Meghívás az imára – mint az öröm forrására
Egy nyolc aranyos gyermeket nevelő édesanya panaszkodott: Folyton rohannom kell, hogy valahogy el tudjam végezni legalább legfontosabb tennivalókat. Így délutánra teljesen feszült vagyok. Idegesen szólok gyermekeimhez, férjemhez. Hogyan tudnám védeni magamat a rohanással, feszültséggel szemben?
Az aggodalomtól, rohanástól megszabadulásnak legfontosabb feltétele, hogy minden reggel imádkozzak. De semmiképpen sem csak egy szöveges, előre megírt reggeli imával! Hanem boruljak le lélekben a jó Isten elé, és Vele beszéljem át napomat:
Gondoljam át értelmemmel: ha kétszer annyi időm volna, akkor sem tudnám minden feladatomat teljességgel ellátni. Az idő soha nem elég. A rohanással, aggodalmaskodással, feszültséggel pedig csak stresszelem magam, de semmit sem használok vele.
Hogy szüntessem hát meg a rohanást, a feszültséget?
Megdöbbentő, hogy ateista pszichológusok, „mentálhigiénés” szakemberek is milyen világosan leírják az itt felvetett problémát, és beszélnek a reggeli (meg az esti) ima, illetve elcsendesülés pótolhatatlan fontosságáról.
Popper Péter neves nem hívő pszichológus írja A belső utak könyve c. kötetében.[1]
„Mai létformánk egyik legnagyobb negatívuma a túlhajszoltság. … A kapkodás, a félmunka, az el nem végzett dolgok restanciája, az igényeinknek nem megfelelő minőségben és tempóban végzett tevékenység állandó irritáló tényezője mindennapjainknak. Napközben idegesek, estére fáradtak, izgatottak vagyunk. Az esti kimerültség és nyugtalanság már előre vetíti hatását a következő napra.
Ha valaki őszintén számot vetne azzal a kérdéssel: Mennyit örültem az elmúlt héten? – sokszor riasztó eredményhez juthatna. A túlhajszoltság legnagyobb átka, hogy elveszi örömeinket, örömtelen kötelességgé válik sok minden, ami önmagában életünk örömforrása lehetne: a gyerekekkel való tennivalók, választott munkánk, hivatásunk, a vásárlás, a háztartás stb.”
Szerzőnk lelki egyensúlyunk biztosítására két alapvető tanácsot ad – a reggeli megtervezést és az esti visszapillantást. Lássuk mit ír a reggelről:
„Reggel. A nap kezdetének ápolása
A nap egészének a kiegyensúlyozottsága szempontjából a legnagyobb ártalmat a reggelek időzavara, kapkodása jelenti. Az otthonról idegesen, feldúltan elrohanó felnőtt és gyerek egész napjára rányomja bélyegét a nap kezdetének hangulata. A nap elindításához először is időt kell biztosítani, még a fél órával korábbi felkelés árán is. Bőségesen megtérül ez a „befektetés”. Biztosítja azt, hogy legyen idő a reggeli tennivalók nyugodt elvégzésére – beleértve az ülve elfogyasztott reggeli, egy rövid beszélgetés néhány percét is.
Gyakorlat: Minden reggel biztosítunk a magunk számára 10-15 nyugodt, zavartalan percet. (Ha lakáskörülményeink nem teszik másképp lehetővé, akár a fürdőszobában.)
Leülünk, és sorrendben végiggondoljuk az előttünk álló nap tennivalóit. Ez az időrendbeli végiggondolás felkészít a nap feladataira, és elejét veszi a kapkodásnak. A nap végiggondolása a következők mérlegelésével történjen:
–Előreláthatóan így fog eltelni a napom. Belefér-e mindaz, amit elterveztem? Általában több dolgot tervezek, mint, amit el tudok végezni, s ez feszültté tesz. Látnom kell, mi az, ami legkevésbé lényeges, amit ma elhagyhatok?
–Milyen kellemetlen, kínos helyzetek várnak rám? Feltétlenül szükségesek, vagy elkerülhetők? – Milyen örömeim lesznek? S ha nem találunk várható örömöket, nézzünk magunkba: mit csinálnánk szívesen? Beilleszthetnénk-e ezt a napba?
…A gyakorlat során lassan rászokunk az értékrend kialakítására. Megtanulunk különbséget tenni lényeges és kevésbé fontos tennivalóink között…”
– Lám a mai tudomány is megfogalmazza a kereszténység és a vallások ősi tapasztalatát: mennyire fontos a helyes reggeli (és esti) ima. Nem szövegek elmondása, hanem átélése annak, hogy Isten jelen van, hogy rábízhatom életemet, és akkor Ő vezetni fog. Akkor nem kell aggódnom. Elég keresnem Isten Országát, és minden mást megkapok a Gondviseléstől, mert így Isten a vezető, nem én. Így tölthet el már reggel az öröm.
A reggeli ima lényeges célja: hogy a Végtelen Szeretet jelenlétének tudatában és örömében induljak neki napomnak. –A reggeli imára 10–15 percet kell biztosítanom. Ennyire szükségem van, hogy a Végtelen Szeretet jelenlétébe helyezkedhessem, és megtervezzem a napot. – Miután lelkemben Isten elé álltam, először gondoljam át: milyen helyzetekkel, emberekkel fogok találkozni ma, mitől félek már előre. Felmerülhet előttem olyan nehézség is, amelynek kimenetelét nem tudom előre. Annál fontosabb, hogy ezzel kapcsolatban is tudatosítsam, hogy Ő minden helyzetben velem lesz. Bizonytalanságomban még inkább kérjem az Ő erejét, és tudatosítsam: ha én átadom magam Neki, az Ő szeretete működik majd bennem, körülöttem.
Így már reggel betölti lelkemet Jézus öröme, békéje. Ahogyan a szentírás is írja: „Jó csendben várni az Úrra, mert ő megszabadít… Minden reggel újjáéled, nagy az ő hűsége. ” (Siral 3, 26,23).
Nem feledhetem, amit sokszor megfogalmaz a Szentírás:“Hogyha az Úr nem építi a házat, hiába fáradnak az építők. Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őrök hiába őrködnek. Hiába keltek hajnalban és fáradoztok késő éjjelig: a kemény fáradság kenyerét eszitek.
De pihentében is megad az ÚR minden áldást, annak, akit szeret.” (Zsolt 127)
Kérjük hát reggelente: „Árassz el minket minden reggel irgalmaddal Urunk, hogy ujjongjunk és örvendezzünk!” (Zsolt 90,14)
És az esti ima?
Általában együtt emlegetjük a reggeli és az esti imát, és ez természetes is. De aki nagyon elhagyta a mélyebb imádságokat, és most kezdi el újra mélyíteni kicsit más a helyzet. Aki képesnek érzi magát, az megpróbálhatja – ha eddig nem is ment jól – hogy egyszerre újra- vagy elkezdje mind a kettőt. De ha úgy érzed, inkább csak egyikkel kezdenéd, kezdd el az egyikkel (jobban javasolnám a reggelit, hogy meglegyen napod elindítása, bár sokan úgy érzik, este könnyebben találnak rá időt.) Ezért írtunk elsőként a reggeli imáról – mint amely által különösen is megtalálhatjuk az örömöt életünkben. De lássuk most, hogy az esti ima fontossága és felépítése hasonló, mint a reggelié.
Folytassuk a mentálhigiénés szakember tisztán tudományos magyarázatával: Miért szükséges a pszichológia szerint az esti elcsendesülés? Popper Péter így ír: Esti visszapillantás. „A nap befejezésének ápolása
Ez a legfontosabb gyakorlat! Egyben a legnehezebb is végigcsinálni (ha fáradtak vagyunk). De ha rászoktunk, elsőrendű igényünkké válik, és szinte önmagában biztosítja pszichés egyensúlyunkat. Az esti visszapillantás az önmegismerés, az önkontroll és a helyzetek mély megértésének alapgyakorlata.
Este elalvás előtt az ágyban képszerűen végiggondoljuk egész eltelt napunkat, a reggeli felkeléstől a jelen pillanatig. A visszapillantás feltétlenül képszerű legyen, úgy pergessük le a napot, mint egy filmet. Az a lényeg, hogy szemlélőivé váljunk a nap eseményeinek, és benne önmagunknak. Lássuk magunkat, ahogy megyünk az utcán, dolgozunk, vitatkozunk valakivel stb. Fontos az időbeli sorrend betartása. A gyakorlat alapattitűdje az én-től való távolítás: Úgy szemléljük magunkat a dolgok és az emberek között, mint egy idegent. Meg kell engedni, hogy ennek az embernek – aki én vagyok – a viselkedése szabadon hasson rám. És ugyanígy azoké is, akik a nap folyamán kapcsolatba kerültek velem.
Döbbenetes mennyiségű rejtett információhoz, megismeréshez juthatunk ezen a módon, amikor néhány percre eltávolodunk önmagunktól, kívülről szemléljük a velünk történt dolgokat. A gyakorlat olyan tapasztalattöbbletet eredményez, amely rövid idő alatt jelentősen növeli önismeretünket, embermegismerésünket, a helyzetek reális értékelését, viselkedésünk kontrolláltságát, a változtatás lehetőségeit. (Így szabadulhatunk meg az este minket nyomasztó fájdalmaktól, megoldatlanságoktól, stresszektől, és ez nemcsak éjszakánk minőségét javítja, hanem a reggeli újraindulást is.)
Az esti visszapillantást végző két nehézséggel fogja magát szembetalálni:
- Elkalandoznak a gondolatai, felbomlik a nap időrendje, átadja magát indulatainak, érzelmeinek, asszociációinak és emlékeinek. Mire fölocsúdik, már messzire kanyarodott a felidézett nap eseményeitől.
- „Belealszik”. A napnak még a negyedéig sem jut el – s már arra ébred, hogy reggel van. A belealvás ellen hat, ha elkerüljük a túlzott részletességet. A visszapillantás valóban „filmszerű” legyen, tehát jó ritmusban, a lényeges eseményekre koncentrált „vágásokban” történjen. Egy-egy fontosabb helyzetnél, jelenetnél azután kicsit elidőzhetünk, részletesebben végignézhetjük, ha igényünk van rá.
Ismételjük: Az esti visszapillantás pszichés önkarbantartásunk egyik legfontosabb módszere, amely egyesíti magában számos kisebb gyakorlat kedvező hatását.
Mondanivalónk lényege, hogy ne vádaskodjunk az objektív körülmények ellen, hanem vállaljuk el, hogy saját életformánkért magunk vagyunk a felelősek. Életritmusunk magával hozza, hogy sokszor rohannunk kell. Csakhogy nagy különbség, hogy nyugodtan rohanunk-e vagy izgatottan. És ez elsősorban rajtunk múlik.”
Kiegészítés a vallásos szempontokkal
A mentálhigiéné által megfogalmazottak hasonlóan érvényesek az esti imára – csupán az ima sokszorta fényesebb és kegyelmibb: hiszen mindezt mi Isten jelenlétében éljük át. És csak Neki van ereje arra, hogy biztosítsa számunkra a megszabadulást az aggodalomtól is, és hogy teljesen Rá bízhatjuk magunkat, életünket.
Az esti ima lényeges része hogy (miután Isten jelenlétébe helyezkedtem),
–hálát adok a napért! Ennek jó eszköze, hogy gondolatban áttekintem napomat. Köszönjem meg, mennyi szépsége volt a napnak, és hogy Isten mindig velem volt: akkor is, amikor én nem gondoltam rá! Legalább 5 eseményt fedezzek fel napomban, amelyekért hálát adhatok!
–Bocsánatot kérek. Ha hálát adtam, általában automatikusan eszembe jut, hányszor nem helyesen cselekedtem. A hibákért kérjek bocsánatot Istentől, és határozzam el, hogy lehetőség szerint kijavítom, jóváteszem azokat (pl. egy felebaráttól bocsánatot kérek, akit megbántottam).
–Újrakezdek. Ha reggel tettem egy elhatározást (pl. hogy örömet szerzek másoknak), este vizsgáljam meg, hogyan sikerült ezt megvalósítani. Adjak hálát azért, ami sikerült, s ne keseredjek el, ha valami rosszul sikerült. Isten szeret, és most újra átadhatom neki gyengeségemet. De határozzam el konkrétan, hogy – az Ő erejében bízva – holnap jobban akarok cselekedni. (gondoljam meg, holnap mit tegyek szeretetből; vagy milyen alkalmat kell elkerülnöm, amely a rosszra vihet).
Befejezésül idézzük fel a 4. zsoltár esti imáját (4. Zsolt 2-9):
„Ha hozzád kiáltok, meghallgatsz, Istenem…
Megsegítettél szorongattatásomban, – könyörülj rajtam és hallgasd meg imám!
…Ragyogtasd ránk arcodat, Uram!
Te örömmel töltöd el szívemet, sokkal inkább, mintha bor és búza bőségben volna.
Lefekszem hát és békében alszom, hiszen te biztonságot adsz nekem, Uram!”
[1] Popper Péter: A belső utak könyve. 3. Javított, átdolgozott kiadás. Relaxa Magyar-Német Innovációs Kft. 1981, 42-48