Egyházellenes propaganda a kommunizmusban

Tomka Ferenc

Előadás az OSZK sorozatában 2015. dec. 3. Budavári Palota F ép.

Az Országos Széchenyi Könyvtár előadás-sorozatot rendezett a propaganda témában. Az ott elhangzottak írásbeli változata az alábbiak.

Sokan hallottak a kommunizmus egyház üldözéséről, de ennek összetett rendszerét kevesen, csak a téma szakemberei ismerik. Témánk bemutatásakor nemcsak a kommunista propaganda minden eszközével fogunk találkozni– hanem rövid összefoglalást kapunk a kommunista egyházüldözés történetéről is – hiszen az egyház ellenes propaganda végigkísérte azt.

1. A koncepciós perek és módszereik

Bevezetőnek – történeti szempontból késleltetett expozícióval –, témánk egy jellemző példájáról beszéljünk, melyről szinte mindenki hallott, a koncepciós perekről, s azok felhasználásáról az egyházellenes propagandában. – Lássuk először, melyek voltak a koncepciós perek lényegi vonásai?

  1. A Mindszenti per és a propaganda

Vegyük a Mindszenti per példáját. Új fényt vetnek a koncepciós perekre az 1990 után előkerült jegyzőkönyvek, amelyek pontosa leírják, hogyan készítettek elő egy ilyen pert.1 A fennmaradt dokumentumok bemutatják, hogy Rákosi Mátyás, a párt vezetője – és egy általa irányított csoport, Kádár János belügyminiszter közreműködésével – előre meghatározta, kiket kell majd a per tanúivá tenni (akár volt közük a Mindszenti elleni vádakhoz, akár nem); milyen vallomásokat kell kikényszeríteni belőlük; majd, a kicsikart, hamis „vallomások” alapján, hogyan kell összeállítani a vádiratot; s végül hogyan kell ezeket a propagandára felhasználni, vagyis az ország és külföld elé tárni. (A napokban mutatták be Balogh Margit új monográfiáját Mindszenti életéről, amelyek azóta nyilvánosságra került további dokumentumokat is ismertetnek.2)

A kommunista büntetőeljárások gonoszságának egyik jellemzője – ami lehetővé tette a koncepciós pereket is -, hogy a bírói ítélethez nem volt szükségük a bizonyító tényekre vagy tanúkra, elegendőek voltak a beismerő vallomások. Azokat pedig ki lehetett verni (K) a vádlottakból. E rendszer alapjait Lenin vetette meg, amikor ezt írta: „Számunkra az erkölcs az, ami elősegíti a kizsákmányoló társadalom elpusztítását.”3 Így aztán minden erkölcsössé vált, amit a kommunisták tettek.

A koncepciós perek jellemzője, hogy előtte-, s így a Mindszenti per előtt is az állambiztonsági szakemberek készítettek egy – a céljaiknak megfelelő – vádiratot. A Mindszenti elleni vádiratok megmaradtak. Az első vádirat-terv Rákosinak nem tetszett. A dokumentumon Rákosi kézírása olvasható: „Ez a jegyzőkönyv politikához nem konyító emberek munkája. Ez Mindszenty működését dicsőítené… (Ezzel szemben) „a jegyzőkönyvnek röviden és tömören tartalmaznia kell a következőket”: 1. a magyar demokrácia megdöntésére irányuló tevékenységet, 2. a kémkedést,4 3. a valutaüzérkedést. – Beveszik a vádak közé a Habsburgok visszahozatalának szervezését, a nyilasok támogatását (bár a bíboros a nyilasok börtönében is volt). Rákosi utasításának végén összefoglalja a célt: „A jegyzőkönyv Mindszentyt mutassa annak, ami, egy reakciós, korlátolt, (K) szűklátókörű, cinikus politikai kalandornak. A jegyzőkönyvből ne csak a magyar nép lássa…, hanem a külföld is, kicsoda Mindszenty. Ezért nemcsak reakciós, fasiszta voltát, hanem korlátoltságát, jellemtelenségét, hazudozásait, elvakultságát is le kell leplezni. Ne felejtsék el, az ügy messze túlnő a magyar határon és az egész nemzetközi reakció veresége.” 5

A vádakkal kapcsolatban tudnunk kell: Pl. a valutához a hercegprímásnak annyi köze volt, hogy hatalmas külföldi pénz, ruha, gyógyszer stb. segélyeket szerzett a háború után a nyomorban élő magyarok számára. Rákosiék bűnül rótták fel, hogy a valutát nem váltotta át magyar forintra. Ebben az időben, a pénz tudvalevően egy-két nap alatt elveszítette értékét. A valuta viszont vásárlóértékkel bírt, és sok tízezer ember életét mentette meg.6 Működtettek 18 szeretetotthont és 120 népkonyhát, amelyekben naponta egy tál ételt adtak az éhezőknek, minden különbségtétel nélkül.

Két összefogó könyv született a propaganda számára Mindszentiről, amelyek a Rákosi által megfogalmazott rágalmakat tartalmazták, a Rákositól imént idézett bárdolatlan stílusban. A Sárga Könyvet (majd később a Fekete Könyvet) ország- és világszerte terjesztették. A propagandára hazugságára jellemzően szerepelt benne a prímás kézzel írt „vallomása” is, amelyben ő a Rákosi által megadott stílusban bevallja bűnösségét. A bíborost ismerők azonnal tudták, hogy ez hamisítvány; ilyet Mindszenty sosem írna le.

A külföld számára is nemsokára megnyílt a kézzel írt vallomás rejtélye: egy neves magyar írásszakértő házaspár menekült külföldre, és ott az egész világ előtt megvallották (kicsempészett fényképekkel igazolták), hogy őket kényszerítették arra, hogy Mindszenty kézírását utánozva hamisítsanak számos beismerő „vallomást”. (A vallomást tevő szakértők természetesen rövidesen „váratlan halállal” elhunytak. A diktatúrákban a mai napig ismerős, hogy a veszélyesnek tartott emberek „váratlanul” elhunynak.)7

A koncepciós vádak bevallását kiverték a vádlottból.

Mindszenty bíboros emlékirataiban beszámol, micsoda kínzásokkal akarták kényszeríteni, hogy vallja azt, amit a koncepció a szájába akart adni.

A letartóztatás napján – írja -, az Andrássy út 60-ba vittek. (K) Lehúzták reverendámat és gúnyosan nevetve alsóruhámat is.8 – Majd elkezdődik a kihallgatás. Írnak egy jegyzőkönyvet, de nem az került bele, amit én mondtam. Megtagadtam az aláírást. – Décsi (ávós ezredes, a tárgyalás vezetője) fenyegetően megszólal: Jegyezze meg, nálunk a vádlottak nem azt vallják, amit ők akarnak, hanem amit mi akarunk. – S kiadta az utasítást: Tanítsátok meg vallani! Az őrnagy visz a cellámba… – Belép oda egy magas, tagbaszakadt rendőrtiszt… Nekem fut, és csizmával egész erejével belerúg födetlen gerincembe. Ő is, én is a szemközti falnak esünk… Egymás után méri rám az ütéseket. Arra ébredek, hogy fellocsolnak… Visszavezetnek. Újra követelik, hogy írjam alá a jegyzőkönyvet. Megtagadom. Ez nem az én vallomásom. – Décsi dühösen kiadja a rendelkezést: Vissza vele!(K) A gumibotozás újra kezdődik. Utána megint visszavisznek. Décsi ordítva követeli a jegyzőkönyv aláírását. Amikor megtagadom, harmadszor vitet vissza ’külön kezelésre’. Az őrnagy harmadszor gumibotoz meg. Ezután Décsi utolsó kísérletet tesz, hogy aláírassa velem a jegyzőkönyvet. Válaszom ugyanaz. Megint tudtomra adják, hogy a vádlottaknak itt azt kell vallaniuk, amit a rendőrség parancsol. A kihallgatók is kifáradnak.”9 Ezután eltelik egy nap, majd a második éjszaka is olyan, mint a tegnapi, 10

Közben máris beindul a sajtóban a propaganda, amely egyben a vádlott „meggyőzésének” egy újabb lépése is akar lenni. Az Emlékiratok folytatja: „A következő nap egyik őr felolvassa a Szabad Nép újságot, amelyben Kádár belügyminiszter tudtul adja, hogy a bíboros a bizonyítékok súlya alatt megtört, (K) beismerte az összeesküvést, kémkedést, valutával üzérkedést.11 – Ezután éjszaka folytatódnak a „kihallgatások”.

Egy következő nap a meggyőzés és kínzás egy következő lépése: megmutatják neki, lefogott titkárának „vallomását” a bíborosról, s rajta annak aláírását. Követelik, hogy ő is „vallja be”, amit mondanak neki. Közben rendszeresen járnak hozzá orvosok, és „orvosságok” bevételét követelik. Ő, ha teheti, titokban kiköpi azokat, mert tud az ÁVO-ban használt akaratbénító szerekről. – Fenyegetik, hogy anyját is idehozatják, ha nem vall. A bíboros mindeközben imádkozik.

Mintegy két hét után „táncoló színes köröket kezdtem látni a falon, a levegőben – folytatja az Emlékiratok… Décsi ezredes minden éjjel két-három ízben átad kínzómnak, aki záporozza rám az ütéseket. Fizikai megtörésemre szolgál egy másik kegyetlen módszer: nem engednek aludni. Bénuló állapotomban kezdem elhinni, hogy talán mégis bűnös vagyok… Az akaratbénító és kábító szerektől való félelmemben alig eszem… Szabad levegőre az itt töltött 39 nap alatt egyszer sem engedtek. Egy eddig soha nem tapasztalt félelemérzés kerít hatalmába…. Ma (írja utólagosan) nem kételkedem abban, hogy ezt a szorító félelemérzést orvosi beavatkozással hozták létre.”12

A „kihallgatások”, válogatott kínzások folytatódnak. Kihallgatásokra éjszaka visznek, hogy a rabok ne lássák, hogy a bíboros itt van köztük. „Ellenállásom legyengült, öntudatom, önérzetem is kihunyt… Már azzal sem törődöm, hogy az elém tett jegyzőkönyv az én vallomásomat tartalmazza-e.”13

A propaganda következő lépése, a „nyílt tárgyalás”. A bíborosnak meg kell mosdania, megborotválják, új ruhába öltöztetik. Orvosok készítik fel, hogy kibírja a tárgyalást. Itt – öntudatának teljes hiányában – elmond egy belé szuggerált beismerő beszédet. 14 Febr. 8-án életfogytiglan börtönre ítélik.

A propaganda végső eszköze a sajtó: A Szabad Nép már 2 nappal az ítélet előtt, február 6-án így írt: „Egy szánalmas féreg, riadt gonosztevő áll a bíróság előtt. (K) Sutba dobva elveit és céljait, csak eggyel törődik, hogyan menthetné meg nyomorult életét. Hazudozik, kibúvókat keres, bűntársaira hárítja a felelősséget. Minden jóérzésű ember megvetéssel fordul el az emberi elaljasodásnak attól a szörnyű gyalázatától, melyet Mindszenty testesít meg.”

1949. júl. 7-én, amikor a bíboros némileg megesősödött, a Népbíróságok Tanácsához írt levelében börtönben tett „vallomásait” semmisnek nyilvánítja. De ezt nem hozzák nyilvánosságra. A következő évtizedekben, egészen a rendszerváltásig a propaganda változatlanul a Rákosi által megrajzolt bíboros-képet sulykolják a társadalomba, az iskolás gyermekekbe.

b) A Grőss per és az amalgám perek – mint a propaganda eszközei

Hogy mit jelent az amalgám per, ahogyan maguk a kommunista titkosrendőrség és vezetőség ezeket nevezte, arról is megmaradtak a jegyzőkönyvek ((Kép: Könyv a témáról)). 1951. máj. 4-én a Magyar Dolgozók Pártja Titkárságának ülésén Révai József, a Párt egyik fő ideológusa vázolta a jelenlevőknek a tervezett koncepciós per körvonalait. Idézzük a jegyzőkönyv anyagát: „A per vádlottjait ’amalgám’ módszerrel15 kell kiválogatni:

(Ezekben az években a Párt elsősorban a szerzetesrendeket és a püspököket akarta lejáratni a nép előtt, és mindazokat, akik támogathatták őket. Ez teszi érthetővé a vádlottak összeválogatását.)

A jegyzőkönyv így folytatja: „A vádlott legyen a pálos rendfőnök, a ciszter rendfőnök és néhány püspök. A következő vádakat kell bebizonyítani, ( azaz kiverni a tanúkból).

A. A vádlott pálos szerzetes gyilkosságainak elkövetésénél (K) ellenforradalmi szervezetet épített ki. Munkájában támaszkodott nemcsak saját rendjére, hanem az egész klerikális reakcióra, beleértve a Püspöki Kart. ((Megjegyzés: valójában Vezér Ferenc asszonyokat védett a megerőszakolástól. Eközben a férjek agyonvertek néhány szovjet katonát.))

B. A pernek bizonyítani kell, hogy a vádlott püspökök a régi rend visszaállítását akarják, hogy esküdt ellenségei a demokráciának…, megszegik a törvényeket, kémkednek, valuta-üzleteket kötnek.

C. A pernek bizonyítani kell, hogy a legfontosabb szerzetesrendek illegalitásba vonultak, államellenes működést fejtenek ki, a reakciós püspökök tudtával és segítségével.

D. A pernek bizonyítani kell, hogy a szerzetesrendek tagjai erkölcsi mocsárban élnek.

A pert úgy kell előkészíteni, hogy legkésőbb május végén legyen…”

Felmerül a kérdés: „Melyik püspökre kell a tüzet irányítani”. Legyen-e Grősz vagy Shvoy vagy Péteri püspök a vádlott? „Letartóztassuk-e őket a per előtt?” – A jegyzőkönyvek rögzítik a vitát, amelyben végül amellett döntenek, hogy csak Grősz érseket tartóztassák le, (K) a többieket „helyesebb házi őrizetbe venni, internálni, s így lehetetlenné tenni püspöki funkciójuk gyakorlását.”16

A Grősz per koncepciója, hogy széleskörű csapást mérjenek az egyházra. Ezért a fő perhez számos mellék-pert csatlakoztattak. Ezek is pontosan előkészített tervek szerint zajlottak.17 – Azt is meghatározták: „Amennyiben lehetséges a vádirat május 25-26-án jelenjen meg. A tárgyalás június 2-án kezdődjék, lehetőleg úgy, hogy négy tárgyalási nap után ítéletre kerülhessen sor”.18 (Az ÁVH-nak volt már tapasztalata arról, kb. mennyi idő alatt lehet kínzással-veréssel, tudatot torzító eszközökkel, vallomásra kényszeríteni az elítélteket.)

Grőss amalgám perének 22 mellékpere volt, amelyben 17 halálos ítéletet hoztak, 216 személyt ítéltek sokévi börtönre. (K) A dokumentumok félelmetes pontossággal mutatják be a koncepciót. A persorozatba vádlottá kell tenni mindazokat, akik még kiállnak az egyház mellett. Közéjük kerültek szerzetesek, katolikus újságírók, ügyvédek, papok és világiak.

A perrel kapcsolatos sajtókampányt, a propagandát annyira fontosnak tartották, hogy az Rákosi Mátyás vezetésével került pontos kidolgozásra: ki, hogyan, melyik újságban és miként tájékoztasson erről, a párt érdekeinek megfelelően. Pontos sorrendben meg vannak tervezve az újságok is, hogy miként jelenjenek meg bennük a hírek úgy, hogy minden napra jusson egy híradás.

Ezután azt is megtervezték: miként használják ki majd a propaganda által kialakult légkört. Ekkorra hívják majd meg a püspöki karnak még szabadon levő tagjait, hogy a megfélemlített légkörben tárgyaljanak felük. Kényszerítsék őket arra, hogy ígérjenek hűséget az államnak, sőt ítéljék el ők is a perben elítélteket. Mivel mindennek lényegi célja a propaganda is: követeljék a püspököktől, hogy ígéreteiket tegyék az ország nyilvánossága előtt.19 (K)

2) A diktatúra első éveinek története és propagandája

Tekintsük át ezek után a kommunizmus hazai történetét vázlatosan: milyen módszerekkel és propagandával vették kezükbe a hatalmat, és folytatták az Egyház ellenes támadás-sorozatot.

Módszerüket” szalámi-taktikának” lehet nevezni.

Lépései előre kiszámítottan – egyik a másikra épül…

  • 1) Az egyesületek megsemmisítése

  • 2) A többi pártok megsemmisítése

  • 3) Az iskolák államosítása, hitoktatás betiltása

  • 4) A főpapi perek

  • 5) A papi békemozgalom

  1. Az egyesületek megsemmisítése

Magyarországon a 40-es években a katolikus szellemű egyesületek és társulatok taglétszáma több mint egymillió főt tett ki.20 (K) (3 kép egyesületekről)

A kommunisták részéről az egyház elleni támadás első lépése az volt, hogy 1946-ban minden keresztény egyesületet betiltottak, vezetőiket börtönbe zárták, esetenként kivégezték.

A betiltásokat a propaganda módszereivel minden esetben jogosnak kellett igazolni. A titkosrendőrök tehát rendszer-ellenes röplapokat vagy fegyvereket rejtettek el (K) egyházi iskolákba vagy a vád alá helyezni kívántak lakásába, padlására. Majd „megtalálták” e bizonyítékokat, és megszülethettek az ítéletek. – A mondottak valósultak meg pl. Kiss Szaléz gyöngyösi ferences perében, (K) majd halálos ítéletében. Körülötte erős katolikus egyesületi élet folyt. Az ellene irányuló súlyos vádaknak, majd pernek feladata volt igazolni a katolikus egyesületeknek (s mellette a szerzeteseknek) gonosz és rendszerellenes magatartását, azaz az egyesületek és szerzetesrendek megszüntetésének jogosságát. 1946-ban Kiss Szalézt 3 fiatalkorú „társával” együtt halálra ítélték, az ügy másik 30 diák-vádlottját szovjet munkatáborokba küldtek.

1946-ban a Teréz körúton egy összeszólalkozásban lövöldözés támadt, és két orosz katona meghalt. A tetteseket nem találták meg, de a rendszer és a propaganda katolikus egyesületi fiataloknak tulajdonította az esetet.

  1. A többi pártok megsemmisítése

A Kommunista Párt programja 1945 táján egy többpártrendszerű demokráciát hirdetett meg. De a Párt szinte azonnal elkezdte kiirtani maga mellől az összes többi pártot, (K) a más vélemények képviselőit. A feltárt dokumentumokból nyilvánvaló, hogy belső embereik számára kezdettől világos volt a távlati cél – ugyanaz az út, amelyet évtizedekkel korábban a Szovjetunió végigjárt Lenin, majd Sztálin vezetésével. Először meg kell semmisíteni minden más pártot, majd minden egyesületet, társadalmi erőt, majd az egyházi vezetőket, és végül következik a vallás teljes kiirtása.

A propaganda a társadalom adott helyzetétől és a körülményektől függően hirdette azt, hogy mik a rendszer céljai. Az 1945-ös években ugyanazokat az elveket hirdette, amelyeket a korabeli társadalom és Jogrend jogszerűnek tartott. Így hirdetett vallásszabadságot.21 A Párt vezetőinek magatartása is a propagandának megfelelő volt: Pl. amíg ez látszott szükségesnek, az egyházak szövetségesének mutatták magukat. Úgy állították be, hogy ők csupán a reakciós főpapok (eleinte csak Mindszenty) ellen folytatnak harcot. 1947-ben a kommunista vezetők, (K) Dinnyés Lajos, Münich Ferenc részt vettek a Szent István napi körmeneten és hasonló egyházi rendezvényeken… Az 1946. I. tc. kimondta: „Az állampolgárok elidegeníthetetlen joga: a vélemény szabad nyilvánítása, a vallás szabad gyakorlása… az egyesülés és gyülekezési jog..” – Ekkor még kommunisták is kereszténynek mutatkozó tüntetéseket rendeztek, pl. (K) Mindszenti ellen.

De a KP a háttérben folytonosan tervezte az egyház elleni harc következő lépéseit.

Előkerült egy bizalmas irat, amelyet a Politikai Bizottság tagjai 1948 novemberében kaptak kézbe „A klerikális reakció elleni harc” címmel.22 Ebben részletekig menő program olvasható a „szalámi taktika” lépéseiről.

A lépéseknek a célja az is volt, az ideológiai harc mellett, hogy igazolja a kommunisták teljhatalmát, (K) és megrettentse a társadalmat, valamint az egyházak vezetőit.

Lássuk röviden az egyház elleni harc lépéseit, és a propaganda közreműködését:

  1. Az iskolák államosítása és a propaganda

Az egyesületek elleni vádakkal össze is fonódott, majd azt követte az egyházi iskolákat és (K) a hitoktató papok erkölcseit kikezdő támadások, rágalmak. – Így rövidesen „igazolttá vált”, hogy az egyházi iskolákban, szervezetekben „összeesküvő, államellenes, fasiszta elemek” tanárok, diákok bújnak meg.

Egy sorozat koncepciós per után, 1947-ben megszüntették előbb a kötelező hitoktatást, majd 1948-ban államosítottak az összes egyházi iskolát (melyeknek több mint fele katolikus iskola volt). Az egyházi iskolák nevelési rendszerét, nevelőit és sok esetben diákjait is a propaganda folyamatosan hamis vádakkal támadta. Akik megpróbáltak kiállni a keresztény iskolák mellett, azokat bezártak, a vádolt fiatalokat kitiltották az ország összes középiskoláiból. Ezzel elriasztani is törekedtek mindenkit attól, hogy az egyház, az iskolák védelmére keljen.

Az iskolák államosításával összefüggő hangulatkeltéshez kapcsolódott a pócspetri per. (K) A háttér: a falu tüntetett a katolikus iskolák mellett 1948 júniusában. Két rendőr próbálta visszatartani a tömeget. Egyiküktől egy falusi ember elvette a puskát és lelőtte. A falut a rendőrség napokra elzárta, többeket összevertek, börtönre ítéltek. Fő vádlottá a plébánost, Aszalós Jánost– és a falu jegyzőjét tették, és őket halálra ítélték. A plébános ítéletét életfogytiglanra változtatták, de a jegyzőt kivégezték. (A pert és ítéletet a politikai fordulat után koholtnak és koncepciósnak nyilvánították.)23

Rákosi mindeközben 1947-ben ismét teljes vallásszabadságot és a vallásoktatás szabadságát hirdette meg.

  1. A nagy egyházi intézmények megsemmisítése után kezdődtek a főpapoknak, Mindszenti bíborosnak és Gröss érseknek perei és a szerzetesrendek feloszlatása. (K)

1950 augusztusában internáltak 2500 szerzetest, majd egy hónap a többieket, együttesen 11.600 szerzetest. Ezt több per és széleskörű propaganda készítette elő, köztük a Mindszenti bíborosnak majd a Grőss érseknek peréhez amalgám módon kapcsolat perek.

A média propagandája minden perrel kapcsolatban újra és újra megfogalmazta: ismét fény derült a klerikális reakciónak, vagy a szerzeteseknek, katolikus egyesületeknek, iskoláknak államellenes magatartására; újra sikerült leleplezni egy sor összeesküvésüket.

  1. A papi békemozgalom – a propaganda eszköze

Rafinált eszköze volt a kommunista propagandának az un. papi békemozgalom. (K) E mozgalom célját Rákosi fogalmazta meg a Párt (MDP) ülésén, 1949-ben24: „Gondoskodnunk kell arról, hogy az ellenség megoszoljon, a káplán a püspök ellen legyen…”

A kommunistáknak is fontos eszköze volt a velük szemben álló erők megosztása (a „divide et impera”). Előbb a keresztény egyházak (katolikusok, protestánsok, és Szovjetunióban az ortodoxok) között szítottak ellentétet, majd a papság és püspökök között, elsősorban a papi békemozgalom segítségével. A békemozgalommal egyidejűleg a propaganda eszköze is volt: igazolni akarta a magyar nép felé és a világ felé, hogy a rendszer képes együttműködni a „haladó papsággal”.

A Párt-vezetőség fennmaradt jegyzőkönyvei igazolják, hogy a mozgalmat a Párt tervezte és tartotta fenn. A háttérből való irányítására Rákosi a fiatal Kádár Jánost bízta meg. 25(K)

Előkerült az a jegyzőkönyv is, amely beszámol, hogyan határozták meg előre egy Kádár János vezette megbeszélésen, az „első békegyűlés” napirendjét, körülményeit, a felszólalásokat.

Megtervezték a gyűlést előkészítő propagandát is: Idézem a fennmaradt dokumentumot: „Szombaton jelennek meg az első erre vonatkozó sajtóhírek. A Magyar Nemzet és a Kis Újság tegyen közzé vasárnapi számában egy rövid részvételre vonatkozó hirdetményt. Majd kedden az összes többi sajtóorgánumon a sor.”26 Szombaton a Szabad Nép írjon erről, majd a Rádió, következő számában a katolikus Új Ember újság. Készüljenek filmfelvételek a filmhíradók számára. Ezek feladata igazolni, hogy milyen sok pap ért egyet a szocializmus építésével.27

Az első gyűlés után a sajtó azonnal híresztelni is kezdte, milyen nagy volt a résztvevők száma. ((Kép Beresztóci)) – Valójában a 273 résztvevő a papság létszámnak csupán 3,5%-át jelentette. – Bár minden katolikus pap, szerzetes, sőt sok protestáns lelkész is kapott meghívót. És a meghívó is félrevezető volt: Mert témaként nem az állam melletti elköteleződés vagy hasonló volt megjelölve, hanem „a társadalmi igazságosság, valamint az állam és az egyház együttélésének módjai”. Sőt a 273-as szám is csalás. A rendszerváltás utáni levéltári vizsgálatok alapján kiderült, hogy sok hamis név található a jelenléti íven. Olyan szerzetesek is szerepelnek, akik ekkor már internálótáborban voltak. Más papoknak a püspöki levéltárakból kerültek elő tiltakozásai, melyek szerint ők is szerepelnek a megjelenteket tartalmazó és országszerte terjesztett névsorban, noha nem voltak jelen.

A hazugságnak és a hamisító propagandának ilyen körülményeit megismervejó tudni: hogy mindez ellenére (K)a külföld ekkoriban még folyamatosan elítélte a magyar kormány eljárását. Pl. az Egyesült Nemzetek közgyűlése 43:3 arányban nemzetközi sérelemnek bélyegezte a Mindszenti pert. Olaszországban és más országokban is sok városban van Mindszenti szobor, vagy tér. (K) ((Mindszenti szobor leleplezése Kovásznán)

A hazai püspöki kar és a magyar nép többsége is szembefordult a hamis propagandával, akkor is, ha emiatt sokan börtönbe kerültek, és többeket kivégeztek, mint a rendszer ellenségeit. S az egyház tiltott és börtönnel büntetett csoport-munkája (K) (Kép: Kirándulási?) is az egész időszak alatt folyt, ismételt razziák és börtönbüntetések ellenére.

  1. Magyarország 1960 után – Egyház a szocializmus „kirakatában”

A magyar kommunizmus egyik legnagyobb feltűnést keltő eseménye volt a ’64-es részleges megállapodás a Vatikánnal. Ez is jelentős mértékben propaganda célokat szolgált. (Kép: megállapodás??)

Háttere, hogy az ’56-os események, majd a forradalmat követő megtorlások miatt Magyarország ENSZ-tagságát felfüggesztették, s a diktatórikus ítéleteket világszerte tiltakozások közepette figyelték. Kádárék tehát mindent megtettek rendszerük újra elismertetéséért. 1962-ben sikerült visszaszerezniük a teljes jogú ENSZ-tagságot. 1963-ban amnesztiát hirdettek az ’56-os politikai foglyok számára. Ugyanez évben – a dokumentumok tanúsága szerint persze Moszkvával egyeztetve – puhatolódzni kezdtek, vajon a Vatikán hajlana-e valamiféle megállapodásra a magyar állammal.

VI. Pál pápa (XXIII. János pápa irányvonalát követve ugyancsak) törekedett új kapcsolatot találni a kommunista rendszerekkel, hogy ezzel az ott élő egyházak helyzetét könnyítse.

A megállapodás 1964-ben létrejött. – Az állam örült a megegyezésnek, mert propagandája idehaza is, külföld előtt is önmaga szentesítéseként értékelhette azt. (Hasonlóan értékelte a lépést Moszkva és az egész szocialista tábor.) Agostino Casaroli (a megegyezést megvalósító pápai megbízott) azonban ezt írja róla emlékezéseiben. „A megállapodás csökkenteni akarta az egyház jogainak korlátozását Magyarországon, de ezt csak kevéssé sikerült elérnie.”28

Az egyházak helyzet sok szempontból ugyanolyan rossz maradt, mint korábban. – Az elkötelezett papok és világi hívek elleni perek folytatódtak a következő 8 év során, 1972-ig. (K) (Kép: Elkobzott írógépek; Fegyverek – bűnjelek) 1972-74 után nem voltak már perek, de a titkosrendőrség folyamatos jelenlétét és fenyegetéseit, és a súlyos társadalmi hátrányokat 1989-ig változatlanul tapasztalták a hívő keresztények, és a papok. Sok elkötelezett hívőt küldtek el munkahelyéről.

Propaganda szempontjából figyelemreméltó, hogy míg az 1960 előtti pereknek a média országos visszhangot keltett, most a propaganda célja az ellenkező volt, hogy az egész világ előtt bizonyítsa, hogy hazánk rálépett a demokratikus, Európa-konform útra. A kutatások, amelyek csupán legutóbbi években kezdtek foglalkozni e korral – kimutatják: hogy sok száz vallásos embert érintő házkutatásoknak, pereknek és börtönítéleteknek olyannyira nem volt visszhangja a sajtóban, hogy a kutató is legfeljebb apró-betűs hírek között találta ezek nyomát.

És megdöbbentő e propaganda gyümölcse, hogy a magyar történetírás legtöbb alap-műve (K) máig is úgy állítja be, mintha a 64-es megállapodással véget ért volna a hazai egyházüldözés, illetve hogy Magyarországon a 60-as évekkel kezdődően teljes enyhülés állt volna be. Bár igaz, hogy általában a társadalom életében volt egy enyhülés – amelyet utólag gúnyosan „gulyás kommunizmusnak” neveznek, de az egyház életében alig.

Egyetemen használt, a 20. századról szóló tankönyvek sem írnak az 1960 utáni egyházi perekről, a papokat és vallásos embereket sújtó börtön-ítéletekről. Pedig ezek 1972-ig tartottak.29 És még kevésbé mutatják be az egyháznak 1989-ig tartó titkosrendőri üldözését, szorongatását.

Ennek az a megdöbbentő eredménye, hogy a történelem szakon ma végző hallgatók is ezt tanulják a tankönyveikből.

Pedig: a fennmaradt állambiztonsági jelentések szerint 1964-ben 118 csoport, 659 terhelt ellen folyt vizsgálati eljárás, 1967-ben 719 ember ellen, és a politikai elítéltek száma 500 körül mozgott. (K) ((Követési felvételek)) 1969-ben 554 csoportos és egyéni ügyben, összesen 957 fő ellen indult büntetőeljárás, államellenes bűncselekmény címén.30 Ezek nem kis része katolikus közösségek elleni eljárás volt.

Jól ábrázolja a helyzetet és a propaganda szándékát, a politikai rendőrségnek egy fennmaradt, 1964-es helyzetelemzése. Idézzük: „A politikai stabilitás lehetővé teszi, hogy a belső reakcióval szemben ne alkalmazzunk nagyobb arányú rendőrségi intézkedést. Viszont az ellenséges elemeknek és szervezkedéseknek szélesebb körét tartjuk ügynöki és technikai ellenőrzés alatt, mint bármikor az előző években. Meg tudjuk szerezni a kellő bizonyítékokat ahhoz, hogy ha a politikai helyzet úgy kívánja, tevékenységüket, a törvényességet betartva, megszakítsuk”31 (azaz szükség esetén börtönbe vessük őket). – Vagyis 1972 táján a bebörtönzések abbamaradtak, de a titkosrendőrség tevékenysége még nagyobb intenzitással folytatódott.

– Mi (lelkipásztorok, akik e korban csoportokkal foglalkoztunk, és csoportjaink tagjai is) meglepve tapasztaltuk, hogy ezektől az évektől kezdve a minket követő vagy figyelő rendőrök mennyire nyíltan végzik tevékenységüket. (K) (Más követési felvételek) Csak a jelen kor kutatásainak gyümölcseként értettük meg, hogy ez is céljaik közé tartozott, hogy az elkötelezett papokat, keresztényeket megfélemlítsék. Egyúttal az is igaz (amint a rendőrségi dokumentumok is tanúsítják), hogy a játék mégsem babra ment… Az adatokat komolyan gyűjtötték, és csak politikai döntés kérdése volt, hogy a megfigyelt egyének és csoportok mikor kerülnek bűnvádi eljárás alá.

Mind emellett már az 1972-ig tartó perek idején is, majd utána is, a perbe fogottaknál sokszorta nagyobb volt azoknak száma, akiknek „veszélyes voltál” a rendőrség jelezte az iskoláknak, a munkahelyeknek. S ennek következménye sok esetben a munkahelyről, egyetemről vagy a középiskolából való eltávolítás lehetett. A veszélyesnek ítélt személyek megkapták a „politikailag megbízhatatlan” bélyeget, amely minden szinten (iskolában, munkahelyen) súlyos hátrányokkal járt. (Értelmiségi édesapám lényegileg a rendszerváltásig nem kapott, csak fizikai munkát: előbb kőbányában, majd kubikusként, majd zsákot hordott egy malomban. Sok fiatalember jelezte, akik már a 80-as években jelentkeztek a hittudományi főiskolára, hogy értelmiségi szüleiket elbocsájtották munkahelyükről, világosan megjelölve az okot: bűnük, hogy fiuk pap akar lenni.)

S miközben mindennek nem hogy nem volt országos vagy nemzetközi propagandája, hanem titokban kellett történnie, a rendszer vezetőinek szándéka volt, hogy a történtek mintegy benső propagandaként szolgáljanak, a vallásos emberek megfélemlítésére.

4) Az ateista diktatúra – a hitoktatás és a propaganda

A kommunizmus propagandája lelkiismereti- és vallásszabadságot hirdetett. Ez volt a törvényekben. (Vö. 1946. I. tc.) De valójában 1948-tól kezdve a marxista ateizmus gyakorlatilag államvallás rangjára emelkedett.32 – Ez azt jelentette, hogy a népet nevelő (pedagógusi vagy egyéb kulturális-nevelői, vagy akárcsak idegenvezetői) állásokba – és általában a vezető állásokba – szabály-szerint csak olyanok kerülhettek, akik ateistának vallották magukat, és részt is vettek az ateista elvek propagálásában.

A kommunista államvezetés első nagyobb korszakában, 1949–1956-ig alig titkolta, hogy célja az egyház megsemmisítése, az ateizmus erőszakos terjesztése. Erről szóltunk már. V (Könyv képe)

A vallás és az egyházak elleni harcnak és propagandának egy következő korszakot jellemző okmánya született meg 1958-ban az MSZMP Politikai Bizottságának ülésén. 33

Ennek alapelve így hangzik: „A vallásos világnézet és a marxizmus-leninizmus között kibékíthetetlen ellentét van. A vallásos ideológia elleni harcot a marxizmus-leninizmus fegyvereivel vívjuk mindaddig, amíg a vallásos világnézet az emberek tudatából el nem tűnik” (4.p)

A materialista világnézet terjesztése minden állami iskola-, az egyetemek s főiskolák, minden állami kulturális-felvilágosító intézet feladata.” (3)

Az olyan pártfunkcionáriust, „aki gyermekét megkeresztelteti, hittanra járatja, egyházi esküvőt rendez, pártfegyelmi úton felelősségre kell vonni.” (4/b)

Ez a dokumentum, és ezek az elvek lényegileg 1989-ig meghatározták a vallás- és egyházellenes magatartás irányelveit. De már ez a dokumentum is, majd a következők részletesen szóltak arról is, hogy a társadalom és a nyugat előtti propagandának a vallás szabadságát kell hirdetniük.

Az MSZMP Agitációs Propaganda Osztálya pl. 1970. április 14-én a propaganda szempontjából finomítja a korábbi kifejezéseket: Változásra van szükség a hazai kommunista párt valláspolitikájában – írják. Ezután ne fogalmazzunk így: „vallás elleni harc, ateista nevelés”. Helyette kerüljön a közhasználatba a „világnézeti nevelés” fogalmai. Úgy kell továbbra is támadni az egyházat, a vallást, hogy közben a párt és az egyházak közti párbeszéd (s a vallásszabadság látszata) ne szenvedjen csorbát.34

1973 őszén bevezették az összes középszintű iskolában kötelezően a „Világnézetünk alapjai” c. (K) tantárgyat.35 A név is félrevezető volt, hiszen kifejezett célja a materialista- marxista világnézet tudományos oktatása, s a vallásos világnézet kiirtása volt.

Közben a magyar állam is aláírta a Helsinki egyezményt, a teljes emberi-, vallás- és egyéb szabadságjogokról. Ekkor úgy érezte a kommunista-szocialista vezetés, hogy a propaganánk szempontjából zavaró a „Világnézetünk alapjai” tantárgy. Ezért az illetékes minisztérium a tantárgy nevét a semleges hangzású „bevezetés a filozófiába” névre keresztelte át, de a tantárgy tartalma változatlan maradt, az 1989/90-es tanévben is.36 Az ateista diktatúra irányelvei érvényben voltak 1989-ig, a fordulatig.37

1975-ben, 1978-ban, 1982-ben további oktatási és párthatározatok születtek, amelyeknek titkos része lényegileg továbbra is fokozni kívánta az ateista és vallás ellenes nevelést, de a propaganda céljával egyidejűleg megfogalmazta, hogy miként kell mind árnyaltabban fogalmazni, és a vallás szabadságát hirdetni. 38

1951 óta volt olyan rendelet, mely (a propaganda céljával) kijelentette, hogy „senki propagandát nem fejthet ki a hitoktatás ellen, s az azon való részvétel érdekében sem. 39 Párhuzamosan, a rendszerváltás előtti utolsó évekig a nevelési intézmények és az igazgatók egy-egy új rendelet megjelenése után kaptak „bizalmas” útmutatásokat, amelyek felszólították őket, hogy az estlegesen másképp fogalmazni látszó nyilatkozatok közepette is, – tegyenek meg mindent a hittan visszaszorítása, a hitoktatás akadályozása érdekében.

A propagandával szemben a valóságot jelzi, hogy a hittanra való beíratás és a hittan ellenőrzése az iskolaigazgatók feladata volt. Az igazgató, tanárok és párttitkár ott ültek a hittanbeíratáson, és fenyegették a szülőket, hogy a szülők számára veszélyes következményekkel jár gyermekeik beíratása. Az igazgatóknak a beíratást követő napon jelenteniük kellett a Megyei Tanácsnak beíratottak számát és névsorát. Nagy létszám esetén a felsőbb szervek a hitoktatás elleni újabb hadjáratra szólították fel az igazgatókat, pedagógusokat, és azoknak a szülőknek munkahelyi vezetőit is, akik gyermekeiket hittanra íratták.

Az ateizmus radikális propagandája áthatotta az oktatást, a tankönyveket, s mellettük az egész kultúrát, a rádiót, a színházat, a könyvkiadást stb. Jellemző példa a sok közül: a magyar kiadásokban Karl May Winnetou c. regényéből kimaradt, hogy ő a halála előtt megtért, s magát kereszténynek vallva és az örök életbe vetett hittel halt meg. A magyar kiadások, az egyéb ifjúsági vagy felnőtt világirodalmi művekből is egyszerűen kihagyták a vallásos részeket!40 Katolikus könyvkiadás évente néhány kötetet jelentethetett meg, szigorú állami cenzúra alapján.

A kommunista államvezetés 1950-ben már nyíltan hirdette, hogy Magyarországon 10 év múlva megszűnik a vallás, az egyház. Annál érdekesebb, hogy az állam és a rendőrség minden erőlködése ellenére is a vallásos embereknek, családoknak legalábbis egy benső magja mindvégig meg tudott maradni, sőt el tudott mélyülni vallásos meggyőződésében.

Az ifjúsággal való foglalkozást, a velük való összejöveteleket az egész rendszer alatt „államellenes összeesküvés” címmel illették, így beszélt róla a propaganda, és ilyen címen részesültek börtönbüntetésben. A kutató számára elgondolkoztató, a hívő számára örömteli egy érdekes kutatás felfedezése arról, hogy e propaganda sokak számára mégis hatástalan maradt. (K) (Rendőrségi Képek kisközösségi táborról – több)

Az MSZMP PB 1960. június 21-i ülésén a BM megbízottja kijelentette: „Az illegális klerikális szervezetek a legnagyobbak. (!) Rengeteg fiatalt vonnak be.” – A PB ekkori határozata szabad kezet adott az államvédelemnek az „illegális klerikális erők elleni harcban.”41

Idővel azonban már nemcsak nyomozókat küldtek az egyházi közösségek nyomába, hanem kutatókat is, mert úgy tapasztalták, hogy azoknak nagyobb a vonzerejük, mint a KISZ-nek. Vajon mit lehetne tanulni tőlük? – kérdezték. A Kommunista Ifjúsági Szövetség illetve a Művelődési Minisztérium Marxizmus-Leninizmus Oktatási Főosztálya 1984-ban megbízást adott szociológusok egy csoportjának, kutassák fel a katolikus kisközösségek erejét, annak gyökereit. Olvassunk néhány sort az általuk összeállított hosszú jelentésből:

A kisközösségeknek sok olyan fiatal tagja van, aki nem kapott vallásos nevelést, de egy hívő osztálytársát vagy ismerősét elkísérte az összejövetelre, „itt ragadt”. – A kisközösségek „szoros kapcsolatban vannak egymással, a plébániákkal, az egyházmegye vezetőivel … A csoportot vezető pappal viszonyuk közvetlen, baráti. A tagokat is baráti viszony köti össze, az egymásra figyelés, egymáshoz, mint baráthoz való viszonyulás jelei tapasztalhatóak köztük. Intenzíven foglalkoznak karitatív munkával is: Öregek- kórházak látogatása, a házimunka elvégzése, gyűjtés a rászorulók számára, betegek, öregek, elesettek segítése… Nekünk, nem vallásosoknak, azt hiszem, elgondolkoztatóak ezek a tendenciák. Sok fiatal kerül ilyen közösségekbe, s érzi jól magát, mert közösségre talált.” 42

5) Az egyházüldözés korára nyúlik vissza utolsó témánk, amely szoros kapcsolatban áll a félrevezető propagandával: ti. az egyházi ügynökök vádja.

A 2002-es kormányváltás után a nyugati médiában megjelent egy vád, hogy az ismét kormányra kerülő MSZP és SZDSZ élén sok olyan ember vagy azok gyermeke áll, akik 1989 előtt a kommunista rendszer vezetői voltak. Ekkor jelent meg a sajtóban – a propaganda válaszként – , hogy a magyar egyház vezetői közül sokan a kommunista rendszer ügynökei voltak.

Az ügynök-vád széleskörű megjelenése (sokan emlékszünk rá) először széleskörű zavart váltott ki, majd egyre több érdemi megnyilatkozás jelent meg, köztük az én kutatásaim is (K) ((Halálra szántak, mégis élünk)). Az általam írt könyv a téma irodalmának megismerése és hosszú levéltári kutatás után megállapította, hogy míg a propaganda szerint a papságnak 20-40-50%-a is ügynök volt, a való adat hogy mintegy 2%-uk volt ügynök. Sajnálatos ez is. De a társadalom bármely más rétegében ez az arány sokszorta nagyobb volt.

Közben megdöbbentő nyilatkozatok jelentek a témával kapcsolatban:

Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal megalapítója és első igazgatója mondta el egy interjúban,43 hogy ők, a Hivatal munkatársai igyekeztek eltüntetni az érdekkörükbe tartozó személyekre vonatkozó, terhelő levéltári adatokat, illetve: az ügynökök kartonjai közé betettek olyan neveket is, akik nem voltak ügynökök. Céljuk a rendszerváltozás utáni propaganda volt, a társdalom szándékos félrevezetése, önmaguk védelmében.

Ugyanígy nyilatkozott egy másik volt állambiztonsági tiszt, Bálint László is.44

Bartus László riporter megkérdezte Nagy Lajost: „És akkor az az X Y, aki a dologban teljesen ártatlan, most hirtelen érintetté vált, mert önök ilyen trükköt alkalmaztak?” (K) (Kép: III/III-as)

Nagy Lajos: „Előfordulhat… Én már máskor is mondtam, hogy ezek a nyilvántartások nem hitelesek.“

Riporter: „Önök ezt azért tették, hogy saját ügynökük ne kerüljön veszélybe! De így veszélybe sodortak valaki mást, aki nem is volt az ügynök!”

Nagy Lajos: „Éppen ezért tettük, hogy ha már nem vállalta, kerüljön most gyanúba…”

Láthatóan a kommunista állambiztonság készült a rendszerváltásra, és jól tudta, hogy valakiknek ilyen megrágalmazása a váltás után propaganda hatalmas eszköze lehet.

Befejezésül: Egy gondolat az egyház saját propagandájáról

Az egyház és propaganda téma vázlatos bemutatását, egy rövid gondolattal szeretném zárni. A propaganda-ügynök témában vagy más területen az egyházat támadó felek igyekeztek és igyekeznek felnagyítani az egyház papjainak, tagjainak hibáit. S hibák sajnos voltak is. – De a hazug propaganda csak ideig-óráig működésképes, idővel kiderül hamissága.

Az egyházat a kommunizmus minden eszközétől megfosztotta, amellyel a hitet hirdethette volna, propagandát gyakorolhatott volna. Nem volt helye a rádióban, tv-ben egyetlen hetilapra volt engedélye, évi 5-6 könyvet adhatott ki – mindent szigorú cenzúra ellenőrzése alatt.

Az egyház legpéldásabb tagjai és közösségei viszont egy másfajta propagandát valósítanak meg. Amennyiben a propaganda szószerinti jelentése: terjesztés… Az egyház használta elsőnek a szót: a hit terjesztésével kapcsolatban. (K) (Kép: Pap vértanúk) Ilyen propagandát valósított meg Mindszenti bíboros, Márton Áron erdélyi- vagy Romzsa Tódor munkácsi és több más püspök… És sok magyar üldözött és vértanú – mint pl. a AVÓ által kivégzett Sándor István szerzetes, a rendőrség által meggyilkolt Brenner István szombathelyi pap, vagy korábban a zsidókért az életét feláldozott Salkaházi Sára. Az egyház propagandája is az, hogy boldoggá vagy szentté avatja őket. Sok hitvalló és példát sugárzó személy és csoport élt a kommunista kor időszaka alatt (amint a témával foglalkozó könyvem sokukról részletesebben is beszámol). A korabeli propaganda az ő bebörtönzésüket, halálukat vagy kivégzésüket is rágalmakkal, gyalázkodással akarta megokolni… De életpéldájuk „propagandája” egy történelmen át élni fog, a tisztaság és emberség és a hűség tanúságtételeként.

1 MOL 276 f. 68/102. ő.e.; 67/ 215.ő.e stb.. vö. Kiszely i.m. 109-137

2 A Mindszenty József (1892-1975) című monográfia a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának gondozásában jelent meg. 2015

3 V.I. Lenin Összes művei 31. kötet 94. o. (Bp. 1949, 53)

4 A demokrácia megdöntésével az un. „hóhértörvény” értelmében mindenki vádolható, aki kritizálja a kommunista rendszert. S a bíboros ezt valóban tette. S mivel természetszerű kapcsolata volt külföldi követekkel, könnyen lehetett igazolni, hogy előttük is tett elmarasztaló megjegyzéseket a rendszerről.

5 vö. Összefoglaló 22; MOL 276 f. 65/356. ő.e. – i.m. 123-125

6 vö. Emlékirataim 260-63; Virányi Ottó: A katolikus egyház karitatív tevékenysége, in Magyar Katolikus Almanach II. Bp. 1988. 327-28.

7 vö. Beszámol erről a bíboros is: Mindszenty József: Emlékirataim, Bp. 272-76

8 i.m. 235-6

9 Emlékirataim 240-42

10 i.m. 247-248

11 i.m. 255

12 i.m. 266

13 i.m. 270

14 i.m 319

15 Ez a szó, kertelés nélkül, így szerepel a jegyzőkönyvben: azaz a koncepció szándéka szerint vegyíteni kell sokféle egyházi embert. Az igazság nem érdekes. vö. PI A. 276. 54/142. ő.e. 3-9. – in Kahler i.m 44

16 PI. A. 276.f. 54/152. ő.e. – vö. Szabó i.m. 20-27 .

17 vö. Salacz G.:A magyar katolikus egyház tizenhét esztendeje 1948-64 München 1988. 104; Jámbor Ottó: Grősz érsek koncepciós pere. Belügyi Szemle. 1990. 3. Szántó K. Meggyilkolt katolikus papok… 60-63

18 PI i.h. – vö. Grősz József és társai bűnpere. Bp. Szikra 1951. 7.

19 MOL – vö. Köpeczi Bócz E. 182-183

20 vö. Póka György: Az egyházközségek és egyesületek, in Magyar Katolikus Almanach II. Bp. SZIT. 1988. 275-290; vö. Katolikus Agrárifjúsági mozgalmak i.m.292-323

21 1946.I.tc. kimondja: „Az állampolgárok elidegeníthetetlen joga: a személyes szabadsághoz való jog… a vélemény szabad nyilvánítása, a vallás szabad gyakorlása… az egyesülés és gyülekezési jog..” A kommunisták 2 év múlva érettnek látják a helyzetet, hogy mindezeket felrúgják: az összes nem kommunista pártok vezetőit elüldözzék vagy lefogják, minden nem kommunista egyesületet betiltsanak stb.

22 vö. Kiszely G. ÁVH 105 k.

23 Vö. Ember J. 1989.

24 A MDP 1949. május 31-i ülésén

25 Orbán 2001. Újabb dokumentumokra még nem támaszkodó írás: Pál 1995. A letűnt rendszer szellemét tükrözi pl. Bíró Imre: A Katolikus Papi Békemozgalom, in Magyar Katolikus Almanach II. Bp. 1988. 109–21; A diktatúra szellemében ír a mozgalomról Gergely 1985.

26Orbán Gy. 2001. 109.

27Orbán Gy. 2001. 111.

28Casaroli 2001. 139-40.

29 Vö. Romsics 2004; Pölöskei, Gergely, Izsák. 2001. (Egyetemi tankönyv) Gergely, Kardos, Rottler 1997.

30MOL XIX-B-1-v. 45-90-1/65; 879 43-13/3/67

31MOL XIX-B-1-v, 45-90-2/65

32bár ezt nálunk állami alaptörvény soha nem mondta ki, amint az Albániában megtörtént

33 Szövegét lásd: A MSZMP határozatai és dokumentumai 1956-62. Bp. 1973. – Vö. Mészáros I. 1994-95. II. 256-264. vö. i.m. 41-59.

34vö. Mészáros I. 1994-95. II.112.

35Zrinszky László: Világnézetünk alapjai. Számos kiadást megért tankönyv.

36 vö. Mészáros 1994-95. III/A. 102-104

37Vö. Az MSZMP KB elé került javaslat 1989. VII. 28-án – „Állásfoglalás a MSZMP viszonyáról a valláshoz és az egyházakhoz.” in: Mészáros István: Két nyilatkozat, in: Devictus vincit, 191.; vö. Az ateista nevelés hétköznapjai, i.m. 155-68; Vö. pl. Kónya 1985. (A csehszlovák, lengyel, NDK-s és magyar módszerek 1985 táján, az ateista nevelés terén)

38Figyelemreméltó, hogy a nevelés irányát nem az oktatási minisztérium határozza meg, hanem a kommunista párt: az MSZMP KB.

39A rendeletek szövegét lásd: Marosi 1988. 625k.

40 A témához tartozik az is, hogy a kor megújulását sürgető értelmiségieknek különböző áttöréseket sikerült elérniük az irodalom terén is: pl. a Mester és Margaríta bemutatását.

41Az MSZMP PB június 21-i ülésének anyaga: MOL M-KS-288. f.5/188. ő.e. Vö. Szabó Cs. 2004. 77.

42Kerékgyártó 1984/5. 114-119.

43Az ATV, Napkelte c. műsorában, 2002. aug. 9-én 7.15-kor.

44Bálin László a Kondor ügy széleskörű vitájában nyilatkozott így, anélkül, hogy valaki is érdemileg cáfolta volna kijelentését. Vö. Magyar Forum 2004. III. 4.