Bevezető ének:
Ahol szeretet és jóság…
Szeretet áradjon köztünk…
Szeress, és eltölt friss erő…
Fogadd el Uram szabadságomat, fogadd el…
Kérdések a tapasztalatok megosztásához:
Hogyan sikerültek reggeli, esti imáid? hogy kapcsolódik benső örömöd a napi imákhoz?
Mivel sikerült családodban örömet szerezned az elmúlt időben?
Mikor éltél meg gyermekkorodban vagy azóta mély szeretettség-élményt?
Bevezető ima: Megváltó Jézus! Te a Szentháromságban élő teljes és önátadó szeretetet hoztad közénk. Vezess bennünket, hogy előrehaladjunk a szentháromságos szeretet útján, amely a mi kiteljesedésünk útja, egyenként is, házaspárként is, családként is. Segíts, hogy előszöris el tudjuk fogadni magunkat: belássuk hibáinkat, gyengeségeinket, és legyünk tudatában, hányszor bocsátasz meg Te nekünk. Világosítsd meg lelkünk rejtekhelyeit, hogy megértsük, amit Ferenc pápa ír: Csak ha meg tudjuk vallani saját hiányainkat, ha hálát tudunk adni a Te – irántunk való – irgalmas szeretetedért, akkor tudjuk egyre inkább feltétel nélkül elfogadni házastársunkat, családtagjainkat, és embertársainkat is. Vezess, hogy a szeretet útján erősödjön életünk, bontakozzék házasságunk és családunk élete. Segíts, hogy a szeretet által tudj Te élni családunkban, és tudjon a házasság szentségi kegyelme működni bennünk és köztünk. Tedd így örömöt sugárzóvá családjainkat és közösségünket. Ámen.
Isten Igéje: 1 Kor 13, 1-7
Mai témánk:
Ma az AL 4. fejezetének mély, és különösen a házasoknak szóló (bár másokra is érvényes) gondolatairól elmélkedünk, melyek Szent Pál szeretet-himnuszát magyarázzák. Ferenc pápa elemzi „a himnusz szövegének egyes kifejezéseit (nyelvi gyökerüket is vizsgálva), s ily módon is alkalmazva azokat minden család konkrét valóságára” (90). Az előző évben foglalkoztunk már e fejezetből a házastársak közötti párbeszéd fontosságának magyarázatával. Jelen alkalommal ismét csak néhány pontját idézhetjük fel a himnusz elemzésének, a téma gazdagsága miatt. – Olvasás közben minden tulajdonság bemutatása után tartsunk 1-2 perces csendet, hogy magunkra alkalmazhassuk a hallottakat!
Bevezetőben idézzük fel a dokumentumnak egy alapvető és visszatérő megállapítását: „Képtelenek leszünk a kölcsönös odaadás és a hűség útját járni, ha a házastársi és családi szeretet nem növekszik folyamatosan, minden nap. A házasság szentségének kegyelme mindenekelőtt arra irányul, hogy tökéletesítse a házastársak szeretetét. Ebben az esetben is érvényes, hogy hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.” (89)
Türelem
91. Az első alkalmazott kifejezés, a makrothümei fordítása nem annyi, hogy „mindent elvisel”, mert erről majd a hetedik vers végén lesz szó. Ez a tulajdonság akkor mutatkozik meg, amikor valaki nem engedi, hogy indulatok vezéreljék, és nem támad. A szövetség Istenének jellemző tulajdonsága ez, aki a családi életben is ennek követésére hív. A Bölcsesség könyve azon sorainak alapján kell ezt olvasni, amikor Isten önmérsékletét dicséri, hogy ezzel teret adjon a megbánásnak; s ami egyszersmind hangsúlyozza hatalmát is, mely akkor mutatkozik meg, amikor irgalmasságot gyakorol. Isten türelme az irgalmasság gyakorlása a bűnös felé, mely igazi hatalomról tesz tanúságot (vö. 11,23; 12,2.15–18). – 92. A türelem nem azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy állandóan rosszul bánjanak velünk, vagy eltűrjük a fizikai erőszakot, vagy engedjük, hogy tárgyként kezeljenek. Az itt elemzett probléma olyankor jelentkezik, amikor azt szeretnénk, hogy kapcsolataink idilliek, vagy a személyek tökéletesek legyenek, avagy amikor önmagunkat helyezzük középpontba, és csak azt várjuk, hogy a mi akaratunkat teljesítsék. Ilyenkor minden türelmetlenné tesz, minden azt váltja ki, hogy agresszivitással válaszolunk. Ha nem ápoljuk magunkban a türelmet, mindig lesz magyarázatunk arra, hogy miért válaszolunk haraggal; és végül olyan személyekké alakulunk, akik képtelenek együtt élni, képtelenné arra, hogy uralkodjunk az indulatainkon; és a család csatatérré változik. Ez a türelem erősödik, ha elismerjük, hogy a másiknak is joga van élni velem együtt ezen a földön, úgy, ahogy van. Nem számít, hogy teher-e számomra, keresztezi-e a terveimet, nehezemre esik-e a stílusával vagy a gondolataival, hogy nem mindenben olyan, amilyennek szeretném. A szeretet mindig mély együttérzést hoz magával, s elvezet oda, hogy elfogadjam a másikat is úgy, mint e világ részét, még akkor is, ha másként cselekszik, mint ahogyan én elvárnám.
Jóságos magatartás
93. Pál e szóval akarja világossá tenni, hogy az első helyen „türelem”-nek nevezett magatartás nem merő passzivitás, hanem aktivitás társul hozzá. Azt jelenti, hogy a szeretet jót tesz másoknak és segíti őket. Ezért fordítják „jóakaratú”-nak. 94. Pál azt szeretné hangsúlyozni, hogy a szeretet nemcsak érzelem, hanem úgy kell érteni, ahogyan a „szeretni” igét a héberben használják, azaz „tenni a jót”. Ahogyan Loyolai Szent Ignác mondta: „a szeretetet inkább a tettekben, mint a szavakban kell kifejezni”. Így tudja megmutatni teljes termékenységét, s teszi lehetővé az adakozás boldogságának megtapasztalását, a mérték nélküli, ellenszolgáltatást nem váró önátadás nagyságát, csakis az adás és a szolgálat jó íze érdekében.
Kérkedés nélkül
97. A kérkedés kifejezés hiú dicsekvést jelent: a vágyat, hogy felsőbbrendűnek tűnjünk, lenyűgözve a másikat kioktató és inkább agresszív magatartásunkkal. Aki szeret, nemcsak azt kerüli, hogy túl sokat beszéljen önmagáról, hanem ezen túlmenően – mert másokra figyel – tud a saját helyén lenni anélkül, hogy a középpontban akarna állni. A következő szó, a phüszioutai (nem gőgösködik) nagyon hasonló, mert azt fejezi ki, hogy a szeretet nem arrogáns. Szó szerint azt a tényt jelzi, hogy nem „tartja magát nagyra” másokkal szemben. Pál ezt a szót többször is használja, például amikor azt mondja, hogy „a tudás felfuvalkodottá tesz, a szeretet ellenben épít” (1Kor 8,1). Ez azt jelenti, hogy egyesek nagynak gondolják magukat amiatt, mert többet tudnak másoknál, s megkívánják, hogy ellenőrzést gyakoroljanak fölöttük. Pedig a szeretet tesz valóban naggyá, amely megértő, törődik a gyengébbel és támogatja őt. 98. Fontos, hogy a keresztények a helyes magatartást tanúsítsák a hitben kevésbé képzett, meggyőződésükben törékeny vagy kevésbé biztos családtagjaikkal kapcsolatban. Néha az ellenkezője történik: azok, akik családi környezetükben fejlettebbnek tételezik föl magukat, arrogánssá és elviselhetetlenné válnak. A családi életben nem uralkodhat az egyik tag hatalmaskodása mások feletti, vagy az azon való versenyzés, hogy ki az intelligensebb vagy erősebb. A család számára ez a tanács is érvényes: „Egymás iránt pedig mindannyian viseltessetek alázattal, mert az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad” (1Pt 5,5).
Kedvesség
99. A szeretet azt is jelenti, hogy szerethetőek vagyunk, és ebben nyer értelmet az aszkhémonei kifejezés. Azt akarja kifejezni, hogy a szeretet nem gorombán, nem udvariatlanul cselekszik, nem nyers. A stílusa, szavai, gesztusai kedvesek, és nem kemények vagy ridegek. Nem akar fájdalmat okozni másoknak. Az udvariasság az érzékenység és önzetlenség iskolája, mely azt igényli a személytől, hogy tanuljon meghallgatni, illetve bizonyos pillanatokban beszélni, és megfelelő időben elhallgatni. A kedvesség nem olyan stílus, melyet egy keresztény választhat vagy elutasíthat: ez a szeretet mellőzhetetlen követelményeinek egyike, ezért mindenkinek kötelessége kedvesnek lenni a körülötte lévőkkel”.
Önzetlenség
101. A Szentírás világos tanítását hallva kerülnünk kell, hogy elsőbbséget tulajdonítsunk az önszeretetnek, és értékesebbnek tartsuk azt a mások iránti odaadásnál. Az önszeretet bizonyos elsőbbségét csak pszichológiai feltételnek tekinthetjük; vagyis aki képtelen szeretni önmagát, annak nehézségekbe ütközik a mások iránti szeretet. 102. Lehetséges elmenni e legnagyobb szeretetig: egészen addig, hogy „életét adja barátaiért” (Jn 15,13)? Lehetséges ez a nagylelkűség, mely lehetővé teszi az ingyenes és a legvégsőkig menő ajándékozást? Bizonyára lehetséges, mert az evangélium ezt követeli: „Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok” (Mt 10,8).
Megbocsátás
106. „Ha megbántottak vagy becsaptak, a megbocsátás lehetséges és kívánatos, de senki nem mondja, hogy könnyű. Az igazság, hogy a családi közösséget sem megőrizni, sem tökéletesíteni nem lehet másként, csak az önmegtagadásra és az önátadásra irányuló komoly törekvéssel. E közösség ugyanis minden tagjától megbocsátásra, türelemre és kiengesztelődésre kész akaratot követel.” 107. „Ahhoz, hogy képesek legyünk megbocsátani, át kell mennünk az önmagunknak való megbocsátásnak és önmagunk megértésének tapasztalatán. Ha saját hibáink vagy a másoktól való el nem fogadás nyomaszt, hamis módon megkönnyebbülést érzünk, ha másokat hibáztathatunk. Arra van tehát szükségünk, hogy előbb elfogadjuk magunkat, együtt tudjunk élni korlátainkkal, és meg tudjunk bocsátani magunknak, hogy ugyanezt a magatartást tanúsíthassuk mások felé is. 108. Ez feltételezi annak tapasztalatát is, hogy mi ugyancsak bocsánatot nyertünk Istentől. Ingyenesen váltunk igazzá, nem saját érdemeinkért. Ha elfogadjuk (és átéljük), hogy Isten feltételek nélkül szeret és megbocsát nekünk, akkor leszünk képesek szeretni, és megbocsátani másoknak – még ha vétettek is ellenünk.”
Életpélda: E könyvecske szerzőjének tapasztalata: Szüleim az evangéliumi élet örök példái maradnak számomra, testvéreim számára és sok rokon, ismerős számára is. Mindig békét, hitet, kölcsönös szeretetet és mindent legyőző derűt tapasztaltunk életükben. Kisgyermekként átéltük velük, a 2. világháború végén, a menekülést a szovjet hadsereg elől, majd a kommunista korban a kitelepítést. 1951-ben egy nyári hajnalon két Ávós dörömbölt ajtónkon, és mi, a nagyobb (9-10 év körüli) gyerekek, az ajtón át hallottuk, hogy durván közlik a parancsot: „24 órájuk van a csomagolásra, mindenkire 50 kilónyi csomag-bútor juthat. Holnap hajnalban jön a teherautó, amely elviszi magukat.” Váratlan volt, mint a villámcsapás. Szüleink nem voltak gazdagok, és különösen magas állásban sem voltak. Később derült ki, hogy fő bűnük, hogy beírattak bennünket hittanra (amit ekkor Budapesten már kevesen mertek megtenni), és hogy minden vasárnap „tüntetően” jártak szentmisére az 5 gyermekkel. Az Ávósok távozása után kisettenkedtünk a másik szobából,és félve kérdeztük: „Kitelepítettek minket?” Édesapa ekkor azt mondta: „térdeljünk le és imádkozzunk”. Hangosan imádkozott. Életünkbe örök nyomot hagyott, amit mondott: „Istenem Te tudsz mindent, legyen meg mindenben a Te akaratod. Adj erőt, hogy ma is örömmel tudjuk vállalni akaratodat.” Így indultunk el, és így éltük át a kitelepítés 3 évét. Mindig Istenben bízó hittel és családunkban a szeretettel. A Nagy Imre korszak végén a kitelepítés helyét elhagyhattuk, de Budapestre nem térhettünk vissza, lakást nem kaptunk. Aztán 36 éven át változatlanul „államilag veszélyes” családnak számítottunk: Értelmiségi édesapám csak nehéz testi munkákhoz juthatott. Minket, gyermekeit sem vettek fel a helyi gimnáziumba, bár kitűnő tanulók voltunk. Ezek ellenére mindvégig a derű és a béke uralkodott családunkban. A jó Isten minden rosszból jót hozott ki: a családtagok összeadták a pénzt, ami lehetővé tette, hogy Pannonhalmán tanuljunk.
Életünk része volt a reggeli és esti élő ima, valamint az ima az étkezések előtt és után, a közös vasárnapi szentmise (sokszor hétköznapi is). Külön élmény volt az egyházi év eseményeinek, pl. az adventnek vagy nagyböjtnek közös megélése – önmegtagadásokkal és másoknak való örömszerzésekkel. Ezeket különböző játékos formákban tettünk láthatóvá: pl. szalmát gyűjtöttünk Jézuska jászolába, vagy az időszak napjait feltüntető lapon jelöltük, kinek hányszor sikerült örömet szerezni Jézusnak, felebarátjának. A szeretet gyakorlataiban, s azok elmondásában, majd feljegyzésében szüleink is részt vettek. A kitelepítés nyomorúságos viszonyai között (előfordult, hogy nem, vagy alig volt mit ennünk) mi gyermekek örömmel éltük meg ezt az időszakot. Vasárnap és ünnepeken, jó időben kirándult az egész család, s ez nagy élmény volt. Útközben édesapán gyakran történeteket mesélt, vagy felváltva beszélgetett velünk. Édesanyám is rendszeresen elbeszélgetett mindnyájunkkal. – Csak szüleink későbbi elbeszélései alapján realizáltuk, mennyi szenvedésen mentek ott át ők, és mentünk sokszor együtt át. De az ő hitük és egymás iránti szeretetük, egymásra figyelésük mindent örömmé változtatott gyermekeik számára. Ez hasonlóan folytatódott a következő évtizedekben.
Szüleinket nem hallottam egyszer sem összecsattanni. Édesapa, egy fáradt nap után néha szólt kis szemrehányást kifejezően, de ilyenkor édesanyám elcsendesült. Mi nagyobbak éreztük, hogy ilyen helyzetekben mások visszavágnának. – Mindig a közös döntést tapasztaltuk részükről, illetve felénk mindig ugyanazt képviselték. Ha engedélyt kértünk valamire édesapánktól, ő bizonytalan esetben visszakérdezett: anya mit mondott erről? És fordítva is. Testvéreimmel mai napig merítünk szüleink hitvalló példájából, s ennek is gyümölcsei az unokák és dédunokák: az 54 dédunokából 52 mélyen hívő életet él. (Az unokák mélyen vallásos házaspárokat kerestek-találtak maguknak.)
Kérdések az elmélkedéshez majd a beszélgetéshez:
Hogyan javíthatom magam, ha olykor lebecsülően nyilatkozom házastársamról (vagy gyermekeimről), ezzel okosabbnak tartva magam?
Mire hív a pápai levél e megfogalmazása: ismerjem el, hogy „a másiknak is joga van élni, úgy ahogy van, nem számít, hogy ez teher-e számomra”?
Hogyan tudok hozzájárulni kettőnk fejlődéséhez a kölcsönös szeretet felé, melynek eredményeként a másik eltérő tulajdonságai is egyre kevésbé tűnnek tehernek?
Elhatározás
Határozzuk el a minden napos növekedést a szeretetben – a hónap folyamán e szavak segítségével: Szabad? Köszönöm! Bocsánat (avagy „bocsánatot kérek”)!
Jövő hónap legfontosabb feladata legyen: olvassuk-elmélkedjük át előre a következő, „házasság szentségéről” szóló sok új szempontot tartalmazó témánkat, hogy elmélyedjünk életünknek e szent titkában, és tudjunk majd beszéltetni is arról!
Záró ének: A fentiekből
Záró ima: Hálát adunk Jézus a mai találkozásért, a hallottak kegyelmeiért. Add, hogy vigyük magunkkal Ferenc pápa szavait: „a szeretetet inkább a tettekben, mint a szavakban kell kifejezni”. Vezess, hogy minden nap növekedjünk a szeretet tetteiben, s ezáltal tudd Te Magad és Szent Lelked működni közöttük a házasság szentségének kegyelmeit. Segíts, hogy így napról napra megtapasztaljuk „az adásnak és a szeretetből vállalt szolgálatának jó ízét!” Add kegyelmedet, hogy szerelmünk így legyen élő, és tegyen tanúságot ismerőseink előtt is a Te szeretetedről: a szentségi házasság kegyelméről! Krisztus Urunk által. Ámen