Többször megérintette lelkemet a Szentírás hívása: „Ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra szegezzétek tekinteteket” (2 Kor 4,6)…. Isten mindig jelen van, de a rohanás közben nem tudok Rá, a Láthatatlanra figyelni. Naponta én is sokszor hallom a lelkemben szóló Hangot: ne siess!
A feszült sietés problémájának megoldásáról sok szent ír. Számomra Chiara Lubich gondolatai voltak útmutatóak.1 Megrázóan egyszerű, új és isteni lehetőség tárult fel előttem.
Chiara így fogalmaz: Az egyetlen idő, amely a miénk, a jelen pillanat. A múlt már elmúlt, a jövő még nincs. Istennel csak a jelenben találkozhatunk. Ő csak a jelen pillanatban tud megszólítani. Csak a jelenre figyelve hallhatom meg a Lélek hangját, amely tudatja Isten akaratát. Felebarátomat is csak a jelen pillanatban tudom szeretni: csak akkor tudok igazán figyelni rá, akkor tudok jelen lenni számára, ha félreteszem aggodalmaimat, terveimet, feszültségemet.
Una delle più antiche testimonianze la troviamo nel canone buddista. «Quando gli domandavano perché i suoi discepoli, che conducevano un’esistenza semplice e calma, prendendo un solo pasto al giorno, erano così radiosi, il Buddha rispondeva: “Non si pentono del passato, non si preoccupano del futuro, ma vivono il presente. Ecco perché sono radiosi. Preoccupandosi per il futuro e rammaricandosi per il passato, gli sciocchi inaridiscono, come canne verdi tagliate al sole”»1.
Anche nella tradizione islamica, così fondata sulla sottomissione alla volontà di Dio, ha grande importanza il vivere l’oggi, il presente secondo il volere divino. Dice un «hadith» di Muhammad: «Quando è sera non aspettare il mattino e quando è mattino non aspettare la sera».
Per la grande corrente spirituale del “sufismo” il momento presente aiuta ad essere completamente alla presenza di Dio, nudi e poveri di tutto di fronte a lui. È per questo che i “sufi” sono anche chiamati «i figli del momento presente».
Meghatározó élmény volt számomra a jelen pillanat intenzív megélésének első megtapasztalása. A fokoláre lelkiséget élők meghívást kapnak, hogy vegyenek részt egy iskolán, amelyben gyakorlatra tehetnek szert az Istennel egyesülő életben, a felebaráti- illetve a kölcsönös szeretet megélésében, és ezek feltételeként a jelen pillanat élésében.
Egy nagyobb közösségben voltunk. Két társammal egyik napi feladatunk az volt, hogy mintegy 80 személy számára terítsünk az étkezésekhez, majd leszedjük az asztalt. Én a magam szokásos verseny-sebességével kezdtem letenni vagy inkább leszórni a tányérok mellé a kanalakat, villákat, késeket, gondolva, hogy így csakhamar megleszünk. Egyik tapasztaltabb társam kedvesen rám szólt. Elmondta, hogy valaha ő is így kezdte, de figyelmeztették, hogy próbáljon minden evőeszközt úgy letenni az asztalra, hogy közben mondja ki Jézusnak: „Neked!” Így a terítés egy nagy elmélkedéssé vált. Elkezdtem én is: Ahogy sokadszor kimondtam, hogy „Neked Jézus” lelkem teljesen Őfelé, a menny felé fordult. Közben láttam, hogy eközben is lehetséges megfelelő sebességgel dolgozni: de a munka, a rohanás helyett imádsággá és nagy örömmé változott. – Azóta, a talán alkatomból is következő, és már nagyon megszokott sietés közben gyakran hallom a Hangot: Ne siess, nézz Rám, cselekedj Velem. A mai napig sem lettem tökéletess ebben. De többször sikerül Jézus jelenlétében élnem. És ha rohanni kezdek, hogy a rám várakozó testvérekhez hamarabb odaérjek, hallom hangját: Ne siess! Emeld hozzám a lelked! Többet tudsz adni testvéreidnek, még ha 2 másodperccel később érsz is oda, ha Velem érkezel.
Kedves testvéreim, akik velem együtt hajlamosak vagyok a sietésre és megfeszülésre! Folytassuk együtt. Látjuk majd, hogy a jelen pillanat megélése, a feladatoknak Istennel való végzése, nem nem lassítja életünket, hanem isteni fénnyel és örömmel tölti el. És megszabadít a folytonos feszültséget okozó stressz élménytől.
1 Pl. Chiara Lubich: Pillanatról pillanatra c. elmélkedési könyve
1 W. Rahula, L’insegnamento di Buddha, Roma 1996, pp. 86-87.