Házasság, papság és Eucharisztia.

Makacs előadás 2019.IV. 25. – Az MKPK házában.

A jelen előadás címét, témáját Bíró László püspök atya választotta ki. Hosszabb elmélkedés után bennem úgy kapcsolódott össze a megadott két szentség, mint amelyek kiemelt kapcsolatban vannak az Eukarisztiával és egymással. – A papok és a házasok egyaránt küldetést kaptak, illetve „felszentelődtek” arra, hogy az eukarisztikus szeretet hordozói legyenek a világban – azaz a szó ma használt analóg értelmében szentségek legyenek, hordozói és jelei a krisztusi-eukarisztikus szeretetnek.

E két szentséget II. János Pál pápa, majd Benedek pápa kiemelten jegyesi szentségeknek nevezi: abban a közös értelemben, hogy papok és házasok – más-más módon, de mégis hasonlóan – egy egyedülálló „jegyesi” kapcsolatba kerülnek Jézussal, és az Eukarisztiával. Tehát mind a papságnak mind a házasság szentségének küldetése, hogy bennük az Eukarisztikus szeretet jelenjék meg (vö. Ef 5, 25-33).

Magam sokáig ízlelgettem, hogyan is tudom jobban átélni e titkot: hogy Jézus a Jegyesem, illetve én az Ő jegyese vagyok. Elkezdtem elmélkedni erről, majd az Oltáriszentségben így nézni rá és imádni Őt. Néztem Őt keresztrefeszítettségében, ahol magába ölelte és öleli az egész világot – magába ölel engem- és életét adta és adja értem, és életet ad nekem. És néztem és imádtam Őt keresztrefeszített és feltámadott voltában, ahogyan ma él a mennyben, és megjelenik az Eukarisztikus áldozatban, és ölel ma magába engem is…

1. Lássuk először a Házasság és Eukarisztia kapcsolatát.

Az utóbbi években többször elmélyülve a házasság szentségének titkában, meg kell vallanom, hogy ez egy új mélységben jelent meg előttem is. És ez még tovább mélyült a jelen témát elmélkedve, illetve az után kutatva.

A házasság szentségének mély mondanivalóját nemcsak a házaspárok, a családok nem ismerik a maga teljességében, hanem gyakran a lelkipásztorok sem. Annak talán lényegi oka, hogy szentség mélyebb titkai kevéssé tudták átjárni egyházunk szemléletét, hogy ez mélyen hívő és az egyházban elkötelezett párokat tételez fel (legalábbis a jegyesoktatásban). Márpedig a templomi házasságra készülő párok többsége a házasság előtt együtt él, csekély hit-csírákkal rendelkezik; többen nem azért kérnek templomi esküvőt, mert teljességgel el akarnak köteleződni az egyházban. A lelkipásztorok pedig megszokják, hogy ilyen alacsony szinten kell megfogalmazniuk a hitről, és a keresztény házasságról való legfontosabb tudnivalókat, és többségükben kevéssé él a remény, hogy e párok (vagy legalább egy részük) eljuthatnának az élő hitig, és a szentség megértésének ilyen mélységeiig. – Még a teológiai szakkönyvekből is különböző mértékben ismerhetjük meg e szentség mélységeit.

Annál fontosabb, hogy a család-szinódus, illetve az Amoris Laetitia felhívásának megfelelően mi papok, a papságra készülők, a lelkipásztori munkatársak és a mélyen hívő házaspárok ismerjék meg (elmélkedjék át) a szentségnek ezt a zsinat óta egyre ragyogóbban kialakuló új látását. Hiszen a mi küldetésünk, hogy ennek megfelelően tekintsünk a házasságra, illetve ennek megfelelően tudjuk a házasságra jelentkezőket és a hívő házaspárokat a szentség mélyebb titkai felé vezetni (vö. 203).

Az utóbbi szinódus és Ferenc pápa (és már II. János Pál pápa is) a házasságra való felkészítés elengedhetetlen céljának tartja, hogy a párok ne csupán elvégezzenek egy szegényes jegyesi tanfolyamot, hanem jussanak el az élő hitre, ismerjék meg a szentség valódi jelentését és kapcsolódjanak bele az egyház közösségébe is (FC 6; AL 206, 207).¹ És ebben feladatunk segítségére lenni a fiatal vagy kevésbé fiatal családoknak, illetve a sokfelé létező hívő család-közösségeknek,.

a) A szentségi házasság titkának több dimenziója

Egyházunk, illetve a szentírás több dimenzióban mutatja be a szentségi házasság valóságát, mert az valóban egy sokdimenziós isteni misztérium; és ebben kapcsolódik szorosan az Eukarisztia titkához. Lássuk az egyháznak és AL-nak legfontosabb tanításait a házasság szentségével kapcsolatban.

A házasság jele annak a szeretetnek, amellyel Krisztus szereti egyházát (Ef 5,21-32)

Szent Pál szavai világítják meg a házasság mélységes titkát: „Férfiak, szeressétek feleségeteket, amint Krisztus szerette az egyházat, és föláldozta magát érte… Így szeresse a férj is feleségét, mint saját testét (és az asszony tisztelje férjét). Nagy ez a titok, és én Krisztusra és az egyházra vonatkoztatom.” (Ef 5,25-33)

E szavak első olvasásra szimbolikusnak tűnhetnek. Nyilvánvalóan azt akarják mondani, hogy a házastársak olyan kapcsolatban legyenek egymással, amilyen kapcsolatban Krisztus áll az egyházzal, Krisztus pedig életét adta (adja) egyházáért.

A hasonlat érthetőbbé válik, ha eszünkbe idézzük, előbb az Ószövetséget, melyben már sokszor megjelenik a kép, hogy Isten úgy szereti népet, mint egy vőlegény a menyasszonyát (Iz 62,4-5; vö. Én, Oz 1,2; Ez 16 és 23; Én). A nép vagy a hívő méltó válasza pedig Isten szeretetére csak az, hogy ő is úgy szereti Istent, mint a menyasszony a vőlegényét. Az Újszövetség ugyancsak sokszor hasonlítja Krisztusnak és az egyháznak kapcsolatát a jegyesi vagy házastársi kapcsolathoz. A jelenések könyvében az Egyház úgy jelenik meg, mint „a vőlegényének fölékesített mennyasszony” (21,3), Majd az angyal megmutatja a szerzőnek „a mennyasszonyt, aki a Bárány jegyese” (21,9). Itt is látjuk tehát az Egyházat, a menyasszonyt, akiért a Bárány, a vőlegény, életét adta. Itt jelenik meg a beteljesülése annak, amiről Szent Pál beszél: hogy a férfi (vőlegény) úgy szeresse feleségét, amint Krisztus szerette és szereti menyasszonyát, az egyházat.

A katolikus teológia tehát a Páli szavakra is alapozza látását a házasság szentségéről. A házasok arra kapnak kegyelmet a szentségben, hogy egy életen át úgy szeressék egymást, ahogy Krisztus szerette egyházát. – Ebben a házastársi szeretetben titokzatos módon megjelenik Krisztusnak az egyház iránti szeretete. S ez az a szeretet, amely az eukarisztiában megjelenik, írja II. János Pál pápa (Mulieris dignitatem 26), majd Benedek pápa is az eukarisztiáról szóló zsinati levelében (SC 27)

b) A házasság és a család „szentségi valóság”

Az egyház nemcsak a házasságot nevezi szentségnek, hanem az eggyé vált házastársakat és a családot is szentségi valóságnak tartja!

– Hogy ez mit jelent, annak megértéséhez fel kell idéznünk, hogy az egyház a vatikáni zsinat óta nemcsak hét szentségről beszél, hanem többről. – A szentséget így határozzuk meg: egy Krisztustól (vagy Krisztus tanítása alapján az egyháztól) meghatározott jel, amely nemcsak jelzi a krisztusi kegyelmet, hanem valamiképp tartalmazza és közvetíti is azt, a hívő felvevő számára. Szentség (vagy „analóg” szentség, azaz a szentséghez hasonló valóság) az, amely ugyancsak egyrészt jelzi Isten kegyelmi jelenlétét, másészt meg is jeleníti a jelzett kegyelmet, magát Istent. A mondottak alapján világos, hogy a szentségi házasságban élő pár és család is „szentségi” valóság.

Mert ha Jézus az egyház minden kis csoportjának megígérte: „ahol ketten vagy hárman összejönnek (egyek) az én nevemben, én ott vagyok közöttük” (Mt,18,20), akkor ez a legsajátosabban igaz lehet ez a hívő házasra majd családra vonatkozóan. Hiszen a házasság egy külön szentséggel is megszentelte azt, hogy ők Jézus nevében „összejöttek”. – Amikor pedig szeretik egymás, és ezáltal Jézus élően jelen van köztük, akkor megvalósul életükben a másik nagy ígéret: meg fogják őket ismerni Istent arról, hogy szeretik egymás (Vö. Jn 13,35; 17,20).

Vagyis a keresztény házasok titka, hogy közöttük lehet Jézus, és a szentség által megerősített szeretetükkel jelezni tudják a világnak az Ő jelenlétét, – azt a szeretetet, amellyel Jézus szerette egyházát.

Ma az ő küldetésüknek vallja az Egyház, hogy megvalósuljon életükben a „titok”, amelyről Szent Pál beszél: hogy a szentségi kegyelem által megszentelt szeretetükben megjelenjék az a szeretet, amellyel Jézus szerette egyházát (vö. Ef 5,25-33); és így tanúi legyenek a jézusi szeretetnek, illetve magának az egyháznak. Ilyen alapon is nevezi korunkban az egyház a családot kis-egyháznak…

c) Szent II. János-Pál, majd Benedek pápa arra mutat rá, hogy a házasság e titka analóg az Eukarisztia titkával: II. János Pál pápa több alkalommal is beszélt az Eucharisztia jegyesi jellegéről, és a házasság szentségével való különleges kapcsolatáról:² Benedek pápa így ír: „Az Eucharisztia különleges kapcsolatot mutat a házasságban egyesült férfi és nő szeretetével. A kölcsönös házassági odaadásnak, melyet a férj és a feleség Krisztusban egymásnak ajándékoz, s mely az életnek és a szerelemnek a közösségébe állítja őket, eucharisztikus dimenziója van. Amint Szent Pál teológiájában a házastársi szeretet a szentségi jele Krisztus Egyháza iránti szeretetének, melynek csúcspontja a kereszt (vö. Ef 5,31-32); ugyanez a valósága az Eucharisztia titkának.”³

Az Amotis Laetitia így fogalmaz: „A házasság „eukarisztikus útja” „a szentmisén való közös részvételben éri a csúcspontját, főként vasárnaponként. Jézus kopogtat a család ajtaján, hogy megossza vele az eucharisztikus vacsorát (vö. Jel 3,20). Ekkor ugyanis a házastársak mindig megpecsételhetik a húsvéti szövetséget, amely egyesítette őket, és tükrözik azt a szövetséget, amelyet Isten az emberiséggel pecsételt meg a kereszten. Az Eucharisztia az újszövetség szentsége, amelyben megjelenik Krisztus megváltó műve (vö. Lk 22,20). Így megmutatkoznak azok a mély kötelékek, amelyek összekapcsolják a házas életet és az Eucharisztiát. Az eucharisztikus táplálék erő és ösztönzés ahhoz, hogy a házassági szövetséget minden nap úgy éljék meg, mint „család-egyházat”. (AL 318)

Ez azt is jelenti, hogy a házasság, a család igazi-természetfeletti életét az Eukarisztia által, az Eukarisztiából táplálkozva, az Eukarisztia lelkületét megélve nyeri el. S ekkor lesz a család valóban kis Egyház: az Egyház titkának s egyben az Eukarisztia titkának megélője és megjelenítője a világban.

4. A házasság szentsége „felszenteli” a párt

Már a II. Vatikáni zsinat így fogalmazott, hogy a házasság szentségében a pár valamiképpen hasonlóan felszentelődik küldetésére (GS 48), amint egy papjelöltet pappá szentel a püspök. Ferenc pápa családlevele így fogalmaz: „A házastársak mintegy fölszenteltetnek, és sajátos kegyelmet kapnak, hogy ezáltal építsék Krisztus testét, és ’család-egyházat’ alkossanak.” (67) A házaspár, hasonlóképpen a paphoz, rendkívüli kegyelmekben és küldetésben részesül. – „A házasság kegyelme a keresztségi kegyelemben gyökerezik” – „A keresztség valósítja meg minden személy alapvető szövetségét Krisztussal az egyházban”. A keresztségben a keresztény valamiképp felszentelődik, hogy Krisztus hordozója, tanúja legyen. A házasság szentsége új módon szenteli fel a párt, hogy ők most már ne egyenként, hanem házaspárként éljék meg a keresztségben kapott kegyelmet (73; FC 49-50).

– A házasság szentsége nem „magán-ügy”. A zsinat előtti egyházban háttérbe szorult a communio, a közösség dimenziója, inkább az individuális szempontokra került a hangsúly. Az összes szentségre inkább úgy tekintettek, mint amelyek megszentelik az egyént. Háttérbe szorult a Szentírás alapvető szemlélete, mely szerint minden szentség az egyháznak, Krisztus testének építésére szolgál.

A szentség közösségi-egyházias voltát húzza alá néhány új előírás a házassággal kapcsolatban: A latin egyház korábbi szemlélete szerint a házasság megkötésekor a szentség kiszolgáltatói maguk a házasságot kötő férfi és nő, akik Isten előtt kifejezik életre szóló önátadásukat. Mivel a keresztségben megszentelődtek, és most Isten hívására akarnak válaszolni, az Úr megáldja a házasságot kifejező szándékukat, imájukat. Házasságuk így szükség esetén pap nélkül is érvényes lehetne (KEK 1623). – Újabban azonban egyházunk – a fentiek értelmében –beszél arról, hogy a házasságkötés során a felek nemcsak egymásnak tesznek ígéretet, hanem az egyháznak is. Megígérik, hogy az egyház élő és tanúságtevő tagjai akarnak lenni: előbb, mint házaspár, majd, mint család. Ezért az egyház ma fontosnak tartja, hogy a házasságkötés ünneplésében is fejeződjék ki az egyházzal való kapcsolat. Ezért szükséges a felszentelt lelkipásztor közreműködése és áldása, és ezért vált előírássá, hogy a házasságot a templomban kell kötni⁴ (vö. 1118.c.) – és (ahogy már a Liturgikus Konstitúció előírta) ez lehetőleg szentmise keretében történjék (SC 98). Az egyházzal való egység itt szentségileg megjelenik, illetve megerősítést kap és megvalósul, ha az Eukarisztiához kapcsoltan kötik a házasságot.

A papság és az Eukarisztia

„Az Eucharisztia és az Ordo szentsége közötti belső összefüggés Jézusnak a Cönákulumban elmondott szavaiból következik: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19). Jézus ugyanis halálának előestéjén megalapította az Eucharisztiát, és ugyanakkor alapította az Új Szövetség papságát is. Ő pap, áldozat és oltár: közvetítő az Atyaisten és a nép között (vö. Zsid 5,5-10), engesztelő áldozat (vö. 1Jn 2,2; 4,10), aki önmagát ajánlja föl a kereszt oltárán. Senki nem mondhatja „ez az én testem” és „ez az én vérem kelyhe”, csak Krisztusnak, az új és örök Szövetség egyetlen főpapjának nevében és személyében (vö. Zsid 8-9).

A Püspöki Szinódus már más gyűlésein tárgyalta a fölszentelt papság témáját. Ennek alapján néhány olyan értékre kell fölhívni a figyelmet, melyek az Eucharisztia és az Ordo szentsége közötti kapcsolattal függenek össze. Mindenekelőtt azt kell hangsúlyoznunk, hogy az Ordo és az Eucharisztia kapcsolata sajátosan (proprio) a szentmisében látható, melyet a püspök vagy a pap Krisztusnak, a főnek személyében mutat be. SC 23.

„A fölszentelt szolga szolgálatában maga Krisztus van jelen Egyháza számára, mint testének feje a megváltás áldozatának főpapja”. A fölszentelt szolga „az Egyház nevében is cselekszik, amikor Isten elé terjeszti az Egyház imádságát, és különösen, amikor bemutatja az eucharisztikus áldozatot”. – „Ezért a papoknak föltétlenül tudatában kell lenniük, hogy szolgálatuknak nem önmagukat kell kifejeznie, hanem Jézus Krisztust. A pap elsősorban szolga, és arra kell törekednie, hogy jel legyen, mely – készséges eszközként Krisztus kezében – Őrá mutat.”

„Éppen ezért ajánlom, hogy a klérus egyre inkább mélyítse el saját eukarisztikus szolgálatának ezt a felfogását… Ahogyan szent Ágoston mondta, a papi szolgálat legyen „amoris officium”, – a jó pásztornak szeretet-szolgálata, aki életét adja a juhokért. (CL 24). És cölibátusunk – „mely a Krisztus és az Egyház iránti kizárólagos odaadás jele” – ugyancsak „jegyesi természetű, azonosulás Krisztusnak, a Vőlegényünknek szívével, aki életét adta mennyasszonyáért az Egyházért,” és életét adtam személy szerint érettem is. -A mondottak is felhívják figyelmünket a szentmise méltó, figyelmes imádkozására (A megszokás veszélye mindig kísért, de így kevésbé lehetünk tanúi az élő Krisztusnak.)

Összefoglalásként: a házasság, papság és Eukarisztia összefüggéseiről

Befejezésként idézzünk Benedek pápának a Sacramentum Caritatis kezdetű szinódus utáni apostoli buzdításából: „Ennek a buzdításnak az a célja, hogy összefoglalja a Püspöki Szinóduson született reflexiók és javaslatok gazdagságát, azzal a szándékkal, hogy az Egyházban új eucharisztikus indításokat és buzgóságot bontakoztassanak ki.” (Ezt a mondatot még egyszer végig kell olvasnunk, mert valami lényegeset és újat fogalmaz meg: A szinódus, illetve az ezt összefoglaló apostoli buzdítás meg kíván határozni néhány alapvető irányt, hogy „az Egyházban új eucharisztikus indításokat és buzgóságot bontakoztassanak ki.”

„A Szinódusi Atyák kívánságához csatlakozva elsősorban arra szeretnék felszólítani – folytatja a pápa -, hogy a keresztény népben (és bennünk, papokban) el kell mélyülnie a tudatnak, hogy az Eukarisztiának a liturgiában megjelenő misztériuma iránt a helyes tisztelet akkor bontakozhat ki, ha tudatában vagyunk, hogy az Eukarisztia a szeretet szentsége.” Azaz a szentmise, szentáldozás, szentségimádás nem egyfajta individuális Jézus-kapcsolatra hív, hanem egy megújult Isten- és a felebarát iránti szeretetre (a kommúnió egy új megélésére). Az Eukarisztia, a Jézus iránti helyes tisztelet-szeretet csak a felebarát iránti szeretetben valósulhat meg. – „Deus Caritas est első enciklikámban többször hangsúlyoztam, hogy az Eukarisztiában Isten mindnyájunkat önmagába von. Benne Isten Agapéja jön testileg hozzánk, hogy (szeretetben egybe kapcsoljon bennünket), és az Ő szeretete tovább hasson – bennünk és általunk.” (SC 5)

Ez irányt ad a papság küldetése számára, valamint a házasság és család számára.

1. A papságban új küldetésként kell tudatosulnia, hogy az Eukarisztikus Jézussal való kapcsolata csak közösségi magatartásának kibontakozásában válhat teljessé. Közösségi küldetése vonatkozik egész lelkipásztorkodására, a házasság vonatkozásában pedig elsődleges feladata, hogy a házaspárokat és családokat elvezesse saját Eukarisztikus létük és küldetésük felismerésére.

A papságnak elsődleges feladatai közé tartozik a házasságok, családok gondozása. Hiszen ha ők „kis egyház”, az Egyház elsődleges küldöttei a világban (ahogyan már a FC, majd AL is mondja), akkor segítésük a papság egyik első feladata.

Elkerülhetetlenül ide kapcsolódik az utóbbi pápák folyamatos felhívása: hogy a jegyespárokat ilyen szemléletben, ilyen alapossággal kell – a katekumenátusnak megfelelő mélységgel – felkészíteniük a házasság szentségéhez járulásra (FC 66; SC 29; AL 205-211). Ez persze feltételezi, hogy már gyermek és serdülő korban is foglalkozzunk a családi életre való felkészítéssel.

2. A házasok-családok segítésével kapcsolatban az AL megállapítja: hogy a családok pasztorációjának fő szereplői legyenek maguk a családok! Azaz ők ne pusztán a család-pasztoráció „tárgyai” legyenek, hanem váljanak ennek főszereplőivé, „alanyaivá” (AL 200). Küldetésük mindenekelőtt, hogy tudatára jussanak e kegyelemre való „felszenteltségüknek” (AL 67), és életük tanúsítsa, hogy ők, mint házaspár és család, Krisztus és az Egyház Eukarisztikus szeretetkapcsolatát, valamint ennek örömét hivatottak megjeleníteni: – Küldetésük van továbbá a többi családokhoz és házasságra készülőkhöz, valamint különösen a sérült házasságok segítésére.

Hogy ide eljussunk, írja a pápa, „az egyháznak missziós megtérésre van szüksége”: vagyis egy, „a családok felé irányuló erős evangelizációs és kateketikai erőfeszítésre” (AL 200-201). – A pápai-szinódusi levél a családok lelkipásztori segítésének számos útját-módját ismerteti. Bemutat sok lehetőséget, amelyek által a lelkipásztor kapcsolatba kerülhet a fiatal házasokkal: – a családlátogatástól kezdve, a gyermekeik szentségi felkészítéséig (AL 217-230).⁵ Mindezeket az itt ismertetett új távlatban szemléli, vagyis hogy ezek alkalmával egyrészt mindig gondolni kell a házaspárok lelki elmélyítésére az itt bemutatott ismeretekben, másrészt a házaspárok-családok hivatásának gondozására: elvezetésükre az egyházban és a világban való küldetésükre.

Benedek pápa és Ferenc pápa is többször hangsúlyozza az Eukarisztiával való egyesülésnek a létet meghatározó szerepét, mind a lelkipásztorok életében, mind a házasokéban. Az AL hívja a házasokat, hogy minden szentmisében újítsák meg egymással kötött szövetségüket, melynek erőforrása az Eukarisztikus Jézus (SC 23; AL 318)