9. találkozó
(AL 9. fejezet)
Ének javaslatok
Atyám tied vagyok, és szüntelen imádlak…
Fogadd el Uram szabadságomat…
Szeretnélek megtalálni önmagamban…
Tapasztalatok múlt hónapról
Kérdések: Milyen sikerrel jártunk a párbeszédes nevelés terén?
Milyen hatása volt a „köszönöm, bocsánat, szívesen” szavaknak, és a napi dicséreteknek?
Házastársi- családi lelkiségünk mely vonásait tartom a legfontosabbaknak?
Imádság
Istenünk! Házasságunkat a Szentháromság szeretet-egységének modellje szerint teremtetted. Arra hívtál minket, hogy a szentségi kegyelem szüntelen újjáéledjen bennünk, és így legyünk „kis egyház”: szeretetednek, isteni életednek tanúi és továbbadói. Add tudatosítanunk, hogy sem egyenként, sem együtt nem vagyunk tökéletesek. Te mégis arra hívtál, hogy egyrészt fogadjuk el házastársunknak-, önmagunknak és gyermekeinknek hiányait, másrészt folyamatosan segítsük egymás szeretetteljes elfogadásunkkal, és együtt haladjunk Feléd, a tökéletesedés útján. Szentlélek adj erőt, hogy megújuljunk imaéletünkben és szentmiséinkben, hogy ezek mindig alkalmak legyenek, kölcsönös szeretetünknek és házasságunk szentségi kegyelmének megújítására is. Add, hogy így mind jobban a Te tanúid, lehessünk. Ámen
Szentírás Mt 5,11-16
Találkozónk témája A házastársi és családi lelkiség
313. Ferenc pápa levele önálló fejezetben foglalkozik a házasság és család lelkiségével. Így ír: „A II. Vatikáni Zsinat a világiak apostolkodásával kapcsolatban már évtizedekkel ezelőtt felhívta a figyelmet, hogy a világiak lelkiségének sajátos arculatot kell öltenie a házasságból és családból fakadóan, és hogy a családi gondok nem idegenek lelki életük stílusától. Fogalmazzuk meg hát a családi élet kapcsolataiban kibontakozó sajátos lelkiség alapvető jellemzőit”.
A természetfölötti közösség lelkisége
314. A Szentháromság jelen van a házassági közösség templomában. 315. Az Úr ott lakik a családban, annak minden szenvedésével, küzdelmével, örömével és mindennapos gondjaival együtt. A családi szeretet lelkisége ezernyi konkrét gesztusból épül, s ez az odaadás emberi és isteni értékeket egyesít, ha telve van Isten szeretetével. 316. XVI. Benedek mondta, hogy „ha becsukjuk a szemünket a felebarát előtt, Isten előtt is megvakulunk”; és hogy a szeretet az egyetlen világosság, amely „mindig újra megvilágosítja a sötét világot (vö. 1Jn 4,12). Ezért akikben mély lelki vágyak élnek, nem kell úgy érezniük, hogy a család eltávolít a Szentlélek életében való gyarapodástól. Ellenkezőleg a házasság olyan adottság, amelyet az Úr felhasznál, hogy a misztikus egyesülés csúcsaira vigye fel a családtagokat.
Imádságban egyesülve a húsvét fényében
317. Ha a családnak sikerül Krisztusban összegyűlnie, akkor ő összefogja és megvilágosítja az egész családi életet. A fájdalmakat és problémákat az Úr keresztjével egyesülve élik át, és őt átölelve tudják elviselni a legnehezebb pillanatokat is. A család keserű óráiban olyan egységben vannak az elhagyatott Jézussal, amely el tudja kerülni a szakítást. Így lépésről lépésre elérik, hogy életszentségüket a Szentlélek kegyelmével házaséletükön keresztül valósítják meg, részesedve Krisztus keresztjének misztériumában, amely a nehézségeket és a szenvedéseket szeretetáldozattá alakítja. Másrészt, az öröm, a pihenés, az ünnep és a szexualitás pillanatait is úgy élik meg, mint részesedést Krisztus feltámadásának teljességéből..
318. A családon belüli imádság
Tudjanak találni mindennap legalább néhány percet, hogy együtt álljanak az élő Úr előtt, mondják el neki gondjaikat, imádkozzanak szükségletekért, azért, hogy képesek legyenek szeretni, és adjanak hálát az életért. Ez az imádság nagyon jót tesz a családnak. Az imádság útja a szentmisén való közös részvételben éri csúcspontját, főként vasárnaponként, a pihenés napján. Az eucharisztikus vacsorán a házastársak mindig megpecsételhetik a húsvéti szövetséget, amely egyesítette őket, és így tükrözik azt a szövetséget, amelyet Isten a kereszten kötött meg egyházával és az emberiséggel.
A kizárólagos és szabad szeretet lelkisége
319. A házasságban élők elhatározása, hogy teljesen csak egyvalakihez tartoznak, hogy együtt öregedjenek meg, tükrözi Isten hűségét. Aki nem szánja el magát arra, hogy örökre szeressen, egyetlen napig is nehezen szerethet őszintén. Ezért reggelenként, amikor felébrednek, megújítják Isten színe előtt ezt a hűség-döntést, bármi történjék is napközben. És esténként, amikor aludni térnek, már várják az ébredést, hogy folytassák ezt a kalandot, bízva az Úr segítségében. Így a házastárs a párja számára jele és eszköze az Úr közelségének, aki nem hagy bennünket egyedül: „Én veletek vagyok mindennap a világ végéig” (Mt 28,20).
320. Van egy pont, ahol a házaspár szeretete eléri a legnagyobb szabadságot, és az egészséges autonómia helyévé válik: amikor mindegyikük felfedezi, hogy a másik nem az övé. Senki nem tarthat igényt arra, hogy a szeretett személy legrejtettebb bensőjét birtokolja, egyedül Isten. A házastárs nem tarthat igényt arra sem, hogy a másik tökéletesen kielégítse minden igényét. Mindegyikük lelki útjának része – mondta Dietrich Bonhoeffer – segíteni a másikat hogy az „kiábránduljon” belőle, és ne tőle várja azt, ami kizárólag Isten szeretetének sajátossága. Az a kizárólagos tér, amelyet mindkét házasfél fenntart Istennel való személyes kapcsolata számára, nem csupán az együttélés sebeinek gyógyítását teszi lehetővé, hanem azt is, hogy Isten szeretetében megtalálják létezésük és együttlétük értelmét. Mindennap segítségül kell hívnunk a Szentlélek működését, hogy ez a belső szabadság lehetővé váljék.
A gondoskodás, a vigasztalás és a biztatás lelkisége
321. A keresztény házastársak a kegyelem munkatársai és a hit tanúi egymás, a gyermekek s a többi családok számára. A család a legközelebbi »kórház«”, amelyben kölcsönösen gondoskodunk egymásról, és mindent családi lelkiségünk részeként élünk meg. Isten szeretete a konkrét szavakban mutatkozik meg, amelyekkel a férfi és a nő elmondja egymásnak házastársi szeretetét. Így mindketten az isteni szeretetet tükrözik, amely erősödik a szótól, a tekintettől, a segítségtől, a simogatástól, az öleléstől. Ezért a családalapítási szándék bátorságot jelent arra, hogy részt vegyünk Isten álmában; bátorságot arra, hogy vele együtt alkossunk; bátorságot, hogy vele olyan világot építsünk, amelyben senki nem érzi magát egyedül”. 323. Mély spirituális tapasztalat minden szeretett személyt Isten szemével látni és fölismerni benne Krisztust. Ez azonban készséget követel arra, hogy tiszteletben tartsuk a másik méltóságát. Csak így virágzik ki a gyengédség olyan fokon, hogy fölébreszti a másikban azt az érzést, hogy szeretik őt. Ez különösen akkor válik láthatóvá, amikor figyelmességgel fordulunk a másik korlátai felé is. 325. Egy család sem tökéletes, hanem fokozatosan ki kell bontakoztatnia szeretőképességét. Állandó meghívás ez, amely a Szentháromság közösségéből, Krisztus és az Egyház egységéből, és abból a szeplőtelen testvériségből fakad, amely az égi szentek között létezik. A még el nem ért tökéletességünk szemlélése meggátol abban, hogy keményszívű ítéletet mondjunk azok fölött, akik a törékenység állapotában élnek. Minden családnak a szüntelen törekvésben kell élnie. Ne veszítsük el a reményünket korlátaink miatt, de ne is mondjunk le a szeretet és a közösség teljességének a kereséséről, amelyre ígéretet kaptunk.
324. A Szentlélek hatása alatt a házaspár nemcsak befogadja az életet a nemzéssel, hanem kilép önmagából, hogy javait másokra árassza. Ez a nyitottság megnyilvánul a vendégszeretetben is. Amikor a család befogad másokat és találkozik velük, különösen a szegényekkel és elhagyatottakkal, az Egyház anyaságának tanúja, részese. – A család akkor éli meg a saját lelkiségét, ha egyidejűleg létfontosságú sejt a világ átformálására.
Életek példája: 1. Egy felnőtt férfi meséli: Szüleim az evangéliumi élet örök példái maradnak számomra. Mindig rendkívüli békét, Istenre bízottságot és kölcsönös szeretetet tapasztaltunk életükben. Gyermekként átéltük velük az 2. világháború végén a menekülést a szovjet hadsereg elől, majd a kitelepítést. 1951 egy nyári hajnalán két Ávós dörömbölt ajtónkon, és mi, nagyobb gyerekek egy résen át hallottuk, hogy durván közlik a parancsot: 24 órájuk van a csomagolásra, mindenkire 50 kilónyi csomag-bútor juthat. Holnap hajnalban jön a teherautó, amely elviszi magukat. Váratlan volt, mint a villámcsapás. Szüleink nem voltak gazdagok, és különösen magas állásban sem voltak. Később derült ki, hogy fő bűnük az volt, hogy beírattak bennünket hittanra (amit ekkor Budapesten már kevesen mertek megtenni), és hogy minden vasárnap „tüntetően” jártak szentmisére 5 gyermekükkel. Az Ávósok távozása után kisettenkedtünk a másik szobából, zavartan kérdeztük: „kitelepítettek minket?” Édesapa ekkor azt mondta, térdeljünk le és imádkozzunk. Hangosan imádkozott. Emlékszem, körülbelül ezt mondta: „Istenem Te tudsz mindent, legyen meg mindenben a Te akaratod. S add, hogy mi mindig örömmel tudjuk azt vállalni.” Így indultunk el, és így éltük át a kitelepítést 3 évét, majd az utána következő éveket. Mindig Istenben bízó hittel. A Nagy Imre korszaktól a kitelepítés helyét elhagyhattuk, de 36 éven át változatlanul „államilag veszélyes” családnak számítottunk: értelmiségi édesapám csak nehéz testi munkákat kapott, s minket, gyermekit sem vettek fel a helyi gimnáziumba, bár kitűnő tanulók voltunk. Ezek ellenére mindvégig a derű és a béke uralkodott családunkban.
Életünk része volt a reggeli és esti valamint az étkezések előtti-utáni közös ima, a közös vasárnapi szentmise (sokszor hétköznapi is), az egyházi év eseményeinek, pl. az adventnek vagy nagyböjtnek közös megélése – önmegtagadásokkal és másoknak való örömszerzésekkel (amelyeket különböző játékos formákban tettünk láthatóvá – pl. szalmát gyűjtöttünk Jézuska jászolába, vagy az időszak napjait feltüntető lapon jelöltük, kinek hányszor sikerült örömet szerezni Jézusnak, felebarátjának.) Szüleinket nem hallottam egyszer sem összecsattanni. Mindig a közös és szeretetteli döntést tapasztaltuk részükről, illetve felénk mindig ugyanazt képviselték. Ha engedélyt kértünk valamire édesapánktól, aki egész nap munkában volt, ő bizonytalan esetben visszakérdezett: anya mit mondott erről? Nagyon boldog ünnepeink voltak, és sok hétköznap este is közösen játszottunk. Jó időben hetente kirándult az egész család, s ez mindig nagy élmény volt. Útközben édesapán gyakran mesélt, és rendszeresen beszélgetett egyenként velünk. Édesanyám is rendszeresen beszélgetett egyenként mindnyájunkkal. Testvéreimmel mai napig követjük szüleink hitvalló példáját, s az unokák és dédunokák is: az 54 dédunokából 52 mélyen hívő életet él.
2. Kis szent Teréz szüleit Ferenc pápa az 2015 őszén tartott családszinódus alatt avatta szentté. Ők az első egyszerre szentté avatott házaspár, a házastársi lelkiség megélésének példaképei. „Hála Istennek két házastársat avathatunk szentté”, mondta a szalézi bíboros egy találkozón, hogy ezzel is hangsúlyozzuk, hogy a szentek nemcsak papok és apácák lehetnek, hanem világiak is, illetve hogy hangsúlyozzuk a családban megélt szentség lehetőségét és fontosságát;”
Louis Martinnak (1823–1894) és Zelie Guerinnek (1831–1877) életükkel megmutatták, hogy a házastársi szeretet az életszentség eszköze, két személy által együtt megtett út az életszentség felé. Hatalmas szükség van a mindennapi életben megvalósított egyszerű spiritualitásra.” Megvalósították azt, amit az egyházdoktor Kis Szent Teréz így fejezett ki: „Szeretni annyi, mint adni, mindent odaadni, végül saját magunkat is odaadni.”
Kilenc gyermekük született, közülük négyen még gyermekkorukban meghaltak. A felnőttkort megélt öt lányuk közül valamennyien a szerzetesi életet választották.
Zelie fennmaradt levelei mesélnek az utókornak a család életéről. A 218 darab levél a család mindennapjairól szól, a gyermekek születéséről és közülük négynek elvesztéséről.
Minden reggel 5.30-kor misén vett részt a Martin család, együtt imádkozták az Úrangyalát és a vesperást, szigorúan az Úrnak szentelték a vasárnapokat, komolyan vették a böjtöt adventben és nagyböjtben. Ugyanakkor a levelek tanúskodnak a vidám percekről is, viccekről, játékokról; Louis szeretett horgászni és biliárdozni. Szegényeket hívtak meg ebédre és látogatták a betegeket. Lányaikat arra tanították, hogy a szegényekkel, kisemmizettekkel egyenrangúként bánjanak.
Amikor Zelie 46 évesen meghalt, Louis magára maradt öt leánygyermekével, s egyedül nevelte őket. Teréz még csak négy és fél esztendős volt akkor. (Magyarul is jelent meg könyv róluk. Brian McKevitt: Kis Szent Teréz szülei, Louis és Zélie Martin, Kairos, 2009.)
Kérdések az elmélkedéshez, majd a beszélgetéshez!
– Hogyan oldhatjuk meg, hogy a közös reggeli imában és a szentmisékben megújítsuk a házassági-szentségi szövetségünket – ahogy Ferenc pápa ajánlja?
– Mikor tapasztaltad, hogy ha odaadtad magad és a fájdalmadat Jézusnak, vele átjutottál a fájdalomból az örömbe?
– Hogyan tudtad elfogadni házastársadnak a tőled eltérő, hibásnak vélt tulajdonságait? Elfogadó szereteteddel miként próbáltad előre segíteni őt?
(- Gondoltam már arra, hogy adjam/uk át Istennek az életemet/ünket? Miben, mikor fedeztem már fel, hogy családi életünk alkalom lehet, az Istennel való egyesülésre?)
Elhatározás – Így olvastuk: „A házasok életszentségüket a Szentlélek kegyelmével házaséletükön keresztül valósítják meg: Egyrészt részesedve Krisztus keresztjének misztériumában, amely a nehézségeket és a szenvedéseket szeretetáldozattá alakítja; másrészt, az öröm, a pihenés, az ünnep és a szexualitás pillanatait is úgy élik meg, mint részesedést Krisztus feltámadásának teljességéből.” – Legyen elhatározásunk a hónapra, hogy az életszentség útját akarjuk járni, az itt megfogalmazott módon.
Ezt az elhatározást a napi ima segítségével tudjuk megvalósítani. Kapcsoljuk tehát az előzőhöz elhatározásként egy másik olvasott mondat: „Reggelenként, amikor felébrednek, megújítják Isten színe előtt ezt a hűség-döntést… És az eucharisztikus vacsorán (is) megpecsételhetik a húsvéti szövetséget, amely egyesítette őket. – Ez életszentségünk útja.” (319)
Ima: Mint a találkozó elején (most még aktuálisabb)
Ének: Mint az elején…