Új evangelizációról – Szinódus

Püspöki Szinódus Irányelvei – az új evangelizációról

Imával és benső érdeklődéssel kísértük a Püspöki Szinódust: vajon milyen irányelveket ad majd nekünk és az egész egyháznak, és arról a kérdésről, amely egész egyházunkat és korunkat legmélyebben érinti – az új evangelizációról.

A Szinódus legfőbb gondolatainak nagy részét tartalmazza a záró dokumentum, amelyet a püspökök nyújtottak át a Szentatyának (amelynek további kifejtése még a Szentatyára vár). A szinódus szellemének megismeréséhez fontos még megismernünk a Szinódust felkészítő dokumentumot, amelyet a szinódusra érkezők kézbe kaptak, mint kiindulási tervet. Ennek címe Lineamenta… Fontos szempontokat tartalmaz még a Szentatya néhány jelentős és útmutató beszédét, valamint a Hit évére készült Porta Fidei c. motu proprioja.

A következő összefoglalás az idő szűke miatt rövid. De ha akár csak e szempontokat-sorokat átgondoljuk imádkozva, akkor mély mondanivalója lehet még e felsorolásszerű összefoglalásnak is, mert egyes szavai-témái mögött hatalmas kérdések vagy „világok” állnak.

A dokumentumok bevezetőjükben mind szólnak 1) önmagunk evangelizációjáról (ami a Hit Évének is témája), és 2) utána a mások felé forduló új evangelizációról

1) Önmagunk evangelizációja

Az Egyház és minden tagja akkor válik képessé az új evangelizációra, ha új hittel éli meg az evangéliumot. Ennek feltétele, hogy jelen legyen életünkbe a napi imádság, elmélkedés, az Istenre figyelő csend, és a legkisebbek, a szegények iránti elkötelezettség, valamint a keresztény szeretet-közösség építése (vö. 3-5).

A szinódust bevezető dokumentumnak (Lineamenta) szerint a megújulási mozgalmak máris élő jelei az új evangelizációnak. II. János Pál pápa korábban úgy fogalmazott, hogy a Fokoláre Mozgalom életében sok olyan valóság van jelen, amelyeknek az egész egyház életévé kell válniuk, éppen az új evangelizáció vonatkozásában is. Kis öntudatot is támaszthat ez a mozgalmak tagjaiban, és például az is, ha olvassák a püspökök üzenetét, amelyet a szinódus bezárásakor Isten népéhez intéztek. Hiszen az itt található tervekből a mozgalmak sok mindent próbálnak már életre váltani.

Mellbevágóak és kijózanítóak azonban a püspökök szavai, és szép az alázat, ahogy megfogalmazzák saját magukra vonatkozóan: „Soha ne gondoljuk, hogy bennünket személy szerint nem érint az új evangelizáció… Mindenekelőtt nekünk kell megtérnünk Krisztus hatalmához, aki egyedül képes megújítani mindeneket. Tudatában vagyunk annak, elsősorban, mi, püspökök, hogy nem vagyunk képesek megfelelni az Úr hívásának és parancsának, hogy hirdessük az evangéliumot minden népnek… Ugyanakkor meg vagyunk győződve arról is, hogy az Úr Lelke képes megújítani Egyházát, ha engedjük, hogy formáljon.” (5). Először nekünk kell megtérni!

2) Az új evangelizáció – „új a buzgóságában, a módszereiben és a kifejezésmódjában”

A címben idézett megfogalmazás a szinódus záró dokumentumában található (2. pont). Más helyen, illetve korábban ezzel ellenkezőnek tűnő állítást olvashattunk (a dokumentumban is), hogy ti. nincs benne semmi új, csak vissza kell térnünk a jézusi, evangéliumi gyökerekhez (4). Vajon új, vagy nem új?

Ha maga a záró dokumentum azt mondja, hogy „ez nem új”: azt akarja mondani, hogy az Egyházban, a lelkipásztorkodásban évszázadokon át, napjainkig tartóan (történelmi, társadalmi okok következtében is) sokakban feledésbe merültek alapvető jézusi „evangelizációs” elvek. Szükséges tehát, hogy a püspökök, papok, és minden keresztény térjen vissza az evangéliumhoz (és ez nem új). Az új, hogy évszázadokon át napjainkig az evangéliumnak több alapelve nem kapott központi helyet az evangelizációban, és most újra fel kell fedeznünk ezeket az elveket, amelyek a jelen lelkipásztorkodáshoz evangelizációhoz viszonyítva újnak mondhatóak: ezért mondhatja a Szinodus, hogy az új evangelizáció – „új a buzgóságában, új a módszereiben és a kifejezésmódjában”.

Melyek az új „módszerek”?

Az új módszerekben tehát „nincs új stratégia”, csupán azt kell újra felfedeznünk, mit mondott Jézus, illetve mit tett Ő maga, és mit tett az ősegyház, aminek következtében az emberek csatlakoztak Jézushoz (4).

Itt három címben foglalhatjuk össze a Színódus felsorolta új módszereket, utakat:

a) közösségiség,

b) a plébánia és a lelkipásztorkodás új útjai,

c) behatolás a mai világba

a) A közösségiség

II. János Pál pápa vezette be az új evangelizáció kifejezést. Ő sokszor szólt arról, hogy ennek legfontosabb eleme az egyház közösségi megújulása: vagyis a krisztusi szeretetben élő, és ezáltal mások felé kisugárzó közösségek létrejötte. A lelkipásztorkodás első feladata hogy megvalósítsa a „közösségi lelkiséget”, amelynek az egyház minden közösségét át kell hatnia (vö. NMI 42-43 stb.) E nélkül minden evangelizációs törekvés hiábavaló, monda a szent Pápa (NMI 43). Mind a szinódust előkészítő Lineamentában, mint a szinódus záró üzenetében a leggyakoribb téma ugyanez:

A Lineamenta erősen fogalmazott: „Az evangelizáció és a katekézis terméketlenségének oka a modern időkben egy ecclesiológiai (az egyház lényegét-létét érintő) probléma: amely arányos azzal, hogy az egyház (a helyi egyház, a plébánia vagy egyéb közösség) mennyiben válik igazi testvériséggé – és nem úgy működik, mint egy gép vagy egy szolgáltató üzem” (2).

A szinodus üzenete hasonlóan fogalmaz sok helyen: „Krisztus a történelem során, az Egyházban ad ’teret’ nekünk arra, hogy találkozzunk vele, mert az Egyházra bízta” igéjét, a szentségeket valamint –– „a közösség tapasztalatot, mely tükrözi a Szentháromság misztériumát, és a Lélek erejét, mely képessé tesz mások felé a szeretetre.”

„Olyan befogadó közösségeket kell formálnunk, melyben minden kivetett otthonra talál, konkrétan megtapasztalja a közösséget, mely a kiábrándult kortársakat a szeretet lobogása miatt vonzza. – “Nézzétek, hogyan szeretik egymást ezek a keresztények!”

„Rajtunk múlik, hogy manapság konkrétan megtapasztalhatóvá tegyük az Egyházat, hogy szaporítsuk a forrásokat, ahová meghívhatjuk szomjazó embertársainkat, hogy találkozzanak Jézussal, hogy az élet sivatagában oázist nyújtsunk nekik. Minden keresztény közösség, s az Úr minden tanítványa felelős ezért, minden egyesünkre pótolhatatlan tanúságtétel van bízva, hogy az evangélium mindenkinek megérinthesse az életét…” (3)

A közösség építésének egy sajátosan mély útja XVI. Benedek útmutatásában.

XVI. Benedek Pápa a Hit Évét megnyitó levelében (Porta Fidei) a hit megújításának első feladataként azt jelöli meg: hogy éljük, váltsuk tettekre Isten Igéjét. Majd többször beszél arról, hogy az Ige megélésével szerzett kegyelmeket mondjuk el egymásnak. Ez a közösség- és kapcsolat-építésnek egy mély jézusi útja. – A pápa így fogalmaz: Ha táplálkozunk az Igével, ha a megtérés útjára lépünk, akkor tudjuk másoknak „egyre jobban megmutatni a Krisztussal való találkozás örömét és mindig megújuló életerejét” (2). Ezért is előzi meg a Hit éve, a meghívást az új evangelizációra. De a kegyelmeket nem azért kapjuk, hogy megtartsuk magunknak, hanem hogy erősítsünk azzal másokat. „A hit akkor növekszik, ha a szeretet tapasztalataként éljük meg, amelyet ajándékba kaptunk; és (akkor növekszik tovább) ha továbbadjuk azt, mint a kegyelemnek és az örömnek tapasztalatát. – Ez tesz termékennyé (bennünket), mert kitágítja a szívet a reményre, és megengedi (megadja a kegyelmet), hogy úgy tegyünk tanúságot, hogy az életet szüljön.” (7. vö.6)¹ – Így vezet a megélt hit az evangelizáció felé.

A kérdés minden lelkipásztor felé: Hogyan építhetem, a jézusi szeretetet közösségemben? – hogy legalább egy-egy kis csoport úgy éljen, hogy jézusi módon szeretni akarják egymást. A katekézis – az evangélium megélésére, a kölcsönös szeretet építésére irányul?

b) A plébánia – és lelkipásztorkodás új útjai

A plébániával illetve a lelkipásztorkodással kapcsolatban több olyan elvet foglal össze a dokumentum, amelyeket ugyan az egyház már többször megfogalmazott, de pl. magyar plébániáink többségében még nagyon újszerűek.

– A plébániákra továbbra is szükség van, de „változásokra van szüksége ahhoz, hogy kisebb keresztény közösségeket is felölelhessen… Arra buzdítjuk a plébániákat, hogy az Isten népéről való hagyományos gondoskodás mellé vegyék fel az új evangelizáció új formáit is, melyre szükségük van, az új evangelizációhoz” (8).

– „Alapvető marad a pap szerepe, aki népének atyja, pásztora… De a papok mellett… elő kell segíteni a hívek részvételét és a felelősség megosztását.” – „Az Evangéliumról való tanúságtétel nem néhány kiváltságos keresztény privilégiuma.”

Kérdés: Hogy tudnék több feladatra megkérni, feladatot szétosztani, felelőssé tenni felnőttet, fiatalt. Keresztelési és jegyes-oktatásra segítőt hívni… hasonlóképp felnőtt hittanra befogadó csoportot alkotni?

– „A laikusokkal kapcsolatban külön kell szólnunk, a régi és új társulatokról, valamint az egyházi mozgalmakról és új közösségekről. A Szentlélek ajándékainak gazdagságát jelzik az Egyház számára.” (8)

Kérdés. Hogy tudom megismertetni híveimet új mozgalmakkal? Pl. Máriapolin részvétel, vagy Cursillon, Szentlélek Szeminárium…

– „Elgondolhatatlan az új evangelizáció a nélkül, hogy el ne ismernénk a családok sajátos felelősségét az Evangélium hirdetésére, és ne bátorítanánk őket a nevelés rájuk bízott feladatára… Még az egyházi közösségek sem mindig tisztelik a család életritmusát, és támogatják őket szükségleteikben. E miatt, azt kell mondanunk, hogy sajátos gondot kell fordítanunk a családra, és a család társadalmi küldetésére a társadalomban és az Egyházban, – ki kell fejleszteni a házasság gondozásának útjait a házasság előtti és utáni időben egyaránt” (7).

Kérdés: (a) Fiatalok felkészítése a házasságra… Biztos Út szerű felkészítések…

b) Fiatal családok csoportja… Keresztelési megbeszélés, jegyesoktatás is alkalom, hogy meghívjunk rá… Baba-mamam klub… Óriási védelemre szorulnak a családok

– „A fiatalság is különösen fontos számunkra, hiszen… ők az Egyház jelene és jövője. Közösségeink ne nyomják el, hanem figyelmesen hallgassák meg őket, s legyenek készek a velük való dialógusra… Használják fel lelkesedésük erejét, küzdjenek velük együtt… a világi hatalom önzésével szemben, mely elszívja a fiatalok energiáit…” – Több tapasztalat mutatja, hogy a fiatalok képesek az evangelizációra; szerepük „elsősorban a saját világukban igen fontos.” (9)

Kérdés: adok-e önálló tevékenységet fiataloknak? Megkérdezem e a véleményüket? Bízok e rájuk valamilyen feladatot? (Pl. kezesek elsőáldozók mellett; ministráns vezetők? Gyermek táborok társ-tervezői, csoportvezetői?)

Szentségi felkészítés és katekumenátus

– XVI. Benedek pápa a szinódus utolsó szentmiséjében „az új evangelizáció egyik első feladataként fogalmazta meg a keresztségre, bérmálásra és áldozásra való alapos felkészítést”. Imént idéztük a szinódus hasonló meghívását, a házasságra való komoly felkészítésre vonatkozóan.

A Lineamenta a szentségi felkészítésekkel kapcsolatban súlyos szép szavakat használ a katekumenátussal kapcsolatban, a hit pedagógiája c. 14. pontjában – A beavató katekézisnek szervesnek és szisztematikusnak kell lennie. Ne csökkentsük le mellékes, alkalmi folyamattá. Mivel ez a keresztény életre való képzés, bár magában foglalja az oktatást, nem csupán oktatás. A hit átadásának alapvető eszköze: a katekézis és a katekumenátus… A katekumenátus során az ember átalakul: s így ez az egyik alapvető kiindulási pontja a katolicitás növekedésének, és az egyház megújulásának… – A katekumenátust úgy nyújtotta át nekünk az Egyház, mint egy modellt, amelyet az egyház nemrégiben fogadott el, hogy formát adjon általa a hit átadása folyamatának. A katekumenátus, amelyet a II. Vatikáni Zsinat indított ismét útjára, úgy lett elfogadva (az egyháztól) mint a katekézis megújításának és újra-élesztésének útja: mint a paradigmatikus modellje és struktúrája ennek az evangelizációs feladatnak.”(14.)­ – Lényege: hogy nemcsak tanít, hanem rávezet a megélt hitre, és kapcsolatba hoz a keresztény közösséggel.

– Végül a dokumentum egyik záró pontjában olvassuk: „privilégizált helye kell, hogy legyen közösségeinkben a szegényeknek, amely tükrözze azt, ahogyan Jézus kötelezte el magát irántuk. A szegények jelenlétének titokzatos hatalma van, jobban átalakítja a személyeket, mint a kurzusok, megérteti velünk az élet törékenységét, imára hív, Krisztushoz visz minket.” (12)

c) Új kapcsolat a mai világgal

Miközben a szinódusi atyák megfogalmazták, hogy világunk egyes megnyilvánulásai mögött sátáni erőket kell sejtenünk, mindvégig a hit a remény és az erő bizonyosságának hangján szóltak, s erre a hitre és bátorságra hívtak bennünket is.

Meghívták az Egyházat, hogy a jelen világ minden helyzetében fedezzük fel a lehetőséget az új evangelizációra. A globalizációra, a migrációra, a szekularizációra, a társadalmi-pénzügyi krízisekre vagy a szegénység új formáira is tudjunk úgy tekinteni, mint meghívásokra. „Még az ateizmus és az agnoszticizmus legkeserűbb formáiban is, bár ellentmondásosan, nem pusztán tagadás van, hanem vágyakozás, mely a kérdéshez-méltó választ vár.” (6) Mindez arra hív, hogy vegyük észre világunk sebeit, és ezek alapján találjuk meg az evangelizáció új, mai útjait.

Az új evangelizáció – a mondottakból is következően – arra hív, hogy semmilyen téren ne zárkózzunk be a magunk világába, hanem vigyük az evangélium üzenetét a mai világ és kultúra minden területére.

Különösen hívják az Egyházat a dialógusra előbb a keresztényekkel, majd a lehetőségek szerint minden vallással, és minden igazságot kereső emberrel.

– „Dialógusra van szükség a kultúrákkal, annak tudatában, hogy mindegyikben megtalálhatóak „az igazság magvai”

– „Fedezzük fel és mutassunk rá újra a hit és az értelem kapcsolatára, és váljunk képessé arra, hogy örüljünk a transzcendensre nyitott értelem minden felismerésének”. És váljunk felkészültté, hogy értelmesen tanúságot tudjunk tenni hitünkről saját környezetünkben.

– „Az evangelizáció megkívánja, hogy fordítsunk figyelmet a társadalmi kommunikációra, különösen a médiára. Ezen a területen alakul sokak lelkiismerete.” – Lapunk is többször szólt arról, hogy nekünk mindennapi keresztényeknek is meg kell szólalnunk ott, ahol élünk: pl. a világhálón, és hogy használjuk ki ennek a – fiatalok esetében mindennap használt – eszköznek evangelizációs sokféle és folyamatosan újuló lehetőségeit is.

A szinódus és a püspökök üzenete szól a művészetek, a gazdaság és munka, a politika, a természetvédelem, vagy az egészségügy világairól – amelyekre a Fokoláre Mozgalom és néhány más megújulási mozgalom már tudatosan úgy tekint, mint küldetésük területeire, de amelyek felé az Egyháznak, illetve minden kereszténynek (hivatásának megfelelően) éreznie kell küldetését.

Végül szól az igazságtalanságról, a diszkriminációról, az erőszakról, a család vagy a nemek elleni támadásról, a rasszizmusról, éhségről és háborúról, amelyek ellen fellépni, ugyancsak keresztény kötelességeink közé tartozik.

– BEFEJEZÉSKÉNT, a dokumentum biztatással zárul, illetve Máriára irányítja tekintetünket: „Utunk lehet, hogy a sivatagba is vezethet, de tudjuk, úgy kell átkelnünk azon, hogy csak azt szabad magunkkal vinnünk, ami lényeges, azaz a Lélek ajándékát, Jézus társaságát, az ő Igéjének igazságát, az Eukarisztikus kenyeret, amely táplál bennünket, az egyházi közösség testvériségét, valamint a szeretet odaadottságát. Ez lesz a víz, mely virága borítja a sivatagot. S ahogyan a csillagok fényesen ragyognak a sivatagi éjszakában, úgy ragyog előttünk Mária fénye, aki az új evangelizáció Csillaga, fényt vet a Mennyből utunkra. Őrá bízzuk magunkat.” (14)