”Választott nemzet, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott meg titeket.” (1Pt 2,9)
I. A papok és a világban élő keresztények kapcsolata
Először gondoljuk át mi a papok küldetése, és miben áll a világban élő hívők küldetése.
Hosszú időn át a papok és világiak küldetését túlzottan szétválasztva látták, és sokan még ma is így látják. (Persze valóban két küldetésről is van szó, de ezek jobban összetartoznak, mint általában gondolnák.) A középkorban a papság egységesítő szerepe kiemelt szerepe került előtérbe – hatott erre, hogy erősen átvette a romai majd feudális kor hatalmi strukturáit.
A reformáció (és a korban élő katolikusnak maradt reform-mozgalmak, szerzetesrendek) – felemelték a szavukat ez ellen az egyoldalúság
A II. Vatikáni Zsinat törekedett a középkori szemléletet megváltoztatni.
A Vatikáni Zsinat az Egyházról szóló konstitúciójában a Lumen Gentiumban a papok és világiak viszonyának új, illetve szentírási képét mutatta be.
E dokumentum első tervezete még a régi képlet szerint íródott. Eszerint a fejezetek sorrendje a hagyományos elgondolás szerint így következett volna: 1. papság (hierarchia), 2. világiak, 3. szerzetesek stb. – A zsinati atyák a Szentlélektől vezetve, komoly vita után, elvetették ezt a tervet. Azt mondták: úgy rajzoljuk fel az Egyház képét e dokumentumban, ahogy a Szentírásban megjelenik: A szentírásban elsődleges az, hogy minden keresztény meg bele keresztelkedett Jézusba, Jézus testébe: így válunk, együtt Isten népévé, papi néppé, szent templommá, Egyházzá.
Isten népén, e papi népen belül aztán vannak különböző szolgálatok: Egy sajátosan szent külön szolgálat a papi szolgálat. (A zsinat vezette be éppen a mondottak szemléltetésére a két fogalmat: „általános papság”, avagy királyi papság, és „szolgálati papság”.)
II. Mit jelent, hogy a keresztények az „általános vagy királyi papságban” részesednek, hogy ők „papi nép”? (1Pt 2,5,9)
Isten már az Ószövetségben sem csupán Mózest, a prófétákat, vagy a papokat választotta ki küldötteivé, hanem az egész népnek mondta: ti vagytok az én „Választott Népem”. A próféták és papok feladata volt: a népet segíteni abban, hogy Isten népe legyenek, maradjanak. Isten az ő egész népét nevezi az ószövetségben választottnak, jegyesnek, sőt papi népnek, királyi nemzetnek. A nevek arra utalnak, hogy a népnek kellett Isten királyságát, győzelmét, tanítását hordoznia, képviselni, tanúsítani a világban, a történelemben (Jézus, a Messiás eljöveteléig).
Az Újszövetségi Szentírás, hasonlóan az összes megkereszteltről úgy beszél, mint akik az újszövetségi választott nép tagjai. Az Újszövetségben teljesül be az, amiről az Ószövetség jövendölt, hogy Isten Új szövetséget köt, és „új választott népet” hoz létre (Jer 31,31-34; Ez 36,23-26; vö, Zsid 8,6- stb).
A Krisztusban megkereszteltek együttesen alkotják Krisztus testét, a Szentlélek templomát (Rom 6,8-13; 1Kor 12,1k; 3,13; 10,17). Minden megkeresztelnek szól: „Választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből csodálatos világosságára hívott meg benneteket. Ti, aki valaha nem voltatok nép, most Isten népe vagytok…” (1Pt 2,9; vö. Jel 5,10).
Az általános papság vagy királyi papság azt jelenti: hogy Krisztus az ő papi, királyi küldetését egész népére bízta.
Miben áll a „papi nép” papi küldetés?
Kérdezzük meg előbb miben állt Krisztus papi küldetése?
-
abban, hogy Isten a Földre testesült benne, s ő Istent adta az emberiségnek,
-
benne Isten Igéje testesült meg, Ő szavával és életével Isten Igéjét hirdette,
-
az Istennel és Istenben egymással való egységre akarta elvezetni az embereket,
-
főpapként áldozatot mutatott be: megváltó kereszt-áldozatával Istenhez vezette az emberiséget
(Ökumenikus szempontból alá kell húzni: közös papi népet alkotunk – és az hoz minket különösen össze a küldetésben: hogy lelki és szeretetegységünkban tud megjelenni Krisztus – válunk együtt papi néppé – válunk képessé, hogy együtt tanúságot tegyünk Krisztusról!)
Az általános papság küldetése hasonló elemeket tartalmaz, mint Jézus papsága:
-
Küldetésünk, hogy egyesüljünk Jézussal, Jézus élhessen bennünk – és így önmagunkban Istent adhassuk a világnak (Vö. Jn 15,1-12; Jn 6,54-58 stb.);
-
hogy megéljük Isten Igéjét, és életünkkel és szavunkkal Isten Igéjét adjuk a világnak;
-
hogy legyünk egyek a kölcsönös szeretetben, (álljunk ellen minden szeretetlenségnek, irigységnek, feszültségnek, amely feltámad bennünk, az egység érdekében), mert a teljes szeretet-egységben válik láthatóvá Jézus a nem hívők számára (Jn 17,21)
Az egyház az utóbbi évtizedekben többször kiáltotta a keresztények felé: a 3. évezred kereszténysége csak ott lesz élő, ahol élő a „közösségi lelkiség”, ahol élő a szeretet-közösség, mert a világ ebből ismerheti meg Jézust. II. János Pál az „új evangelizáció” első feltételének az egységben élő közösségek létrejöttét látta (CL 34; NMI 42-43); hasonlóan XVI Benedek pápa. (Benedek pápa sok könyvében, legutóbb a papság évét megnyitó beszédében mondta ugyanezt.) – Communió egyháztan újdonsága
-
Krisztus papi küldetésének, művének valamiképpen csúcsa, hogy megváltó áldozatként életét adta értünk. A papság lényegéhez tartozik, azaz a papi népnek is lényegi küldetése, hogy áldozattá váljék: hogy egyesüljünk Krisztus megváltó áldozatával. – Ezért mondja sok helyen a szentírás: „Testvérek isten irgalmára kérlek titeket, adjátok át testeteket Istennek tetsző, szent áldozatul” (Rom 12,1). Minden szentmise is erre hív, különösen a 3. kánon emeli ki: hogy Jézus áldozatával egyesülve, adjuk át magunkat áldozatul.
Dicsérő, lelki áldozattá lenni, azt jelentette Jézus életében, hogy mindenben, örömmel megtette az Atya akaratát (még ha az szenvedésre vagy a keresztre hívta is). Ugyanezt jelenti a mi életünkben is: hogy hiszünk az Atya szeretetében, és odaadjuk neki akaratunkat. Sokszor fáj az áldozat, ha le kell mondanunk önös akaratunkról, de már a földön megtapasztaljuk a százszorosat, és aztán a teljességet majd a mennyben. (Az áldozatok odaadásában segít: ha minden testi és lelki fájdalomban, lemondásban kimondjuk Jézusnak: hogy „Neked”, „Érted”!)
II. A „szolgálati papság” küldetésének kegyelmei
1) Szolgálatukkal (az apostolok megbízatását folytatva) – illetve a protestáns szemléletben valósulnak meg a szentségek – a szentmise, a bűnbánat szentsége és a többiek – amelyek Isten egész Népének életét táplálják, a népet Jézussal és egymással egyesítik; Természetesen a katolikus egyház is új nyomatékkal vallja, hogy a szentségek csak a hit által lesznek hatékonyak..
2) igehirdetési szolgálatukkal, illetve az ige megélésére való meghívásukkal az egész világnak hirdetik Jézust, és különösen a papi nép jézusivá és szeretet-közösséggé növekedését segítik elő;
bár erősebben valljuk mi is, hogy az általános papi nép feladata is az Igével összekapcsolódott élet, és az Igéről való tanúságtétel
3) a szolgálati papságra van bízva az egyház egységesítése; ez Jézus végső vágyát szolgálja, hogy egy legyenek, és ebben megjelenjen Jézus, ebből megismerje a világ Jézust;
4) Mind ezen szolgálatok közben a papnak is legelső feladata, hogy önmaga is Jézussal, a szentségekkel és az Igével egyesülten éljen; hogy egységben éljen egyházával, elöljáróival és a hívőkkel; és váljon eggyé a Megváltó Jézus áldozatával, a megváltás titkában (Kol 1,24), illetve örömmel fogadja mindazt, amiben egyesülhet Jézussal, a Főpappal és áldozattal.
Befejezés:
”Választott nemzet, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott meg titeket.” (1Pt 2,9)
1Kor 6,19 Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?
1Pt 2,5 Eleven kövek módjára épüljetek lelki Templommá, szent papsággá, hogy J. Krisztus által Istennek kedves lelki áldozatokat mutassatok be…