Bérmálásról

5. fejezet
A bérmálás

A bérmálás szentsége felé új érdeklődéssel fordult az egyház és a teológia a II. Vatikáni Zsinat után. – A lelkipásztori teológia feladata foglalkozni a szentségekre való felkészülésnek-, valamint a müsztagógiának kérdéseivel. A bérmálással kapcsolatos – újabban felmerült – dogmatikus szempontok érintik az összes, szentséggel összefüggő, lelkipásztori feladatot is: ti. a felkészítés tematikáját, módját, módszereit”, a bérmálkozók korát, valamint „utógondozásuk” kérdését.

A) A bérmálás meghatározása

Az ősegyházban a felnőttek befogadása egyetlen egészet alkotott. A keresztség és a bérmálás különválása később történt. Az előző századokban a bérmálással kapcsolatos kérdés elsősorban az volt: mennyiben önálló szentség ez, avagy csupán a keresztség része?

A bérmálás l971-ig alkalmazott rendje a megváltozott körülmények ellenére olyan maradt, mint az egyház korai időszakában, amikor a három beavató szentséget egy szertartás keretében szolgáltatták ki. Ezért kellett a II. Vatikáni Zsinatnak sürgetnie, hogy dolgozzák át a bérmálás szertartását (SC 71) és «töltsék meg azt új életerővel, az egészséges hagyomány szellemében, de egyidejűleg tekintettel a jelen idők viszonyaira és szükségleteire» (SC 4). – A zsinat felhívását követve jelent meg l971 augusztusában VI. Pál pápa «Divinae Consortium naturae» c. apostoli konstitúciója (=DCN) és az új «Ordo Confirmationis» (=OC), (a teljes fordítást lásd OBP Budapest l973., 267-343).

Az alábbiakban az OBP-kötetre való hivatkozás ugyanúgy történik, mint a keresztségről szóló 4. fejezetben. Mivel a DCN és az OC az «Ordo Baptismi Parvulorum» c. kötetben jelent meg magyarul, a hivatkozás alkalmával jelöljük annak a rendelkezésnek rövidítését, amelyre hivatkozunk, majd az OBP kötet oldalszámát. Az OC szövege számozva van, a hivatkozáskor tehát megadjuk számot is: pl. OC 4 – OBP 277. o.

A bérmálást korunk egyházi dokumentumai úgy határozzák meg, mint a keresztség megpecsételését, a keresztény nagykorúság és küldetés szentségét (vö. DCN – OBP 269; OC 11-12). Tehát a lelkipásztorkodásnak is úgy kell arra tekintenie, mint a szentségre, amelyben azok, akiket kiskorú gyermekként kereszteltek meg, most érett korban hitvallást tesznek, és öntudattal Krisztus Evangéliumának és az egyház krisztusi küldetésének szolgálatába lépnek.

A bérmálásban a keresztények (az apostoli konstitúció meghatározása szerint):

1. megkapják a Szentlélek szavakkal ki nem fejezhető ajándékát, amely

2. sajátos erővel ruházza fel őket, szentségi jegyet vés beléjük,

3. hogy szorosabban kapcsolódjanak az egyházhoz

4. és elkötelezve érezzék magukat, hogy mint Krisztus igazi tanúi a hitet szóval és tettel terjesszék és megvédjék (DCN-OBP 269. o.).

A DCN a befogadó szentségek közötti összefüggést az élethez hasonlítja: «Az isteni természetben való részesedés… bizonyos hasonlóságot rejt magában a természetes élethez, amely kezdődik, növekszik és táplálkozik. A keresztségben újjászületett híveket ui. megerősíti a bérmálás szentsége, végül pedig táplálja az örök élet étele és itala (DCN-OBP 267. o.). – A szentséget tehát az Isten felé növekvő élet állomásának tartja, és nem az élettől független szent «dolognak»!

A bérmálással kapcsolatos lelkipásztorkodás témái fejezetünkben a következők:

B) A bérmálás felvevői és a bérmálkozó kora

C) Felkészülés a bérmálásra

D) A felkészítés közreműködői

E) A bérmálást követő müsztagógia

B) A bérmálás felvevői és a bérmálkozó kora

Bérmáláshoz vezetünk a hívő életben nevelkedett fiatalokat, és ifjú- vagy felnőtt korban megtérteket egyaránt. A témával kapcsolatos gyakori kérdés a bérmálkozó fiatalok életkora.

1) A bérmálkozók életkorának kérdése a latin egyházban

A bérmálkozók életkorának problematikáját a kérdés története világítja meg.

a) A bérmálás kora a történelemben

Az ősegyházban a felnőtteket egyetlen szertartáson belül keresztelték és bérmálták, majd szentáldozáshoz is járultak. Ez volt az ún. initiatio, a befogadás a krisztusi közösségbe. E korban a keresztséget és a bérmálást egyetlen befogadás részeinek tekintették.

A két szentség szétválása a történeti fejlődés eredménye. Amíg a keleti egyházban a papok a keresztséggel egyidejűleg változatlanul megkenték a megkereszteltet a püspök által megszentelt krizmával (müron), a nyugati egyházban a pap keresztelt, de a kézrátételt és a krizmával való megkenést a püspöknek tartották fenn.

Az initiatio így a latin egyházban kettévált. Ettől kezdve felszínen van a teológiai kérdés: mi a bérmálás jelentősége a keresztséghez viszonyítva; és az elméleti-gyakorlati kérdés, hogy melyik életkorban kell kiszolgáltatni a szentséget.

XVI. Benedek pápa egy interju-kötetében a bérmálást a „nagykorúság szentségének” nevezi, „amellyel a fiatal emberek az érett, felnőtt életbe vezető lépésüket ünneplik meg… Ez a gondolat azt eredményezte, hogy a bérmálás kiszolgáltatása kitolódott a 16 vagy 18 éves korra.” De hozzáfűzi: „Létezik egy más szemlélet is: a keleti egyházak közvetlenül a (gyermek) keresztséggel kapcsolják össze.”¹

Az életkort a skolasztika korától a múlt századig általában 7-12 év körül jelölték meg. – A múlt század óta a téma a viták központjába került, s azóta, a mai napig két vélemény állt szemben egymással. Az egyik a gyermekek korai (7-12 év körüli) bérmálása mellett foglal állást. Ez hivatkozik a keleti egyház gyakorlatára, s még inkább a befogadó szentségek sorrendjére: amely szerint keresztséget a bérmálás követi, s csak utána jön az áldozás.² – Amikor szent X. Piusz bevezette a gyermekek elsőáldozását, összezavarodott a hagyományos initiatiós sorrend, és ez is hozzájárult a bérmálás korának kitolásához.

A XIX. sz. óta jelent meg a másik vélemény: amely a bérmálásnak olyan korra való halasztását kívánta, amelyben a bérmálandó valóban személyes döntésre képes (13-20 év). A bérmálás jelen rendje valóban hangsúlyozza a bérmálkozó „érettségét”; az életkort illetően azonban változatlanul visszautal a 7 éves korra; viszont a püspöki karokra bízza, hogy ha jónak látják, az érettség elérése végett tolják ki a korhatárt (OC 11). Az 1983-as kódex ellenben már nem említi a 7 éves életkort, csak azt, hogy a szentséget „a döntés-képesség korában” (aetas discretionis) kell kiszolgáltatni (891.k).

A Katolikus Egyház Katekizmusa nyitva hagyja a két irányt. Egyrészt azt mondja, nem feltétlenül kell kizárni az életkori határ miatt mindenkit, másrészt olyan „követelményeket” jelöl meg a felkészítés számára, amelyek komoly emberi-lelki érettséget kívánnak:

1308 „Ha a bérmálást olykor a “keresztény nagykorúság szentségének” nevezik is, a hitbeli felnőttséget nem szabad azonosítani a természetes felnőttkorral. … Szent Tamás emlékeztet erre: “A testi életkor nem mérvadó a lélek számára; ezért az ember már gyermekkorban elérheti a lelki tökéletességet.”

1309 Ezért a bérmálási előkészítésnek arra kell irányulnia, hogy a keresztényt Krisztussal szorosabb egységre, a Szentlélekkel elevenebb kapcsolatra vezesse, hogy ezáltal a keresztény élet apostoli kötelezettségeit jobban vállalhassa. Ezért a bérmálási oktatásnak arra kell törekednie, hogy fölébressze a Jézus Krisztus Egyházához tartozás érzékét, mind az egyetemes Egyház, mind a plébániai közösség vonatkozásában. Ez utóbbinak különös felelőssége van a bérmálkozók fölkészítéséért.”

.

b) Teológiai meggondolások a bérmálkozók életkorával kapcsolatban

1. Karl Rahner és több teológus így érvel a bérmálkozók érettebb kora mellett: Amennyiben a bérmálás önállósult (azaz nem csupán a keresztség egy része), szükséges, hogy legyen valamilyen specifikuma, sajátossága, amely megkülönbözteti a keresztségtől. – Amint a betegek kenete vagy a házasság kiszolgáltatásának feltétele és specifikuma egy meghatározott emberi szituáció, hasonlóan a bérmálás esetében az érettség az a „határhelyzete” amelyben ki kell/lehet szolgáltatni. Ha a keresztény nagykorúság, az apostolság szentsége, amint az újabb kor teológiája, egyházi rendelkezései hangsúlyozzák, úgy megfelel természetének, hogy csak az érett korban lehessen azt felvenni; amelyben a felvevő nagykorú döntésre, apostolságra képes. – Hasonló következtetésre látszik jutni Ratzinger bíboros, XVI Benedek pápa, idézett szavaiban.

Rahner és társai teológiai érveléssel világítják meg véleményüket: A szentségekben – a Szentháromság életében való részesedés szempontjából – ugyanaz az egyfajta kegyelem (gratia increata) működik: maga Isten élete bennünk. A szentségek – a felvevő szempontjából – annyiban különböznek egymástól, amennyiben különböző „határhelyzetekben”, különböző élethelyzetekre készítik elő a felvevőt.

A bérmálásnak megfelelő élethelyzet (a nyugati egyházban) a nagykorúvá válás kora. Az önálló, felnőtt életbe lépés az a határhelyzet, amellyel kapcsolatban a szentséget ki kell szolgáltatni. ³

A 7. életév körüli bérmálás gyakorlatának (amely a XIII. sz. óta szokásos) megokolása is az volt, hogy ez a kor az önálló döntés alsó határa. Ez a gyakorlat is az önállósulás korába kívánta tehát elhelyezni a bérmálást. – Ugyanezen szempont alapján emelték fel hangjukat a múlt században teológusok és nemzeti zsinatok – pl. a bécsi, kölni, taumi (Írország), – az alsó korhatárának 13-14 év felé való emelése érdekében, mondván, hogy ez az önálló döntés, a nagykorúság alsó határa.

Az egyházi dokumentumok az újabb korban az előzőknél határozottabban fogalmazták meg (amint a fentiekben idéztük), hogy a bérmálás a nagykorúság, az apostolság szentsége. Jogos, hogy levonjuk ennek következményeit.

Az új szentségteológia és pasztorálteológia több képviselője számára tehát a bérmálási életkor nem csupán pragmatikus kérdés (amelynek segítségével a serdülőkor hitoktatását biztosítani akarják), hanem dogmatikai.

2. Természetesen súlyos érvet hoznak fel azok is, akik a 14 év körüli bérmálás mellett vannak: A bérmálás kegyelmet közvetít – mondják. Ne fosszuk meg az érlelődés korába lépő fiatalokat ettől a kegyelem-forrástól, amely segítségükre lesz, hogy e nehéz koron jól áthaladjanak a felnőtt kor felé.

2) A fiatalok bérmálása – és az életkor meghatározása hazánkban

Az utóbbi évtizedek gyökeres változásokat hoztak hazánkban is

a) A bérmálás életkora – Néhány évtizede még 7-8 éveseket bérmáltak, később az MKPK előírása szerint a betöltött 10. év, majd 12. év lett az alsó korhatár, 1978-ban a Püspöki Kar a 13-14-es korhatárt jelölte meg, illetve azt, hogy a VII-VIII. osztályos kor előtt ne vigyék a gyermekeket bérmálásra. Az egyházmegyei Szinódusok ma egyházmegyénként különböző irányelveket adnak, több egyházmegyében az érettebb kor – 15-18 év – felé tolva az alsó korhatárt:

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye: Az egyházmegyei szinodus 1994-ben így fogalmazott: „A bérmáláshoz, melyre a MKPK rendelkezése szerint 12-14 éves kor előtt ne kerüljön sor, Főegyházmegyénkben nyomatékosan ajánlott a magasabb életkor… Alsó korhatára legfeljebb az általános iskola 8. osztálya. A bérmálás előtt legalább két év hitoktatás és a vallási kötelezettségek teljesítése szükséges” (13 §). 2002-től Erdő Péter bíboros főpásztor a 14 éves életkort jelölte meg, lehetőség szerint a felső határnak.

Szeged-Csanádi Egyházmegye: „Örömmel állapítjuk meg, hogy vannak családok, plébániák, ahol „az érettségi vizsga körül kérik a szentség kiszolgáltatását”. (036) „A bérmálás fölvételére a felnőttkor kezdete előtt ne kerüljön sor.” – „Egyházmegyénkben, összhangban a MKPK határozatával, az alsó korhatár a betöltött 13. év.” (043)

Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegye zsinati könyvében még ez áll: „A bérmálás alsó korhatárát a 8. osztály elvégzése után következő évtől állapítjuk meg. Ez azt jelenti, hogy csak a középiskolás korosztály bocsátható bérmálásra. – De célszerű a felnőtté válás korának idejébe tenni⁴. Később a főpásztor a 16. éves alsó korhatárt jelölte meg.

A bérmálás életkorának emelését sok plébános saját körülményeinek figyelembevételével bevezette. A szentségnek a személyes érlelődés korára való halasztása megfelel a mai általános szemléletnek, és a nemzetközi gyakorlatnak.

1. Hazánkban elsősorban városhelyen gyakori, hogy a bérmálás alsó korhatárát a 15-18. év irányába tolják ki. E plébániákon a bérmálkozók többsége az egyház élő tagja marad a bérmálás után is.

2. Annak az elvnek tarthatatlanságát, hogy: „bérmáljuk meg a gyermekeket minél hamarabb, mert később úgysem fognak eljönni!” – bizonyára nem kell igazolni.

A bérmálás korát különböző püspöki karok (különböző egyházmegyék) más-más módon határozták meg:

A Francia Püspöki Kar 1985-ben 12-18 év közötti életkort jelölt meg, meghagyva a főpásztorok szabadságát.

Az olasz és spanyol területeken a 10-14 éves kort tartják kívánatosnak; bár sok plébánián megemelik a korhatárt.

Németországban és Észak-Európa országaiban általában a 14- 18-20 évet írják elő, egyházmegyénként változóan. (Pl. Németország sok egyházmegyéjében a plébániáknak jogában áll – a képviselőtestülettel, illetve a főpásztorral egyeztetve – dönteni a korhatárról.)

Svájcban 16 év az alsó korhatár, Bécsben és sok európai egyházmegyében a betöltött 14. évet javasolják, vagy írják elő.

b) A felkészülés ideje

A MKPK majd a különböző főpásztorok a kommunista üldözés idején is hangsúlyozták, hogy bérmáláshoz csak azok járulhatnak:

– akik egész évben részt vettek az iskolai vagy templomi hittanon és a szentmisén,

– ezenkívül részt vettek az 1 hónapos közvetlen bérmálási előkészítésen,

– és akiknél «a lelkipásztor megítélése szerint komoly remény van arra, hogy a következő évek során is kitartanak hitükben.»

A mai gyakorlat, illetve az MKPK és az egyházmegyei szinódusok előírása 2 éves hittanra és misére járást kívánnak, illetve hitből fakadó életet és kapcsolatot az egyházi közösséggel. ⁵

A 70-es években, amikor a bérmálás új szemlélete megjelent hazánkban, már ilyen intelmeket olvasunk az egyházmegyei körlevelekben: „A jelentkezéskor a bérmálkozó valamelyik szülőjének jelenlétében nyilvánítsa ki bérmálkozási szándékát. Ez alkalmat nyújt a plébánosnak arra, hogy mind a bérmálkozónak, mind a szülőnek tájékoztatást nyújtson a bérmálással kapcsolatos kötelezettségekről. – A határidőn túli jelentkezést csak kivételes esetben fogadjunk el, pl. ha valaki időközben költözik a plébánia területére.” (Esztergomi körlevél 356/1972)

A körlevelek intenek: „Ne sajnálják a lelkipásztorok, ha valaki kimarad a bérmálkozók sorából, mert nem vállalta a bérmálási előkészület terhét. Jegyezzük meg a lélektani igazságot, hogy nem értékelheti az ember azt, amihez könnyen jut hozzá” (vö.: kalocsai körlevél: 315/1972; esztergomi, egri, váci körlevél mint fent stb.). Hasonlón fogalmaznak az 1994-2000 táján tartott hazai egyházmegyei szinódusok rendelkezéseiben.

3) A felnőttek bérmálása

Sok keresztény van, aki a keresztségben- vagy elsőáldozásban is részesült, de nem bérmálkozott. A lelkipásztorkodásnak figyelnie kell rájuk (vö. 890.k).

Ha a plébánia vezet nyilvántartó kartonokat, segítségül szolgálhat arra, hogy felhívja a lelkipásztornak vagy munkatársainak figyelmét azokra, akik nem bérmálkoztak. – A jegyesi vagy keresztelési oktatásra jelentkező lapokon ugyancsak van rubrika arról, hogy melyik szentségekben részesült az illető.

Sok felnőtt megörül, ha valaki biztatja őket, hogy ők is felkészülhetnek a bérmálkozásra.

Az OICA szerint felkészülésük a katekumenátus rendjét követi, s alkalmat ad a hit felnőttkori átgondolására. Magyarországon sok lelkipásztor felfigyelt már a pasztorációnak (és a felnőttek megszólításának) erre a „lehetőségére”. Elkötelezett felnőttek „születhetnek” belőle.

Megesik, hogy egy meg nem bérmált először visszautasítja a meghívást, majd amikor látja, hogy hozzá hasonlóak bérmálkoznak, mégis „rááll”, főleg ha van valaki, akitől erre újabb biztatást kap.

C) Felkészülés a bérmálásra

1) Alapvető felkészítési szempontok

A bérmálás szentségéhez az járulhat, aki „alaposan fel van készülve a szentség vételére”, írja elő az OC (OC 3,12 – OBP 276., 280. o.; 890.k.). A bérmálási katekézisnek a „Krisztusban való nagykorúságra”, a felelős egyháztagságra, a keresztény felnőttségre kell elvezetnie. Az OC megfogalmazza a felkészülés céljait: „Legyen általa tudatossá, mit jelent a hívő ember életében a teljes engedelmesség Krisztusnak, és az állhatatos tanúságtétel őróla”; hogy „ránevelődjenek az apostolságra”, az Egyház építésére, missziós küldetésében való részvételre (OC 1-2, 11-12. OBP 280).

A bérmálási felkészülés a katekumenátus útját járja. (Vö. előző fejezetünket!) – A bérmálásra való készület céljára több hittankönyv jelent meg hazánkban.⁶ Mint katekumenális katekéziseknek, a bérmálási készületnek több dimenziója van⁷:

a) Ismeret: A Szentlélekkel és a szentséggel kapcsolatos alapvető ismeretek mellett, a fiatalok (felnőttek) ismerjék meg hitünk alapjait úgy, hogy „készen legyenek választ adni annak, aki reménységük felől kérdőre vonja őket” (1Pt 3,15).

b) Evangéliumi élet: A katekézisnek célul kell tűznie, hogy a felkészülők mélyebb kapcsolatba kerüljenek a Szent Lélekkel; továbbá, hogy felfedezzék – hogy egész kereszténységünk élet: nem csak hallgatnunk kell Isten Igéjét, hanem életre kell váltanunk azt mindennapi életünkben.

c) Diakonia – szeretetszolgálat: „A felebaráti szeretet minden hívő feladata – mondja XVI. Benedek pápa. – A szeretetnek legyenek meg a maga szervezetei. … Az egyház éppúgy nem hanyagolhatja el a szeretetszolgálatot, mint a szentségeket és az Igét” … A társadalom igazságos rendjéért végzett tevékenység a hívő laikusok közvetlen feladata”.⁸ – A felkészülés lényeges része az evangéliumi ember-szolgálat: pl. a szegények, öregek meglátogatása, a karitász munka.

Sok kis- és egyes nagy protestáns egyházi közösségben a hívek jövedelmük 10%-át ajánlják fel gyülekezetük és a rászorulók javára. A fiatalok számára életreszóló tanítást adhat, ha megszokják, hogy javaik egy részét, esetenként kicsi jövedelmük zseb-pénzük pl. 10%-át, az egyház és a szegények javára ajánlják.

d) Koinonia – az egyház közösségének építése: A bérmálkozó az egyház építő tagjává akar válni. Ennek konkrét lépései vannak:

– Bekapcsolódás a plébánia életébe: A fiatalok tartózkodnak a felnőttektől; annál nagyobb élmény számukra, ha azok befogadó szeretettel, és egyúttal felnőttként elbeszélgetnek velük hitükről, életükről. A bérmálkozási ifi csoportnak is szüksége van az idősebbekből álló „befogadó csoportra”, amely által a gyermekként megszokott plébánia felnőtt-testvéri arcot ölthet számukra. Közösségbe kapcsolódásukhoz tartozik az egyházközségi feladatokba (takarításba, kertgondozásba, énekkarba stb.) való bekapcsolódás.

A plébánián való felelősségvállalásuk alkalmas módja, ha az elsőáldozásra készülők kezesei lehetnek; vagy ha meghívják őket, hogy bizonyos rendszerességgel vegyenek részt egy-egy gyermek-hittancsoport munkájában – és tegyenek tanúságot a fiatalok hívő életéről.- Vannak egyházközségek, amelyekben a munkacsoportok tagjai meghívják a bérmálkozásra készülőket, hogy megismerjék tevékenységüket vagy részt is vegyenek abban.

– Bekapcsolódás az egyház életébe: A saját plébániai közösségbe kapcsolódás mellett, a készület feladata, hogy megtanítsa a fiatalt kitekinteni a plébánia határain túlra, az egyházra. Alkalmas erre a részvétel pl. egyházmegyei ünnepeken, ifjúsági találkozókon; vagy egy-egy szerzetesrend és lelkiségi mozgalom képviselőinek meghívása – és a megismerkedés velük, stb.

A közösség, a koinonia építésével kapcsolatban meg kell tanulni saját akaratunk elvesztését: az egyetértésért: abban a hitben, hogy ha ily módon elveszítjük magunkat, százszorosat kapunk; és az egyház, az egység építői lehetünk.

A koinoniához tartozik az ökumené. Vegyenek részt az ökumenikus imahéten, ökumenikus ifjúsági találkozókon (vagy szervezhetnek ilyet).

e) Martüria – Tanúságtétel – misszió: Az eddigieknél tudatosabban fel kell tenni a kérdést a jelöltnek: átadom-e környezetemnek Krisztus örömhírét? Erre indításokat kell kapnia a katekéziseken, és módot kell találni, hogy megbeszéljék a résztvevőkkel tapasztalataikat. A fiatal igényli az aktivitást. Az apostolság, a tanúságtétel a keresztény aktivitás lényegi része.

f) Liturgia – Az egyház nagy tevékenységi területeiből felsoroltuk az előző hármat (diakonia, martüria, koinonia). Ha a liturgia az egyház életének forrása és csúcsa, kérdés, hogyan szerettethetjük meg azt jobban a felnőtt egyháztagságra készülőkkel; milyen módokon tehetjük őket annak aktív részeseivé. (A válaszra itt röviden térünk ki; ezzel foglalkozunk az Eukarisztiával szóló fejezetben, és a Liturgia tantárgyban.)

Egy-egy teológiai írásban, előadásban úgy tűnik, mintha a diakonia, martüria, koinonia, liturgia hasonértékű küldetései, cselekedetei volnának az egyháznak. És ha van köztük elsődleges, akkor az a liturgia – amely „csúcs és forrás”. Az egyház jelen felfogásában a kép másként alakul: A liturgia valóban az egyház szíve. De a szentségek küldetése, hogy Krisztussal egyesítsék, és Krisztusban eggyé tegyék a közösséget, azaz megvalósítsák a koinoniát. A koinonia, a krisztusi és Szentháromságos közösség az új evangelizáció alapja (NMI 42-43). Az egyháznak minden cselekedete (a diakonia vagy a martüria is) csak akkor tudja igazán tanúsítani az evangéliumot, ha a koinoniából származik, ha az egységből fakad. A diakonia és martüria hat befelé az egyház közösségére, és még inkább kifelé a világba. A liturgia lényegét tekintve a hívők (vagy megtérők) számára van, hogy azokat alakítsa Krisztussá, és Krisztusban eggyé – azaz megvalósuljon a koinonia. A bérmálkozók nevelésében már ily módon kell felépítenünk a nevelés rendjét, az érték-hierarchiáját. Vagyis mindenek előtt a szeretet-egységre, az egyházzal való közösségre kell nevelnünk konkrétan a csoporton belüli egységre és közösségre is. – Ezeket a fontos összefüggéseket szemlélteti ábránk.

11. ÁBRA

A gyakorlatban: több hazai plébánián a felkészülés során bizonyos tevékenységeket kérnek a bérmálandóktól (egyes helyeken az egyetemi kredit-rendszernek megfelelően, választhatnak a lehetőségek közül, majd bizonyos számú tevékenységet „igazolniuk kell”, amikor a bérmálás előtti „befogadáshoz”, „megvalláshoz” vagy „kiválasztáshoz” érkeznek. Lássunk példákat e feladatokra:

Az, hogy milyen tematikát, ismereti-, lelki-, aktív feladatokat adhatunk a bérmálkozóknak (vagy kérhetünk számon tőlük), függ korosztályuktól, valamint lelki érettségüktől. Más alapokról indul a bérmálásra való felkészülés ott, ahol erre egyfajta automatizmus (megszokás) szerint mindenki jelentkezik, és másról, ahol a jelentkezés alkalmával már törekszenek biztosítani az elkötelezettséget: mindannak őszinte vágyát, amit a bérmálás szentsége jelez és közvetít. – A fent felsorolt szempontok gyakorlatra váltásában tehát többféle „szint” lehetséges. A következő példákat hazai plébániák gyakorlatából vettük.

– Feladatok: Feladatot vállalnak az egyházközség életében (pl. a liturgiában: felolvasás, előéneklés, ministrálás, hívek fogadása a szentmise előtt; plébániai szolgálatokban: kisebbek hittanóráinak látogatása, azokban való aktív részvétel; gyermekekre vigyázás a plébánia családjaiban, hogy a szülők a felnőtt-hittanra elmehessenek; caritász-diakonia terén: öregek, betegek látogatása; idősek elhozása a szentmisére és hazakísérésük; kórházak, sérült intézmények látogatása. stb.);

– Imaélet: Lépjenek előre (korábbi életükhöz képest) imaéletükben. Akik vasárnaponta már rendszeresen járnak szentmisére, vegyenek részt heti egy hétköznapi misén (ha erre érzik a vágyat); kapcsolódjanak be a szentolvasó-társulatba, vállaljanak napi egy tized rózsafűzért; bizonyos rendszerességgel imádkozzák a Zsolozsmát (erre lelki napokon felkészítik őket). Mint Krisztus papi, áldozat-bemutató küldetésének részesei, imával, áldozatokkal járuljanak hozzá az egyház és a plébánia életéhez; mint az egyház egységéért felelős személyek, imádkozzanak a pápáért, püspökért, hivatásokért stb.. – A bérmálási órákon – ha addig nem történt meg – gyakorolják be a saját szavakkal fogalmazott imádságot (minden órán 2-2 személy imádkozhat az óra elején és a végén) stb.

– Misszió – martüria: környezetükben (családban, iskolában, munkahelyen stb.) tegyenek tanúságot Krisztusról, elsősorban példájukkal, s ha kell szavaikkal is. A Lélek erejébe vetett hittel vállalják a katekumen liturgiákban a tanúságtételt (amelyről a katekumenátusi fejezetben szóltunk). –

2) Kateketikai alapelvek a fiatalok felkészítésére vonatkozóan

A bérmálkozásra való felkészülésről, illetve a korosztállyal való foglalkozásról összefoglaló alapelveket olvashatunk a KÁD-ban:

„Az a katekézis lesz gyümölcsöző, amely a gyermekek, serdülők és ifjak – életük minden problémáját érzékelő – lelkipásztori gondozásának összefüggésében tud kibontakozni. Ennek érdekében a katekézist ki kell egészítenie a helyzetelemzésnek, a humán és pedagógiai tudományok eredményeinek, laikus hívők s a fiatalok részvételének.”

„A katekézis hatékonyságát biztosítja és növeli a jól irányított csoport tevékenysége, a jól működő ifjúsági egyesülethez tartozás, a fiatalokkal való személyes törődés, beleértve a lelkivezetést is.”

„A fiatalok katekézisének új utakon kell elindulnia, nyitottnak kell lennie ezen korosztály teológiai, etikai, történelmi, szociális, stb. problémái előtt.

Helyet kell biztosítani benne az igazságra és az Evangélium szerinti szabadságra nevelésnek, a hivatást tisztázó beszélgetéseknek, a keresztény elkötelezettségnek a társadalom iránt, a missziós felelősségnek. A fiatalok mai evangelizációjának gyakran inkább missziós, mint szoros értelemben vett katekumenátus jellegűnek kell lennie…

Megoldandó a fiatalok nyelvezetének (felfogás, érzékenység, ízlés, stílus, szótár, stb.) problémája. Ezért sürgetően szükség van a katekézis fiatalokhoz való alkalmazkodására, amely képes, türelemmel és bölcsen’, lefordítani a fiatalok nyelvére ,Krisztus üzenetét, anélkül, hogy elárulná azt’” (KÁD 184-185).

3) A felnőttek felkészítésének elveivel a katekumenátusról szóló fejezetben foglalkoztunk.

D) A felkészítés közreműködői

A bérmálásra való felkészítés „közreműködői” lényegileg azonosak a gyermek-keresztség, illetve a felnőtt katekumenátus „közreműködőivel”, szerepük is hasonló azokéhoz:

1) Isten népe

Egyetlen szentség sem független az egyháztól, mégis a bérmálás különösen szoros kapcsolatban van vele. A felvevő részt vállal és kap Isten Népének küldetéséből (vö. OC 1,2 – OBP 276. o.); ezért a felkészítésben is kiemelt szereppel kell bírnia a helyi egyháznak. „Kiváltképpen magára Isten népére tartozik – írja az OC –, hogy előkészítse a megkeresztelteket a bérmálás szentsége vételére” (OC 3 – OBP 276. o.).⁹ – Nemcsak a felnőttkorban bérmálkozókra, hanem a fiatalokra is érvényes: „a keresztény közösséggel, valamint az egyes hívekkel való kapcsolat által kapják meg a támogatást, hogy ránevelődjenek a tanúságtételre, továbbá, hogy meglegyen az igényük az Eukarisztia vételére” (OC 12 – OBP 280. old.).

A német nyelvterület egyházaiban néhány évtizede gyakorlat, hogy az elsőáldozásra és bérmálásra készülő gyermekeket-fiatalokat kisebb csoportokra osztják, és azokat rábízzák egy elkötelezett keresztény házaspárra, hogy legyen gondozójuk (tágabb értelemben kezesük), a vezetőjük a közösségbe lépésben. A kezdeményezés sok gyümölcsöt termett, mind a meghívott felnőttek, mind a szentségre készülők számára.

Ha korunkban a magyar egyház sokfelé hiányt érez a befogadó közösségek terén, ez csak növeli a mai keresztény és lelkipásztor feladatát.

2) A szülők

Az OC hangsúlyozza, hogy «többnyire a keresztény szülők dolga, hogy gondosan vegyenek részt gyermekeiknek a szentségi életre vezetésében. Ezt oly módon teszik meg, hogy egyrészt segítik kialakítani és fokozatosan növelni bennük a hit szellemét, másrészt a hitoktatást nyújtó intézmények révén készítik őket elő a bérmálás és az Eukarisztia gyümölcsöző vételére» (OC 3 – OBP 276. o.). – Minél korábban szolgáltatjuk ki a bérmálás szentségét, annál alapvetőbb a szülők szerepe.

Több főpásztor, már a kommunizmus idején előírta, hogy „a plébános igyekezzék a bérmálási előkészületbe bevonni a szülőket. Így pl. a szülő kedves kötelessége legyen, hogy gyermekét a bérmálással kapcsolatban – talán újból – megtanítsa a legfontosabb imákra. Már jelentkezéskor, a szülők jelenlétében vizsgázzanak a gyermekek ezekből.”¹⁰ – A szülők hitbeli képzésére hívnak újabban a hazai egyházmegyei szinódusok rendelkezései: A szülőknek is biztosítsunk hitbeli képzést, felnőtt hittant. „A szentség kiszolgáltatása előtt szervezzünk a szülők és bérmaszülők számára lelki programot. ¹¹

3) A bérmaszülő

A bérmaszülő szerepe hasonló, mint a keresztszülőé: «legyen segítségére a megbérmáltnak a keresztségben tett ígéret hűséges megtartásában» (OC 5 – OBP 277. o.; 892-893.k).

Bérmaszülő az lehet, 1. akinek megvan a kellő érettsége (a 16. évet betöltötte), 2. a katolikus egyház tagja, a keresztség, a bérmálás, az Eukarisztia szentségében részesült, 3. és nincs jogilag eltiltva a bérmaszülői tiszttől (893. k.).

A bérmaszülők esetében általában határozottabban megkívánhatjuk, hogy az egyházi előírásoknak megfelelően alkalmas, hívő személy legyen. Hiszen a bérmálásra két évvel annak felvétele előtt kell jelentkezni, így módunkban áll jó előre felhívni a figyelmet arra, ki alkalmas erre a tisztre.

4) A lelkipásztorok és munkatársak

A pap-lelkipásztorok (és a lelkipásztori munkatársak) feladata «gondoskodni arról, hogy 1. minden megkeresztelt ember eljusson a beavatás teljességére, 2. és alaposan elő legyenek készítve a bérmálásra» (OC 3 – OBP 276. o.).

Feladatuk tehát, hogy úgy törődjenek a megkereszteltekkel, hogy azok el is jussanak a keresztény nagykorúságra.

Egyidejűleg szembe kell szállniuk a gyakorlattal, amely csak „át akar esni” a bérmáláson, mert kötelező formaságnak tartja azt. (És emiatt a szentség sok esetben „az egyházból való kibérmálkozást” jelenti.¹²). Nem arra kell törekedniük, hogy a plébánián jó legyen a statisztika: a megbérmáltak aránya. Küldetésük, hogy tanúságtevő keresztényeket neveljenek, akik alkalmasak a bérmálásban vállaltak szerinti apostoli, egyház-építő életre.

E) A bérmálást követő müsztagógia

„A bérmálás után ne szűnjék meg a velük való foglalkozás, hogy a megbérmáltak egyre inkább bekapcsolódjanak az egyházközség életébe.”¹³

Egész lelkipásztorkodásunknak tudatosítania kell, hogy a szentségek nem végcélt jelentenek, hanem állomást a Jézus/Egyház felé vezető úton. Sajátosan tudatosítani kell ezt a bérmálás esetében, mert sok lelkipásztor beletörődött, hogy ez a szentség az egyházzal való kapcsolat (vagy szakítás) utolsó formalitása.

Emlékezetünkbe kell idéznünk a hazai adatokat, amelyek szerint 1985 táján a katolikusnak keresztelt gyermekeknek mintegy 28%-a bérmálkozott, de felsőtagozatos hittanra csak a gyermekek kb. 10%-a járt, s a 14 éven felüliek hittanára pedig csak a kereszteltek 2-3%-a.¹⁴ – És míg városhelyen a bérmálás után a gyermekeknek kb. fele járt tovább is templomba, sok faluban a bérmálást követően a gyermekek 90%-a rövidesen elmaradt a templomból.

Ha a bérmálással kapcsolatos müsztagógiáról beszélünk, erre már a szentségre jelentkezéskor fel kell készülni. Mert ha egy plébánián kialakult a szokás, hogy a bérmálkozás = „kibérmálkozás”, akkor ezzel a szemlélettel már a jelentkezéskor szembe kell szállni. Csak így biztosítjuk, hogy a csoportnak az elinduláskor a szentség valódi célja lebegjen a szeme előtt: hogy a bérmálásra készülők ne befejezni akarjanak valamit, hanem elkezdeni vagy folytatni.

A Német Püspöki Kar bérmálkozási útmutatása előírja, hogy a felkészülés plébániai csoportban történjék, ne az iskolai hittan keretében; hogy ily módon is akadályozzák a szentség felé való sodródást. A lelkipásztorok biztosítsanak olyan körülményeket – írja elő -, amely lehetővé teszi, hogy a jelentkezés személyes döntésből fakadjon, és ne csak a családi, iskolai, plébániai „megszokások” motiválják azt.¹⁵

Ha a felkészülés követi a katekumenátus elveit, illetve annak fejezetünkben is felsorolt témáit és szempontjait, akkor van esély arra, hogy a szentségre készülők élő kapcsolatba kerültek hitükkel, a plébániával, az egyházzal, a misszióval. Így támadhat bennük igény a „folytatásra”, a müsztagógiára.

A müsztagógia teendőiről, lehetőségeiről beszéltünk a katekumenátusról szóló fejezetben. Az ott tanultakat alkalmazzuk a bérmálási csoportra is.

Egy hazai plébánián a bérmálás az egyház elhagyásának utolsó állomása volt korábban. Az új plébános kicsit felemelte a bérmálás korhatárát, és felnevelt egy 15-16 éves fiatalokból álló csoportot, amelyben sikerült elérnie, hogy az egyház-építésére készüljenek. Bérmálkozásuk után meghívta őket, legyenek a következő bérmálkozásra készülők „befogadói”. Azok célt és örömet találtak a feladatban. Így kezdődött az ifjúsági élet a plébánián.

Irodalom

(A idézett összefoglaló műveken kívül)

«Divinae Consortium Naturae» c. apostoli konstitúció és «Ordo Confirmationis» – Teljes szövegüket lásd: OBP, Bp. 1973, 267-343. o. (A DCN részletesen foglalkozik a bérmálás új anyagának és formájának történetével is.)

Guggemos, Claudia / Kalbach, Stefan, Eine halbe Stunde oder ein halbes Jahr. Firmvorbereitung, in: Lebendige Katechese 2001. 28-30

Hofrichter, Claudia u.a., Hg., Ich glaube. Handbuch zur Firmvorbereitung. München, 2001.

Bitter, Gottfried: Ein biblisch orientierter Firmkurs, in: Lebendige Katechese 2001, 42-44:

Cserháti J.: A bérmálás a keresztény nagykorúság szentsége, Teológia 1985, 36k

Firmung als Sakrament der Eingliederung: überlegungen zur Firmvorbereitung und -katechese. In: überlegungen zur Firmpastoral. Hg. v. Pastoralamt der Erzdiözese Wien. Wien, 1980 (Handreichungen zur Pastoral), S. 49-64

Fogassy J.: Katekéták kézikönyve. Budapest SZIT. 2002.

Hauke, M., Die Firmung. Geschichtliche Entfaltung und theologischer Sinn, Paderborn 1999;

Karolczak,Ewa: Glaubenskurs für erfahrene FirmkatechetInnen, in: Lebendige Katechese 2001, 44-46:

Kemmer, K., Kirche als Lernort der Gott-Suche? – Gedanken zur Firmkatechese, in: Bibel und Liturgie 2005, 211-214;

Kiefer Th., Firmvorbereitung “mit Herz” und Compassion, in: Katechetische Blätter 2005, 299-303;

Koroncz L.: A bérmálkozók életkora – Teologia 1978/2, 120-122

R. Falsino, Cresima e iniziazione cristiana, in Studi Ecumenici 13/1 (1995) 73-90.

Rummel G.A.: Katechumenale Firmpastoral, Lebendige Katechese, 1990, 34k

Scharer, Matthias: Feierlicher Kirchenaustritt oder Lebenskultivierung aus dem Geist heraus? Christlich-Pädagogische Blätter, 2004, 67-75:

Schladoth P.: Firmpraxis in einer neuen Gestalt, Lebendige Katechese 1990, 13k

Schlüter, J.M. / Theodor, H.P., Firmpastoral: neues Material – neue Akzente, in: Katechetische Blätter 2005, 151-154;

Tarjányi Zoltán: A bérmálás kateketikai szempontjai. Teológia 1998/1-2, 43-54

Tomka F.: A keresztség és bérmálás egyházi előírásai, Teológia 1985, 58k

Traccia, A. M.: Per una trattazione organica sulla «Confermazione»: verso una teologia liturgica, Ephemerides Liturgicae 1972, 128-181. – E tanulmányt jelentőssége a csatolt bibliográfia: 30 oldalban közli, szempontok szerint, csoportosítva a bérmálás kérdésével foglalkozó műveket, a középkortól napjainkig.

Vellguth, K., Mit Jugendlichen unterwegs. Ziele einer Firmkatechese,in: Diakonia 2002, 140-144;

Alberich, E: La catechesi oggi Torino, Elledici 2002.

Woppowa, J., Firmbegleitung als Prozeß gemeinsamen Fragen-Lernens, in: Lebendige Seelsorge 2003, 256-259;

Folyóiratok: Sok pasztorális folyóirat egész száma vagy több tanulmánya foglalkozik a bérmálási lelkipásztorkodáshoz kapcsolódó kérdésekkel. Pl. Lebendige Katechese 1990/1; 2001, 1-61k; Lebendige Seelsorge 2001,1-70 ;54 (2003) 256k; Theologische-praktische Quartalschrift 2002, 125k; Diakonia 1993/4; 2002, 140k; Christliche-Pädagogosche Blätter 2004, 66-103; Bibel und Liturgie 2005, 210k; Katechätische Blätter 2002, 141k; 2005, 151k, 299k; Teológia (Budapest) 1985/1,