Sok kisgyermekes édesanya teszi fel a kérdést, sokan egyenesen kijelentik, hogy az ő esetükben a reggeli ima megvalósíthatatlan.
Egy gyermekpszichológus édesanya, negyedik gyermeke érkezése után fogalmazta meg ezt a Baba-mama klubban: Éjjel sokszor fel kell kelnem az újszülötthöz. Reggel biztosítanom kell a két nagy indulását az óvodába és iskolába. A 2 éves még otthon van, de állandóan mellettem akar lenni. A reggeli imára csak egy fohász jut. De ebéd után sikerül imádkoznom, amikor a nagyobbak még nem érkeztek haza, a két kicsi pedig alszik. Ez is nagy erőforrás.
Elbeszélgettünk. Valóban egy ilyen helyzetben alig megoldható az imádság rögtön a felkelés után. De a reggeli ima nemcsak ilyenkor lehetséges. Hiszen fő célja, hogy egész napunknak erőt, fényt adjon. S ha a felkelés után nincs erre alkalom, időt kell keresnünk rá minél hamarabb a reggel folyamán. Vajon mikor volna reggel-délelőtt lehetőséged, hogy elcsendesülten átgondold napodat Istennel, hogy az Ő fényével indulhass?
Az első válasza neki is az volt (ami általában), hogy ha az iskolások elmentek, neki kell fognom a mosogatásnak, a lakás rendberakásának, mert minden hegyén-hátán áll. És képtelen vagyok ezt a rendetlenséget és az elvégzetlen feladatokat elviselni. Ráadásul ott van a 2 éves is, aki nem akar egyedül maradni.
A gyermek-pszichológus édesanyában a beszélgetés során fogalmazódott meg: hogy egy másfél vagy két évesnek és hasonló korosztálybelinek már nagyon jót tesz, ha megtanul egyedül is játszani. Csak a szülőnek kell ezt belátnia, majd megfelelő szeretettel és biztonsággal közölni ezt gyermekével. – De mi lesz a mosogatásokkal és egyéb feladatokkal? – Néhány, kissé tapasztaltabb édesanya hozzászólt: elmondták, hogy ők is így gondolták korábban. De amikor félretették a mosogatást is, és elkezdtek imádkozni, olyan erőt, fényt kaptak a napra, amelynek segítségével gond nélkül el tudták végezni a szükséges feladatokat. És egész napjuk mássá, szebbé lett.
Egy édesanya közbeszólt. Neki a harmadik gyereke másfél éves. Ő sokkal ragaszkodóbb, mint a nagyobbak voltak. Őt valóban nem tudja egyedül hagyni, mert azonnal elkezd sírni, kiabálni. – De többen biztatták: Mi is véltük, de beláttuk, hogy valóban szükséges a gyermek önállóságra szoktatása. Mert súlyos kárt okoz, ha csak édesanyjával tud létezni. Egy ponton tehát elhatároztuk, hogy biztosított helyen magára fogjuk hagyni, akkor is ha egy ideig sírni fog. Próbáld meg te is!
Következő találkozón az előző édesanya csodálkozva mesélte: Képzeljétek. Eddig hiába próbáltam egyedül hagyni gyermekemet, nem sikerült. De most én is elhatároztam, hogy megkísérlem, ahogyan mondtátok. Fiam pedig első szólásra elcsendesült, és játszani kezdett egyedül. Talán eddig belőlem sugárzott mindig a félelem, hogy vajon ő hogyan fog reagálni, amikor egyedül akartam hagyni, s ezért sírt. Most a határozottság hatott rá. – A délelőttjeim pedig, az ima után valóban minőségileg mássá lettek. Most valóban „minden reggel újjáéled az öröm.”