Gyakran előfordul, hogy felnőttek, fiatalok felfedezik, hogy Isten létezik; felfedezik Krisztus tanításának vagy a katolikus Egyháznak szépségét, erejét, s szeretnének maguk is Jézus követőjévé válni: szeretnének megkeresztelkedni, elsőáldozáshoz járulni. Hasonlóan gyakori, hogy olyan szülők, akiket korábban nem vonzott a kereszténység vagy eltávolodtak attól, egyszerre találkoznak Jézussal, s szeretnék nagyobbacska gyermekeiket is vallásosan nevelni. Ismét máskor házasságra készülő fiatalok szeretnének megkeresztelkedni, elsőáldozáshoz járulni.
Mi az útja, ha felnőttek, fiatalok, gyermekek meg szeretnének keresztelkedni, elsőáldozáshoz, bérmáláshoz akarnak járulni?
Egyesek azt szeretnék, hogy mihelyst ők pl. a keresztséget kérik, a lelkipásztor azonnal szolgáltassa ki azt. Esetleg hivatkoznak arra, hogy az ő gyermekkorukban vagy egy másik plébánián szó nélkül vagy kis előkészítéssel megkereszteltek, elsőáldozáshoz engedtek valakit.
Mit mond a katolikus Egyház?
Amikor valaki megkeresztelkedik – hasonlóan ha áldozik vagy bérmáláshoz járul – ,azt jelzi, hogy új életet akar élni, Jézus törvényei szerint a keresztények közösségében. Isten ehhez adja a maga erősítő és megszentelő-felszentelő segítségét, kegyelmét.
Az Egyház meghív minket,
-
hogy vegyük komolyan Istent és az Egyházat, akinek a szentség vételével átadjuk életünket,
-
hogy vegyük komolyan önmagunkat, döntésünket: és ha igent mondunk Istennek, akkor azt éretten, felkészülten mondjuk ki.
Vagyis az Egyház azt mondja: Aki a szentségekhez járul, annak jól fel is kell készülnie erre: hogy a szentség ne csak szép ünnepség legyen, hanem valóban az élet átadása Jézusnak, az Egyháznak. (Egyházi Törvénykönyv =ETK!! 843/2. kánon; vö.84o. kánon)
Az elmúlt évszázadokban Európa országaiban a társadalom és az egyes emberek életét átszőtték a vallási ünnepek, szokások. Természetes volt, hogy a megszületett gyermeket megkeresztelték, a kisiskolást elsőáldozáshoz vitték, a nagyobbakat bérmáláshoz. Ekkoriban azonban a gyermekek számára természetszerűen biztosítva volt a vallásos környezet, a vallásos nevelés a családban és a társadalomban.
A mai világban a vallás helyzete más. Sem a társadalom, sem a család nem biztosítja automatikusan a keresztény nevelést. Így a Katolikus Egyház hangsúlyozottabban kötelességének érzi, hogy legyen segítségére a szentséget kérőknek a kereszténység elmélyítésében; s azok egy komoly felkészülés után járuljanak a keresztséghez vagy más szentséghez…
A FELNŐTTEK SZENTSÉGEINEK TÖRTÉNETE
Jobban megértjük mit jelent a keresztséghez, bérmáláshoz, áldozáshoz járulni, ha megismerjük e szentségek történetét.
Röviddel Jézus halála után a kereszténység hitetetlen sebességgel terjedt el a Római Birodalomban, bár a császárok véresen üldözni kezdték azokat, akik elhagyták a pogány vallásokat és Krisztus követőjévé lettek. – Mi volt a megtérések oka? A korabeli írások ismételten beszélnek erről: A megtérők azt vallották, hogy Jézus tanításában a legszebb, legemberibb és legistenibb tanításra találtak… Megtapasztalták, hogy ha Jézus szerint rendezik be életüket – olyan emberek közösségében, akik ugyancsak Jézust követik – ez a legnagyobb, legszebb lehetőség számukra.
Jézus melletti – életre-halálra szóló – döntésük jele volt a keresztség: kifejezte, hogy új életet akarnak kezdeni Jézussal, a keresztények közösségében.
A keresztségre való felkészülés több évig tartó időszakát és rendjét katekumenátusnak hívták. Mi is volt ez?
-
Aki jelentkezett keresztségre, azt meghívták a keresztények közösségébe, hogy mindenekelőtt ismerkedjék meg Jézus tanításával, a keresztények életével (ez volt az un. prékatekumenátus ideje), s ezek után döntse el, hogy valóban akarja-e követni Jézust, s akar-e az Egyház közösségéhez tartozni. Ha ily módon az érdeklődőben egy idő után valóban megerősödött a vágy, hogy meg akar keresztelkedni, az Egyház felelősei megvizsgálták kérését. Ha érettnek találták, egy ünnepélyes istentisztelet keretében “befogadták” őt a közösségbe, s felvették a “hitjelöltek”, a katekumenek közé. Ekkor kezdődött számára a katekumenátus időszaka.
-
A katekumenátus 1-3 évig tartő közös lelki felkészülés volt. A hitjelöltek ezalatt ismerkedtek Jézus tanításával, a keresztény közösség életével, s maguk is “gyakorolni kezdték” a jézusi életet: a bűnbánatot és megújulást, az imádságot, a felebaráti szeretet (pl. az ellenség szeretetét vagy a betegek, a megvetettek szolgálatát), a fájdalmak örömteli hordozását, a Krisztusról való tanúságtételt; és azt, hogyan kell elviselni és javítani a keresztény közösségben is előforduló hibákat.
-
A katekumenátus vége felé a helyi Egyház megbízottjai megvizsgálták, vajon egy-egy hitjelölt megfelelően előrehaladt-e a jézusi élet jelzett gyakorlataiban. Ha igen, akkor nagyböjt első vasárnapján a “kiválasztás” liturgiájában közösséggel együtt imádkoztak értük: mint azokért a “kiválasztottakért”, akik a következő húsvétkor a szentségekhez fognak járulni. Majd húsvét éjszakáján megkeresztelték őket, ugyanakkor megbérmálkoztak és szentáldozáshoz is járultak.
– A keresztelendőt alámerítették a vízbe. Ez azt jelezte, hogy megbánja bűneit és új életet akar kezdeni; illetve, hogy meghal benne az önző “régi ember”, és egy új, jézusi ember születik meg.
– A bérmáláskor megkenték őt krizmával (olajjal). Ez jelezte, hogy Krisztus küldötte, az Egyház tanúja, apostol lesz a világban.
– Az áldozásban magához vette a kenyeret és bort, Krisztus testét és vérét, együtt az egész közösséggel. Ez jelezte, hogy Jézussal egyesülten akar élni, az Egyház közösségében: és részt vállal Jézus megváltó keresztáldozatában.
-
A szentségek vételével a “hitjelöltek” az Egyház felnőtt tagjává lettek. De ezután is volt még egy időszak (a misztagógia ideje) amely a katekumenátushoz tartozott: A megkereszteltek, keresztszüleik és a közösség segítségével ekkor tették “első lépéseiket” az Egyház felnőtt tagjaiként. Ettől kezdve vettek részt teljes joggal és cselekvő részvétellel az Egyház minden liturgiáján: ettől kezdve járultak rendszeresen gyónáshoz, áldozáshoz; s új odaadással gyakorolták egyéb – az egyháztagsággal járó – feladataikat: az apostolkodást, a szegények gondozását stb.
A FELNŐTTEK SZENTSÉGEI NAPJAINKBAN
Napjainkban az Egyház fontosnak látja, hogy papoknak és híveknek és megtérőknek újra kijelentse: a szentségekhez csak azok járulhatnak, akik erre jól felkészültek: akik jézusi életet akarnak élni, az Egyház közösségében (vö. Egyházi Törvénykönyv 843/2; 851; 889; 913. kánon stb.)
Meddig tart a felnőttek felkészülése keresztelésre, áldozásra?
A Jézushoz való megtérés nem csupán egy elhatározás vagy fellángolás kérdése, hanem megkívánja szívünknek és életüknek átalakulását, s a jézusi élet begyakorlását. Ez hosszi folyamat (vö. OICA 90,307,19,20,50). Az Egyház újra előírta, hogy a felnőttek, sőt a gondolkozásra már képes gyerekek is úgy készüljenek a keresztelésre, az áldozásra, a bérmálásra, amint az Egyház első korszakaiban, vagyis a katekumenátus által. (Erre külön Egyházi rendelet jelent meg, az Ordo Initiationis Christianae Adultorum (OICA); vö. ETK 788. és 851/1. kánon)
Kik “érettek” a szentségek vételére?
-
akik a katekumenátus (a felkészülés) során eljutottak odáig, hogy
-
megismerték Krisztus tanítását,
-
hittel elfogadták, és mindenapi életükben törekszenek azt életre váltani (imádkoznak, gyakorolják a felebaráti szeretetet, készek tanúságot tenni hitükről),
-
élő kapcsolatban állnak az Egyház közösségével, amelynek tagjai közé akarnak lépni (azaz például rendszeresen részt vesznek szentmisén, és valamiképp bekapcsolódnak a plébániai közösség életébe.)
MIT KELL TENNI EGY FELNŐTTNEK, FIATALNAK, HA SZERETNE MEGKERESZTELKEDNI VAGY ÁLDOZÁSHOZ, BÉRMÁLÁSHOZ JÁRULNI?
-
El kell döntenie, hogy komolyan szeretné-e megismerni Jézus tanítását, életformáját: ennek alapján akar e új életet kezdeni;
-
jelentkeznie kell egy plébánián a lelkipásztornál, hogy kérje a szentségeket;
-
a katekumenátus (imént ismertetett) útján, a keresztény közösség, a lelkipásztor és egy “kezes” segítségével el kell mélyülnie a jézusi életformában, meg kell ismerkednie a hit igazságaival (rendszeres tanulás által), és be kell kapcsolódnia az Egyház életébe (ETK 788. kánon).
-
A katekumenátus , akkor fejeződik be, amikor valaki megérett a szentségek vételére. Erről az Egyház lelkipásztorai döntenek (vö. ETK 20., 50. kánon).
-
Lehetséges, hogy amikor valaki a szentségeket kéri, már ismeri a Szentírást, jézusi életet él. Ilyenkor a katekumenátus lerövidülhet.
MILYEN ESETEKBEN KELL A KATEKUMENÁTUS UTJÁT VÉGIGJÁRNI?
Ha felnőttek vagy fiatalok szeretnének keresztelkedni,
minden az imént ismertetett módon történik.
Ha értelmüket használó gyermekek szeretnének keresztelkedni,
nekik a keresztségre éppúgy fel kell készülniük, mint az elsőáldozásra vagy a bérmálásra: hittannal, szentmisére járással. Nekik is el kell jutniuk – életkoruknak megfelelő szinten – a hitigazságok megfelelő ismeretére, s ezek életre váltására, valamint a keresztény közösségbe (hittancsoportba) kapcsolódásra. Ehhez alkalmasint “több éves” előkészületre van szükségük (OICA 307).
Az OICA tehát előírja, hogy az iskolás gyermekeket az elsőáldozási felkészülés végén, az elsőáldozási szentmisében kereszteljük meg (OICA 310). Egy év hittan után sor kerülhet pl. a hitjelöltek sorába való felvételre.
Ha felnőttek vagy fiatalok szeretnének elsőáldozáshoz járulni, illetve bérmálkozni
Olyan felnőttekről, fiatalokról van szó, akiket gyermekkorukban megkereszteltek vagy esetleg elsőáldozók is voltak, de a hittel az Egyházzal való kapcsolatuk megszakadt, s most szeretnének áldozáshoz, bérmáláshoz járulni. Mit kell tenniük? – Nekik éppúgy meg kell újulniuk hitükben, a katekumenátus jelzett utján, mint a keresztségre készülőknek, mondja az Egyházi előírás (OICA 4.. fej.).
Előfordul, hogy valaki volt elsőáldozó, esetleg bérmálkozó is, de sosem döntött igazán Krisztus és az Egyház mellett. Neki ugyancsak az előzőhöz hasonló módon kell elmélyülnie a keresztény életben: az Egyházi közösség, a kezes, a lelkipásztorok és munkatársaik segítségével. Csak ezután járuljon újra gyónáshoz, áldozáshoz, – lelkipásztorával való megbeszélés szerint. (Vö. Catechesi Tradendae 44, KÁD 58)
Ha megkeresztelt felnőtt át akar térni a katolikus egyházba
Olyan személyekről van tehát szó, akik valamelyik nem katolikus keresztény egyházban részesültek a keresztségben, s ehhez az egyházhoz tudatosan csatlakoztak is.
Szükséges, hogy a közösség, a kezesek és a lelkipásztor segítségével jól megismerjék és éljék a katolikus hitet, és “teljes szívvel ragaszkodjanak az Egyházhoz” (OICA, Appendix 5).
Felkészülésüket lényegesen lerövidíti, ha ismerik az evangéliumot és élik azt.
Házasságra jelentkezők
Az Egyház javasolja, hogy egyházi házasság előtt a jegyesek – ha lehet – rendezzék szentségi életüket, pl. készüljenek fel gyónásra, elsőáldozásra, bérmálásra (Egyházi Törvénykönyv 1065. kánon; Fam. Cons. 68.). – A szentségekre való felkészülés természetesen ilyenkor is ugyanúgy történik, amint az imént láttuk, tehát a katekumenátus rendje szerint.
Vannak azonban esetek, amikor a házasságkötés alig volna elhalasztható. Mi ilyenkor a teendő? – A keresztségre, áldozásra való felkészülés ideje ilyenkor sem rövidülhet meg, tehát az ezekre való felkészülés az esküvő utáni időben folytatódik, a katekumenátus rendjének megfelelően.
Ilyen esetekben
-
ha egyik fél katolikusnak van keresztelve, a másik fél nincs megkeresztelve, az eskető lelkipásztornak a főpásztortól felmentést kell kérnie a “valláskülönbség” akadálya alól;
-
ha egyik fél sincs katolikusnak keresztelve, akkor a katolikus esküvő csak a katekumenátus végén köthető, katolikus Egyházba térésük után (vö. Egyházi Törvénykönyv 842/1). Addig kössenek polgári házasságot; majd készüljenek tovább a keresztségre és az egyházi házasságra.
Szentségkiszolgáltatás rendkívüli esetben és halálveszélyben
Ilyenkor hamarabb (közvetlen halálveszélyben azonnal) ki lehet szolgáltatni a szentségeket, ha a jelölt vágyik arra, hogy Jézusnak adja életét a katolikus Egyház közösségében, illetve ha vállalja, hogy a veszély elmúltával kész a katekumenátus elmaradt részeinek pótlására (OICA 279).
BEKAPCSOLÓDÁS A PLÉBÁNIAI KÖZÖSSÉGBE
A szentségekre készülés lényegi eleme, hogy a jelölt ennek során bekapcsolódjék az Egyház, a plébániai közösség életébe. Az OICA két előírása – a kezesekről és a katekumenátus lépcsőiről – nagyban elősegíti ezt.
A kezesek – keresztszülők, bérmaszülők…
Az Ősegyházban a szentségre készülőt egy, a hitben érettebb, testvér segítette a felkészülésben,, illetve a közösségbe kapcsolódásban. Az új rendelkezések is előírják, hogy mindenki mellett, aki a bevezető szentségre készül, lehetőleg álljon egy kezes (OICA 42-43).
A kezes feladata, hogy a szentségre készülő lelki segítője-vezetője-barátja legyen. Olyan személyt kell tehát kezesül választani – lehetőleg a lelkipásztorral megbeszélve -, aki e célra megfelelő.
Elsőáldozó gyermekek esetében a legfontosabb, hogy maguk szüleik legyenek felkészítve arra, hogy gyermekeik lelki társai-vezetői lehessenek a felkészülésben (OICA 308). Több plébánián azt a gyermeket viszik elsőáldozáshoz, akinek egyik szülője vállalja, hogy a gyermekkel együtt imádkozik jár szentmisére, és résztvesz a szülők hittanján. Ha elsőáldozók mellé kezest állítunk, az lehet pl. egy ifjúsági vagy felsős hittanos vagy (ha alkalmas e feladatra) a keresztszülő.
A keresztszülőről és bérmaszülőről az Egyházi Törvénykönyv azt is előirtja, hogy olyan személy legyen, aki hitét gyakorolja, betöltötte a 16. évet és maga is bérmálkozott már (874. kánon).
A KATEKUMENÁTUS LÉPCSŐI
A katekumenek lelki előrehaladásával párhuzamban az Egyházi közösség bizonyos időközönként ünnepi liturgiákban imádkozik értük, erősíti őket előrehaladásukban. Ezek a közös liturgiák mélyítik a kapcsolatot a plébániai közösséggel is. – Lássuk, melyek ezek a liturgiák!
I. A BEFOGADÁS. – A katekumenátus nyitánya a katekumenátusra bocsátás vagy befogadás szertartása. Ebben a jelöltek kinyilvánítják szándékukat az Egyház színe előtt, hogy komoly megfontolás és felkészülés után a szentségekhez szeretnének járulni, az Egyház pedig befogadja őket. (Időpontja – ha a katekumenátus liturgiái egyetlen iskolaév keretében zajlanak – az iskolaév eleje.)
Ekkorra legyenek kiválasztva a kezesek. A szentségekre készülők válasszanak ki egy szentirási igét, amely életük “iránytűje” legyen. Ezt irják fel egy papirra, s hozzák magukkal az ünnepre, valamint hozzák magukkal szentirásukat is. Lehetőleg hívjuk meg minden liturgiára a szentségekre készülők kezeseit és szüleit is.
A Hitvallás- és az Úr imája szövegének ünnepélyes átadása (tradíció)
Imádság a gonosz lélek hatalmának megtöréséért (exorcizmus) és a kereszt átadása
Megvallás (reddício), amelyben a szentség vételére készülők elmondják (nagy létszám esetén néhányan közülük), mit jelentett számukra, hogy megkapták (az Úr imáját és) a Hitvallást, és hogyan próbáltak azok szellemében élni.
II. A KIVÁLASZÁS szertartásával kezdődik a “megvilágosodás” időszaka. E szertartás nagyböjt első vasárnapján van. Ebben imádkozunk azokért a katekumenekért, akik felkészülésük (imádságos életük, a mindennapokban megélt szeretetük, és a közösséghez való élő tartozásuk látható jelei) alapján alkalmasak arra, hogy húsvétkor (vagy pl a gyermek elsőáldozók húsvét után, fehérvasárnap) részesüljenek a beavatás szentségeiben. A katekumenek ünnepélyes név-választására, illetve nevüknek és védőszentjüknek a közösség előtti bemutatására ekkor kerül sor.
A megvilágosodás időszakának liturgiái a skrutiniumok (a hit megvizsgálásai), amelyekre akkor kerül sor, miután a katekumen megvizsgálta önmagát, beismerte gyengeségét, s kéri – az Egyház által – Jézus megváltó kegyelmét. Az Egyház pedig ezekben a szertartásokban imádkozik érte és vele, és kéri számára, hogy megszabaduljon a bűntől, töltse el Őt Krisztusnak a Megváltónak ereje. A három skrutinium nagyböjt 3. 4. és 5. vasárnapján van.
Bűnbánati liturgia: a szentségek vétele előtti napokban
A Szent Háromnap. Ha Húsvétkor van a szentségkiszolgáltatás, ezek a napok (különösen Nagyszombat) a katekumenek számára az elmélyülés napjai, a szentségekre való felkészülés utolsó időszaka. E napok csúcspontjai az ünnepi liturgiák.
III. A BEAVATÁS SZENTSÉGEI
A beavatás időpontja a Húsvéti Vigília. “A felnőttet, a keresztség felvétele után – hacsak komoly ok nem szól ellene – mindjárt részesítsék a bérmálás szentségében” (866.k.).
A gyermekek elsőáldozását szerencsés, ha husvét 2. vasárnapján, fehérvasárnapon ünnepeljük. (A husvétkor kereszteltek is felvehetik e nap szentmiséin fehér ruhájukat.)
IV. A MISZTAGÓGIA IDEJE
A szentségek vétele utáni időszak (misztagógia ideje) arra szolgál, hogy a szentségekhez járultak “begyakorolják” a szentséget felvettek életét. Ezért Húsvét és Pünkösd között egy-egy hétköznapi misére hívjuk meg az újonnan szentségekhez járultakat, lehetőleg kezeseikkel és szüleikkel együtt. Katekétáikkal úgy készülnek e misé(k)re, hogy az énekek rendjét s az Egyetemes könyörgéseket ők állítsák össze, az olvasmányokat ők olvassák, az áldozati adományokat ők vigyék az oltárhoz.
A misztagógia idejének záróünnepe Pünkösd vasárnap.
A pünkösdi misére is az előbb említett módon készülhetnek az újonnan megkereszteltek, természetesen előzőleg elvégezve – esetleg második vagy keresztelteknél talán első – szentgyónásukat. Ugyanekkorra meghívhatjuk az előző évben szentségekhez járultakat, hogy az évforduló alkalmával ők is újítsák meg odaadásukat.