Ferenc pápát egy interjúban megkérdezték, hogyan ítéli meg a homoszexuálisokat. Ő azt válaszolta: „Ki vagyok én, hogy megítéljem őket?” E szavait kiragadták, és világszerte azt állították, hogy a pápa helyesli a homoszexualitást. Pontos választ adnak e kérdésre a szinódusnak, illetve a pápai levélnek szavai:
„Az Egyház magatartását az Úr Jézushoz igazítja, aki kivétel nélkül mindenkiért föláldozta magát. A szinódusi atyákkal együtt szemügyre vettük azoknak a családoknak a helyzetét, amelyek azt tapasztalják, hogy körükben homoszexuális hajlamú személyek élnek. Ez a tapasztalat sem a szülőknek, sem a gyermekeknek nem könnyű. Azt szeretnénk leszögezni, hogy minden ember, függetlenül szexuális irányultságától, tiszteletet érdemel, és tisztelettel kell őt fogadni. A családok tekintetében biztosítani kell a tapintatos kísérést, annak érdekében, hogy azok, akik ilyen hajlamot mutatnak, megkaphassák a szükséges segítséget ahhoz, hogy megértsék és megvalósítsák Isten akaratát az életükben.”
„A családok méltóságáról szóló tanácskozások folyamán a szinódusi atyák megállapították: A törekvéseknek, melyek a házassággal egyenlővé akarják tenni a homoszexuális személyek közötti kapcsolatokat, nincs alapja. Az pedig elfogadhatatlan, hogy a helyi egyházakra ebben a témában nyomást gyakoroljanak, és hogy nemzetközi szervezetek a szegény országoknak nyújtandó pénzbeli segítséget olyan törvények bevezetéséhez kössék, melyek intézményesítik az azonos nemű személyek közötti »házasságot«.” (AL 250-251)
Mit kell tudnunk még a homoszexualitásról? – A média velük kapcsolatban is gyakran nagyít, és akár 10%-os társadalmi arányukról szól. Valójában általában a társadalomnak mintegy 1-3 %-át teszik ki. A magyar „Ifjúság 2008” felmérése szerint a fiataloknak és fiatal felnőtteknek 0,2%-a vallja magát homoszexuálisnak.
Mintegy 30–40 évvel ezelőttig általánosabb volt a vélemény, hogy a homoszexualitás családi, „szocializációs” sérülés által jön létre. Akkoriban jelent meg az ellenkező állítás, amelyet elsősorban a liberális irányzatok terjesztettek: hogy nekik más génjeik vannak, és ezért még inkább el kell fogadnunk „másságukat”.
Újabban egyre több kutató vallja, hogy a homoszexualitás oka általában valamilyen a szülőkkel kapcsolatos lelki seb, amely kisgyermekkorban jött létre. Ez nincs ellentétben azzal, hogy működhetnek benne öröklési tényezők is. Ma több országban létesültek intézetek a homoszexualitás gyógyítására. A gyógyítás eredményeképpen sokan közülük visszatérnek a heteroszexuális életre, és szép házasságokat is tudnak kötni. (Magyarul is jelent meg könyv a gyógyítás módjáról, J.J.Nicolosi: Szégyen és kötődésvesztés címen. Harmat 2013. A fordítás egyik lektora Buda Béla.)
Az utóbbi évtizedekben az emberi jogokat védő szervezetek politikai, illetve jogi kérdéssé alakították e témát. Kijelentik, hogy aki fejlődési rendellenességnek tartja a homoszexualitást, az alapvető emberi jogokat sért: mert tagadja egyenlő értéküket.
Az önvizsgálat és a párbeszéd szellemében meg kell vallanunk, hogy a kérdés körüli feszültség bizonyára nem élesedett volna ki ennyire, ha korábban a társadalom és maga az egyház is több szeretettel és megértéssel fordult volna feléjük; és ők nem tapasztaltak volna ténylegesen hátrányos megkülönböztetést vagy megvetést, olykor a keresztények részéről is. – A homoszexuálisokat vagy más szexuális irányulásúakat védő irányzatokban és tagjaikban meg kell látnunk egy alapvetően humánus törekvést: hogy egyetlen ember se érezhesse magát megbélyegzettnek, vagy kitaszítottnak.
A homoszexuális hajlamú személyekkel kapcsolatban még tudni kell, hogy ezek az embertársaink közül sokan szenvednek. Mert nagy kettősséget élnek át: másnak érzik magukat, mint a mellettük élő társaik, és mert sokan kigúnyolják vagy legalábbis csodabogárnak tartják őket. A mélyen hívő homoszexuálisok közül pedig vannak, akik Jézussal egyesülten viselik ezt a szenvedésüket, és keresik a gyógyulás útját.