15. A megváltás új látásmódja

Korunk teológiája egészen új módon beszél Jézus megváltó művéről és szenvedéséről. Ez a szemlélet számunkra is új módon világítja meg Jézus művét és Ő szenvedését, és ezáltal mi is egy új kapcsolatba kerülhetünk Jézussal, az Ő szenvedésével és a megváltás titkával. Amiről most elmélkedünk: hogy egy új módon érthetjük meg a megváltás örömét és a szenvedést.

Szent II. János Pál pápa: a Megfeszített új látásáról

A kereszt és megváltás új szemléletét, amelyről egyes nagy és elmélkedő teológusok már a zsinat előtti években írni kezdtek, pápáink közül Szent II. János Pál pápa foglalt össze írásaiban: korábban érintette már a Redemptor Hominis, (Emberiség Megváltója) kezdetű enciklikájában, különösen pedig ezt fejtette ki a szenvedésről szóló,Salvifici Doloris (Üdvösségszerző Szenvedés =SD) kezdetű apostoli levelében. – Az utóbbi olyan mélységekbe vezet, mely sokaknak talán túl mély is volt; olyannyira, hogy sok a teológus és lelkipásztor sem fedezte fel e pápai levél jelentőségét, és egyáltalán kevesen ismerik ezt.¹

Mi újat mondhat a teológia Jézusról, és az Ő szenvedéséről – 2000 év tanítása után? És hitünknek e legmélyebb központi titkai hogyan kerülhetnek közelebb hozzánk, mint eddig? Lássuk ezt röviden!

Eddig úgy tanultuk hittanban, és úgy fogalmaztunk, hogy amikor Jézus emberré lett, magára vette emberi sorsunkat, majd szenvedéseinket, bűneinket, és így lett megváltónkká. Ez természetesen igazi is.

A zsinat utáni kor teológiája azonban ráirányítja figyelmünket a Szentírásnak azokra a kijelentéseire, amelyek a korábbi elképzelésnél mélyebb titokról beszélnek. Már a zsinaton és a néhány korábbi nagy teológusnál megjelent a megfogalmazás, hogy Jézus megtestesülésében, életében és halálában nemcsak magára vette az emberi természetet, hanem magába vett, magába ölelt minden embert: minden emberrel, szenvedővel és bűnössel egyesült. Ismerős a Szentírásnak e titkot szemléltető képe: hogy mi Krisztus Titokzatos Teste vagyunk, és mindannyian Krisztus tagjai. Ez a misztikus kép ábrázolja leginkább azt, amiről a mai teológia beszél. – Vagyis te és én nemcsak megváltottak vagyunk (akiket Jézus 2000 éve megváltott), hanem tagjai vagyunk az élő Krisztus Testének: Benne élhetünk a Megváltóban, és Ő mibennünk él. – Így egy egészen új, megrázó, és hozzánk még közelebbi titokká válik a megváltás és Jézus szenvedése. Mintegy foglalata lehet a titoknak Jézus kiáltása a kereszten:

Hogyan hagyhatta el Isten a Fiát?

„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46 vö. Mk 15,34) – kiált fel Jézus a kereszten. A történelemben talán a legtöbb könyvet írták erről az érthetetlennek tűnő kiáltásáról. Hogyan hagyhatta el Isten az Istent?

Ha átélem, hogy Jézus Isten, és Ő megába ölelte az egész emberiséget, akkor válik megsejthetővé, hogy az Isten-Jézus – istenségének végtelenségéből fakadóan – képes arra, hogy minden emberrel, és személyesen velem is, kapcsolatba kerüljön; képes arra, hogy minden ember bűneit, fájdalmait (az enyémet is) magába ölelje.

Egy anya képes úgy hordozni a szívében gyermekei fájdalmait, hogy – emberi mérték szerint a legteljesebben azonosul azokkal, és a szíve szinte megszakad a fájdalomtól. Már az Ószövetségi Szentírás is, és még inkább az Újszövetség beszél Isten anyai-atyai szeretetéről (Pl. a tékozló fiú példabeszédben; illetve Jézus egész tanításában). Jézusban Isten végtelen atyai-anyai, átölelő szeretete jelenik meg.

De ha Isten magába öleli az embert, és minden bűnét, fájdalmát, akkor ez az Ő Létének „szétszakítása”, „önellentmondása”: maga a halál. Akkor Jézus egyrészt Isten, aki a Tisztaság, a Szeretet, másrészt ott „sűrűsödik” benne minden ember: minden emberi fájdalom és bűn, az emberi tisztátalanság, szeretetlenség. – Olyan ellentmondás ez: mintha folyékonyan izzó vasra vizet öntenének. – Az Isten-Jézust mintegy szétszakítja, keresztre feszíti, fájdalom. – Már az Izaiás könyvében találunk jövendölést erről a titokról, bár a zsidók végleg nem értették mit akar ez jelenteni „a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, a mi gonoszságainkért törték össze, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást…” (Iz 53,4–5;10,11). – Ily módon válik „megsejthetővé”, hogy Ő Isten létére így kiált: „Istenem, miért hagytál el engem!?”

A Szentháromság egysége Jézus szenvedésében

Szent II. János Pál írja idézett pápai levelében: „Jézusnak ezek a szavai (miért hagytál el engem?) az Atya és Fiú elválaszthatatlan egységéből születnek, mégpedig azért, mert az Atya »az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát« (Iz 53,6). … Krisztus a szörnyű teherrel együtt annak a rossznak a teljességét is átérzi, amit a bűn – az Istennek való hátat fordítás – foglal magába. Emberileg kifejezhetetlen mértékben éli át az Atyától eltávolodó, őt elutasító ember szenvedését. De épp a szenvedés útján viszi végbe a megváltás művét” (SD 18).

Korábbi hitoktatásunk alapján sokan úgy képzelik, hogy valamiképp az Atya, vagy a Szentlélek külön áll a Fiú szenvedésétől. Valójában az új kor teológiája rámutat, hogy a Szentháromság személyei mindig együttműködve cselekszenek, még ha minden személynek is megvan a külön „feladata”. Úgy kell tehát látnunk, hogy Jézus szenvedésében teljességében részt vett az Atya és a Szentlélek is, bár maga Jézus volt az, aki emberré lett, és így végrehajtotta a Szentháromság e szeretet-tettét.

A megváltás által mindent betölt Isten szeretete

Jézusnak ebben a kiáltásában teljesül be a megváltás. – Jézus magába ölelte azokat, akik a bűn vagy fájdalom hatására így kiáltanak: „Istenem miért hagytál el engem?” – magába ölelte az Isten-nélküli emberiség fájdalmát.” Olyannyira magáévá tette az emberiség fájdalmát, hogy maga is átérezte az Atyától való távolságot. Miközben Jézus a bűnben kimondott NEM-ek fájdalmát hordozza, Ő IGEN-t mondott az Atyának. Kiáltása Jézus utolsó szavaival teljesedtek be: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!”  (Lk 23,46)

Jézusnak ez a tette megújította az egész emberiséget: Azelőtt úgy tűnt, hogy vannak pillanatok, amelyekben nem lehet találkozni Istennel, amikor Isten is elhagyta az embert. „Krisztus keresztjében azonban nemcsak hogy beteljesedett a megváltás a szenvedés által, hanem megváltást nyert maga az emberi szenvedés is” – írja II. János Pál pápa (SD 19). – Mert „Krisztus megváltó szenvedésével részese lett minden ember szenvedésének!” Mert „Jézus szenvedésével és halálával él abban, akit így szeretett, az emberben” (SD 20). Mert „Krisztus önnön üdvözítő szenvedésével ott lakik minden emberi szenvedés mélyén” (SD 26.).

Nincs a világnak olyan sötétsége, amelyben Jézus jelen ne volna

Jézus élete és halála tehát nem csupán annyit jelent, hogy Ő 2000 éve felajánlotta életét, szenvedését és halálát megváltó áldozatul az emberek bűneiért „cserébe”. Sokkal, sokkal többről van szó. Ő isteni szeretetében vállalta, hogy saját Testévé tesz-, magába ölel bennünket, az egész emberiséget a világ kezdetétől a világ végéig: hogy bűneinkkel, gyengeségeinkkel együtt, Istenhez emeljen minket. – Jézus azt mondja nekem is: „Ismerem szenvedéseidet! Magamhoz ölellek és szeretlek! Meghaltam érted, minden sötétségedért, bűnödért, bukásodért! Új, isteni életet kezdhetsz!” – „Amidőn tehát az ember a hit által megismeri Krisztus szenvedését, egyúttal saját szenvedéseit is felfedezi benne, s ezek a hit által új jelentést kapnak számára” (SD. 20). – Azóta nincs a világnak olyan sötétsége, amelyben Isten=Jézus titokzatosan jelen ne volna.

II. János Pál egy gyakorlati útmutatást ad: „A szenvedés értelme akkor nyílik meg az ember előtt, ha felveszi keresztjét, s lélekben egyesül Krisztus keresztjével” (SD 26), illetve, ha letérdel lelkében a Keresztrefeszített elé: és leborul a Szeretet e végtelen titka előtt, és hálát ad ezért, amit tett Ő…

Elhatározásod legyen,

hogy próbálj a következő napokban az értünk Kereszteszögezett Isten előtt imádkozni: Éld át, hogy Isten Jézusban nagyobb szeretettel fordult feléd, mint eddig sejtetted: Ő veled van, átölel, minden fájdalmaddal, kicsinységeddel együtt, és Istenhez emel, ha Neki adod magad!

Valahányszor sötétséget, vagy fájdalma érzel, tudatosítsd, hogy Ő ezzel együtt magához-magába ölelt téged. Köszönd meg tehát, hogy az örökkön élő Feltámadott szívében vagy (az isteni szívben, amelyben ott van az egész emberiség). Ő megváltott téged és szeret úgy, ahogy most vagy. Indulj el Vele, és szerezz örömet embertársaidnak, hiszen Ő erre küld. Így Benne, Vele új, és hálától ujjongó isteni életet kezdhetsz, minden szenvedés közepette is.