20. A szenvedés és a feltámadás a családban

Ének:

Mit sem aggódom, nem féltem életem…

Ne félj, ne aggódj…

Bizakodjatok, jó az Úr…

Elkezdem újból meg újból…

Tapasztalatok hónapunkról

Mit hoztál a lelkedben mai találkozónkra?

Hogyan sikerült családotok tagjai felé megtenni a szeretetnek egy-egy lépését?

Volt családotokban súlyos szenvedés? Hogyan sikerült azt a hit erejével Istenhez emelni?

Ima: Urunk Jézus Krisztus! Te egész életeddel, majd sajátosan szenvedéseddel és kereszt-haláloddal váltottál meg bennünket. Szeretnénk ma Rád nézni: Megváltónkra, aki ott függsz a kereszten, és borzalmas fájdalmadban kiáltasz: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? (Mt 27,46) Isten Fia leborulunk előtted. Te a kereszteden és elhagyottságodban magadba öleltél minket, minden bűnünkkel, fájdalmunkkal. A te isteni, tiszta lelkedre nehezedik a kereszten az emberiség sok bűne és fájdalma, s ez préseli ki belőled a kiáltást. Ott van Benned az összes ember, aki hasonlóan kiált: Istenem, miért hagytál el engem? – Jézus, ha nézlek, tudom, benned már ott, a kereszten megnyílt a menny, minden ember számára, akit megváltottál. Taníts meg úgy néznünk családunk szenvedéseire (és minden szenvedő embertársunkra), hogy titokzatosan ezek is mind ott vannak Benned, megváltó szeretetedben. Ott számukra is, és minden ember számára megnyílt és megnyílik a menny. Add Jézusom, hogy minden fájdalomban lássalak Téged, a Feltámadottat, s lássam Benned megnyílni a mennyet. Had’ tudjam testvéreimet is segíteni erre a feltámadott, mennyei hitre, erre az örömre. Ámen.

Isten igéje: 1Kor 2,18-25

Mai témánk:

Minden életben és házasságban is megjelenik a szenvedés. De a krisztusi tanítás egyedülálló fényt ad a szenvedés elfogadásához, értelmének meglátásához. A pápai levél sokféle összefüggésben ír a szenvedésről, és annak keresztény értelméről; valamint a szenvedőkkel való törődésről is. – A levél meghív arra is, hogy már a jegyeseket felkészítő oktatás alaposabban foglalkozzék a szenvedés krisztusi látásával, illetve kegyelmével.

A szenvedés és a házasság szentsége

A házasság szentségének egyik alap-igéjét Pál fogalmazta meg: „A férfi úgy szeresse feleségét, mint Krisztus szereti az egyházat.” – Itt már megjelenik a szenvedő és egyben győztes Krisztus, aki életét adta egyházáért. Ezzel függ össze, a pápai levél egy másik kijelentése: hogy „a házastársak állandóan emlékeztetik az Egyházat arra, ami a kereszten végbement”, ha törekszenek úgy szeretni egymást, ahogyan Krisztus szerette egyházát (72).

A levél másutt így fogalmaz: „A férfi és a nő közötti szeretet, teljességgel csak a megfeszített Krisztus szeretetének fényében ragyog fel” (70). – De szenvedéseikben soha nincsenek egyedül: Krisztus „elébe jön a keresztény hitvestársaknak. Velük marad és erőt ad nekik, hogy fölvegyék keresztjüket és így kövessék őt; hogy bukásaik után fölkeljenek, bocsássanak meg egymásnak, egymás terhét hordozzák.” (73). A krisztusban élő család minden szenvedésben megtalálja az élő Értelmet: magát Krisztust.

A szenvedés a bibliai családok életében

Az AL 1. fejezete elénk tárja a Bibliában bemutatott családok életét, s bevezetésben megállapítja: „Az egész Szentíráson végigvonul a keserű valóság: a fájdalom, a rossz, az erőszak jelenléte, melyek megsebzik a család életét. Isten szava állandóan tanúskodik erről a homályos dimenzióról, mely már a kezdetben megmutatkozott, amikor a bűn megjelenésével a férfi és nő szerető és tiszta kapcsolata uralommá vált: „Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad”, mondja az Úr a Teremtés könyvében, a bűnbeesés után Évának (Ter 3,16) (19).

„A szenvedés és a vér ösvénye az, amely a Biblia számos lapján végighalad, Ábrahám, Izsák és Jákob pátriárkák feleségei és gyermekei közötti vitáktól kezdve, a tragédiákon át, melyek vérbe borították Dávid családját. Maga Jézus is szerény sorsú családban született, melynek hamarosan idegen földre kellett menekülnie. Ő ismeri a családok félelmeit és feszültségeit, és beleszövi ezeket is a példabeszédeibe (vö. Lk 15,11–32; Mt 21,28–31) (20).

A válságok kihívása

„Egy család történetét mindenféle válság barázdálja, melyek drámai szépségének is részei. El kell jutni annak felfedezéséig, hogy a legyőzött válság nem gyengíti a kapcsolatot, hanem jobbítja. Minden válság magában foglalja valaminek a begyakorlását, ami lehetővé teszi a közös élet intenzitásának erősítését, vagy legalább a házasélet új jelentésének megtalálását. Semmiképpen nem kell rezignáltan belenyugodni egy hanyatló pályába, elkerülhetetlen romlásba. Ellenkezőleg, ha a házasságot feladatnak tekintjük, amely akadályok legyőzését is magában foglalja, akkor minden krízis alkalom lesz arra, hogy utána együtt örvendjenek (232).

A házasságra készülőknek és fiatal házasoknak is tudniuk kell, hogy egyetlen fél „sem tud eleget tenni minden megálmodott elvárásnak. Ezzel elkerülik, hogy az egyedüli mártírnak tekintsék magukat; helyette inkább megbecsülik a kicsi és korlátozott lehetőségeket, melyek a családban adódnak, és próbálják megerősíteni a köteléket. A válságból kiindulva bátorság születhet arra, hogy megkeressék a történés gyökereit, új egyensúlyt találjanak, és együtt induljanak neki az új útszakasznak.” (238)

Régi sebek

„Sok nehézség adódik azokban a családokban, melyekben az egyik családtag nem érett a kapcsolattartásra, mert élete valamely szakaszában kapott sebei nem gyógyultak meg. A rosszul megélt gyermek- és serdülőkor talaj az olyan személyes válságok számára, melyek károsítják a házasságot. Lehetnek házasfelek, akik a kisgyermekre jellemző önző szeretettel szeretnek, mely azzal a szeszéllyel él, hogy mindennek az ő énje körül kell forognia. Máskor a szeretet a serdülőkori fázisban akad el, és az ellenkezés, az éles kritika, mások hibáztatása, az érzelem és a fantázia logikája jellemzi.” (239) „Sokan úgy fejezik be gyermekkorukat, hogy soha nem tapasztalták meg a feltétel nélküli szeretetet, és ez megsebzi bizalomra és odaadásra való képességüket. A rossz kapcsolat a szülőkkel és a testvérekkel, amit soha nem rendeztek, újra megjelenik és károsítja a házaséletet. Meg kell tehát szabadulni azoktól a sebektől, melyekkel korábban nem néztek szembe. Amikor a házastársi kapcsolat nem jól működik, mindenkinek végig kellene járnia saját élettörténete gyógyításának útját. Ez azt igényli, hogy ismerjék föl a gyógyulás szükségességét, kérjék a megbocsátás és a bocsánat elnyerésének kegyelmét, fogadják el (illetve keressék) a segítséget, és újra meg újra próbálkozzanak.” (240)

Kísérés a szakítások után – és minden szenvedésben

A szinódus és a pápai buzdítás részletesen foglalkozik a legsúlyosabb sebekkel is, köztük a házassági krízisekkel és a válásokkal. A pápa az ítélkezés helyett az irgalmasság nyelvén szól. Felhívja az egyházat, a plébániákat, családok közösségeit, hogy Jézus irgalmasságával forduljanak e párok felé, és segítsenek nekik gyógyítani sebeiket. Az egyházmegyék feladatává teszi, hogy „a különvált vagy válságba került házaspárok számára információs, tanácsadó és közvetítő szolgálatot kell a rendelkezésére bocsátani” (244).

Majd szól a családokat érintő másik nagy szenvedés-területről, mint: a betegség, a halál, az özvegység, árvaság, vagy a fogyatékos gyermek, a munkanélküliség (133-145; 194-197). – „Nem mulaszthatjuk el a hit világosságának fölkínálását az ilyen helyzetekben. Magára hagyni egy családot a súlyos szenvedésben, az irgalmasság hiánya és a lelki segítés alkalmának elvesztegetése volna.” (253) – Krisztus tekintetétől megvilágosítva „az Egyháznak törődéssel kell kísérnie leginkább törékeny gyermekeit, akikben a megsebzett és zátonyra futott szeretet hagyott nyomot. Feladata, hogy visszaadja nekik a bizalmat és a reményt, mintha egy kikötő világítótornya lenne, hogy világosságot adjon azoknak, akik elvétették az irányt vagy viharban vannak.” (291) – Az egyház szeretné felajánlani a lelkipásztori segítést a válságok idején.” (234) – Az AL az egyház nagy feladatának jelöli meg a lelkipásztorok jobb képzését a segítő szolgálat megtanulásának téren (vö.200-204).

Befejezésként

Az AL tehát beszél a szenvedésről a krisztusi fényben, valamint a szenvedőkkel való törődésről a krisztusi irgalom szellemében. Az utóbbival kapcsolatban sokszor kiemeli, hogy az egyház irgalmas szeretetének, amellyel a szenvedők felé fordul, elsősorban a plébániákon kell megjelennie. A hívő családok, családcsoportok az egyház karjai, amelyeknek ki kell nyúlniuk a sebzett családok, családtagok felé.

A téma eszmei mondanivalójának is tekinthetjük a következő gondolatot: „Ha a családnak sikerül Krisztusban összegyűlnie, akkor Jézus összefogja és megvilágosítja az egész családi életet. A fájdalmakat és problémákat az Úr keresztjével egyesülve élik át, és őt átölelve tudják elviselni a legnehezebb pillanatokat is. A család keserű óráiban olyan egységben vannak az elhagyatott Jézussal, amely által el tudják kerülni a szakítást. A családok életszentségüket a Szentlélek kegyelmével házaséletükön keresztül valósítják meg, részesedve Krisztus keresztjének misztériumában, amely a nehézségeket és a szenvedéseket szeretetáldozattá alakítja. Másrészt, az öröm, a pihenés és az ünnep pillanatait úgy élik meg, mint részesedést Krisztus feltámadásának életteljességéből.” (317)

Tapasztalat – 1. Egy több gyermekes édesanya mondja el: „Egyik fiam 10 éves lehetett. Észrevettem, hogy mikor bevásárol, a pénzből magának is vesz valamit. Voltak barátai, akiknek sok pénzük volt, és nem voltak rá jó hatással. Ez főleg azért aggasztott, mert el akarta titkolni viselt dolgait, mellébeszélt. Napok óta kínzott tehetetlenségem.

Egyik nap vasaltam, s közben gyötörtek a gondok fiammal kapcsolatban. Ha kisgyermekként ilyeneket csinál, mi lesz belőle később? – Gondolkodás közben arra a következtetésre jutottam, hogy nem tudom parancsokkal irányítani serdülő gyermekemet. Csak egy erőforrásom van, hogy Jézussal egyesítem szenvedésemet, tehetetlenségemet: hiszen Ő is a szenvedéssel váltotta meg a világot. Ő már szenvedett ezért a nehézségért is, amellyel én most szembesülök. Vele akkor egyesülhetek, ha Rá bízom magam, és az Ő nyugalmával szeretek.

Miközben ezen gondolkoztam, fiam az ajtóból bekiáltott: „Szia anya, kimegyek focizni.” – „Rendben van, de hét óra felé gyere haza”, – válaszoltam. Ahogy becsapta az ajtót, belém vágott az érzés, hogy mostanában nem jó a kapcsolatunk: túlzottan parancsoló vagyok, s kevésbé tapasztalja szeretetemet. Utána szaladtam és megkérdeztem, vissza jönne-e egy percre. „Pont most?” – kérdezte értetlenül. „Szeretnék mondani valamit” – mondtam én. Még nem tudtam, mit mondjak, csak azt, hogy valahogy ki kell fejeznem, hogy szeretem őt. Kértem üljön le a fotelbe, és én leültem vele szemben. Nem emlékszem már mit mondtunk egymásnak, de arra igen, hogy egyre vidámabb lett a beszélgetés, és közben én folyton kerestem, hogyan éreztethetem vele szeretetemet. Egyszer csak megkértem, mondja el őszintén, ha valami zavarja őt viselkedésemben. A gyermeket teljesen lefegyverezte, hogy „énem” páncélja eltűnt, és bizonyos alázattal voltam iránta. Jézus erejével most szabadnak éreztem magam minden elvárástól, csak az volt bennem, hogy szeretetem körülölelje őt. – Beszélgetésünk ekkor elmélyült. Egy új és jó kapcsolat kezdődött közöttünk. Később bevallotta, éppen aznap este valami olyat akart csinálni, amiről maga is érezte, hogy helytelen volna. – Ebből az élményből megértettem, hogy szeretetem gyakran zsarolás gyermekeim felé. Szeretem őket, de ezzel kényszeríteni is szeretném, hogy jóságukkal fizessék vissza szeretetemet. – Azt éreztem, új és tiszta érzéssel kell szeretnem, különösen nagyobbacska fiaimat. A történtek még arra a következtetésre is elvezettek, hogy igazi szeretet csak akkor létezik, ha az ember szenved. A fájdalom megtisztítja a szeretetet, és elvezet Jézushoz. És ha Jézust átölelem, és Rá bízom magam, megváltozok, s Ő megmutatja a szeretet útját.¹

2. Chiara Corbella: (Életéről már hallottunk, most ennek egy másik részletét idézzük fel.) Egy fiatalasszony ő, aki, 2012-ben, halt meg, s akinek élete és halála megrázta a világot. – Életével már ismerkedtünk egy korábbi találkozónkon (7), most annak mai témánkkal kapcsolatos részleteit emeljük ki: Férjével házasságkötésükkor szövetséget kötöttek, hogy a jézusi életre akarnak törekedni, és mindent elfogadni az isteni Gondviseléstől, ami velük történik. Nemsokára súlyos események kezdődtek. – Chiara első gyermekéről néhány hónap után kiderült, hogy halálos sérültséget hordoz. Az orvosok abortálni akarták. A szülőket rövid ideig megrázta a hír, de hamar sikerült teljes szívvel igent mondaniuk: és tudatosan egyesíteni fájdalmukat Jézussal, sőt dicsőíteni őt. Chiara férjével együtt nemcsak nemet mondtak az abortuszra, hanem másoknak is megfogalmazták hitüket. Ő egy élő gyermek: Chiara szeretné örömmel hordozni, addig is, amíg a jó Isten megengedi. A gyermek megszületett, majd néhány órán belül meghalt. Chiara és férje Isten dicsőítésébe kezdtek: mert született egy gyermekük, aki most a mennyben van. Chiara naplójában ezt írta: A pici Mária születésének napjára mindig úgy tudok emlékezni, mint életem egyik legszebb napjára. Elmondhatom majd gyermekeimnek, hogy az Úr egy különleges testvérrel ajándékozta meg őket, aki a mennyben van és imádkozik értük. Azt szeretném mondani azoknak az édesanyáknak, akik elveszítették gyermeküket, vagy magzatukat, nem számít az idő, hogy hány hónapig hordozták, vagy néhány óráig élt, csak az a fontos, hogy megkaphattuk az életnek ezt az ajándékát. Egy gyermek született, aki ma a mennyben van.

Chiara másodszor is fogant, s ugyanaz történt, mint az előző gyermekkel. Az ismerősöket megrázta a hír, hogy másodszorra is képesek magasztalni Istent a gyermek betegségében és halálában is. A harmadik gyermek egészségesen fejlődött, de a növekedésének 5. hónapjában Chiara rákos beteg lett. Kemoterápiát javasolták neki, de elutasította: „Meg akarom menteni a gyermeket”. Férje ekkoriban kezdett megremegni, hisz kilátásba került felesége halála. De Chiara biztatta őt. A gyermek egészségesen megszületett. Utána kezdődött Chiara kezelése, de állapota egyre súlyosabbá vált. Közel egy évig élt még, egyre súlyosabb szenvedések közt.

Ferences lelkiatyja beszélte el róla: „Áprilisban az orvosi diagnózis után, hogy betegsége eljutott a végső stádiumhoz, Chiara csodáért imádkozott. De nem a gyógyulást kérte Istentől, hanem azt, hogy ő és a hozzá közel álló személyek a betegség és a szenvedés pillanatában békét élhessenek meg”.

Férjének azt mondta: „lehet, hogy nem is kívánom gyógyulásomat. Egy boldog férj mosolygó hitves nélkül, és egy vidám gyermek édesanya nélkül nagyobb tanúságtétel, mint egy asszony, aki legyőzte a betegséget. Egy olyan tanúságtétel ez, mely sok-sok magzatot megmenthet…”

Négy évvel később a betegek és fogyatékkal élők zarándoklatán Enrico így tett tanúságot hitükről: „Négy éve lettem özvegy, amikor Francesco alig múlt egy éves. De történetem mégis nagyon szép, mert nem a betegségé és a halálé volt az utolsó szó. Chiara és én arra vágytunk, hogy égő lámpásokkal várjuk a vőlegényt. Szerettük volna felvenni a legszebb ruhánkat. Chiarát ezért menyasszonyi ruhában temettük el. – Milyen nagyobb dolgot lehet kérni a testi gyógyulásnál? Az üdvösséget. Az üdvösség fontosabb!

Régóta visszhangzott a szívemben az evangélium mondata: „Az én igám édes, az én terhem könnyű” (Mt 11,30). Amikor láttam, hogy Chiara teste lassan elfogy, nem tudtam befogadni ennek édességét. Akkor, életének utolsó reggelén, 7 óra körül megkérdeztem: Chiara, valóban édes ez a kereszt, ahogyan az Úr mondja? Rám mosolygott, és halovány hangon válaszolt: „Igen, Enrico, nagyon édes.” – Láttam, hogy boldogan hal meg. Jól tudta, hová megy. Egyik legszebb üzenet, amelyet a történelem Ura nekünk akart ajándékozni Chiara életén keresztül ez: az Úr nem hazudik, és a kereszt nagyon édes. Bízzatok benne, érdemes!”

Kérdések az elmélkedéshez és beszélgetéshez:

Mikor sikerült az életedben a fájdalomban átölelned a kereszten, elhagyottságában kiáltó Krisztust?

Mikor tudtad meglátni a Megváltó Jézust a szenvedő- vagy akár mélyre süllyedt embertársakban? Hogyan sikerült segítséget, biztatást adnod nekik?

Mit tehetnél-tehetnénk (többet) a krízisben levő párokért, vagy az egyedül maradottakért?

Beszéljük meg nyári közös programjainkat!

Elhatározás: Idézzük fel a szentatya szavait: „Ha a családtagok a fájdalmakat és problémákat az Úr keresztjével egyesülve élik át, Őt átölelve el tudják viselni a legnehezebb pillanatokat is… Másrészt, az öröm, a pihenés pillanatait úgy élik meg, mint részesedést Krisztus feltámadásából.” (317)

Elhatározásunk legyen: Törekszünk minden problémában, fájdalomban a szenvedő Krisztust felfedezni, és szeretetáldozattá alakítani azokat, közben egymást szeretetben erősítve. Szegezzük ilyenkor tekintetünket a Feltámadott Jézusra, aki megváltotta, legyőzte a szenvedést!

Ima: Jézus, köszönjük együttlétünket! Köszönjük, hogy szembenézhettünk szenvedéseddel, mellyel megváltottál minden fájdalmat, sötétséget. Köszönjük az evangéliumi életnek ezt a legnagyobb titkát: hogy fényt és értelmet adtál minden szenvedésnek. Add, hogy minden fájdalomban tudjunk Hozzád menekülni, és a Te ölelésed biztonságában élni meg életünk nehéz szakaszait is. Add Szent Lelkedet, hogy szenvedő családtagjainkban, ismerőseinkben is meglássuk a Te fájdalmas arcodat, és így siessünk segítségünkre. Vezess bennünket, hogy minden homály fölött lássunk Téged, a Feltámadottat ragyogni, és ily módon lehessünk megváltó győzelmed tanúi a világban. Ámen.

Záró ének: elején ajánlottak közül

Befejezésként az AL utolsó pontjából

325. A Mester és Szent Pál házasságról szóló szavai (vö. Mt 22,30;1Kor 7,29–31) bele vannak írva – és nem véletlenül – létezésünk végső és definitív dimenziójába, amelyet vissza kell hódítanunk. A házastársak így felismerhetik az út értelmét, amelyen haladnak. Ugyanis, ahogyan többször említettük e buzdításban, egy család sem tökéletes valóság, és nincs készen egyszer s mindenkorra, hanem fokozatosan ki kell bontakoztatnia szeretőképességét. Állandó meghívás ez, amely a Szentháromság teljes közösségéből, Krisztus és az Egyház csodálatos egységéből, a názáreti Szent Család szép közösségéből és abból a szeplőtelen testvériségből fakad, amely az égi szentek között létezik. Mindazonáltal a még el nem ért tökéletesség szemlélése lehetővé teszi a családként bejárt történeti út viszonylagossá tételét, hogy ne követeljünk olyan tökéletességet, szándékbeli tisztaságot és koherenciát a személyek közötti kapcsolatoktól, amilyet csak a végérvényes országában lehet majd megtalálni. Ezen túlmenően meggátol abban, hogy keményszívű ítéletet mondjunk azok fölött, akik nagyfokú törékenység állapotában élnek. Mind arra vagyunk hivatottak, hogy elevenen tartsuk a feszültséget olyasvalami felé, ami meghalad bennünket és korlátainkat. Minden családnak ebben a szüntelen törekvésben kell élnie. Menjünk csak, családok, folytassuk az utat! Amire ígéretet kaptunk, mindig több. Ne veszítsük el a reményünket a korlátaink miatt, de ne is mondjunk le a szeretet és a közösség teljességének a kereséséről, amelyre ígéretet kaptunk.