07. A családok és a lelkipásztorkodás

Bevezető ének javaslat

Indulj és menj, hirdesd szavam…

Áldalak jó Uram…

Jöjj el teremtő Lélek jöjj el…

Bevezető ima

Mennyei Atyánk! Ma a családok küldetéséről fogunk elmélkedni, beszélgetni. A Ferenc pápa és a szinodus gyönyörű szavakkal így ír erről. A katolikus családoknak „meg kell mutatniuk, hogy a család evangéliuma (örömhíre) válasz az emberi személy legmélyebb vágyaira: méltóságára és teljes megvalósulására, a kölcsönösségben, a közösségben és a termékenységben. Olyan értékek megmutatásáról van szó, amelyek megfelelnek annak az igénynek, amely még a leginkább szekularizált országokban is megmutatkozik napjainkban” (200, 201). Urunk! Tapasztaljuk mennyire vágynak embertársaink ezekre a kincsekre: a kölcsönös szeretetre, a boldog családi közösségre, s az ebből fakadó örömre; és mennyire szenvednek ezek hiányáért, sérüléseiért. Segíts megértenünk, hogy a családról való tanúságtétel kiemelten a katolikus családok feladata. Segíts megértenünk, hogy a házasság szentségének és a családnak kegyelmeit nemcsak magunk számára kaptuk, hanem azért is, hogy segítsünk másokat is eljutni arra az örömre, amelyre házasságunk által Te vezettél el bennünket. Áldd meg Egyházunkat és lelkipásztorainkat! Add kegyelmedet, hogy velük összefogva segíteni tudjunk környezetünk családjainak, a családra vágyóknak és a sebzett családoknak-kapcsolatoknak, hogy megtalálják az utat Feléd, és a Benned beteljesült élet felé. Ámen

Tapasztalatok megosztása

Kérdések a tapasztalatok-megosztáshoz

Milyen (lelki) élményeid voltak a múlt hónapban? – Múlt találkozónkon az élet isteni értékéről, valamint az életadás kegyelméről és különböző útjairól beszélgettünk. Megjelent e gondolat benned az elmúlt időben?

Édesanyák: sikerült fejlődni abban az irányban, hogy férjem legyen első helyen életemben, nem a gyermekek!

Édesapák: Sikerült előrelépned abban, hogy több időt szántál házastársadra, gyermeke(i)dre!

Volt lehetőséged, hogy beszélj gyermeketekkel a születés titkáról? vagy a szexuális felvilágosítás gyermekhez illő témáiról?

Isten Igéje: Jn 2,1-11 Jézus törődik egy fiatal párral. Családi ünnepen teszi első csodáját.

Átgondolandó téma A szinódusi pápai buzdítás új és teljesebb cselekvésre hívja a családok érdekében a lelkipásztorkodást, a plébániákat és elsőként magukat a családokat. E témát a 6. fejezet foglalja össze.

A családok küldetése

Alapvető kijelentése: A keresztény családok, a házasság szentségének kegyelméből fakadóan a családpasztoráció elsődleges alanyai (felelősei). Mindenekelőtt azáltal, hogy a házastársak és családok a család-egyház tanúságát nyújtják,” továbbá hogy konkrétan segítik a környezetükben élő családokat és házasságra készülőket.

Az Egyház alázatos megértéssel akar közeledni a családokhoz, és az a kívánsága, hogy minden egyes családot kísérje az útján adódó nehézségek legyőzésére” és küldetésének megtalálására. „Ahhoz, hogy a családok a lelkipásztorkodás egyre aktívabb alanyaivá lehessenek, nem elegendő a lelkipásztori tervekbe beleszőni valamiféle általános törődést a családokkal, hanem meg kell újulnia az egész lelkipásztorkodásnak: A család belseje felé irányuló evangelizáló és kateketikai erőfeszítésre” van szükség (200).

Fontos ismernünk az olvasott sorokat és a következőket, hogy lássuk, mennyire szeretne törődni a szinódus és a pápa a házaspárokkal, családokkal. Tudnunk kell, hogy Magyarországon (és legtöbb európai országban) nagy a paphiány, és nálunk különösen is lassan kelnek életre a megújulási folyamatok. A pápai levél és a szinódus sokszor megfogalmazza, hogy legnagyobb reményüket a család-csoportokba, -mozgalmakba és az egyház iránt elkötelezett családokba vetik. Mert ők azok, amelyek máris sokat tesznek a családok gondozásáért, és amelyek képesek további lépésekre a pápai levélben megfogalmazott fontos célok elérése érdekében. Ilyen értelemben olvassunk tehát e tervekről, feladatokról.

A plébániai családgondozásról

A családok lelkipásztori segítésének első helye a plébánia. A plébániai családgondozásra vonatkozóan az AL-nak több irányelvet fogalmaz meg:

a) „A család küldetése magában foglalja a házastársak termékeny kapcsolatát, a gyermekek nevelését, a házasság szentségéről való tanúságtételt, valamint más párok felkészítését a házasságra és a nehézséggel küzdő párok vagy családok baráti kisérését.” – Annak érdekében, hogy a családok képessé váljanak e küldetésük teljesítésére, a lelkipásztorkodásnak, az elkötelezett párok segítségével „fel kell ajánlania olyan képzési programokat, amelyek táplálják a házaséletet”, és annak missziós voltát (RF 66; vö. 202).

b) A szülők képzésére jó alkalom az is, hogy „legyenek tevékenyen bevonva a keresztény beavatás szentségeire felkészítő programokba” (279; RF 67).– Ez a keresztelendő, elsőáldozáshoz járuló és a fiatalabb korban bérmálkozó gyermekek szüleire vonatkozik. – Több országban, és hazánkban is több plébánián gyakorlat, amit az egyház már korábban is előírt,1 hogy az elsőáldozó gyermekek oktatásakor első célnak a szülők hitbeli elmélyítését tekintsék. Hisz nélkülük a gyermek úgyis elmarad a templomból a szentségek vétele után. (Egy kreatív módszer tehát ez, mely elsőként a szülőket készíti fel, majd az ő feladatukká próbálja tenni, hogy adják át az evangéliumi anyagot gyermekeiknek.) Ebben példamutató szerepet kell vállalniuk az elkötelezett családoknak.

c) A szinódus a plébániai lelkipásztorkodás- és a keresztény családok feladataként jelöli meg azt is, hogy „biztosítsanak lehetőséget arra, hogy kis családközösségek jöjjenek létre (RF 90), illetve hogy a plébánián élő család-közösségek, család-mozgalmak és társulatok harmonikusan összekapcsolódjanak” (202).

A jegyesek felkészítése

Az AL a jegyesek felkészítésében (hasonlóan, mint a kisgyermekük keresztelésre készülő szülők felkészítésében) való közreműködést a házaspárok és családcsoportok küldetésének látja (amint ez több hazai plébánián is megvalósul). A házasságra való felkészítést jelentősen el kell mélyíteni, írja a dokumentum. Mert ennek feladata nem csupán a házasságra vonatkozó alapismeretek átadása, hanem a bevezetés a keresztény életbe és az egyházi közösségbe (hiszen ez még nem valóság a házasságra készülők többségének életében) (206). A dokumentum hív, hogy a kurzusok vezetésében „olyan házaspárok is vegyenek részt, akik képesek kísérni a jegyeseket az esküvő előtt, majd a házasélet első éveiben.” – Súlyt kell fektetni a jegyesoktatás során a velük kialakítandó „személyes kapcsolatra”, amely „hozzájárulhat ahhoz” hogy „szívük fokozatosan megnyíljon Isten tervének teljességére” és közelebb kerüljenek az egyházi közösséghez (RF 58; vö. 207, 217). „A házasság első éveiben különösen szükség van a lelkipásztori kísérésre” – írja (223), mert ilyenkor szoktak az első nehézségek fellépni (a válások jelentős aránya a házasság 1-2. évében történik). Nagy erősítést nyújt a fiatalok számára, ha segíteni tudjuk őket egy házas-csoportba való bekapcsolódásban.

Figyelemreméltó a pápai levél megállapítása: hogy külön figyelni kell azokra is, akik már évek óta együtt élnek. Mert a hosszabb együttélés gyakran nem egymás iránti elkötelezettségük érettségét jelzi, sokan inkább belesodródnak a házasságba, majd sokan rövidesen el is válnak. (E felhívások akkor válnak majd teljesen irányt adóvá, ha püspöki karunk, illetve annak család-bizottsága vagy egy-egy egyházmegye hivatalos irányelveket fogalmaz meg a kényes kérdésekkel, illetve azok alkalmazásával kapcsolatban.)

A családgondozás megerősítése

Hogy mennyire szeretné az egyház erősíteni a családokat, mutatják az irányelvek is, melyek előírják a lelkipásztorok és a segítők képzését, egyrészt a család-gondozásra, másrészt arra, hogy ráébresszék a családokat a küldetésükre.

a) 202. A családok felé irányuló pasztorációval együtt szükséges „a papok, diakónusok, szerzetesek és szerzetesnők, hitoktatók és lelkipásztori munkatársak megfelelőbb képzése,” illetve a lelkipásztorkodásban részt vevők komoly továbbképzése a család-gondozás terén.

b) 203. A tanulmányaikból kikerülő papjelöltek, és hasonlóképp minden teológiát tanuló személy, nyerjen megfelelő képzést a családok gondozásának területén. (A pont részletesen megfogalmazza, milyen új témáknak kellene bekerülniük a papok és lelkipásztori segítők képzési anyagába, illetve a papokat képző szemináriumok tervébe.)

c) 242. A szinódus arra is hív, hogy minden egyházmegyének „speciális egyházmegyei központot” kell létrehoznia, a családok gondozásának, valamint a továbbképzések biztosításának érdekében: hogy „a papok, szerzetesek és világiak megtanulják, hogyan kell gondoskodni az összes családról.” (242; vö. RF2 77).

Ennek az egyházmegyei központnak munkatársairól ezt írja: 1. Legyen egy főállású felelőse, akinek feladata az egyházmegyei családpasztorációnak és a kapcsolatos képzéseknek koordinálása, valamint a közreműködés a családközösségek létrehozásában minden plébánián. 2. Alkalmazzanak egy főállású családterapeutát és mediátort, a sebzett házasságok gyógyítására. (Az ő kinevezése a legsürgetőbb, hiszen különböző vizsgálatok igazolták, hogy a polgári válást már kérelmező párok több mint fele gyógyítható volt, egy jó közvetítő segítségével (242). 3. A központhoz tartozzon képzett jogász is, „aki a tanácsot tud adni a különvált vagy válságba került házaspároknak, és olyanoknak is, akik a házassági per előzetes vizsgálatára készülnek” (244); továbbá aki más egyházjogászokkal együtt segíteni tud a házasság érvénytelenségét kérő keresletek átfutási idejének gyorsításában.

Összefoglalva: Az egyháznak, illetve a szinódusnak és a pápának család-gondozási tervei közt szédítően nagy és fontos feladatok jelentek meg, pedig itt csak a legfontosabbakkal ismerkedtünk. Jó, hogy az Egyház legfőbb vezetője a Szentlélek; hogy Rá bízhatjuk Egyházunkat, önmagunkat. De hitünk mindig megkívánja a cselekvést, a közreműködést is.

1. Egy édesanya meséli: Kislányom 3-4 hetes lehetett, amikor valósággal berontott konyhánkba egy asszony, akit nemrég ismertem meg, és sírva, kiabálva elmondta, hogy most jött a kórházból, és gyermekéről gyermekbénulás diagnózist állapítottak meg. Közben karjába vette pici lányomat, és mintegy a sajátját, simogatni kezdte. Majdnem kicsattant a számon, hogy tedd le, és menj el, hisz most jöttél a kórházból. Nehogy az enyémet is megfertőzd! Aztán az jutott eszembe, de hisz ez az anya most nagyon szenved, nem küldhetem el. Bevittem a másik szobába és hosszabban végighallgattam. Próbáltam megnyugtatni, a jó Isten felé irányítani lelkét. De amikor elment és újra kislányomhoz mentem, teljesen összeroskadtam: hátha mégis megfertőzte őt. Az villant fejembe, hogy be kell zárnom az ajtót, nehogy máskor is ilyen történjék. De kis idő elteltével eszembe jutott – ami reggeli imámban is szerepelt –, hogy nemcsak a saját gyermekemben kell Jézust szeretnem, hanem máséban is. Több napig gondolkoztam ezen, és arra indított, hogy – helyes óvatossággal – jobban kezdjek el törődni ismerős kismamákkal. Férjemmel is beszélgettünk erről, s a maga módján ő is próbált hasonlóan tenni. Ahogy gyermekeink nőni kezdtek, rendszeresen elmentünk családcsoportunk találkozóira, vagy egyikünk-másikunk meglátogatott rászoruló családokat, házasokat. Törekedtünk mindig elmondani gyermekeinknek, hol voltunk, mit csináltunk, hogy ne azt érezzék, tőlük vesszük el az időt. Ezután gyermekeink kezdtek rákérdezni, hogy hogy van egyik vagy másik család, és hogy mikor látogatjuk meg ismét őket. Úgy éreztük sikerült megtalálni az egyensúlyt, hogy elsősorban törődjünk egymással és saját gyermekeinkkel, de másokra is jusson időnk. Remélhetőleg gyermekeink is tanulnak ebből, mert valamiképpen ők is részeseivé válnak, hogy segítünk másoknak, és ők is örülnek ennek.

2. Egy plébánia családcsoportjai olvasták Ferenc pápának Evangelii Gaudium c. apostoli buzdítását, amelynek lényegi témája a küldetés, a misszió. Megérintette őket a felhívás. Tervet készítettek, hogy miben tudnak többet tenni a plébánián, és elhatározták, hogy jobban törekedni fognak figyelni más családokra, és a rászoruló párok megszólítására. Több sebzett vagy erősítésre szoruló párt is találtak, akik szívesen bekapcsolódtak volna egy csoportba. Így őket szétosztották, hogy 1-1 családközösségre 1-2 erősítésre szoruló család jusson. E párok azóta általában a gyógyulás útjára léptek.

3. Családok misszióba. Ha beírjuk a keresőbe, hogy „missziós család”, azonnal kijön több válasz, melyek nagy arányban a misszióba menő kis egyházak családjait mutatják be. Sokan közülük a családalapítás után vagy kis gyermekekkel is elmennek pogányok közé, hogy hirdessék az evangéliumot. – Vannak katolikus mozgalmak is, melyeknek családos tagjai is vállalják, hogy misszióba küldjék őket, országon belül, vagy pogány népek közé is. Ilyen pl. a Neo Katekumen mozgalom, és sokan a Fokolára Mozgalom családjai közül is.

Kérdések az elmélkedéshez majd a beszélgetéshez:

Próbáljuk most az Amoris Laetitiának a családról és lelkipásztorkodásról szóló fejezetének iménti szélesebb körű áttekintésből kiemelni azokat a feladatokat, amelyek bennünket érinthetnek. Előbb elmélkedjünk a következő kérdésekről, majd beszélgessünk róluk:

– Miközben saját házasságunk és családunk számára elsőként kell időt biztosítanunk, – milyen lehetőségeket találhatunk a környezetünkben élő házaspárokkal való kapcsolat felvétele érdekében? (Hol tudunk szeretetteljes kapcsolatot teremteni velük vagy megszólítani őket, hogy kapcsolat kezdődhessék?)

– Miként vezethetnénk el a környezetünkben élő családokat család-közösségbe? (Pl. hogyan rendezhetnénk számukra meghívó alkalmakat, mint egy kirándulást vagy családias ünnepet?)

– Mit tehetünk a jegyeseknek vagy a gyermekük keresztségét kérő szülőknek a felkészítése-, és a keresztény közösségbe való bekapcsolása érdekében? (Ha ez nem gyakorlat még plébániánkon, elsőként lelkipásztorunknak kell kifejezni erre való készségünket.)

Elhatározás a jövő hónapra:

Minden nap (reggeli vagy esti imában) újítsuk meg házaspári szeretetünket. Reggeli imánkban éljük át, hogy Isten velünk van és vezet, és bármi áll is előttünk a nap folyamán, az Ő szeretete és öröme azt is betölti.

Így minden nap újítsuk meg küldetés-tudatunkat is, embertársaink és más házaspárok felé.

Közös megbeszélendő:

Közösen tervezzünk ünnepet, kirándulást, nyaralást stb., amelyre meghívhatunk csoportunkon kívüli és szeretetre (vagy hívő közösségre) szoruló családokat is.

Záró ima: Urunk Jézus! Arra hívsz, hogy legyünk a boldog családi élet tanúi, a családok apostolai. Hogy adjuk át másoknak is a kegyelmi kincseket, amelyeket kaptunk. Erősíts meg bennünket, hogy ne hagyjuk elragadtatni magunkat a munkától, a gondoktól, az esetleges szenvedésektől sem, hanem minden nap újra és jobban éljük át a házasság szentségének kegyelmeit, és a szeretetünket egymás és gyermekeink iránt. Add, hogy ebből fakadóan napról-napra újra fedezzük fel a házasság örömét, és a vágyat, hogy ezt az örömöt továbbadjuk másoknak. Segíts, hogy a következő hónapban nyitott lélekkel, és szemmel járjunk, hogy felfedezzük, mit tudunk tenni más családok segítése érdekében. Ámen.

Záró ének újra a bevezetőben énekeltek

1 vö. Catechesi Tradendae (1979) 43; Katekézis általános Direktóriuma (1997), 59, 173-176

2 A 2015-ös rendes szinódust összefoglaló zárójelentés, a Relatio Finalis (=RF). A pápai levél ennek nem minden döntését idézi, mert ezek olykor inkább az európai viszonyokat tartják szem előtt; de számunkra, európaiak számára ezek irányadóak.