10. A törékenység kisérése – és az irgalmasság

Ének: Jézus néz rám a két szemedből…

Irgalmas Istenünk jóságát mindörökké éneklem.

Jó az Úrban bizakodni…

Megosztás a múlt hónapról

Javasolt kérdések: Sikerült a kisebb-nagyobb kellemetlenségekben, szenvedésekben is köszönteni az elhagyott és feltámadott Jézust?

Sikerültek a közös imák (szentmisék) amelyekben meg tudtuk újítani házastársi szövetségünket – hogy a szentség kegyelme megújuljon közöttünk?

Ismerek környezetemben vagy életemben valakit(ket), aki példaadóan gyakorolta a felebarátok iránti irgalmasságot? Mennyiben példa ő számomra?

Imádság – Szentlélek Úristen! Világosítsd meg értelmünket, hogy megnyíljon Jézus és az egyház irgalmasságról szóló tanításainak megértésére. Add, hogy tudjunk irgalmas szeretettel, megértéssel nézni először családtagjainkra, és minden embertársunkra, majd kiemelten a sebzett vagy szenvedő családokra, és az olyan kapcsolatban élőkre, amelyek nem felelnek meg az egyház tanításának. Szentlélek Isten, hálát adunk a szinódusnak és Ferenc pápának adott kegyelmekért, hogy ilyen új szeretettel és irgalommal tudnak nézni minden emberre, minden családra. Add, hogy magunkévá tegyük az egyháznak ezt a megújult, jézusi szemléletét. Ámen

Szentírás: Jn 4,5-42 A szinodus az irgalmas párbeszéd példájaként idézi e részt. Jézus lehajol egy olyan nép tagjához, melyet a zsidók „kiközösítettek”, s egy olyan emberhez, aki súlyosan bűnös is élt. Nem kioktat, hanem szeretettel, lépcsőzetesen vezeti el őt a bűn belátásához, majd jelzi neki a megté­rés útját.

Témánk:

Elkísérni és integrálni a törékenységet (291–312)

A következő gondolatok elsősorban az Egyház egészéhez és a lelkipásztorokhoz szólnak, de teljességgel szólnak minden hívőhöz is. Így hallgassuk:

A katolikus társadalmi tanítás alapelve, hogy az Egyháznak mindenkihez van küldetése, de kiemelten a legszegényebbekhez.¹

A család-szinódusnak is alapvető felhívása, hogy a világ legrosszabbnak ítélt helyzeteiben, és az ott élőkben is fedezzük fel „az ige magvait”, a transzcendencia keresését, és erre építve keressük az evangelizáció útjait (RF 34 vö. 291,293).²

Erről beszél Ferenc pápa a családokkal kapcsolatban is (vö. EG, MV): „Anyaként, feltétel nélkül szeretni minden családot, különösen azokat, amelyek nehéz időszakon mennek át. Egyetlen családnak sem szabad azt éreznie, hogy az egyház magára hagyta vagy, hogy ki lenne zárva az egyház szeretetéből és öleléséből.”³

291. Krisztus tekintetétől megvilágosítva „az Egyház szeretettel fordul azok felé, akik nem teljes módon részesednek életében, mert elismeri, hogy Isten kegyelme az ő életükben is működik, s megadja nekik a bátorságot a jó megtételére, az egymással való szeretetteljes törődésre. Az Egyháznak vissza kell adnia nekik a bizalmat és a reményt, mintha egy kikötő világítótornya lenne, vagy az emberek közé vitt fáklya, hogy világosságot adjon azoknak, akik elvétették az irányt vagy viharban vannak.

1) Az AL 8. fejezete

– fejti ki legösszefoglalóbban az irgalmasság témáját, bár ez átjárja az egész dokumentu­mot, amint átjárta a Püspöki Szinódust.

a) A pápai levél sokféle rászorulót felsorol a különböző fejezetekben: az elvált-elhagyot­takat, az egyszülős családokat, a leányanyákat, a sebzett körülmények között élő gyermeke­ket; a szülőket, akik fogyatékos gyermekeket nevelnek; családokat, amelyekben az apa hosszú ideig távol van, özvegyeket, öregeket, és azokat is, akik anyagi krízisbe kerültek. A szinódus szólt még több a társadalom peremére szorult csoportról, mint a cigányok, hajléktalanok, menekültek, társadalmilag megbélyegzettek, és kijelenti: „Jézus szavai félreérthetetlenek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (RF 15, 21-25). Bármi legyen is állapotuk oka, támaszt és vigaszt kell találniuk a többi családnál, illetve a plébániai pasztorális szerveknél (252, 246).

b) Az elvált újraházasodottak

Korunkban s a szinóduson különösen felmerült az elvált újraházasodottak kérdése, mel­lyel részletesen foglalkozik a pápai levél.

Arra az elvre épít, amelyet már az 1980-as család-szinódus, illetve a Familiaris Consortio (84/e) megfogalmazott. Az elvált újraházasodottakat nem szabad „leírni”, hanem jó pásztor­ként utánuk kell menni, hogy tovább segíthessük őket a jézusi úton (242).

Szent II. János Pál irányelveit idézve (vö. FC 33) az AL is felhív, hogy ne használjuk soha – és az ő esetükben sem – e kifejezést, hogy „halálos bűnben élnek”. Halálos bűnről olyankor beszélünk, ha valaki tudatosan és akarattal szembefordult Istennel, és így akar élni (301). „Az Egyház senkit nem ítél el örökre szólóan, hanem kiárasztja Isten irgalmasságát mindenkire, aki őszinte szívvel kéri azt.” (296-297) „Egyetlen lelkipásztor sem lehet elége­dett, ha azokkal szemben, akik ’szabálytalan’ életállapotban élnek, csupán erkölcsi törvénye­ket alkalmaz”, mintha ezek a kövek volnának, amelyeket rádobhat az elítélt személyre (utalás ez a farizeusokra, akik meg akarták kövezni a házasságtörő asszonyt) (305, 49). Az elváltak­kal, akik új kapcsolatban élnek éreztetni kell, hogy az Egyházhoz tartoznak ők is, és hogy „nincsenek kiközösítve” (243). „A helyi közösségnek és a lelkipásztornak gondosan kell kí­sérniük e személyeket, főként, ha vannak gyermekeik vagy elszegényedtek.” (242-243; FC 84/e.)

A felbonthatatlanság ideálja – és az irgalmasság

Az irgalmas magatartás nem jelenti, hogy az Egyház ne vallaná változatlanul „a házasság teljes ideálját, amely Isten terve” (307, vö. 9, 62, 79, 299). Amikor a lelkipásztorok hirdetik az irgalmasságot, maguk is tapasztalják az elvek és az irgalom kapcsolatát. Hiszen „miközben az Evangélium ideálját és az Egyház tanítását hirdetik, egyidejűleg segíteniük kell a híveket arra is, hogy sajátítsák el a törékeny testvérek iránti együttérzés logikáját, és kerüljék a túl kemény ítélkezést” (308). Ősi egyházi elv: a bűnt ítéljük el, nem a bűnöst. Nyilván az egy­háznak feladata, hogy törvényeket is alkosson, amelyek az evangéliumi értékeket védik, de ezeket az irgalmasság szellemében kell alkalmaznia.

A szinodus változatlanul úgy határozott, hogy az elvált és újraházasodott személyek (amíg esetleg meg nem állapítják előző házasságuk érvénytelenségét) nem járulhatnak szent­áldozáshoz és szentgyónáshoz. De ez a fentiek szellemében új, testvéri értelmet nyert. Ily módon ma a lelkipásztoroknak és a hívő ismerősöknek is szeretettel meg kell értetniük az elvált újrahá­zasodottakkal, hogy amikor az egyház a házasság felbonthatatlanságát védi, isteni értéket véd. És jelen helyzetükben (azzal hogy ők nem áldozhatnak) nekik is küldetésük van: hogy legye­nek tanúi a felbonthatatlanság értékének, pl. gyermekeik- és közösségük előtt. Ezért ne fájda­lom-harag legyen lelkükben, hanem ajánlják fel áldozatul szenvedésüket, és használják ki a sokféle kegyelmi alkalmat, amelyekről már Szent II. János Pál pápa is és a mostani szinódus és pápai levél is szól, amelyek által ők is egyesülhetnek Jézussal és építhetik az Egyházat. Ezek a tökéletes bánat, a lelki áldozás, az egyház közösségében való aktív részvétel, valamint a lelki vezetés is, amelyet kérhetnek.

2) Az irgalmasság kulcsfogalmai

Az apostoli buzdítás egészének és kiemelten a 8. fejezetnek van több kulcsfogalma, ame­lyek mind az irgalmas Jézus példájának követésére hívnak: a megkülönböztetés, a fokozatosság, és az integráció. Mit jelentenek ezek?

a) A megkülönböztetésről így ír: 293. A lelkipásztorok feladata nemcsak a keresztény házasság támogatása, hanem sokak helyzetének lelkipásztori megkülönböztetése, akik már nem keresztény házasságban élnek, hogy lelkipásztori párbeszédet kezdhessenek velük. A lelkipásztori megkülönböztetésben föl kell ismerni azokat az elemeket, amelyek elősegíthetik az emberi és spirituális növekedést. 298. Az új kapcsolatban élő elváltak például nagyon különböző helyzetekben lehetnek, amelyeket nem szabad katalogizálni vagy nagyon szigorú kijelentésekbe bezárni, nem hagyva teret a megfelelő lelkipásztori és személyes megkülönböztetésnek. Az Egyház elismer olyan helyzeteket, amelyekben a férfi és a nő, komoly okok miatt – mint például a gyermekek nevelése – nem tud eleget tenni a válás kötelezettségének. Van olyan eset is, amikor az egyik fél mindent megtett az első házassága megmentéséért, és galádul elhagyták. A szinódusi atyák hangoztatták, hogy a lelkipásztori döntést mindig „megfelelő megkülönböztetés” után kell meghozni.

b) Fokozatosság: Olyan lelkipásztorkodásra hív, amely megtanulta Jézustól, hogy „a legkisebbekhez” vagy a vallástól távolabb állókhoz is szólni tudjon, és képes legyen vezeti őket „a lépcsőzetes elmélyülés” útján: vagyis amely az „egyszerűbb” evangéliumi meghívásoktól halad az egyre „magasabbak” felé (38).

294. A különböző formájú együttélés választása sokszor nem a szentségi házassággal szembeni ellenállásból, hanem kulturális vagy jelentéktelen körülményekből fakad. Ilyen helyzetekben értékelhetők a szeretetnek azon jelei, amelyek valamilyen módon tükrözik Isten szeretetét. Az összes ilyen helyzethez konstruktív módon kell közelíteni, keresve a lehetőséget, hogy a család és házasság evangéliumi teljessége felé vezető út alkalmává alakítsuk ezeket. 295. Szent II. János Pál pápa is ebben az értelemben javasolta a „fokozatosság törvényét”, tudva, hogy az ember „az erkölcsi jót a növekedés egymást követő szakaszaiban ismeri-, szereti és valósítja meg”. Nem a „törvény fokozatosságáról” van szó, hanem arról, hogy minden ember „fokozatosan halad előre Isten ajándékainak és szeretete követelményeinek magáévá tételében.”

c) Integrációról így beszél az AL: 296.„Az Egyháznak minden embert segítenie kell, hogy megtalálja a módját, miként lehet részese az egyházi közösségnek! Nemcsak az elvált és újraházasodottakra gondolok, hanem mindenkire, legyen bármilyen helyzetben. (Nyilvánvaló, ha valaki úgy hivalkodik egy objektív bűnnel, mintha ez a keresztény ideál részét képezné, ebben az esetben van valami, ami elválasztja őt a közösségtől vö. Mt 18,17.) – 299. Magamévá teszem sok szinódusi atya megfontolását, hogy azokat a megkeresztelteket, akik elváltak és újraházasodtak, különféle lehetséges módokon integrálni kell a keresztény közösségekbe. Lelkipásztori kísérésük kulcsa az integráció: ne csak tudják, hogy az Egyházhoz tartoznak, hanem erről örömteli és termékeny tapasztalatuk is legyen (Ecclesia in Europa 91 stb).

Befejezés: 310. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy az irgalmasság nem pusztán az Atya tette, hanem annak ismérve is, hogy kik az ő igazi gyermekei. Az Egyház egész lelkipásztori tevékenységét át kellene hatnia a gyöngédségnek, mellyel a hívők felé fordul. Egyetlen igehirdető szava és tanúságtétele nem nélkülözheti az irgalmasságot a világ felé. 311. Az irgalmasság Isten igazságának legragyogóbb megnyilvánulása.

Életpéldák 1. Egy édesanya meséli: Néhány háznyira tőlünk lakik egy második kapcsolatában élő nő párjával és 3 gyermekkel. Bevásárlás közben megszólítottam és beszélgetni kezdtünk. Elmondta, hogy ő is vallásos volt, de kényszer-válása után azt érezte, nem néznek rá jó szemmel a templomban, és ezért elmaradt. Istenre is haragszik, hogy ilyen szenvedésekbe engedte jutni őt. Van három gyermeke jelen kapcsolatából, akiket láthatóan szeretettel próbál nevelni. Meghívtam őt kisgyermekével kismama klubunkba, és előre szóltam oda járó társainknak, hogy fogadjuk őt külön szeretettel. Egy idő után kezdte magát jól érezni köztünk. Hívtuk jöjjön el velünk egy kirándulásra, majd amikor ott is jól érezte magát, hívtuk a szentmisére. Azt mondta, hogy őt nem fogadja be az egyház. Elmondtuk neki, mit tanít újabban az egyház az elváltakról, és hogy szeretne segíteni nekik is. Eljött velünk misére kicsi gyerekével. Bemutattuk az atyának is, aki szeretettel fogadta őt. Az atya később egy beszélgetésre hívta, s egy idő után megtudtuk, hogy esetleg lehetséges a megállapítása első házassága érvénytelenségének (ha benyújt ilyen irányú keresletet). Akkor új házasságot köthetne, és újra járulhatna szentáldozáshoz. Nagyon boldog volt. De ekkorra már megértette, hogy addig is járhat templomba, imádkozhat, megbánhatja bűneit, és végezhet lelki áldozást…

2. Talán hallottatok róla, hogy Ferenc pápát egyesek támadják, miközben sokan megtérnek működését, szeretetét látva, beszédeit hallva, írásait olvasva. Mi a támadások oka?

– A vádaskodások egy része hamis újság-hírekre alapoz, melyek egy-egy szót kiragadtak a pápa szavaiból, s azt félremagyarázták. Pl. hogy a pápa helyesli a homoszexualitást, írták. Valójában, amikor kérdezték, hogyan ítéli meg a homoszexuálisokat, azt válaszolta, „ki vagyok én, hogy megítéljem őket?” – E szavát magyarázta úgy a sajtó, hogy a pápa elfogadja a homoszexualitást. Pedig ő világosan elmondta, hogy ez az állapot egyfajta sebesülés. Nem fogadjuk el pl. hogy kapcsolatuk házasság volna. De ítélni csak Isten dolga. Mi megértéssel és szeretettel forduljunk feléjük. – Máskor megkérdezte egy újságíró: Vajon a katolikusoknak akárhány gyermeket el kell vállalniuk? Azt válaszolta, hogy a katolikusok sem úgy szaporodnak, mint a nyulak, hanem joguk van Isten tervére figyelve tervezniük a gyermekek számát. Ebből az újság annyit hozott, hogy a pápa szerint sok katolikus család úgy szaporodik, mint a nyulak. A pápa másnap bocsánatot kért a nagycsaládosoktól szavainak meghamisításáért…- Többek azért háborogtak, hogy a pápa a jézusi szeretet gyakorlására hívta a katolikusokat, a menekültek, és migránsok iránt. Később Ferenc pápa többször különbséget tett: hogy van jogunk kiszűrni pl. a politikai céllal Európába utazókat vagy az ISIS katonáit. De ezekről már a média alig beszélt.

A legdurvábban azonban teológiai oldalról támadják a pápát. Azzal vádolják, hogy az irgalmasság nevében bizonytalanná teszi vagy megszünteti az egyház egyes ősi törvényeit és alapvető dogmáit. – A támadásokkal kapcsolatban fel kell idéznünk az azóta már szentté avatott XXIII János pápa történetét. Ő indította útjára a II. vatikáni zsinatot, és az általa bekövetkezett hatalmas egyházi megújulást 1959-ben. De e Szent pápát is óriási támadások érték, pl. amikor egyetértésben a zsinati atyákkal helyeselte, hogy a liturgia 500 éven át kötelező nyelvét, a latint, cseréljék le a nemzeti nyelvekre, vagy hogy az 500 évvel ezelőtt bevezetett liturgikus formákat cseréljék át olyanokra, melyeket a mai ember jobban ért. Ekkoriban a kemény ellenállók a svájci Lefebre érsek köré tömörültek. Azt állították, hogy a zsinat és a pápa eltorzítja az ősi katolikus hitet, annak dogmáit stb. Lefebre-vel a vatikáni felelősök próbáltak tárgyalni, de amikor ő hajthatatlan maradt, elszakadt az egyháztól, egy csoport pappal és hívővel együtt. XVI. Benedek pápa újra próbált egyezkedni velük, hogy megszüntesse a szakadást, és megengedte, hogy ismét latinul misézzenek, háttal a népnek, és az 500 évvel ezelőtti liturgikus formákat használják a szentmisékben. – Lefebre követőinek egy része, ez engedmények megkapása után, újra egyesült az egyházzal. De látható volt, hogy sokan ezután sem értették meg, hogy az egyháznak – miközben lényegi tanításai változatlanok – formáiban folyton meg kell újulnia, hogy a változó korokkal és kultúrákkal párbeszédet tudjon folytatni. – A Ferenc pápa elleni támadások is leginkább az ő oldalukról jelennek meg. Mert a pápa – korunk szinódusaival együtt- elutasítja azt a papi és keresztény magatartást, amely hagyományokra és jogszabályokra hivatkozva olykor durván megítéli mindazokat, akik nem élnek e szabályok szerint (akkor is, ha az illetők már egy vallás nélküli családban, világba születtek, és nem ellenségei a jézusi lelkületnek). A támadások szerint Ferenc pápa irgalmas útmutatásai elbizonytalanítják az egyházjog előírásait. Láttuk, hogy Ferenc pápa arra a magatartásra hív, amelyet Jézus gyakorolt: aki nem ítélte el pl. a házasságtörő nőt vagy a szamaritánus asszonyt (akiket a korabeli zsidó jog, vagy a mai egyházi jog is elítél), hanem az irgalmas szeretet által próbálta felemelni, megmenteni őket. A korábbi gondolatok pontosan bemutatták, hogyan érti Ferenc pápa az irgalmasságot: úgy, hogy közben nem függeszti fel az egyháznak vagy az evangéliumnak ideáljait. – Ferenc pápa példája az irgalmasságnak abban is, ahogyan az ellene irányuló támadásokat elviseli, és mindig mosolyogva és irgalmasan járja élete jézusi útját.

Kérdések az elmélkedéshez és beszélgetéshez

Milyen esetekre emlékszem, amikor fel tudtam fedezni nem hívőkben az evangéliumi „ige magvait”, az örök értékek keresését?

Sokszor keletkeznek bennem is ítéletek, ítélkező gondolatok, szavak. Hogyan tudok eljutni Jézus irgalmas látásmódjára? (Ferenc pápa sokszor beszél erről 96, 323)

Milyen esetek jutnak eszembe, amelyekben meg kellene valósulnia az életemben a megkülönböztetés, fokozatosság, integráció elveinek, mint az irgalmasság megnyilvánulásainak?

Megbeszélendő nyárra:

Nyári találkozások – tábor stb.

Záró ima: Imádkozzunk saját szavainkkal (körben egymás után, aki akar), tárjuk hálaadásunkat és kéréseinket Jézus elé!

Elhatározás: 1. Ha ítélet támad bennem, lélekben húzódjak vissza a lelkemben élő Jézushoz, és kérjem: Jézus te meghaltál őérette is! Segíts, hogy a Te irgalmas szemeddel tudjam látni őt!

2. Figyeljünk e hónapban a szegény, sérült, talán keresztények által is elutasított személyekre, családokra, és keressük, hogyan fejezhetjük ki irántuk szeretetünket, mit tehetnénk annak érdekében, hogy beljebb kapcsoljuk őket az egyházi közösségbe!

Befejező ének: Jézus néz rám a két szemedből…