnerek váltogatása természetesen paráznaság, hasonlóan, ha valaki házasságban él és egy harmadik féllel kapcsolatot tart fenn, de ezek nem hasonlíthatók azokhoz az esetekhez, amelyekre II. János Pál és Benedek pápák is azt mondták, hogy ők a kegyelem állapotában élhetnek.⁴

A katolikus szemlélet negatívan ítélte meg a szexualitást

Figyelemreméltó szempontokat vet fel egyházunk korábbi szemléletével szemben a keleti teológia. – A nyugati (római katolikus) egyház ilyen gondolkodásával szemben több keleti teológus felemelte hangját már a II. Vatikáni Zsinaton, mint Elias Zoghby az egyiptomi patriarkátus képviselője; majd az 1980-as családszinóduson Alessio van der Mensbrugghe orosz ortodox érsek.

Filoteo Fárosz ortodox teológus így fogalmazza meg tiltakozásuk okát: „A hellenista antropológia két részre osztja az embert: a halandó és rosszindulatú testre, valamint a jó és halhatatlan lélekre. A kereszténység nyugati, latin ága átvette ezt a dualizmust, s vele a test és a nemiség leértékelését.” „Ágoston tanította ezt, hogy az erosz merő testi funkció, és a bűnhöz társította azt.” Ez a kisiklott gondolkodás ma is hat a latin egyház házasság szemléletében, mondták a keletiek a zsinat, majd a szinódus idején – A férfi és a nő közötti, házasságon belüli egyesülés csak a „bűnös vágy elleni menedék” képében jelenik meg a nyugati egyházi jogban is, amelyet leginkább a gyermekáldás tett morálisan elfogadhatóvá.⁵ A Szent József-házasság intézménye látványos megjelenése e felfogásnak; hasonlóan a házasságnak, mint szexuális kapcsolatnak leértékelése a szüzességgel szemben.⁶

Példázza a házassági szexualitásnak a II. Vatikáni Zsinat előtti leértékelését, hogy Szent II. János Pál pápáig nem szerepelhetett a kép, mely szerint a házasság és a család a Szentháromság földi analógiája. Ennek oka éppen a szexualitásról való negatív vélemény volt. Néhány egyházatya ugyan képviselte ezt az analógiát, de látásmódjuk nem terjedhetett el Ágoston tekintélyével szemben, aki negatívan ítélte meg a szexualitást, s aki ezért elutasította a házasságnak a Szentháromsághoz való bárminemű hasonlítását.

A II. vatikáni zsinat, majd II. János Pál tanításai óta egyházunk vallja, hogy téves a szemlélet, mely a szexualitást, a házasságon belül, negatívan ítéli meg. XVI. Benedek pápa kifejtette Deus caritas est kezdetű enciklikájában, hogy ha Krisztus magára vette emberi természetünket, akkor az eroszt is megszentelte, amennyiben az a házasságban megvalósuló önátadó szeretet része.⁷

– De ezek után is hatnak máig is gondolat-modellek és rendelkezések, amelyek a korábbi látásmódra építenek. Bizonyára ilyen az is, mely szerint az elvált újraházasodottak csak olyan második házasságban járulhatnak az Eukarisztiához, amelyben nem kerül sor szexuális egyesülésre.⁸ – Hiszen ha II. János Pál óta az egyház szeretettel és irgalommal tekint a második házasságban élőkre, hogyan lehetséges, hogy egyrészt elfogadja a két fél együttélését a második házasságban (megfelelő feltételek esetében), de másrészt azt kívánja, hogy szeretet-kapcsolatukat ne fejezzék ki a házastársak közötti legtermészetesebb módon, a szexuális kapcsolat által? (II. János Pál óta e kapcsolatot teljességgel természetfelettinek is tartjuk.) – Fiatal életkorú házasok esetében ez általánosságban – aligha megvalósítható. És akkor érvényes a régi elv: „Ad impossibilia nemo tenetur” = Ami lehetetlen (valaki számára), arra nem kötelezhetjük őt.

Mi újat hozott Ferenc pápa?

Amikor Ferenc pápa megfelelő (egyedi és alaposan megvizsgált) esetekben engedélyezte a második házasságban élők számára az Eukarisztiához, illetve szentségekhez járulást, – folytatta az utat, amelyet II. János Pál pápa nyitott meg, s melyen XVI Benedek pápa is járt; és egyúttal feloldotta azokat a kérdéseket, amelyeket az előző pápák által bevezetett nagy megújulás még nyitva hagyott, és melyeket a fentiekben bemutattunk. – Azaz Ferenc pápa csak a pontot (vagy koronát) tette arra az irgalmas kezdeményezésre, amelyet II. János Pál pápa kezdett.

A zsinat óta minden pápa kereste, hogyan lehet választ adnia az egyháznak korunk aktuális kérdéseire. Szent II. János Pál, XVI Benedek, valamint Ferenc pápa korunknak arra a sajátos problémájára keresték a megoldást: hogy ma a házasságra készülő fiatalokat a keresztény (és humán) házasság szemléletével ellentétes kultúra (a szabad szerelemnek, a „halál kultúrájának” levegője) veszi körül; és ez sokakat elsodor. Ezek után, a tengerben fuldokló testvérek után nyújtották ki a kezüket az előző pápák és Ferenc pápa is. (E fuldokló testvérek közül ráadásul sokan azért is jutottak e helyzetbe, mert nem kapták meg azt a támogatást az egyháztól, a házasságra való felkészítésük során, amit a lelkipásztorkodás feladata lett volna megadni nekik). E pápák Jézus példáját követik irgalmas magatartásukkal, aki azt mondta: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jött, hogy az igazakat hívja, hanem hogy a bűnösöket.” (Mt 9,13) – Korunk pápái tehát lehetővé akarták tenni a kapcsolatukban, házasságukban sebzett párok számára, hogy új, jézusi élet kezdhessenek az egyház közösségében.