13. Át kell adnom a félelmemet Jézusnak

Olyan sötétben van a lelkem, hogy nem tudok imádkozni: Isten távol van. Néha elbizonytalanodok, egyáltalán létezik-e Isten. Sokszor hallunk ilyen szavakat nagyon szenvedő emberek szájából-szívéből… Mit is mondhatunk ilyenkor? Hogy tudnánk segíteni nekik?

Noha korábban sokszor megtapasztaltam már, hogy a lelki sötétségben, fájdalomban is lehet örülni, egyszer újra olyan sötétségbe kerültem, amelyben nem tudott átjárni Jézus öröme.

Egy súlyos kimerültségi állapotban ért el a teljes lelki sötétség, a depresszió; amint ezt az orvos később megállapította. Ehhez a sötétséghez még csatlakozott egy kemény fizikai fájdalom is. – A megbetegedést és fájdalmat az váltotta ki, hogy nem sokkal korábban kétszer is kaptam szteroid gyógyszert, és az orvos szerint ez legyengítette ellenálló képességemet. Ez okozhatta, hogy kijött rajtam az öv-sömörnek egy durva formája. Testem jobb felén nagy vörös foltok keletkeztek, melyek nagyon fájdalmas pattanás-szerű daganatokká váltak. Nem tudtam sem ülni, sem jobb oldalamon feküdni, mert ott voltak az égően fájó daganatok. A szobámban kellett maradnom, hogy napközben különböző testhelyzetekben és alátámasztásokkal létezni tudjak. De jött az éjszaka: és én a jobb oldalamon szoktam mindig aludni. A sok sportolástól a bal oldalon annyira vert a szívem, hogy azon nem tudtam feküdni. Az interneten azt olvastam e betegségről: „Minimum két hétig, maximum egy hónapig tart.” Egy közeli ismerősöm megvigasztalt, hogy nála jóval tovább tartott. Közben jelentkezett még egy tünet: erős izom-görcsök. Néhány napi váltással egy-egy másik izom kezdett görcsölni, többnyire éjszaka. Hol a lábamba, hol a combomba vagy más testrészbe állt be a görcs. A nyakamat, fejemet nem tudtam úgy fordítani, hogy ne fájjon. Éjjelente csak 1-1 órát tudtam egyfolytában aludni, az éjjelek kínlódásokkal teltek.

Gyakorlott pap, sok éve lelki életet élő lelkivezető voltam. Megszoktam, hogy minden reggeli imában felajánlom szenvedésemet és napomat Jézusnak, s ekkor (a lelki sötétségben is) béke költözött a lelkembe. De ebben az estben legalábbis estére újra visszatért a szorongás: vajon ma éjjel milyen fájdalom, görcs jelentkezik. És bár Jézus képessé tett, hogy benső sötétségem ellenére, lelkipásztori munkámban egész nap mosolyt adjak felebarátaimnak – valójában a napomban ott lappangott egyfajta félelem, bizonytalanság.

Egy alkalommal imámban kérdeztem Jézust, miért nem tudok megszabadulni az aggodalomtól? Jézus fényében egyszercsak megláttam, hogy nem adtam át magamat teljességgel Neki. Nem mondtam ki feltétel nélkül, hogy „legyen meg a Te akaratod”. Ő bensőmben azt kérdezte: Elhiszed, hogy én minden körülmények között, és minden fájdalomban vezetlek és gondoskodom rólad? Ha félsz, ez azt jelenti, hogy nem hiszed teljesen! Nem hiszed, hogy „az Istent szeretőknek minden a javukra válik”!

Jézus előtt leborulva kellett felismernem, hogy valóban így van. Féltem, hogy a lelki sötétség, s a testi fájdalom még sokáig tart. Nyomasztott, hogy ha a testi fájdalom el is múlik, a lelki sötétség akármeddig is tarthat. Az Oltáriszentség előtt térdelve értelmemmel is hosszan elemeztem saját bizonyosságomat, hogy Isten jobban tudja mi a jó nekem, és Ő a fájdalmat is javamra akarja fordítani. Magamat is újra meg kellett győznöm arról, hogy ez – amiben már nagyon régóta hittem – most is igaz. Felidéztem a korábbról jól ismert jézusi gyakorlatot (Mt 6,25-34), mely szerint úgy védhetem meg magam az aggódástól, ha nem gondolok a holnapra, csak a mára: nekem csak a mai nap estéjéig kell átadnom Neki magam, és a holnapról majd Ő gondoskodik. Ahogyan ez a bizonyosság átjárt, kezdett újra átjárni az öröm is. Kértem a Szentlelket, erősítse hitemet! – A sötétség nem szűnt meg, a testi fájdalom is megmaradt, de lelkem mélyén mégis megjelent egy új öröm és béke. Az első este az béke született bennem: hogy elmúlt egy nap (a „csak ma” szellemében), és így akár 1000 nap is átélhető. Este kértem Jézust, hogy legyek képes feltétel nélkül átadni neki éjszakámat, a betegséget, a lehetséges új fájdalmakat. Átgondoltam, hogy ha éjjel, vagy holnap reggel Jézus elé kellene állnom (vagy állhatnék), akkor ezt az egy éjjelt még simán kibirom. Így ismét a béke költözött az estémbe, az éjszakámba.

Aztán napról napra hasonlóan folytattam. Minden reggel újra erősen át kellett gondolnom, meg kellett terveznem: hogy „csak ma” estig. Napról napra mintegy gátat kellett emelnem, hogy megvédjem lelkemet a holnapért való aggodalom támadásaitól.

A következőkben Jézus még további lépéseket mutatott számomra, amelyek egy-egy lépcsőként mindig közelebb vittek Hozzá. Ezeket bizonyára neked is meg kell tenned, ha bele akarsz gyökerezni Jézusba és az Ő örömébe: és te is tapasztalod majd, hogy minden új homály jelentkezése egy új ajándék, egy új lépcsőfok lehet Jézus felé.

Az legelső lépés mindenképpen ez: feltétel nélkül rábízni életemet Jézusra! „Legyen meg a Te akaratod”. Mert biztos vagyok benne, hogy Nálad senki nem szeret jobban, és Nálad senki nem tudná nagyobb szeretettel megtervezni életemet. (A további lépésekről szólunk a következő elmélkedésekben.)

Hitünk titkai közé tartozik az is, hogy a hit gyógyítja a lelket, sőt a testet is. Ezt tapasztaltam magamnál is és sok más testvérnél, akik (részben az én segítségemmel) ráléptek erre az útra. A hitből fakadó bizonyosság és az ezzel kapcsolatos benső öröm a testi-lelki gyógyulás eszköze és útja. (Ugyanezt állítja az orvostudomány vagy a lélektan.)