(Tomka Ferenc)
2004. II. recollectio Esztergom-Bp.-i egyházmegyében
1) ELSŐ KÉRDÉS: MI IS A MISSZIÓ? Van-e plébániáinkon missziós izzás, küldetéstudat?
Pl. sokan mondják: Nálunk nincs szükség katekumenátusra, mert nincs megtérő… Nem ellenkezik ez missziós létünkkel: „föld sója, világ világossága-létünkkel”?
A MISSZIÓ KÜLDETÉSE a plébánia, illetve a keresztény életében
I. Az egyháznak és a keresztény közösségének vannak létéből fakadó tulajdonságai.
– Melyek ezek:? sematikusan a görög szavakkal szoktál jelezni:
koinonia (közösség) martyria (hirdetés, tanúságtétel), liturgia (ünneplés-Eukarisztia), diaconia (szolgálat)
S ha ezek a létből következő tulajdonságok-magatartásformák nem működnek, nem élnek, akkor maga az egyházi közösség, s annak egyes tagjai is félholtak. Hiszen ezek annyira a keresztény lét lényegéhez tartoznak.
Ha egy plébánián újra éled akár csak az egyik lényegi tulajdonság: pl. a karitász (akár csak egy kárpátaljai árvíz vagy egyéb kapcsán) megindul a vérkeringése. Ha általánossá válik a karitatív felelősség: van plébánia, ahol egyes csoportok elvállalták, hogy bevételük 5-10 %-át karitatív-egyházi célra fordítják… Ezek az emberek élnek: vérkeringésük élő.
II. Hasonlóan van ez a misszióval kapcsolatban.
Ha egy plébánián nincs jelen a misszió lelkülete (márpedig, részben a népegyházi gondolkodás, részben a kommunista diktatúra örökségeként nagyon sok plébánián nincs jelen), a plébánia olyan, mint ha a fél szíve vagy a fél veséje nem működne. Életveszélyes állapotban van: mert egyik életműködése megállt. Az egyházi dokumentumok meglepő keménységgel fogalmazzák meg ezt az igazságot:
Mikor működik a misszió? –
a) a személyes tanúságtétel. Ezt mondja már a szentírás: ti vagytok a föld sója; legyetek készen, hogy megfeleljetek annak, aki reménységetek felől kérdőre von titeket 1Pt
S még határozottabban az újabb dokumentumok. „Haszontalannak kell mondani azt a tagot – mondja a világiak apostolkodásáról szóló zsinati dokumentum – amely a maga mértéke szerint nem működik közre a test növekedésében.” (A magyar fordítás nem merte így lefordítani az eredeti szöveget. Szebbé „ferdítette azt”: az a tag… nem használ, sem az egyháznak, sem önmagának.. Az eredeti szövegben inutile, haszontalan szerepel. AA2)
b) S a misszió eredményességének feltétele a közösség, amely befogadja az újakat, a megtérni vágyót. – Ezt jelenti ki a NMI is, hogy az egyház, a plébánia ontologiai lényegéhez tartozik, hogy communió-közösség:
NMI. 43 írja: „Ne áltassuk magunkat” – ha a plébánián nem alakítjuk ki a közösségi lelkiséget, a szentháromságos szeretetközösséget, „enélkül vajmi keveset érnek” a lelkipásztorkodás egyéb eszközei. Pl. sok helyen maga a katekumenátus is. A gyümölcsök, a megtérők akkor maradnak meg, ha egy közösségbe tudnak kapcsolódni. S ha ez nincs, akkor általában elvesznek. A szentségi felkészítések akkor eredményesek, ha a katekumen egyházi közösségbe kapcsolódhat.
Minderről egyértelműen szólnak az újabb dokumentumok: a CT KÁD MKD
c) Az igehirdetés tehát általában csak a személyes tanúságtétel után, az élő közösség létében, válik hatékonnyá, mondja már az EN (21.pont) s azóta sok dokumentum: CL, CT, NMI, EiE (49-50) stb.
2) A FELNŐTT KATEKÉZIS JELENTŐSÉGÉRŐL ÁLTALÁBAN.
Ma legtöbb plébániánkon – bár a gyermek-katekézis is sok hiányt mutat, csökken a gyermekek száma – mégis a gyermek-katekézis foglal el legtöbb helyet a lelkipásztori munkák közt.
Pedig ez is csak akkor hatékony, ha léteznek élő felnőttek, felnőtt csoportok a plébánián. Ugyanezt mondják az egyházi útmutatások ezzel kapcsolatban, amit a szociológia vagy a lélektan:
A gyermekkatekézis akkor hatékony,
1. ha a gyermek mellett hivő család, vagy legalább egy hivő szülő áll
2. s ha a gyermek láthat maga körül – túl a szülőn –
– hivőket a nála nagyobb korosztály tagjaiból,
– és hivő közösséget, felnőtteket
a) Mit mond a lélektan, a szociológia?
ad 1. Ami a szülőket illeti: Számos felmérés igazolja: serdülőkor előtt hitoktatott gyermekek hite a serdülőkorban 90 %-ban összeomlik, ha legalább egy szülő hitének példája és gyakorlata nem áll mellette a serdülőkor viharaiban
Ez félelmetes megállapítás. Az országos és nemzetközi felmérések mellett saját megfigyelésünk is ugyanez: Hányszor tapasztalja aki a hitoktatást folyamatában figyeli: 8-1o éves korukban a legragyogóbb elsőáldozók voltak, és serdülő korra 90 %-ban elmaradtak a hittanról, templomból (ha nem állt mellettük legalább egy szülő). (Vö. Grom B.: A hit tanulásának helye a család, Mérleg 85/4, 353-375)
ad 2. A hivő közösség, illetve a felnőttek szerepével kapcsolatban – a tudományos kutatás azt mondja:
– bármilyen meggyőződés kialakulására, – és a vallásos meggyőződés kialakulására, megmaradására is -, döntő hatással van, hogy a gyermek mit lát 1.) a nálánál eggyel magasabb korosztály, 2.) illetve a felnőttek életében…
Az alsós hittan tehát aligha lesz hatékony, ha nincs rendes felsős hittan; s a felsős hittan sem hatékony, ha nincsenek hívő serdülők (lehetőleg serdülő hittan); s a serdülők hittanja is kevésbé hatékony, ha nincsenek nagyobbak, fiatal felnőttek a templomban… (Némi kivétel “az eggyel magasabb korosztály” jelentőségét tekintve az ifjúság, mert a serdülő már képes maga elindulni a hit, a közösségalkotás útján: egy jó ifjúsági hittanon; – bár rájuk is rendkívülien erősítő hatása van, ha látnak hitüket élő felnőtteket a plébánián, netán látnak felnőtt hittant működni.)
Összefoglalva: a gyermek hitének fejlődése akkor biztosított ideálisan, ha két “burok” veszi őt körül: a hivő családi légkör vagy legalább egyik szülő példája, és a hivő “nagyobbak”, illetve felnőttek közössége.
S hiábavaló a gyermekhitoktatás, ha nem teremti meg azokat az életkörülményeket, amelyekben a gyermek hite néhány év multával is életképes marad.
b) Mit mond minderről az Egyház?
A hitoktatásra vonatkozó minden újabb egyházi megnyilatkozás hangsúlyozza, hogy “a katekézis legfőbb formája a felnőttek katekézise” (ÁKD 20). A főpásztorok, papok, lelkipásztorok, hitoktatók egyik első feladata a felnőttek hitbeli képzése, mondta már a II. vatikáni zsinat (Püspökökről 14; Keresztény nevelésről 9-10; vö. ÁKD 15; C.Tr. 43).
A Catechesi Tradendae írja: “A keresztény közösség (illetve a hitoktató) képtelen a (gyermek) katekézis huzamos végzésére, ha nem veszi körül a felnőttek cselekvésének (példájának) kedvező környezete…”
“A katekézisnek tehát ahhoz, hogy hatékony lehessen, huzamosnak kell lennie. Hiábavalóvá válnék, ha a felnőttkor küszöbére érkező embert magára hagyná…” (C.Tr. 43 vö. 24,56-57; ÁKD 35,129)
“A hitoktatás első helye a plébániai közösség” – írja ugyancsak a Catechesi Tradendae (C.Tr. 67).
“A katekézisnek – mondja az Általános Kateketikai Direktorium – támaszkodnia kell a keresztény közösség tanúságtételére. Hiszen a katekézis sokkal hatékonyabban tud beszélni olyan dolgokról, amelyek jelenlevő valóságok a közösség mindennapi életében…
A katekéta feladata tehát nemcsak annyi, hogy közvetlenül végezze a katekézist, hanem segítséget kell nyújtania az egész egyházi közösség lelkesedéséhez, amellyel az igazi keresztény tanúságtételt meg tudják valósítani…” (ÁKD 35)
S ami a megtérőket, a megszólítottakat illeti:
II. János Pál ismételten állítja: “Az evangélium hirdetése nem lehet következetes és hatásos, ha nem kapcsolódik hozzá erőteljes közösségi lelkiség” (közösségben élő kereszténység) (Osservatore Romano 1995. II. 16; NMI 43), illetve ha nincsenek felnőtt csoportok, amelyek a testvéri szeretetet hordozzák.
A hit átadása, újak számára, a missziós katekézis és munka lehetetlen – mondja az OICA és az összes újabb kateketikai dokumentum -: ha nincsenek élő felnőtt és ifi csoportok, amelyek befogadják a megtérőket, megtérni vágyókat vagy keresőket. A CT írja: “a terméketlenség veszedelme fenyegeti a katekézist, ha a katekument nem fogadja be egy olyan közösség, amely a hitből él.” (C.Tr 24)
3) A FELNŐTTOKTATÁS A MISSZIÓ SZOLGÁLATÁBAN
Senki sem épít tornyot, ha előbb le nem ül, és ki nem számítja, futja-e a költségekre…
Bíboros atyánk missziós hét kivitelezésére hívta az egyházmegyét. Ennek kivitelezése sokféle formában lehetséges.
De ha komolyan nekiindulunk, hogy megszólítsuk, meghívjuk a nem-hivőket vagy szimpatizánsokat, akkor ezt tervszerűen kell végeznünk:
Két kérdést mindenképp fel kell tennünk:
1. Hogyan tudunk érdemlegesen, hatékonyan megszólítani kívülállókat
2. hogyan tudjuk „befogadni” a megszólítottakat – hogyan tudunk otthont adni nekik az egyházközségben.
ad. 1. A megszólítás. – A felnőttek fiatalok közül sokan nyitottak a kereszténység igazi értékei iránt. Ezért egy-egy szép igehirdetés vagy a szeretet valamely megszólítása megérintheti őket. Legnagyobb megszólítás mindig a tanúságtétel: a személyes szeretet (és a közösségeinkben megélt szeretet), amelyet egy kívülálló megtapasztal – mondja már az EN (21), s újabban az Ecclesia in Europa (28-29; 84-85) vagy az NMI (42-43) pápai levél.
ad 2. De a megszólított akkor marad meg, ha van egy közösség – egy családi ház, egy otthon – ahogyan a CL (26,34) mondja – amely befogadja őt (hasonlóan a NMI, CT, KÁD). Mégpedig a megszólított fiataloknak általában fiatalok csoportjára, a fiatal házasoknak fiatal házasok csoportjára, a felnőtteknek, felnőttek csoportjára van szüksége – amely befogadja őket. A felnőttek keresztény képzése-nevelése tehát ilyen összefüggésben is pótolhatatlan.
Sok pozitív tapasztalatot ismerünk, azokon a helyeken, ahol van befogadó csoport.
És félelmetes tapasztalatokat eredményez – az emberek elveszítését, ahol nincs ilyen. Pl. nagy merítésű katekumenátus és 80 %-a elvész. Nagy jegyes-oktatások – és 90 %-a elvész utána, mert nincs csoport, amely befogadja.
És sok keresővel találkozom: akik számos templomba bementek, s nem volt egy ember, aki megszólította… és nem érezte otthon magát… és nem hívták meg…
A felnőttoktatásnak tehát – a misszió szempontjától – missziós célzatúnak kell lennie. S a misszió – a küldetés – tudatosítása és gyakorlása mindig felfrissítésre szorul.
A felnőtt plébániai csoportok egyik feladata, hogy megtartsa, megerősítse a meglevő keresztényeket, másik hogy befogadja az újakat. Az előző még csak működik sokfelé. A második feladatra: indítás lehet érsek atyánk (és a pápa új evangelizációs meghívása) évi célkitűzése, hogy tegyük misszióssá életünket, plébániánkat. Legalább egy évre.
Szép egy missziós hetet rendezni. De nem elég.
4) EGY MISSZIÓS HÉT MIKOR LESZ HATÉKONY?
Erdő Péter bíborosunknak volt egy nagyon fontos nyilatkozata ezzel kapcsolatban:
Megkérdezték, hogyan szeretné megvalósítani a városi evangelizációt, missziót. Ezt válaszolta:
„A barokk korban úgynevezett népmissziók voltak. Magyarországon egészen a II. világháború utáni időszakig megtartották ezeket a programokat. Most ennek modern formáját szeretnénk megvalósítani.
(1) Először megszólítjuk azokat, akik aktív tagjai a plébániának,
(2) utána az egész közösséget szólítjuk meg,
(3) majd a plébánia kitárul a világ előtt.
(4) Valamilyen kulturális rendezvényt kínálunk a környék lakosságának, vagy hagyományos ünnepet használjuk fel arra, hogy a közösség a nem hívőkkel találkozzék.” (Magyar Nemzet, 2003. XII. 24.)
Fontos ez a tervszerű lépcsőzetesség. Hogy ne csak egy heti akciót hajtsunk végre, hanem tudatosan, felkészülten kivessük a hálót – a keresők felé. De ennek első feltétele a közösség belső magjának, majd az egész plébániának meghívása és felkészítése a közreműködésre. S feltétele, hogy legyen olyan felnőtt hittan, csoport, amely a jelentkező újakat be tudja fogadni.
Lássunk két konkrét példát a mondottakra.
a) Először egy olyan plébániái (talán modellszerű) példát idézünk, ahol van felnőtt, ifi közösség. (Hasonlóan járt el nagyon sok plébánia egyházmegyénkben, ahol pl. egyházközségi zsinatot tartottak!)
A képviselőtestület és a csoportok vezetői feltették a kérdést, hogyan is kellene megszervezniük az érsek úr által javasolt missziós hetet.
-
Először is: hogyan tudnak meghívni, megszólítani kívülállókat,
-
másodszor milyen programmal tudják megszólítani őket.
-
Végül: hogyan tudnak olyan helyet biztosítani a közösségben, ahol ők majd otthon érezhetik magukat.
Hogyan lehet megszólítani a kívülállókat: Erre ez a terv született, pontosan az bíboros úr által megjelölt logika szerint:
1). Először a belső maggal: Először meghívták a képviselőtestületet, a csoportokat, hogy beszélgessenek az apostoli küldetésről… Minden csoport (felnőttek, fiatalok, ifi házasok) élesszék fel magukban a küldetés lelkületét – és egy új odaadással éljék meg ebben csoportéletüket (legyen az bibliaóra vagy katekézis). Vizsgálják meg. – ki van láthatárukon, aki megszólítható volna a szeretettel – s eddig nem szólították meg. –
Megterveztek egy missziós plébániai tábort. – A táborba a terv szerint meg szeretnék hívni nemcsak a plébánia belső tagjait, hanem mindazokat, akik valamilyen vonzódást mutatnak a plébánia iránt. A tábor olyan legyen, hogy az újak is jól érezzék magukat. Semmilyen program nem kötelező: csak egy kötelező: hogy szeretetben, emberségben, figyelmességben legyünk együtt. A plébánia magja természetesen. napi misén, esti imán stb. vesz részt… Feltételezzük, hogy ezekre sokan el fognak jönni, de nem kötelező. Sok alternatív programot tervezünk (részben korosztályonként is külön, máskor együtt), pl. kirándulás, akadályverseny, beszélgetések különböző témákról (hit alapjairól is). Színjátszó-kör, kórházban betegek meglátogatása stb. A programokon részvétel szabad.
A missziós hetet a Jézus szavaiba vetett hitre alapozzák: arról fognak megismerni titeket, ha szeretitek egymást. Ahol ketten vagy hárman összejöttök nevemben, ott vagyok köztetek. A hivő mag szeretetének kell biztosítania Jézus jelenlétét
2). Majd meghívták az egész plébániát: Többszörös prédikációban felhívták őket arra, hogy a következő hónapokon át minden hivő – gyermek, fiatal, felnőtt – figyelje környezetét: kik nyitottak a kereszténység iránt, vagy kik szimpatizálnak azzal: (akár csak azért, mert családtagjaik járnak templomba.) Felhívták a közösséget: Mindenki imádkozzon – gondolja át, hogy ő küldött – s ezzel a szemmel menjen embertársaik közé. – S szóltak a táborról: amelybe meghívhatják azokat, akik érdeklődnek egy ilyen missziós, családi tábor iránt.
A szentségimádások, imaórák is azóta erre is irányultak: hogy feléledjen küldetésünk – hogy Jézus tudjon működni közöttünk… bennünk; Jézus megérintse a ránk bízottakat.
Azóta már sok kívülálló családtag jelentkezett erre, több jegyes, akik épp jegyesoktatási kurzuson vettek részt; többen, akik valami miatt eltávolodtak a plébániától és a vallásgyakorlástól, de valakivel kapcsolatban maradtak, aki meg tudta hívni őket.
3. A plébánián létezik néhány felnőtt csoport, amely feladatának tartja (katekumenátus jelleggel) az újak befogadását és a hitbe bevezetését. Igy ezeket most nem kell külön létrehozni.
4). Rendezvények keresők, szimpatizánsok számra.
A nagy missziós tábor előtt terve van még
Farsang
Kirándulás, majális
baba-mama klub stb.-
A felnőtt közösségek imával készülnek erre: tudatosítják, hogy nem elég egy kirándulás, egy rendezvény: Jézus szeretetével és lelkével kell ott jelen lenniük – nagy odafigyeléssel-szeretettel az úja iránt, hogy azokat megérinthesse Isten szeretete…
5) A FELNŐTT-KATEKÉZIS ÉS MISSZIÓ EGY OLYAN PLÉBÁNIÁN,
AHOL KEVÉSSÉ MŰKÖDNEK FELNŐTT CSOPORTOK..
1.Hogyan tehetjük felelőssé munkatársainkat vagy benső híveinket? – ha a plébánia belső magja kicsit fáradt, vagy kevéssé aktív? ha nincs felnőtt csoport, nincs katekumenátus?
A felnőtt hittanok-csoportok létrehozása nagyon alkalmas utak-lehetőségek erre. Főleg, ha úgy hívjuk meg a felnőtteket – hogy segítségükre van szükségünk: mert segítségükkel fel szeretnénk készülni kívülállók befogadására.
Minden plébános küzd a keresztségre, házasságra jelentkezőkkel…
Pl. Egyik plébánián: a plébános előadásokat tart neki a hitről. Más alkalommal két házaspár beszél nekik a házaséletről, majd egy orvos. És esküvő után többnyire elmaradnak. Miért is?
A felnőtt katekézisnek vannak alaptulajdonságai – andragógiai szempontból: S az előző modell – minden jóindulata mellett – nem veszi figyelembe a felnőttek igényeit. Csak oktat.
1) A felnőtt nem szereti, ha kioktatják. Hogy lehet elkerülni? A katekumenátus rendje ajánlja: hogy a kezdőkkel (prekatekumenekkel, majd katekumenekkel) foglalkozó csoportokban – egy egész csoport (s ne csak egyetlen pap vagy egy vezető) beszéljen a hitről: Különös jelentősége van, ha nemcsak oktatnak, hanem tanúságot tesznek: elmondják, mit jelent az ő életükben – Isten, Jézus, az ima, a gyónás stb.
Pl. legutóbbi katekumen hittan: Behívtak, beszéljek a gyónásról – húsvétkor járulnak szentségekhez. Majdnem elkezdtem – ez lett volna a hiba – az előadás – eszembe jutott: van itt több csoportvezető: velük beszélgessenek először a gyónásról: mondják el ők, mi szép a gyónásban, s utána mondhassák el a katekumenek, számukra mi szép és mi kérdéses… Írják fel a kérdéseket, gondolatokat, s én majd a végén szólok. Nagyon élő volt így.
Felnőttoktatás szempontjának első szabálya tehát: nem kioktatni, tanúságot tenni. A mai világ nem hallgat a tanítókra, csak a tanúkra – idézik folyamatosan az egyházi dokumentumok VI. Pál pápa (EN) mondását. S erre legalkalmasabbak a világiak, akikre nem úgy tekintenek, hogy nekik „az a dolguk”, hogy hitet hirdessenek. Egy jegyes-oktatáson – szólaljanak meg fiatal házasok jegyesek. sok helyen működik is ez, de még sok helyen nem.
2) A felnőttek szeretnek kreatívan részt venni a feladatokban – nem szeretik a passzivitást.
a) Nyugati felmérések egyértelműen mutatták, hogy sokkal több hívő vállalná az egyházi tevékenységben való közreműködést. Jó felnőtt hittan (vagy szülői értekezlet) az, ahol nem egyedül beszélek, hanem előre megbeszélem néhány hívővel, hogy ők segítségemre lesznek a téma elmondásában. Néhány év után ezek a felnőttek alkalmassá válhatnak önálló csoportok vezetésére – megfelelő segédkönyv használatával.
b) Az újakra, megtérőkre (vagy jegyesekre) rendkívüli hatással van, ha látják, hogy néhány éve megtért felnőttek aktívan részt vesznek a csoport vezetésében – nemcsak a pap. Saját jövőjüket is így pozitívan látják az egyházban. Egyébként egy autokratikus klerikális egyház képét látják, ha csak a pap beszél – s ez tudat alatt is taszítja őket.
S még a felnőtt csoportok aktivitás vágyáról: egész hamar lehet az újakkal közös feladatokat vállalni: pl. templom takarítása, vagy kórház látogatása. Ha nem is jön el mindenki, aki részt vesz, egyszercsak az egyházépítés részesének tudja magát.
Plébániánkon a prékatekumenek szemét láttam különösen felcsillanni, amikor mondtuk nekik, hogy rájuk is számítunk, az ő tapasztalatukra, tanúságtételükre, a missziós táborban. Érezték: hogy ők valóban tudnak valamit mondani – azoknak, akik most kezdenek érdeklődni. S megérezték, hogy itt szükség van rájuk. Ez az, ami andragógiailag lényeges a felnőtt számára.
c) Személyesség- közösség igény: Ma semmit sem keres úgy az emberiség, mint épp a személyes kapcsolatra alapuló közösséget. Nincs a missziónak fontosabb eszköze – mondja a zsinat, mondja a pápa újra és újra (NMI43 stb.), mint a testvéri szeretetben élő közösség. Egy út, gyakorlat, ahol nagyon könnyen megjelenik egy csoportban egy felnőtt hittanon a személyesség a csoportos beszélgetés. Pl. egy jegyesi felkészítésen. Ha egy-egy hívő vezetésével 5-7 tagú csoportokban beszélgetnek, egyszercsak felszabadulnak, és baráti légkör alakul ki. Ki merik mondani, amit többek előtt, vagy csak a pap előtt nem mernének elmondani… És felszabadulnak… S itt kezdődik a misszió… Hogy az emberek otthonban, családban, személyes kapcsolatban érezzék magukat köztünk. Mert így lesz kedvük itt maradni. (Ilyen beszélgetésben kielégül kreativitás igényük is. Nemcsak hallgatók, hanem tevékeny résztvevői a folyamatnak. – A csoportbeszélgetésről hosszabban kellene beszélni. Szívesen küldök anyagot, ha valakinek kell.)
BEFEJEZÉS:
Az evangelizáció – misztikus folyamat. Jézus működik benne. És annyit ér az igehirdetés, a példa, a közösség, amennyiben Jézus működik benne.
Tehát egy missziós-evangelizációs munkának az imára, a közbenjáró kérésre, s a hitre kell alapoznia. – S ezzel együtt, leginkább, a hívek között (és közöttünk is) mindig megújulásra szoruló „kölcsönös szeretetre.” „Arról fognak megismerni benneteket, hogy szeretitek egymást.” Ott lesz Jézus, ahol az ő nevében, az ő szeretetében jövünk össze… S akkor benne maradunk.. S akkor bő termést hoz Ő, bennünk, köztünk.(NMI 38).