A hitoktatói előadásmód lényege: szemléletesség; rövid mondatok; cselekvő igék használata; történetekkel való szemléltetés.
Varázsigeként hat: “Elmondok egy történetet”.
– Amit lehet, történetszerűen mondjunk el. Különösen az anyag exponálásakor elengedhetetlen ez. A gyerekekhez többnyire azután intézek kérdéseket, miután elmondtam egy történetet, amelyben szerepelnek a kifejtendő igazságok, s így abból vonjuk le következtetéseinket.
Pl. rossz, mert elvont: “Sok könyvben olvashatjátok…”;
jó, mert konkrét: “Nemrég jelent meg egy könyv, abban olvastam…”;
rossz: “Tudjátok-e, milyen nagy dolog az, hogy az Egyház Isten népe – az Egyház mi vagyunk?!”
jó: “Tavaly egy hittanos fiú év végén elmondta, hogy legnagyobb élménye az volt az év hittanjában, amikor arról beszéltünk…” /A fiú történetében, szavaival mondom el, miért volt neki élmény./
I. A hitoktatás sajátos helyet foglal el a pedagógiában, a “tantárgyak” között. Az iskolai tantárgyak ui. elsősorban tananyagot közvetítenek, azaz a begyakorlásra ill. az értelmi belátásra alapozhatnak. A hittan viszont /bár értelmileg is meg kell alapoznia/ elsősorban az életre nevel – embert akar alakítani az evangélium szellemében.
Ezért érthető, hogy míg az iskolai oktatás felhasználja a gyakorlati oktatás különböző módjait /politechnika, munkaiskola stb./, addig a hitoktatásban ezek másodlagos helyet foglalnak el. Az említett módszerek ugyanis az értelem, ill. az aktivitás gyakorlatoztatását segítik elő. A hittannak viszont elsősorban az akaratot kell motiválnia. Az egész evangélium életalakításra, az akarat megújítására törekszik.
A hitoktatásban az értelmi-megalapozó órákon /alapvető kérdések/ felhasználhatjuk a pedagógiának e téren használt módszereit. Az evangéliumi élettel foglalkozó órákon azonban az akarat motiválása a fő cél.
A motiválás fő eszköze a felmérések szerint a példa, a történet, amellyel a gyermek azonosulhat. Erre már a legősibb korok szónokai is rájöttek; továbbá ezt az elvet tudja az ószövetségi vagy az újszövetségi szentírás /irgalmas szamaritánus vagy a tékozló fiú stb. példái csodálatosan tudnak motiválni /.
A motiválás lélektanilag legtökéletesebb kidolgozója Szt. Ignác. Elmélkedési vázlata a mai lélektan szerint is tökéletes. Egy képből indul ki /ezzel tud az elmélkedő azonosulni/, majd ezt elemzi. (Ki csinál, mit csinál, miért, hogyan, kinek? mennyire igaz ez, hasznos, örvendetes, könnyü, szükséges!)
A felmérések azt mutatták, hogy a legtökéletesebb csoportbeszélgetés vagy értelmi rávezetés /párbeszéd/ nem mozgat oly nagy mértékben, mint egy jó példa, történet. /Természetesen 11 év felett a jó példát nagyon is lehet csoportbeszélgetéssel vagy megbeszéléssel elmélyíteni!/
II. 1.) Alsósok esetében – ahol az értelmi képességek még gyengébbek, viszont az azonosulási készség nagy, az óra egészét is kitöltheti a történet. A történetbe kapcsoljuk bele a kérdéseket és válaszokat. – Óra végén – mintegy a történetet elemezve – röviden összefoglalhatjuk egy beszélgetéssel a mondanivalót, amely azonban már ki volt fejtve a történetben. Nagyon eredményes, célravezető, ha akár az egész óra egyetlen történetbe kerül bele (Vö. a század első felének sok kiadást megért, ismert hitoktatási segédkönyve: Tomka Á., Teofil – hitelemzések, ilyen módszerrel dolgozta fel az egész hittent.) A gyermeknek ui. aki fantáziájában azonosult egy történettel, annak körülményeivel, könnyebben megmarad abban a környezetben, amelyet már átélt, mint hogy mindig új helyzetbe élje bele magát.
2.) Felsősök esetében – sokkal több helyet adhatunk az értelemre ható eszközöknek. De felsősöknél is nagy jelentősége van a történetnek, legalább is a téma motiválása, exponálása céljából.
Felsősöknél és nagyobbaknál /vagy egy prédikációban/ egy órán több példát is használhatunk, ha mindegyik ugyanazt a mondanivalót világítja meg, amelyről beszélni akarunk. Amíg ui. az alsósoknál inkább maga a történet fogja egybe az órát, addig a nagyobbaknál a mondanivaló, melyet olykor több történettel szemléltetek. De ne halmozzuk a történeteket, inkább fejtsük ki, elemezzük azokat alaposan…
III. A történetek – elbeszélések szerkesztésének módja
1.) Ha az órán szentírási történet szerepel /pl. az I – IV. osztályban/ akkor csak az a feladatom, hogy a történetet érzékletesen mondjam el és kidomborítsam benne a nevelői célt, mondanivalót, amit meg szeretnék világítani, illetve amire az akaratot indítani kívánom.
2.) Elméleti órán magamnak kell megfelelő történetet találnom a téma megvilágítására /ilyen óra pl. a szentségekről vagy a Szentháromságról vagy erkölcstani-magatartási kérdésekről szóló stb. óra/ – Ilyenkor először is átgondolom, nem találok-e megfelelő történetet a szentírásban vagy a szentek életében vagy az általam ismert történetek között. Többnyire találok. Ha azonban nem jutna ilyen eszembe, úgy magamnak kell megszerkesztenem a történetet.
Lássuk ennek módját:
a) Mindenekelőtt tisztáznom kell magam számára az óra “anyagát“:
1. Melyik kérdéseket kell megtanítanom /oktatói cél/,
2. és milyen nevelői célt kívánok elérni az órával. Pl. ha a keresztségről tartok órát, úgy az idevonatkozó tudnivalókon túl órám célja bizonyára az lesz, hogy a Jézushoz-, egyházhoz tartozás örömére elvezessem a hittanosokat;
3. milyen lesz a történet: egyszólamú, két szólamú (környezet megrajzolása: lássa minden érzékszervvel).
b) Az I – IV. osztályosok számára a legegyszerűbb cselekmény is izgalmasabb, mint egy elméletileg elmondott óra. Pl. a keresztség esetében: elmondom, hogy Katinak kistestvére született. Elvitték keresztelni. Közben Kati megtudja mamájától, hogy mire való a keresztség; aztán a templomban végignézi azt /így elmondom az idevágó tudnivalókat is/ stb. – Vagyis az első feladat az elméleti anyagot valamiféle elbeszélésbe sűríteni. Ez általában egyszerű feladat, amennyiben csak egy ilyen egyszerű elbeszélést alkalmazok.
c) De a történet akkor lesz izgalmas, ha feszültség van benne. Így miután megszerkesztettem a fenti “egyszólamú” történetet, meg kell szerkesztenem annak “második szólamát” is, amely lényegileg arra szolgál, hogy izgalmassá tegye a történetet, és ezáltal egyrészt jobban lekösse a gyermeket, másrészt kiemelje órám súlyát, mondanivalóját. Olyan ez, mintha egy fehér falra festek világos alakokat. Látható igy is, de megéri előzőleg sötétre festenem a falat, mert akkor az alakok ki fognak ugrani rajta.
Az előző példán: kezdhetem úgy a történetet, hogy egy néger faluban vagyunk, ahol a varázsló félti a hatalmát a keresztényektől, és ezért halált kiáltanak arra, aki meg akarja kereszteltetni gyermekét. S egy család mégis vállalja.
Vagy még közelebbi példa: Kati édesapja olyan helyen dolgozik, ahol megtiltják, hogy templomba járjon. Akkor is nagy baj volt, amikor Kati a második faluban elsőáldozó lett. Most kistestvér születik. Kati kérdi: Meg fogjuk kereszteltetni? – Vállalják az áldozatot. Csak lehetőleg ne lássanak meg… /Ez már izgalmas így!/ Közben – mint egy jó filmben – az esemény menete alatt fel kell villantani időnként a “második szólamot”, hiszen ezáltal marad izgalmas a történet. Pl. amíg mennek a keresztelőre, észreveszi őket valaki, aki – tudják – el fogja mondani azt. – Kati fél, de mamája biztatja: Nem baj, bármi történik – a legfontosabb, hogy a kicsi Isten választott gyermeke, az egyház tagja, Krisztus küldötte legyen… stb.
A “kétszólamú szerkesztést” a szentírási történetek elbeszélésénél is alkalmazhatjuk. Pl. a hegyi beszéd vagy a 8 boldogság elmondása sokkal izgalmasabbá válik, ha nemcsak egyszerűen elmondjuk, hanem képszerűen bemutatjuk az eseményt: Jézus beszél – előtte ül a tömeg: szegények és sírók és üldözést szenvedettek /egy-egy boldogságnál – mint egy filmen – Jézus szavai közben a tömegre irányítom filmfelvevőmet. Figyelem a szegények arcát, miközben Jézus a szegénységről beszél stb./ Másik pólusként pedig odaállíthatom a farizeusokat, akik nem értik Jézust: bennük megjelenik a Jézussal szembenállók tábora. Vagy Zakeus történetét nemcsak Zakeus szempontjából mondom el, hanem ismét megfelelő helyen “vágom” a filmet, és hol a fa tetején ülő Zakeust, hol Jézust, hol a csodálkozó vagy megbotránkozó tömeget villantom fel a képen. Így válik a történet izgalmassá, cselekménydússá. Ez köt le és mozgat – motivál – igazán.
IV. A történet célja, hogy életre váltsák. Itt valósul meg az, amit a munkaiskola hangsúlyoz. A hittan csak akkor él, ha az életben megvalósul, ha valóra váltják…
A történetben meg kell jelennie a szereplőknek, akik – alkalmasint a szokásos tipikus áldozatok árán, amelyekkel a gyermek is találkozni fog – valóra váltják a kifejtett tanitásokat.