Egyetlen herceg vagy hercegnő sem húz semmiféle hasznot magas rangjából, ha egy olyan országban kell élnie, ahol társadalmi rangját nem értékelik, vagy nem tisztelik, ahol mellőzve van. A keresztényeknek is van egy rangjuk: Isten gyermekei. Sokszor ők sem kapják meg ezért a tiszteletet embertársaiktól. Viszont az ő címük fel van jegyezve a Mennyei Királyságban, ahol mind az angyalok, mind a gonosz lelkek tudják, hogy Isten kötelezettséget vállal azok védelméért, akik az Ő családjának a tagjai.
Ám a lelki birodalomban azt is tudják, hogy Isten gyermekinek Istenben való hitet kell tanúsítaniuk azért, hogy elnyerhessék az Ő áldását. Ha Isten gyermekei nem hisznek Őbenne, a gonosz lelkek zaklathatják őket, valahányszor megengedik, hogy a kétségek felülkerekedjenek a hitükön.
A Biblia számtalan esetben mutatja be, hogyan felel Isten azoknak, akik bíznak Benne. Ezek az esetek gazdagon példázzák, hogy a hit gyümölcsöt terem!
A Szentírásban Isten ígéretet tesz arra vonatkozóan, hogy jogunk van az örömmel való betöltekezésre (lásd: Jn 15,11). Néhány keresztény így fordul hozzám: „Úgy gondolom, helytelen dolog, hogy azt kéred, legyünk örömteliek! Sok jó keresztény van, akik borzalmas gondokkal küzdenek. Te biztosan nem is sejted, milyen fájdalmas tud lenni az élet!” Ezek a keresztények elhitték a sátán hazugságát, hogy a gondok lerombolhatják az örömüket. Valójában Isten terve ennek éppen az ellenezője! Az Ő terve arra kényszeríti a nehézségeinket, hogy azok a mi javunkra dolgozzanak, és így folytonosan növekvő örömet tud létrehozni bennünk! Isten a nehézségeket úgy használja fel, hogy azok segítségünkre tudnak lenni a hit létrejöttében. És a mi szerető Mennyei Atyánkban való hit mindig örömmel jár együtt!
A Föld a mi gyakorlópályánk. Itt megtanulunk Istenben bízni – leginkább azért, mert Ő Az, Aki – és nem csupán azokért a jó dolgokért, amiket értünk tesz. A Zsidókhoz írt levél 11,1 elmondja, hogy: „a hit bizalom abban… amit nem látunk.” A mennyben majd tisztán látjuk a dolgokat, de most még csak „tükör által, homályosan” látunk (1Kor 13,12). Hittel és kitartással meg tudjuk tanulni az Istenbe vetett bizalmat, azt, hogy Ő megtartja ígéretét, még akkor is, ha mi nem látunk azonnali eredményeket. Mihelyt hiszünk Benne, újfajta örömet fog felszabadítani bennünk. Erre itt a földi életben van meg a lehetőségünk – az a lehetőség, ami nem lesz már meg a mennyben!
Valaha tökéletes példája voltam annak az embernek, aki a személyes problémát boldogtalansággá tudja alakítani. Olyan régóta műveltem már ezt, hogy egészen rendjén valónak találtam. És a körülöttem lévő keresztények szintén elmerültek a szomorúságban, ezért úgy éreztem, ez a normális. Talán akkor normálisnak is tűnhetett, de hogy lehetne ez a normális, amikor Isten arra vár, hogy diadalmas győztesek legyünk? Jézus biztosan nem volt „normális”, amikor örömmel nézett szembe az élettel. Ő folyamatosan imádkozott értünk, hogy olyan hitünk legyen, amely elfogadja Isten örömét – tekintet nélkül a nehézségeinkre! Mi is imádkozhatunk, hogy olyanok legyünk, mint a korai keresztények.
A második Korinthusi levél 6,9-10 igen jól meghatározza őket: „…mint halálra váltak, és íme, mégis élünk; mint megvertek, de meg nem öltek; mint szomorkodók, és mégis mindig örvendezők, mint szűkölködők és mégis sokakat gazdagítók, mint akiknek semmijük sincsen, és mégis mindenük megvan.”
Végtére is, mikor láttad úgy, hogy valaki a „hit által” a boldogtalanság állapotába került volna? Valószínűleg még soha – mert inkább menekülni szeretnénk a szomorúságtól, nem pedig elmerülni abban! Ha el akarjuk kerülni a boldogtalanságot, használnunk kell a hitünket. A hit az eszköz, amelyet Isten azért adott, hogy általa felülemelkedjünk az érzéseinken. A hit abban való bizalmunk, hogy Isten megteszi, és mindig is meg fogja tenni azt, amiről tudja, hogy az a legjobb a mi számunkra. A hit örömöt okoz, mert felváltja szomorúságunkat.
Félre, szomorúság! A bánat nem a hit terméke. Elő a vidámsággal, amely kiszabadít a sötétség karmaiból! Az első Péter levél 2,9 mondja: „Ti pedig választott nép…, szent nemzet vagytok, hogy hirdessétek annak dicsőségét, aki meghívott a sötétségből az ő csodálatos világosságára.”
Miféle előnnyel jár a mi címünk: „Isten gyermekei”, ha úgy élünk, mintha nem lenne nevünk és nem lenne győzelmünk Krisztusban?
Igen, mi valóban győztesek leszünk a Mennyben. Azonban Isten arra hívott el minket, hogy már most kérjük el ezt a győzelmet – akár már ma!