2. fejezet

Melyik pápába csapott a villám?

Ferenc pápa elődjeit is támadták

Akik a Ferenc pápa elleni kritikákról vagy támadásokról hallanak, tudniuk kell, hogy az őt leginkább támadó irányzatok a zsinat óta minden pápát ugyanúgy támadtak. Ezzel szembesült Szent XXIII. János pápát, a zsinat összehívása miatt, majd az első dokumentumok megszületése után; majd Szent VI. Pál, Szent II. János-Pál és XVI. Benedek pápák.¹ Mindnyájukról elmondták, hogy „összezavarja a katolikus egyház tanítását”, hogy ő az ”antikrisztus”. – Ha visszatekintünk az egyház történelmében, látjuk, hasonló támadásokban részesült minden újat hozó szent és katolikus gondolkozó (amint hasonló elutasításban részesültek a világ vagy a tudomány újítói, pl. A. Einstein vagy Semmelweis Ignác). Hogy a támadások mennyire az éppen esedékes pápa ellen irányultak, jelzi egy kis példa. Benedek pápa lemondásakor körözött az interneten egy kép, amelyen úgy látszott, hogy egy villám csap bele a szent Péter templom kupolájába. E kép elsőként Benedek pápa bűneihez kapcsoltan tűnt fel, az isteni ítélet jeleként. Ma több honlapon, blogon megtalálható ugyanez a kép, csupán most Ferenc pápa eretnek voltát hivatott érzékeltetni.² – Tekintsük most át a „zsinati pápák” elleni támadásokat:³

Szent XXIII. János pápa hívta össze a II. Vatikáni Zsinatot (mely 1962-1965-ig tartott), és nyitotta meg az egyház 400 éve „zárt ablakát”. Ő világszerte általános csodálatnak, szeretetnek örvendett, mert korunk első pápája volt, aki félretette a pápát 400 év óta kötelező fejedelmi viselkedési formákat pl. kíséret nélkül kiment a városba, szóba állt egyszerű emberekkel. Halála után (+1963) az egyház már 2000-ben szentté avatta őt, annyira elterjedt volt tisztelete.⁴ E pápa nemcsak egyes újításokat hozott az Egyház életébe, hanem teljes fordulatot.⁵ Sokat szenvedett azoktól, akik megszokták a „régit”, s szembefordultak a megújulással.

Sok egyéb beszámoló mellett nemrég jelent meg R. Tucci bíborosnak, a pápa egyik benső barátjának, a XXIII. Jánossal való beszélgetéseit összefoglaló kötete. Ez betekintést ad a pápa elleni támadásokba, és mély hitébe is, amellyel mindezeket elviselte.⁶ Képet kapunk a könyvből egy egyházról is, mely isteni valósága mellett egyúttal emberekből áll (vö. LG 8). – A könyvből kiderül a pápa szenvedése a korabeli egyház és a liturgia barokk formái miatt, vagy a Kúria középkori stílusa miatt. Nehezen viselte, hogy neki arany koronát kell viselnie, és trónszéken kell ülnie, melyet a Vatikán alkalmazottak emelnek vállukra, s így kell megérkeznie a fogadásokra. Szenvedett a Vatikán központosított vezetése miatt is, amelyben csak olaszok kaptak helyet, s ahol mindent el akartak dönteni az összegyház „feje felett”.

Fájó élménye volt, amikor a Corriere della Sera keresztény újságban őt kritizáló cikk jelent meg, az ismert főszerkesztő tollából. Azzal vádolta őt, hogy „modernista”, a „protestáns és a kommunista” elvek felé nyitott, hogy meg akarja változtatni az egyház hagyományos formáit, tanítását, felépítését, s ezzel veszélybe sodorja azt.⁷ A tanulmány szerzője később bevallotta, hogy írását nem önként készítette, hanem a Kúria egy bíborosának biztatására, aki e cikkel kívánta védeni az egyházat a pápa „elhajlásai” ellen.

Amikor a pápa 1959-ben bejelentette, hogy zsinatot kíván összehívni, ez világszerte meglepetést váltott ki. De a legnagyobb volt a meglepetés a Vatikán központi szervének, a Kúriának munkatársai körében. A kúriai vezetés meglepetése érthető, hiszen eddig nélkülük nem történt semmi, illetve ők azért dolgoznak, hogy az egyház érvényben levő előírásait változatlanul megvédjék.⁸ – E szent pápában felfedezzük Ferenc pápa számos vonását, és életében találkozunk szinte minden váddal, amelyeket ma Ferenc pápa körül tapasztalunk.

A korábbi zsinatok végeredményeit általában előírások és elítélések foglalták össze.⁹ XXIII. János pápa megnyitó beszédében így fogalmazott: „Krisztus jegyese ma szívesebben nyúl az irgalmasság olaja után, mintsem a szigor fegyverével fenyegetőzzék. Úgy vélem az egyház jobban segít korunk szükségletein, ha tanításának gazdagságát kínálja fel az embereknek, és nem ítél el senkit.” ¹⁰

A II. Vatikáni Zsinat, a feszültségek ellenére is, az egyházon belüli párbeszéd csodálatos példájává lett. A zsinati dokumentumok tervezetét a világ több mint 2000 püspöke előzőleg írásban megkapta és odahaza átgondolhatta. A közös tárgyalások során aztán heteken keresztül átbeszélték és többnyire átírták azokat. Ily módon a résztvevők többsége egyetértésre jutott. A kisebbség általában elfogadta a többség által elfogadott elveket (mert hitte, hogy az egyházat és a zsinatot a Szentlélek vezeti). – Csak néhányan voltak, akik keményen ragaszkodtak korábbi elképzeléseihez, és szembefordult a zsinattal, a pápával, majd Lefebvre érsek vezetésével elszakadt az egyháztól. (Róluk szólunk még.)

A XXIII. Jánost követő pápákat úgy választották, hogy biztosítva legyen a Zsinat irányelveinek kibontakoztatása. A Zsinat az Evangélium tanítására valamint a „szent hagyományra” (az első századok tanítására és gyakorlatára) építve fogalmazta újra az egyház életének elveit, és „porolta le” a port, mely az egyházi életre rárakodott a zsinatot megelőző 400 év során. XXIII. János utódainak, Ferenc pápáig menően sok teendője volt, hogy a megszületett evangéliumi, ősegyházi látásmódot lépésről-lépésre mind jobban bevigyék az egyház gyakorlatába. (Hasonlóan több évszázadon át tartott, amíg a Tridenti Zsinat újításait sikerült beépíteni az egyház életébe.)

A II. Vatikáni Zsinattal az egyháznak, a „gyorsuló időben”, a folyamatos megújulás útjára kellett lépnie. Ez viszont ismételt kritikákat váltott ki, a konzervatív csoportok részéről. A világ részéről pedig, a szekularizáció előrehaladtával párhuzamban, jelentkeztek folyton új támadások. Így Ferenc pápa elődjeinek életében is megvalósult Jézus ígérete: „Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak” (Jn 15,20).

– Szent VI. Pál pápa XXIII. János utóda volt. Csendes, imádságos személyiség, aki egyéniségére is jellemzően enciklikát írt a mindenkivel való dialógus fontosságáról.¹¹ De őt is sok oldalról támadták. – Nemrég került nyilvánosságra, hogy ő is megírta lemondó levelét, arra az esetre, ha már nem bírná a pápaság terhét, de erre végül nem volt szükség.¹² E levélről tudott Benedek pápa is, aki később lemondott, és helyeselte az eljárást. VI. Pál alatt valósult meg a Lefebvre féle szakadás, mint súlyos seb az egyházon és a pápán. A pápát a lefebvristák folyamatosan támadták a zsinat terveinek megvalósítása miatt. Meg kellett élnie, hogy a Szent Péter téren tüntetők jelentek meg, ilyen feliratokat emelve magasba: „Katolikus pápát akarunk”. De támadták őt a „haladók” is, hogy túl lassan cselekszik – Nagy támadás-sorozatban részesült a Humanae Vitae (HV) enciklika megjelenése után is, az egyházon belülről és azon kívülről egyaránt, bár ennek megvoltak a reális okai is.¹³ – Mára őt is szentté avatta az egyház. – Internetes keresőben azonban ma is találunk VI. Pált gyalázó írásokat, melyek szerint hosszú és baljóslatú pápaságát „nyugtalanító, szokatlan és zavart keltő gesztusok jellemezték.”¹⁴

– I. János-Pál pápa követte VI. Pált. Ő, 33 napos pápaság után váratlanul meghalt. Aligha volt a világnak bulvár lapja, amely ne rágódott volna azon, kik és miért ölték meg a pápát, noha az orvosi jelentés nyilvánvaló volt, hogy szívinfarktusba halt bele. A téma máig is előkerül vádként a Vatikán ellen.

– Szent II. János Pál¹⁵ a következő pápa, kiemelt küldetésének érezte a világ országainak és az olasz plébániáknak meglátogatását, – hogy éreztesse az Egyház átölelő szeretetét. Ily módon is (és a Kúria megfelelő alakításával is) meg akarta szüntetni az egyháznak túlzottan Európa-centrikus szemléletét. 104 apostoli utazást tett Olaszországon kívül, s az országon belül pedig 146-ot. Magyarországra is kétszer ellátogatott, és magatartásával mindenhová szeretetet és reményt tudott vinni.

Küldetésének érezte a világ vallásaival való párbeszéd ápolását is. Kiemelten kereste a kapcsolatot a keresztény egyházakkal, de a többi vallással is. – Sokat tett a zsidó-keresztény párbeszédért: a pápák közül elsőként ő lépett be zsinagógába. De amikor helytelenítette Izrael viselkedését a palesztinekkel szemben, és fogadta azok képviselőjét, a zsidó részről is megélt támadásokat. – Sürgette a muszlim-keresztény párbeszédet.¹⁶ Első pápaként látogatott el egy mecsetbe. Emiatt is több támadás érte, politikusok és katolikusok oldaláról egyaránt. Pedig ő egyidejűleg reálisan megfogalmazta az iszlám kultúra másságából következő határokat. Amikor az iszlámizmus veszélyeiről szólt, arra természetesen muszlim oldalról érkeztek a vad reakciók. – A világvallások vezetői, először a történelem folyamán, az ő meghívására találkoztak Assisiben, hogy kifejezzék lelki összetartozásukat, és együtt imádkozzanak a világ békéjéért. E találkozó óta a vallási vezetők a mai napig rendszeresen találkoznak, többnyire Assisiben. A lefebvrista, a tradicionalista katolikus- valamint fundamentalista protestáns vonulat ebben a kereszténységnek, mint egyedül üdvözítő vallásnak megtámadását látta és támadta.

II. János Pál pápa tudott politikai kérdésekben és a politikusokhoz is evangéliumi határozottsággal szólni; például G.W. Busch amerikai elnöknek kifejezte nem helyeslését Afganisztán megtámadása miatt. Természetesen tapasztalta ilyen nyilatkozatainak durva következményeit.

E pápa kevesebbet foglalkozott az egyház benső megújításával, így kevésbé tapasztalta az egyházon belüli támadásokat, mint pl. XXIII. János vagy Ferenc pápák. De őt sem csak a Szovjet titkosszolgálat akarta megölni. A felkészült gyilkosok között voltak a szovjet rendszernek és az iszlám radikálisoknak bérgyilkosai, és volt köztük a Lefebvre-követő közösség egy pap tagja is, aki kétszer próbálta leszúrni őt, hogy „megvédje az egyházat” a II. Vatikáni Zsinat szellemének további „pusztításától”. A lefebvrista közösség kritikái többször célozták meg őt is.

– XVI. Benedek pápára úgy emlékezünk, mint a tudás és bölcsesség pápájára.¹⁷ Mindemellett őt is érték támadások, mind az egyházon belülről, mind azon kívülről. Ratzingert már pápává választásakor „reakciós”, „főinkvizítor”, „páncélbíboros” néven titulálta a liberális és a baloldali média, és az egyházon belül is néhány magát kereszténynek tartó, az egyházat kritizáló újságíró.¹⁸

Mint a Hittani Kongregáció prefektusa (1981-től) élte meg a Kölni nyilatkozatot, melyet 163 nyugatnémet, svájci, osztrák, luxemburgi és holland teológiatanár írta alá (1989-ben). Ők a pápa és a kongregációk működését bírálták, és jogos kérdéseik mellett sok egyoldalúság is megjelent írásukban. A nyilatkozat továbbgyűrűzött: 157 francia, belga és svájci teológusok is levelet intézett Ratzinger bíboroshoz.¹⁹ A zsinati kor kritikáinak újdonsága az volt, hogy már nemcsak az egyházon kívülről érkeztek, hanem belülről is, sőt két oldalról: az un. progresszista és konzervatív köröktől egyaránt. Ratzinger, előbb, mint bíboros prefektus, majd, mint XVI. Benedek pápa igyekezett a két szélsőség között a középúton haladni, de eközben is sok támadás érte.

– Pápasága alatt adta ki a Hittani Kongregációnak Dominus Iesus c. nyilatkozata (2000-ben), melyben kijelenti, hogy a szó teljes értelmében Egyháznak csak a katolikus egyház nevezhető, hiszen csak az fogadja el Péter utódát, és abban van felszentel papság (a Jézusig és apostolokig visszamenő megbízatással). E nyilatkozat a katolikusokban kívánta tudatosítani, hogy minden ökumené közben (amely helyes!) ne felejtsük el saját lényegi természetünket. Az írás azonban a protestáns egyházakban nagy felháborodást keltett. A pápa tehát őket nem tartja a szó szoros értelmében egyháznak?! (Bár voltak megértő protestánsok is, akik kimondták, hogy a pápa nem mondhatott volna mást, hisz ez a katolikus tanítás!) – De katolikus oldalról is megjelentek erős kritikák, hogy miért kellett e levéllel olajat önteni a tűzre. 2000 szeptemberében 53 belga teológus írt alá tiltakozó memorandumot; és W. Kasper bíboros, az Egységtitkárság akkori titkára is megállapította: „jobban, érthetőbben és barátságosabban lehetett volna fogalmazni”.

– Támadásokat gerjesztő volt a regensburgi egyetemen mondott beszéde, amelyben idézte II. Mánuel Palaiologos bizánci császár és egy muszlim tudós párbeszédét: „A császár durva módon felteszi a muszlimnak a vallás és az erőszak kapcsolatára vonatkozó kérdést: Ha nézed, mi újat hozott Mohamed, rossz és embertelen dolgokat találsz, mint az a rendelkezése is, hogy az általa hirdetett hitet karddal kell terjeszteni. Majd a császár így következtet, hogy erőszakkal nem lehet terjeszteni a hitet, hiszen az erőszak ellentétes Isten valóságával és a lélek lényegével.” – Benedek pápa nem szándékozta támadni az iszlám vallást, csak azt akarta kifejezni, hogy a vallás és erőszak sosem egyeztethető össze. (Bár nyilvánvaló hibát követett el, ha nem gondolt arra, hogy s kijelentést a muszlimok nem fogják örömmel fogadni.) Hiába szólt beszéde következő részében arról, mennyi érték van az iszlámban, és az elkereszténytelenedett Európa mennyit tanulhat a muszlimok vallásosságból, és hiába hívott párbeszédre velük, a sajtó csak a Mohamedet elítélő idézetét visszhangozta. Ez persze világszerte muszlim tiltakozást keltett, mely sok keresztény meggyilkolását is eredményezte. Ez viszont sok katolikus részéről váltott ki ítéletet: hogy miként lehet ilyen ügyetlen a pápa.

– Durva visszhangja volt, amikor levelezésének egy részét egy vatikáni világi munkatárs ellopta, és azt nyomtatásban kiadták.²⁰ Bár a kiadó újságíró úgy ítélte meg, hogy a levelekben nincs, ami a pápára közvetlenül negatív fényt vetne, inkább azt mutatják be, hogy a pápa szeretne rendet teremteni a Vatikánban, de sokan állnak szemben vele, mint pl. a vatikáni bank világi vezetője (akit el is távolítottak), és más világi vagy papi személyek.

– A katolicizmus történetének egyik legfájdalmasabb ügye kezdődött életében, a világot megrázó pedofil botrány, amely a papság, és a főpapság elleni szélsőséges vádaskodássá alakult.²¹ A pápát azzal támadták, hogy nem lépett fel határozottan ezek ellen; bár épp ő volt, aki azonnal bevezette e területen a zéró tolerancia elvét.

– A durva csalás és hamisítás példája jelent meg Eric Frattini madridi egyetemi tanár írásában. Az egyház és a pápák ellen írt egyik könyvében közölt egy képet, melyen a fiatal Ratzinger papi ruhában a Harmadik Birodalom Németországának hitleri karlendítésével köszön. A borítón található jellemzés szerint e könyv „jól dokumentált értekezés”, „tényfeltáró mű”. – Egy olasz újságíró fényt derített a csalásra, igazolva, hogy a kép manipuláció. Az eredeti fotót akkor készítették, amikor Joseph Ratzinger és testvére, Georg pappá szentelésük másnapján megáldják a plébánia híveit. Az eredeti képen az újmisés áldást ad (itt látszik felemelt, áldó keze; de másik kezét törölték a képről). Az olasz újságíró még hozzáfűzte: Ratzinger 1951-ben lett pap, hat évvel a Harmadik Birodalom bukása után, azaz papi öltözékben nem is köszönhetett a Birodalom karfelemelésével.²²

– Benedek pápa sokat dolgozott azért, hogy a Lefebvre irány követői visszatérjenek az egyházba. Ennek érdekében két jelentős lépést tett, és mindkettővel kapcsolatban több félreértés és támadás is érte. – Egyik tette az volt, hogy kereste a párbeszédet a törvénytelenül felszentelt lefebvrista püspökökkel, majd ennek eredményeként kiadatott egy dekrétumot a négy püspök kiközösítésének megszüntetéséről. A dekrétum megjelenésekor a Vatikánban nem sejtették, hogy valakik éppen a közeli holokauszt-emléknapra időzítették az egyik érintett püspök, Richard Williamson hónapokkal azelőtt rögzített interjújának levetítését, amelyben az illető a holokauszt jellegét és méreteit relativizálta. A tudósítások a két eseményt összefüggésbe hozták, mintha a Szentszék egy holokauszttagadót részesített volna elismerésben -, és helyezett volna a püspöki funkcióba.²³ – Ez egybehangolt és hamis támadás volt az Egyház és a pápa ellen, és pont az ellen a Benedek pápa ellen, aki elődjével együtt sokat dolgozott a zsidósággal való testvéri kapcsolat megerősítése érdekében. – Először zsidó oldalról hangzottak el támadások, de ők rövidesen felfedezték a félreértést. De közben a lefebvristák is támadtak mindenféle közeledést, illetve a pápát folyton új vádakkal illeték.²⁴

Ami legjobban fájt a pápának, hogy a püspökök kiközösítésének megszüntetése az egyházon belül is vádaskodásokat váltott ki: Miért békül olyan püspökökkel, akik csak a pápa főségét ismerik el (általában), de nem vállalják az iránta való engedelmességet, sem a Zsinat tanításának elfogadását. A pápa egy lelkipásztori szeretetéről tanúskodó levelet írt a Katolikus Egyház püspökeinek. Kifejezte, hogy mindent el szeretne követni annak érdekében, hogy a Lefebvre követők ne szakadjanak el teljesen. Egyben megfogalmazta, hogy az egyház létének feltétele a pápával való egység, akkor is, ha nem ismerjük tetteinek pontos hátterét.²⁵

– Benedek pápa másik lépése a lefebvri csoportok felé, hogy engedélyezte a tridenti formák használatát a szentmisében. Ekkor ismét találkozott tiltakozásokkal, bár e lépése a mozgalom egyik részét visszahozta a katolikus egyházba.

– Kisebb zúgolódások hangzottak el a pápa ellen, a katolikus egyházon belülről akkor is, amikor a szentmisében az átváltoztatáskor egy eddig használt szó megváltoztatását rendelte el. – A „értetek és mindenkiért kiontatik” helyett, az „értetek és sokakért kiontatik” lett az új szöveg, mert ez áll a Szentírásban (Mt 26,28). Egyes katolikusok vádlóan kérdezték: „A pápa nem vallja, hogy Jézus mindenkit megváltott?”

– Benedek pápa életében olyan nagy mennyiségben érkeztek a támadások, hogy több katolikus újságíró és kutató vizsgálni kezdte: vajon nem rejtőzik-e a háttérben egy pápa ellenes titkos összefogás? És vajon mely vádak származnak az egyházon kívülről, és melyek belülről. Vele kapcsolatban is azt írták a szakértők, hogy bármit tesz vagy szól, támadói mindent megkritizálnak, és képesek a legkisebb ügyet nemzetközi botránnyá dagasztani.²⁶

– Ferenc pápa elődjeinek életébe betekintve, s látva az őket ért támadásokat, árnyaltabb képet kapunk Ferenc pápáról, illetve az ellene irányuló vádakról is. (Erről szólunk a következőkben.)