A katolikus család-gondozás alapelvei

(Tomka Ferenc)

Írásunk a családok lelkipásztori gondozásának központi témáit vázolja, a plébániai lelkipásztorkodás szintjén (a 2015-ös szinódus irányelveihez is kapcsoltan). Bevezetőben adunk egy rövid összefoglalását a szinódusnak a család-pasztorációra vonatkozó legfontosabb irányelveiről.1

I. A 2015-ös család-szinódus fő útmutatásai – a család-gondozásról

A 2015-ös család-szinódus egy világméretűen széles körbetekintésre alapozva foglalkozott a mai családok helyzetével, nehézségeivel, valamint az Egyháznak, illetve a lelkipásztorkodásnak ebből fakadó feladataival.

– A szinodus munkáját összefoglaló dokumentum szellemének egyik jellemzője az irgalmasság. Az, amely Ferenc pápa személyéből és írásaiból is árad. Arra hívja a lelkipásztorokat és keresztényeket, hogy irgalmas és megértő szeretettel forduljanak korunk családjai és minden család-jellegű kapcsolata felé. És ilyen irgalommal és ítélkezés nélkül gyakorolják küldetésüket korunknak mindazon kapcsolatai felé, amelyek gyakran a házasság vagy család helyére próbálnak lépni, mint a házasság nélküli együttélések vagy a mozaik családok. Hogy irgalmasan törődjenek a legsebzettebb, a legszegényebb vagy a társadalomból legkirekesztettebb helyzetben levőkkel is (RelFin2015 70, 21-25, 93 – A következőkben, ha jelzés nélküli zárójelbe tett számmal találkozunk, ez hivatkozás a Püspöki Szinodus záródokumentumának megfelelő pontjára).2

– A szinodus rámutat, hogy a mai családgondozás, illetve az ennek megfelelő munkára való felkészítés új egyházi intézmények létrehozását is feltételezi. Az Egyház feladata, hogy az eddiginél jelentősen alaposabb felkészítésben részesítse mindazokat, akik a család-gondozással foglalkoznak, azaz a teológusokat, papi és világi lelkipásztorokat vagy kisegítőket, a szerzeteseket, a családok segítésében részt vállaló családokat. Megállapítja, hogy minden püspökségnek biztosítania kell ilyen továbbképzéseket, illetve létre kell hozni család-referatúrát (főállású munkatársakkal), amely képes segítséget nyújtani a házaspári krízisek esetén; képes a közvetítő beszélgetésekre, amelyek elkerülhetővé tennének sok válást. Itt olyan képzéseket is kell biztosítani, amelyeken a lelkipásztorok is elsajátíthatják a kritikus helyzetben levő párok gondozásának módját, illetve esetenként az elvált-újraházasodottak felkészítését a házasság semmisségének kérésére (58, 61, 78, 79).

A dokumentum hív a házasságra felkészítés jelentős megújítására. Ferenc pápa szinódust záró beszéde is megfogalmazta: „Nagy gonddal készítsük fel a fiatalokat a felelős házaséletre! Legyen innovatív a pasztorációnk, amely felhagy az eddig meglévő gyakorlatokkal, amelyek inkább csak a formalitásoknak akarnak megfelelni, ahelyett, hogy valóban egy egész életre szóló kötelezettségvállalásra készítenének fel.”3

Amint már a FC is megállapította (FC 66), a szinodus is, hogy a házasságra felkészítésnek a gyermekkorban kell kezdődnie, a serdülőkorban folytatódnia, hogy csak utolsó lépése legyen az ugyancsak jelentős megújulásra szoruló jegyes-oktatás. Az elmúlt évtizedekben már sok ország püspöki kara előírta,4 hogy a jegyesoktatás legyen „katekumenális. Erre hívott már Szent II. János Pál pápa is (FC 66), és felhívását nyomatékkal ismételi a Szinodus. Vagyis a jegyesek-oktatásnak nem szabad csupán alapismereteket átadnia a házassági kapcsolatról, hanem el kell vezetnie a megélt keresztény életre, és be kell vezetnie a keresztény közösségbe (58). Mindez természetesen hosszabb és mélyebb házassági felkészítést igényel!

A házasságra való felkészítésre képezni kell a szülőket, a hitoktatókat, katolikus iskolákat, a papokat, hogy képessé váljanak beszélgetni a korosztály szintjéhez mérten a test, a nemiség, a szexualitás kérdéseiről, az életreszóló házassághoz vezető párkapcsolatról stb. (56-58, 61). – A szinodus több helyen megállapítja meg kell újítanunk a szokásos egyházi nyelvezetet, e példa kapcsán is rámutat, hogy a serdülőkkel a nemiség kérdéseiről való beszélgetés területén is, olyan új nyelvet kell használnunk, amelye a mai világ, a mai fiatal megért (28, 32, 56).

– A szinodus, a korábbi egyházi dokumentumokhoz hasonlóan, de új nyomatékkal beszél a családok evangelizáló és missziós küldetéséről. Ezt elsősorban megélt, szép házasságukkal valósítják meg, de vannak konkrét területek is, amelyek sajátosan rájuk vannak bízva: mint a többi családokkal való apostoli kapcsolat-tartás (köztük a szegényekkel, sérültekkel, kitaszítottakkal is), valamint pl. a részvétel a jegyesek oktatásában, illetve a gyermekkorban kezdődő házasságra való felkészítésben (89, 93).

– A szinodus fontos kérdése volt: hogyan érjük el, hogy az elvált és újraházasodottak ne érezzék kitaszítva magukat az egyházból? Hangsúlyozta, hogy bár az egyháznak fenn kell tartania a házasság felbonthatatlanságnak védelmében azt az előírást, hogy az ilyenek nem járulhatnak szentáldozáshoz, gyónáshoz, de az egyházi közösségnek annál inkább ki kell mutatnia szeretetét irántuk. Éreztetnünk kell velük, hogy a lelki megtérés után az egyház élő tagjai lehetnek – amint ezt már Szent II. János-Pál pápa is megfogalmazta (FC 84/e,85), s ha vétkeztek is, van útjuk a lelki megújulás felé (84, 86). E témával kapcsolatosan a szinodus aláhúzta a lelkipásztorok felelősségét, hogy törődjenek az elváltakkal, és legyenek figyelemmel arra is, hogy ma sok fiatal az első szerelemnek kábulatában köti házasságát, avagy a folyamatos szexuális kapcsolat kábító hatása alatt, s emiatt képtelenek az érett, életreszóló döntésre. Így házasságuk nem is érvényes, azaz egyházilag rendezhető (53, 54, 86). Ferenc pápa a szinodus zárása előtt adott már ki motu propriokat, amelyekkel a házasságok érvénytelenségét vizsgáló jogi folyamatok rövidítésére és könnyebbé tételére szólította fel a főpásztorokat.5

II. A család-gondozás legfőbb útjai

A szinódus által megfogalmazott új vagy megújított elvek és feladatok után megpróbáljuk összefoglalni a családok gondozásának szinódus által is jelzett legfőbb útjait. Olyan utak ezek, amelyeken többen járnak már, de sokan még nem. A szinódus, illetve általa az Egyház sürget, hogy tegyük első helyre gondolkozásunkban, lelkipásztori tervezésünkben a családok támogatását. Ebben szeretne szempontokat nyújtani az alábbi összefoglalás.

  1. A családgondozás alapvető feladatai

Lássuk előbb ki felelős elsődlegesen a családokkal való törődésért, majd foglaljuk össze, melyek azok az alkalmak, amikor a lelkipásztor vagy a családok gondozásában résztvevő tehet valamit a házaspárokért-családokért, illetve kapcsolatba kerülhet új házaspárokkal, családokkal?

a. A plébániai közösség felelőssége a családokért

A házaspárokkal való találkozás első lehetőségét a plébániai közösségnek kell(ene) biztosítania. Már a Familiaris Consortio megállapította, s a 2015-ös szinodus új nyomatékkal hangsúlyozta: „A család lelkipásztori gondozása a helyi egyházi közösségnek és minden egyes tagjának feladata. Segítséget kell nyújtaniuk a házastársaknak új hivatásuk és küldetésük megértéséhez és megéléséhez. ” (FC 69; RelFinFam2015 52, 89).

A plébánia elsősorban, mint közösség tud segítségére lenni a családoknak; s leginkább azzal, ha szeretettel, figyelemmel fordul feléjük (a plébániára érkező újak felé, vagy az új házasok felé), és meghívja őket a plébániának, illetve azon belül a családoknak közösségeibe, életébe.

b. Külön figyelemmel fordulni a fiatal házasok felé

Minden szakkönyv és minden egyházi dokumentum is hangsúlyozza, amit most a szinodus is, hogy „a házasság első évei élettel teli és kényes időszakot jelentenek, melynek során… kiemelten lelkipásztori kisérésre van szükségük.” – „Nemritkán válságmotívumok jelenthetnek meg ilyenkor, amelyek gyors váláshoz vezetnek.” „A helyi egyház (feladata, hogy) törődjön a fiatal családok gondozásával.” „A plébánia az a hely, ahol tapasztalt házasok szolgálatára állhatnak a fiatalabbaknak, de támogathatják őket egyházi mozgalmak, új közösségek” családközösségek (60).

c. Tanítani az élet értékére – és a gyermeknevelésre (62-65, 66-67)

A jegyesoktatásokon esetleg felvillantjuk a címben megfogalmazott értékeket, de a szinodus joggal hangsúlyozza, hogy ma ez nem elég. Amikor a társadalom mindenfelől a „halál kultúráját” sugározza a szülők felé, a legalapvetőbb humán-keresztény elvekre is tanítani kell őket, illetve erősíteni azokban: Kiemelten tanítani kell ma a keresztény nevelésre is, amint az élet értékére, avagy a párkapcsolat ápolására. A szinodus a családok vezetését, tanítását új hangsúllyal az egyház, illetve a helyi lelkipásztorkodás feladatának jelöli meg. Itt ismét látszik, hogy a lelkipásztorkodás, illetve az egyház fogalma alatt az összes keresztényt érti, a családok gondozásának tekintetében pedig különösen a családokat, család-közösségeket.

Viszont a lelkipásztornak is tudatosítania kell, hogy neki is feladata a hívő családokat belekapcsolni az új családok gondozásába, neki kell meghívni őket a jegyesi beszélgetésekre, neki kell „biztatnia a házaspárokat, hogy rendszeresen gyűljenek össze, hogy segítsék egymás lelki-emberi életének növekedését, hogy szolidárisak legyenek egymással az élet konkrét szükségleteiben” (60).

És itt jelenik meg ismét a kijelentés: a lelkipásztorokat és munkatársaikat minderre képezni is kell, hogy ők is képessé váljanak olyan programoknak plébániai szintű biztosítására, amelyek az élet helyes szemléletére, elfogadására nevelnek, illetve a keresztény nevelés alapelveit átadják (vö. 61, 66).

Hogy kerülünk kapcsolatba a családokkal?

a. Kapcsolatfelvétel a fiatal családokkal

A családok lelkipásztori gondozása távolabbról az ifjúságpasztorációval is kezdődhet. Ideális, ha a fiatal családokkal való kapcsolat az ifjúsági pasztorációban született kapcsolatok által jön létre. A fiatal családokkal való foglalkozást már a korábbi családok gondozásáról szóló egyházi dokumentumok is a lelkipásztorkodás első feladatának jelölték meg (Vö. PO 6; FC 65-67; A MKPK „Boldogabb családokért” c. körlevele 121-125.). Egyes országok családokkal foglalkozó dokumentumai bemutattak „utakat” is, hogy milyen ismerkedései, kapcsolatteremtési lehetőségei vannak a lelkipásztorkodásnak a fiatal családokkal? (Vö. Az Olasz Püspöki Kar programja.6)

A családokkal való kapcsolat-ápolásnak legismertebb útjai pl. a családlátogatás, családok vagy lakások megáldása. Minden család-lelkipásztorkodás távlati célja az, amit már a zsinat megfogalmazott: „Jó volna, ha (a fiatal házasok) baráti közösségben egymásra találnának, s így kölcsönösen segíthetnék egymást, hogy a nemegyszer nagyon kemény életkörülmények között könnyebben és teljesebben élhessenek keresztény életet” (PO 6; vö. AA 11; RelFinFam2015 90).

b. Jegyesoktatás és a csecsemők keresztelése – mint kapcsolat-felvételi lehetőség

A házaspárokkal kapcsolatba kerülésnek, majd lelkipásztori gondozásának egyik kiemelt alkalma a jegyeseknek-, majd a csecsemők keresztelését kérő szülőknek felkészítése.

A 2015-ös szinódus is kiemelten hívott meg az alaposabb jegyesoktatásra. Sok helyen kihasználják e szentségi felkészítések alkalmait, hogy – a szinodus meghívásának megfelelően – hosszabb távú kapcsolatot építsenek a fiatal párokkal, és segítsék őket az egyházközség élő tagjaivá válni.7 A mélyebben hívő párok esetében pedig lehetőséget adnak e találkozások, hogy máris meghívjuk őket az egyházi közösség építésére: pl. hogy már az oktatás során tegyenek tanúságot hitükről, vagy vállaljanak egy-egy tanúságtételt a következő oktatásokon.

A 2015-ös szinodus több szempontból is aláhúzta, hogy a házasság szentsége nem „magánügy”, hanem az „egyházhoz kapcsolódásnak is élő jele” (36), s hogy ily módon a „kapja meg a házasság és család a Szentlélek kegyelmét arra, hogy tanúságot tegyen Isten szeretetének evangéliumáról” (38). – Már a II. Vatikáni Zsinat is kijelentette, hogy a család küldetése, építeni Krisztus testét, az Egyházat, amelynek a család a legkisebb sejtje: „családegyház” (LG 11). Ennek, illetve a FC és a szinódus által hangsúlyozott katekumenális szemléletnek megfelelően olyan jegyesoktatásokat kell tartani, amelyek bevezetik a fiatal párokat ebbe a szemléletbe, konkrétan bevezetik őket a keresztény közösség életébe. Egy ilyen kezdetnek természetesen folytatása lesz, hogy a fiatal pár kapcsolatban marad az egyházi közösséggel. (Sajnos még több helyen csak a szentségekre való – esetleg minimális – felkészítést tekintik célnak, s nem használják ki a lehetőséget a plébániával, illetve a fiatal családokkal való kapcsolatfelvételre.).

S ha a jegyesoktatásnak meg kell hívnia az egyházi közösségbe, még természetszerűbb ez a meghívás olyan szülők felé, akik a keresztelést kérik gyermekük számára, hiszen a keresztség lényege, hogy az egyház tagjai közé lépnek. A gyermek csak azért keresztelhető meg, mert szülei vállalják, hogy az egyház tagjává nevelik őt.

c. Találkozók a szentségekhez járult párok számára

A házaspárok lelkipásztori megszólításának elterjedt gyakorlata, hogy a szentség után néhány évvel találkozó(ka)t rendeznek a szentségekhez járultak számára. E találkozó(k) célja, az egyházhoz kevésbé kapcsolódóknál, e kapcsolat életben tartása, a mélyebben vallásosoknál az egyházban való elköteleződésre való meghívás. – Alkalom lehet ez a szentségekkel kapcsolatos témáknak, illetve a szentségek kegyelmeinek és élményének felfrissítésére.

A találkozó témáját illetően: a fiatal párok többnyire szívesesen beszámolnak életükről, és beszélgetnek a párkapcsolat vagy a nevelés kérdéseiről (különösen, ha néhány hozzánk közelebb állót előre felkészítettünk arra, hogy ők indítsák el a beszélgetést). Így a találkozó az egyházzal és a hittel való kapcsolat felé vezethet. Amennyiben a keresztelési beszélgetésen csak az egyik házasfél vett részt, az ilyen összejövetel alkalmat adhat a másik fél megszólítására is.

d. Óvodás és alsós hitoktatás – és a szülők képzése

A szülőkkel való kapcsolat ápolására alkalmasak az óvodás vagy kisiskolás korú gyermekek részére szervezett hittanos összejövetelek is, amelyek alatt a szülőkkel beszélgetéseket tartunk a hit kérdéseiről.8

Amíg ui. a gyermek-hittan folyik, a szülők gyakran megvárják övéiket, és beszélgetnek. – Több plébánián kihasználták ezt az alkalmat: Néhány hívő mamát felkészítettek, hogy ők beszélgessenek a szülőkkel a hit alapkérdéseiről, amelyekről a gyermekek is tanulnak. – Sok szülő érzi a felelősséget gyermekéért: szeretné megérteni azt, ami gyermeke lelkét megérinti.

Ha a szülők ilyen hittana nemcsak elméletre, hanem hitből fakadó életre is tanított: például a férjek iránti leleményes szeretetre, megértésre, – a férjek is gyakran felfigyeltek a feleségük életében, illetve kapcsolatukban beállt változásra, s maguk is érdeklődni kezdtek a hit iránt.

Több plébánián, ahol felfigyeltek az édesapák megszólításának e lehetőségére, elkezdtek találkozókat rendezni különös figyelemmel rájuk. E találkozásokra való meghívóban olyan témákat hirdettek meg, amelyek a nem hívő szülőket is érdekelhetik.

e. Találkozó elsőáldozáshoz járuló gyermekek szüleivel

Ez egy különösen jó alkalom a szülők hitének megerősítésére (vagy megalapozására). Akkor működik igazán (és az országban és határon túl is sok helyen így működik!), ha komolyan vesszük, hogy a gyermek csak akkor lehet elsőáldozó, ha legalább egyik szülője vallásos és jár gyermekével templomba is. – Ezt nem szabad fenyegetésként közölni a szülővel, ellenkezőleg: mondjuk meg neki, hogy bizonyára ő sem akarja csupán üres formaságból egy jelentéktelen szertartáshoz küldeni gyermekét. És azt sem akarja, hogy gyermeke súlyos lelki törést éljen meg: hiszen ez történne, ha két éven át elkötelezetten és lelkesen tanulna valamit, majd rájönne, hogy ezt szülei sem veszik komolyan, és neki sem kell komolyan vennie. Ez volna a kettős nevelés. Mi ezzel szemben segíteni szeretnénk a szülőnek, hogy ő maga is felnőtt értelemmel megismerhesse a hit alapjait, hogy tudjon gyermeke kérdéseire választ adni, és megértse miért óriási ajándék az áldozás – gyermek, és felnőtt számára egyaránt. S így értelmesen tudjon önmaga is szentmisére járni gyermekével.

f. Gyermekek szexuális nevelés

A szinódus ismételten hangsúlyozza (láttuk), hogy gyermekkortól el kell kezdeni a családi életre nevelést, a nemiségről, szexualitásról az életkornak megfelelő beszélgetéseket, felvilágosítást – mindig az életre szóló házasság távlatában. Ebben elsődleges feladata van a szülőknek, majd a hitoktatóknak, lelkipásztoroknak is. Ha ma egy 3-4. osztályos gyermeknek társai már pornó képeket, filmeket mutogathatnak okos telefonjukon, akkor fel kell készülnünk, hogy szüleiktől majd a hitoktatóktól elirányítást kaphassanak az ilyen kérdésekben. A Szinódus felhívja a főpásztorokat, hogy ennek megfelelően tartsanak képzéseket lelkipásztoroknak és hitoktatóknak, ők pedig adják tovább ismereteiket a szülőknek (56,58). Az ilyen benső nevelési-családi kérdésekről való beszélgetések mindig kapcsolatot hozhatnak létre a szülőkkel.

g. Baba-mama klubok

A megkereszteltek szüleivel való törődés legismertebb formái közé tartoznak hazánkban: az ún. kismama- vagy baba-mama klubok.

A városiasodott társadalomban (különösen városokban, lakótelepeken, de a falvakban is) a gyermekes mamák magányos helyzetbe kerültek. A férj dolgozik, ők egyedül vannak, esetleg egyetlen babájukkal. Közismert a kismama-depresszió: az egyedül levő és fáradt babás édesanyákat sújtja. Társadalmi szinten is található sokféle törekvések a probléma megoldására.

Hogyan kezdődik? A lelkipásztor hívjon meg néhány hívő, pici gyermekes mamát, hogy jöjjenek össze, és ők hívják meg kisgyermekes ismerőseiket: beszélgessenek, cseréljék ki tapasztalataikat. – Tapasztaltabb mamákat kérjünk meg, hogy legyenek a fiatalabbak segítségére tanácsaikkal. Nyugdíjas nagymamákat szoktak kérni, hogy a találkozók alatt vigyázzanak a gyermekekre.

Az ilyen találkozók ma sok plébánia fontos lelkipásztori helyei a megkeresztelt gyermekek mamáinak gondozásában, illetve az egyháztól távol álló mamák-párok evangelizálásában.

A találkozók témái: gyermekgondozásról, nevelésről, párkapcsolatról, a mamák és házaspárok vallási életéről (imádság, szentmise, egyházi év időszakai). A témákhoz alapot nyújtó irodalom található katolikus kiadóknál is, és különösen jók a protestáns Harmat kiadó tematikus könyvei.9

Amennyiben a hívők hoztak magukkal a hittől távolabb állókat is, a beszélgetés rájuk tekintettel alakul. (Pl. a vallásos édesanyák tanúságot tesznek, mit jelent nekik a hit, az ima; vagy miként merít erőt az imából, a jézusi szeretetből a neveléshez vagy a minden nap megújulásra szoruló párkapcsolathoz stb.).

A plébániákon, ahol mama-klub létesült, a lelkipásztor a gyermekek keresztelését kérőket is elviszi a csoportba. Ily módon megtapasztalják, hogy itt találni fognak magukhoz hasonló édesanyákat, és gyakran elkezdenek járni ők is a klubba.

A baba-mama klubok szép szokása, hogy a szülésről hazaérkező édesanyáknak 8-10 napon át ebédet („koma-tálat”) visznek. A szeretet ilyen konkrét cselekedetei azok, amelyek elindítanak távolabb állókat is az egyházi közösség és Isten felé.

A baba-mama klubokon résztvevő édesanyák gyakran alkalmasak arra, hogy ha elköltöznek, új lakóhelyükön új klubot alakítsanak.

A kisgyermekes mamák, illetve családok lelkipásztori gondozásának fontos formája, ha biztosítjuk számukra a lehetőséget, hogy ők is részt vehessenek a szentmiséken (esetleg síró vagy mozgékony gyermekeikkel együtt). Egyre több templomban, és köztük régebbi vagy műemlék jellegű templomokban is találtak már megoldást arra, hogy olyan helységet, babás-termet alakítsanak ki, amely lehetővé teszi a kisgyermekes szülők belekapcsolódását a szentmisébe. Az ilyen szobáknak természetszerűen helyet kell találniuk az új templomok tervében.

2) A házasságok és családok erősítésének néhány egyéb eszköze

a. A család benső életének hitbeli elmélyítése

Fontos lelkipásztori feladat – írja a szinódusi dokumentum is – közreműködni a családok benső-lelki életének mélyítésében (87, 60). Ennek útjai: az ünnepnapi szentmisék, a családi imádság, -bibliaolvasás, az egyházi év szellemének bevitele a családba (a családi liturgiák megismertetése pl. adventi családi imák-beszélgetések a koszorú mellett, karácsonyi, nagyböjti, húsvéti stb. liturgiák esténként a családi asztal körül. Sokfelé gyakorolják az adventi és nagyböjti önmegtagadásoknak és lelki elhatározásoknak feljegyzését, majd a jócselekedeteknek a családi esti imában való megosztását.)

b. A család és házasság közösségi ünnepei

A pasztorális tapasztalat mutatja, hogy az emberek korunkban is igénylik a megszentelt formákat, a paraliturgiákat, és hatással van reájuk (továbbá családiasságot visz a liturgikus életbe). A 2015-ös szinodus is biztat ilyen ünnepek tartására, mint a családi misék vagy a házaspárok megáldása házassági évfordulókon: A szinodus fogalmazása szerint „ezek az evangelizáció alapvetően fontos eszközei” (39, 60).

A családok megáldása évente. – Több plébánián bevezették, hogy a Szent Család vasárnapját a családok megáldásának vasárnapjává is tették. A családok örömmel fogadták a meghívást, hogy e vasárnapon egész családjukkal (gyermekeikkel és nagyszülőkkel is) jöjjenek el a szentmisére, és ott az egyház áldásában részesülnek. Szívesen eljönnek a kevéssé hívő szülők is!

Házassági évfordulók ünneplése. – Évente egy vasárnapra meghívják azokat, akik pl. 25, 50 éves évfordulójukat ünneplik (de meghívhatók az 1, 5, 10 stb. évfordulósok is). Áldásban részesülnek – a szertartáskönyvben található módon. (Lehetőleg február elején, a nemrég kialakított házasság-hetéhez, Valentin naphoz kapcsolódjon!)

Még élőbbé teszi az évfordulók ünneplését, ha a jelentkező párokat meghívjuk egy felkészítő délutánra, imádságra, hálaadásra az eddigi kegyelmekért, és tapasztalatcserére, hogy ki-ki milyen kegyelmekért ad hálát (ennek rendkívül kegyelmi hatása szokott lenni). Az ünnepek hatása növekszik, ha a plébánia minél több csoportját be tudjuk vonni annak szebbé tételébe: egyrészt pl. az ünnepelteket köszöntik gyermekek, fiatalok vagy más családok, akárcsak egy-egy énekkel; másrészt, a plébánia egy alkalmas helyiségében családias találkozást, agapét készítenek elő.

A családok vagy gyermekek miséje – amelyeken a gyermekek megszólítva érezhetik magukat, a legnagyobb öröm és vonzerő a szülők számára.

c. Házaspári lelkigyakorlat – családi rendezvények

Több plébániai lelkigyakorlaton bevezették, hogy annak egyik napját a házaspárok lelki megújításának szentelik. E napon elhangzik egy előadás, mely szempontokat ad a házastársi kapcsolat- és családi élet megújításához (pl. a közös ima, az egymás iránti szeretet, a közös döntések megbeszélése, a megbocsátás, a feszültségek utáni újrakezdés, a gyermeknevelés stb. kérdéseihez). – Ezután hosszabb csend következik, mely alatt a házasfelek külön-külön átimádkozzák saját helyzetüket, kérdéseiket. Majd idő áll rendelkezésükre, hogy együtt átbeszéljék életüket, és tervet készítsenek házasságuk megújítására.

A lelkigyakorlatokon esetenként vannak olyanok is, akiknek nincs jelen a párjuk, illetve csonka családban élnek, vagy özvegyek, idősek stb. Az elmélkedés során ők is kapnak szempontokat, hogy hogyan újuljanak meg életükben. Majd kisebb csoportokban ők is átbeszélik a témákat.

Másutt tartanak külön női lelki hétvégét, és külön a férfiak számára, hogy így a gyermekes szülők felváltva el tudjanak jönni ezekre.

Ismerősek sok plébánián a családi táborok, kirándulások, rendezvények, amelyek mind erősítik a családok életét, összetartozását és egyházhoz tartozásukat.

d. A gyónás (lelkivezetés) felelőssége és lehetősége

Egyik első lelkipásztori (vagy világi lelki gondozói, tanácsadói) teendő beszélgetésekben, gyónásokban, rákérdezni a házasságban élőre: hogyan működik kapcsolata a házastársával (vannak e rendszeresen – lehetőleg hetente – mélyebb, személyesebb beszélgetéseik)? – és hogyan gyakorolja a gyermeknevelést (sikerül e gyermekekkel személyesen elbeszélgetni; többször dicséri-e a gyermeket, mint ahányszor megszidja; tudnak-e párjával egyetértésben lenni a nevelési kérdésekben)? A feltett kérdésekre természetesen a lelki gondozónak ismernie kell a választ, hogy hiány esetén tanácsot tudjon adni annak kijavítására.

3) A család-közösségek küldetése

a. A családközösségek jelentősége

A családi közösségeknek családokat megtartó-megerősítő jelentőségéről erős hangsúllyal beszél a szinódus: A családoknak „fel kell fedezniük a többi családdal való közösség örömét. Kívánatos lehetősége biztosítani arra, hogy kis családközösségek jöjjenek létre, mint az evangéliumi értéket élő tanúi.” (90, 92) Erre a lelkipásztori bölcsesség mellett (FC 69) a szociológia is rámutat. A szociológiai megfigyelések szerint, ahol a család kapcsolatot ápol más családokkal, családok közösségéhez tartozik, ott a család nagyobb stabilitása figyelhető meg. Ennek két okát emeljük ki:

Az ilyen közösség erőt ad a házasfelek közötti konfliktusok legyőzésére (hogy a konfliktusok esetén ne gondoljanak rögtön a válásra), a gyermekek vállalására, a keresztény nevelésre, az abortusz elutasítására, stb. Védi a kiscsaládot a fenyegető magánytól és annak fizikai és pszichológiai negatív következményeitől. – Fizikai vonatkozásban a kiscsalád könnyebben kap segítséget a közösségben pl. a gyermekek elhelyezésére, felügyeletére, ami a házaspár közös kikapcsolódását is lehetővé teszi.

Rendkívül jelentős a családok közössége a keresztény nevelés szempontjából. Különösen a serdülő akkor tapasztalja meg igazán a keresztény értékek megélhetőségét, ha látja, hogy nemcsak szülei, hanem más, baráti családok is ily módon élnek. A zsinat, majd a 2015-ös Szinódus is ilyen összefüggésben hangsúlyozza, hogy a családcsoportok „törekedjenek tanítással és gyakorlati útmutatással támogatni a fiatalságot”, valamint az új házaspárokat és a házasembereket is (Egyház a mai világban 52; 39,60).

b. A családközösségek-mozgalmak és a családi lelkipásztorkodás

A 2015 évi szinódust megelőzően az előző család-szinódus, illetve Szent II. János-Pál pápa a Familiaris Consortio-ban így fogalmazott: „Elismerést és megbecsülést érdemel az a sok egyházi egyesület, csoport, mozgalom, amely a család lelkipásztori gondjával törődik.” (FC 72; 66, 89, 90, 92)

A keresztény családi közösségek első létrehozói és elterjesztői a katolikus családmozgalmak (mint Equipe Notre Dame, a Házas Hétvége, a Schönstatt, Fokoláre, Mécs, Regnum családcsoportok stb.). Újabban sok egyéb csoport született. Vannak, amelyek a családok spontán igényére válaszként jöttek létre, míg másokat a lelkipásztori igény keltett életre (pl. hogy a házaspárok segítséget nyújtsanak a jegyesi, keresztelési felkészítésben).

Jól ismert hazai egyházunkban is pl. a „Házas Hétvége” mozgalom, amely elsősorban a házasfelek közötti kapcsolat megújításában művel „csodákat”, és segít a pároknak, hogy megtalálják helyüket a plébánián, illetve a családos közösségekben. Hasonló utat jár a „Mécs Családközösség”. 10

A Mécs család-közösségek működése sok szempontból példa. Mert a csoportok számára ki van dolgozva egy sok éves program, amely a kevés gyakorlattal rendelkező csoportokat is el tudja vezetni arra: hogyan sajátítsák el a közösségi együttlét, majd a lelki élet alapvető elveit, gyakorlatát. E program leírja, milyen témával foglalkozzanak 1-1 éven át, azon belül hogyan építsenek fel egy találkozót, milyen elhatározásokat tegyenek azok végén, és miként számoljanak be majd egymásnak a következő találkozáson az elmúl időről, az elhatározás megvalósításáról stb..

Mindegyik mozgalom nyitott minden jelentkező család avagy plébánia támogatására, és segítséget vagy modellt tudnak kínálni a családok gondozásában.11

c. A férfi csoportok

Ha a lelkipásztor egy házaspári csoportot akar létrehozni, melyet a lelki élet mélyebb útjai felé szeretne terelni, gyakran tapasztalja, hogy a párok egyike-másika viccek „beköpésével” nehézzé teszi a mélyebb témákról való beszélgetést. Elsősorban férfiak szokása, hogy csipkedni kezdik párjukat, vagy a másik nemet stb.

A házaspári csoportok létrehozásának gyakori akadályai a párok közötti rejtett – esetleg évek óta megszokott és intézményesített – feszültségek. A Házas Hétvége vagy Mécs mozgalom egyik első feladatának tartja az ilyen feszültségek feloldását: a házaspárok megtanítását arra, miként tudják elfogadni egymást, miként tudják megbeszélni és megoldani az egymás közti feszültségeket.

A plébániai lelkipásztorok számára is nagy lehetőség a nevezett mozgalmak lelkigyakorlatain (és „tréningjein”) való részvétel. A jelzett probléma megoldásának lehetősége továbbá – helyi szinten – (legalábbis átmeneti ideig tartó) külön férfi és külön női csoportok létrehozása. – Ugyanazok a férfiak, akik elviselhetetlenek tudnak lenni a „koedukált” csoportban, egy csupán férfiakból álló csoportban gyakran képesek a lelki életben (az embertársi kapcsolatban és a párkapcsolatban) való elmélyülésre, a házassági problémák őszinte megbeszélésére, illetve arra, hogy lépéseket tegyenek e problémák megoldása érdekében. – Tehát e csoportok is egy idő után a házaspári csoporttá alakulhatnak.

Befejezésül

A család az alapja és forrása az ember, az egyház, a társadalom életének. Ma abszurd támadások érik, és az un. fejlett világban sokfelé az összeomlás jeleit mutatja. Minél sötétebb van, annál jobban világít a fény, és világítanak ma a példaszerű keresztény családok, tanúsítva a családi élet szépségét, és a keresztény élet kegyelmeit is. – Ha a család az egyház legkisebb sejtje, „kis egyház” = „ecclesiola”, érthető hogy a keresztény közösségeknek és a lelkipásztorkodásnak első feladata, hogy mindent megtegyen a családok védelmében és erősítésére, hogy azok valóban az egyház fénylő jelei és tanúi lehessenek a világban, és az egyház jövőjének hordozói.

1 Részletesebben e témáról vö. Tomka F.: A család-szinódus útmutatásai…

2 A Püspöki Szinodus Zárójelentése, Ferenc pápának. A szinodus záróokmánya (A család hivatása és küldetése az Egyházban és a mai világban), Budapest, SZIT, 2015 – (Rövidítve: Relatio Finalis = RelFinFam2015)

3 Ferenc pápa záróbeszéde a családszinóduson 2015. X. 24

4 Az Olasz Püspöki Kar már 1969-ben, a spanyol 1979-ben, a francia 1996-ban, német 2005-ben, ez években megjelent családpasztorációra vonatozó irányelveikben (vö. Tomka F: Szentségi lelkipásztorkodás, Bp, SZIT, 2006, 194)

5 Mitis Iudex Dominus Iesus, Vatican, 2015; Mitis et misericors Iesus, Vatican, 2015

6 Az Olasz Püspöki Konferencia, Jövőnk a család (2). Budapest, MÁK, Új Ember (2) 1994.73-80.

7 Az Olasz Püspöki Konferencia már i. m.; Egyházi előírás lett, hogy a házassági felkészítés legyen katekumenális, azaz vezessen be a közösségbe is. A 2015-ös szinodus ugyanezt hangsúlyozta RelFinFam 58

8 Ennek világszerte ismerős gyakorlatáról beszél pl. Bourgeois D.: Az egyház pasztorációja. Szeged, Agapé, 1999, 408-409

9 Pl. Chapmann, Dobson, Champbell szerzőktől

10 A témához vö. Lelkiségek, mozgalmak a magyar Katolikus Egyházban OLI 2006. Vö. mozgalmak honlapját.

11 Élő családi közösségeket hoz létre a többi jelentősebb hazai mozgalom is, pl. a Regnum, a Fokoláre.