07. A jelen pillanat

Többször megérintette lelkemet a Szentírás hívása: „Ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra szegezzétek tekinteteket” (2 Kor 4,6)…. Isten mindig jelen van, de a rohanás közben nem tudok Rá, a Láthatatlanra figyelni. Naponta én is sokszor hallom a lelkemben szóló Hangot: ne siess!

A feszült sietés problémájának megoldásáról sok szent ír. Számomra Chiara Lubich gondolatai voltak útmutatóak.¹ Megrázóan egyszerű, új és isteni lehetőség tárult fel előttem.

Chiara így fogalmaz: Az egyetlen idő, amely a miénk, a jelen pillanat. A múlt már elmúlt, a jövő még nincs. Istennel csak a jelenben találkozhatunk. Ő csak a jelen pillanatban tud megszólítani. Csak a jelenre figyelve hallhatom meg a Lélek hangját, amely tudatja Isten akaratát. Felebarátomat is csak a jelen pillanatban tudom szeretni: csak akkor tudok igazán figyelni rá, akkor tudok jelen lenni számára, ha félreteszem aggodalmaimat, terveimet, feszültségemet.

Una delle più antiche testimonianze la troviamo nel canone buddista. «Quando gli domandavano perché i suoi discepoli, che conducevano un’esistenza semplice e calma, prendendo un solo pasto al giorno, erano così radiosi, il Buddha rispondeva: “Non si pentono del passato, non si preoccupano del futuro, ma vivono il presente. Ecco perché sono radiosi. Preoccupandosi per il futuro e rammaricandosi per il passato, gli sciocchi inaridiscono, come canne verdi tagliate al sole”»¹.

Anche nella tradizione islamica, così fondata sulla sottomissione alla volontà di Dio, ha grande importanza il vivere l’oggi, il presente secondo il volere divino. Dice un «hadith» di Muhammad: «Quando è sera non aspettare il mattino e quando è mattino non aspettare la sera».

Per la grande corrente spirituale del “sufismo” il momento presente aiuta ad essere completamente alla presenza di Dio, nudi e poveri di tutto di fronte a lui. È per questo che i “sufi” sono anche chiamati «i figli del momento presente».

Meghatározó élmény volt számomra a jelen pillanat intenzív megélésének első megtapasztalása. A fokoláre lelkiséget élők meghívást kapnak, hogy vegyenek részt egy iskolán, amelyben gyakorlatra tehetnek szert az Istennel egyesülő életben, a felebaráti- illetve a kölcsönös szeretet megélésében, és ezek feltételeként a jelen pillanat élésében.

Egy nagyobb közösségben voltunk. Két társammal egyik napi feladatunk az volt, hogy mintegy 80 személy számára terítsünk az étkezésekhez, majd leszedjük az asztalt. Én a magam szokásos verseny-sebességével kezdtem letenni vagy inkább leszórni a tányérok mellé a kanalakat, villákat, késeket, gondolva, hogy így csakhamar megleszünk. Egyik tapasztaltabb társam kedvesen rám szólt. Elmondta, hogy valaha ő is így kezdte, de figyelmeztették, hogy próbáljon minden evőeszközt úgy letenni az asztalra, hogy közben mondja ki Jézusnak: „Neked!” Így a terítés egy nagy elmélkedéssé vált. Elkezdtem én is: Ahogy sokadszor kimondtam, hogy „Neked Jézus” lelkem teljesen Őfelé, a menny felé fordult. Közben láttam, hogy eközben is lehetséges megfelelő sebességgel dolgozni: de a munka, a rohanás helyett imádsággá és nagy örömmé változott. – Azóta, a talán alkatomból is következő, és már nagyon megszokott sietés közben gyakran hallom a Hangot: Ne siess, nézz Rám, cselekedj Velem. A mai napig sem lettem tökéletess ebben. De többször sikerül Jézus jelenlétében élnem. És ha rohanni kezdek, hogy a rám várakozó testvérekhez hamarabb odaérjek, hallom hangját: Ne siess! Emeld hozzám a lelked! Többet tudsz adni testvéreidnek, még ha 2 másodperccel később érsz is oda, ha Velem érkezel.

Kedves testvéreim, akik velem együtt hajlamosak vagyok a sietésre és megfeszülésre! Folytassuk együtt. Látjuk majd, hogy a jelen pillanat megélése, a feladatoknak Istennel való végzése, nem nem lassítja életünket, hanem isteni fénnyel és örömmel tölti el. És megszabadít a folytonos feszültséget okozó stressz élménytől.